Közélet, hírek

Kő kert / Rerrich Béla építész és kertművész 1881–1932

1/1

Rerrich Béla

Rerrich Béla
Rerrich Béla
1/1

Rerrich Béla

Kő kert / Rerrich Béla építész és kertművész 1881–1932
Közélet, hírek

Kő kert / Rerrich Béla építész és kertművész 1881–1932

2002.12.11. 09:20

Rerrich Béla építész, az ezernyolcszáznyolcvanas évek nagy nemzedékének képviselője, mintha tudatosan készült volna élete főműve, a szegedi Dóm téri épületegyüttes megalkotására. A megbízást olyan pályázaton nyerte el, melynek programja annak a gondolait fogalmazta meg, aki zsűri elnöke is volt – nem más, mint Klebelsberg.Borvendég Béla írása

Rerrich Béla
1/1
Rerrich Béla

Páratlanul szerencsés konstelláció két kimagasló képességű férfi találkozása, egymásra ismerése és barátsága. Gróf Klebelsberg Kúnó, aki 1926-ban lett Szeged képviselője, már a két magyarországi egyetem alapításával is beleírta volna magát a magyar kultúra történetének aranykönyvébe. Azt vallotta, hogy az ország tartós fennmaradása csak a műveltségre alapozva biztosítható, és ez a gondolat időszerűbb üzenet, mint volt valaha is.
Rerrich Béla építész, az ezernyolcszáznyolcvanas évek nagy nemzedékének képviselője, mintha tudatosan készült volna élete főműve, a szegedi Dóm téri épületegyüttes megalkotására. A megbízást olyan pályázaton nyerte el, melynek programja annak a gondolait fogalmazta meg, aki zsűri elnöke is volt – nem más, mint Klebelsberg. A szegedi Dóm tér és az itt emelt épület együttes találkozásuk nélkül soha nem jöhetett volna létre – mutatott rá a Széchenyi-díjas Dr. Vámossy Ferenc professzor előadásában, ami 2002. november 22-én hangzott el Szegeden, a Csongrád megyei Urbanisztikai Egyesület által rendezett Rerrich Béla emlékülésen.
Gombostűt sem lehetett leejteni a MTA szegedi Bizottsága székházának tanácstermében, ahol Kiss Lajos területi főépítész üdvözölte a résztvevőket, külön is köszöntve Rerrich Svédországban élő, édesapja keresztnevét viselő fiát és családját.
Dr. Kozma József, Szeged mj. Város alpolgármestere, az örökség megbecsülésének fontosságát aláhúzva hívta fel a figyelmet arra, hogy a Dóm teret és az azt övező épületeket a szegediek a város elválaszthatatlan részének vallják. Kiemelte, hogy Rerrich alkotásának a szépségén túl kiemelkedő értéke a sokoldalú használhatóság. Ő maga a Bolyai Intézet tanára, de az a laboratórium is, amelyikben Szent-Györgyi professzor dolgozott, csakúgy használatban van, mint ahogyan az együttes részét képező püspöki palota.
Vámossy professzor nagy látószögű optikán keresztül szemlélve vázolta fel a kort, amelyben Rerrich létrehozta szegedi alkotását. A Trianont követő időszak vége ez. Az ország megcsonkítása szinte minden család számára közvetlenül megélt tragédia volt, ám – ha rövid időre is – mégis meghozta az ország függetlenséget. A bethleni konszolidáció, a jórészt saját erőből megteremtett szilárd nemzeti valuta, a pengő lehetővé, sőt erkölcsi paranccsá tette a jövőről való távlatos gondolkodást és cselekvést. Klebelsberg volt az a férfi, aki felismerte, hogy a műveltség az az alap, amire az anyagi erőforrásaitól megfosztott ország jövőjét építeni lehet és kell. Önmagában is korszakos tette volt a Csehszlovákiából és Romániából elüldözött magyar egyetemek Debrecenbe, illetve Szegedre történő letelepítése. Ám ugyanilyen fontos, ahogyan az új univerzitásokat elképzelte. Létrehozásukkal Budapest hirtelen föllépő túlsúlyát is mérsékelni akarta. Szeged esetében egy jövendő magyar Cambridge vagy Oxford lehetősége lebegett a szeme előtt. Egy magyar egyetemi (nagy) város, ahol például egy Angliából hazahívott professzor is jól érezheti magát, mert nem csak jól fölszerelt laboratórium, de gondozott teniszpályák is várják. Fontos továbbá, hogy a kommunista rendszer által elsikkasztott és csak napjainkban megvalósulóban lévő egyetemi integráció eszméje már nála jelen van csakúgy, mint a természettudományok kulcsszerepének felismerése.
Ugyanakkor jól látta, hogy az egyetemek csak akkor tölthetik be hivatásukat, ha a tanyavilágba született gyerekek is eljuthatnak az elemi iskolába, majd onnan a kisvárosok polgári iskoláiba, vagy a nagyobb városok gimnáziumainak padjaiba. A 3000 iskolai tanterem felépítése példa nélkül álló vállalkozás és a demokrácia irányába tett határozott lépés volt. Klebelsberg kiemelkedő szervezőkészségének és tekintélyének köszönhető, hogy elgondolásainak megvalósításához meg tudta szerezni mind a politikai támogatást, mind a pénzügyi forrásokat. Ami azért nem volt könnyű. A szűk ökonómiai szemlélet talaján álló ellenfelei a szemére hányták, hogy nemcsak elherdálja a pénzt, de olyan magasan képzett fiatalok tömegét kívánja rászabadítani az országra, amit annak kell majd el is tartani.
A Nagy Víz után újjáépített Szegedben Klébi (ahogy a szögedi nemzet már akkor bizalmasan becézte) egy kétszázezer lakosú magyar nagyváros lehetőségét látta, mely kínálja magát az elképzelt egyetemi város szerepére. Múlhatatlan érdeme, hogy belátta, az egyetemi épületeket összehangoltan, egymáshoz kapcsolódóan, együttesként kell megvalósítani, és ehhez a város támogatásán túl meg kell nyernie azt a katolikus egyházat is, amelynek püspöksége Romániából áttelepülve ezt a várost választotta székhelyéül. Bár ezt az összefogást sem volt könnyű tető alá hozni – jegyezte meg Vámossy professzor, – ám a kultusztárca vezetőjeként vette ezt az utolsó akadályt is. Ezzel megnyílt az út a pénzügyi források jelentős kibővítése előtt. Immár ki lehetett hát írni azt a tervpályázatot, amitől – nem mellesleg – egyúttal az időközben befejezéséhez közeledő Fogadalmi templom előtti tér kialakítását is várta.
Rerrich építészhallgatóként ahhoz a generációhoz tartozott, amelyik a Klotild palotáért, azaz a kései szecesszióért hevült. Ízlése konzervatív, de az újat, a letisztultat kereső lévén túllépett a német ízlésvilágon, és a francia valamint az angol gondolkodás és formaalkotás vonzotta. Ismételten tett külföldi tanulmányutakat. Külföldön folytatott kertművészeti tanulmányokat, és nagyon tudatosan megválasztott professzoroknál tanult. Hazatérte után az állami kertépítészeti tanintézetben vállalt oktatói állást.
A Dóm térre kiírt pályázat átütő sikert hozott számára. A zsűri – melynek elnöke maga Klebelsberg volt – az erős mezőnyt látva (amiben ott volt a neobarokk professzora Wälder Gyula is) felismerte, hogy Rerrich értette meg legjobban az építtető városépítészeti szándékát. A tér felé egységes, nagyvonalú – mondhatni hagyományosan tagolt – téglaarchitektúrát javasolt, míg az ebbe bele nem illeszthető belső tereket az U alakú épületkomplexum hátsó síkjából kiléptetve helyezte el.
Vámossy professzor beszámolt levéltári kutatásainak erdményeiről is. Az eredeti tervek azt tanúsítják, hogy térkompozíciója módfelett tudatos. Arányai és tagolása precízen igazodik a Fogadalmi templomhoz, az épület pedig érzékenyen mintázott, kifinomult – a tégla lehetőségeinek virtuóz alkalmazását felvonultató – megoldásokat mutat. Azzal pedig, hogy a harmadik szintnél a belső terek megkívánta ablakosztás függetleníti magát a két alsó szint formális fegyelmétől, a homlokzat élettelivé és egyedivé válik.
A művet megszületése idején, mint szokásos, több irányból is bírálták. Akadtak, akik a Stockholmi városháza lekoppintásának ítélték – megfeledkezve arról, hogy míg az lényegében egy jól definiált belsőudvaros épület, addig itt városi térről van szó, amit a felső szintek magasságában zárt térfal, a földszinten viszont helyenként fellazuló térszövet vesz körül. A mű születése idején már létezett a CIAM, amelynek magyar tagjai közül többen szintén lehurrogták az alkotást. Ugyanakkor a köztudottan eltökélt modernista Borbíró Virgil melegen üdvözölte és egyszeriségét Feszl Vigadójához hasonlította. Az együttesnek mindenesetre híre ment, és a RIBA az építészt tiszteletbeli tagjának választotta.
Vámossy professzor végkövetkeztetése szerint a Dóm téri együttes sajátos és beskatulyázhatatlan építészeti megnyilvánulás. Egyenes ágon kötődik a romantikához, egyszerre hordoz mediterrán és észak-európai vonzódásokat, de jelen van benne a modern gondolkodás funkcionalitása is. És nem utolsó sorban azzal, ahogyan a Fogadalmi templom örökölt jelenlétére válaszol, elszakíthatatlanul kötődik a helyhez és a városhoz. A magyar építőművészet időálló, abszolút értéke.
Dr. Jámbor Imre professzor felvillantotta a kertépítészet jellegzetes korszakait és bemutatta azokat az irányzatokat, amelyek Rerrich munkásságára különösen hatottak. Egyúttal kiemelte azokat a vonásokat is, amelyek az övét végül mégis sajátossá tették. A kertet szigorú geometrikus rend szerint tagolta, a növényzetet építészeti elemként telepítette, és gondosan megtervezte a legkisebb részletet is. Az épületet és kertjét mindig egységben látta és értelmezte. A bemutatott villa-kertek gyakorta visszatérő gondolata a "süllyesztett” kert, ami lehetővé teszi azt az áttekinthető kompozíciót, amire Rerrich még bonyolult terep- és telekadottságok esetén is mindig törekedett. A meglévő értékes növényzet, az épület sugallta rend és a kert saját harmóniája közti moduláció sokszor egészen különleges invencióról árulkodik. Jámbor professzor a nagy művek közül bemutatta a nyíregyházi temető és a közelmúltban helyreállított szolnoki Tisza parti park tervét. Végezetül rámutatott arra, hogy a Dóm tér alapsíkjának megfogalmazásakor Rerrich valójában a süllyesztett kert témáját transzponálta át dekoratív kőfelületre.
Dr. Körmöczí Ernő építőmérnök beszámolt arról, hogy szakértőként alkalma volt a dóm téri épülettömb alig ismert szerkezeti megoldásaival is megismerkedni. A bemutatott rajzokból kitűnt, hogy Rerrich nem csak kifinomult ízlésű formaművész volt, hanem alaposan fölkészült konstruktűr is. Hozzáértően bánt a vasbetonnal, látványosan szép rácsostartókat alkalmazott, és képes volt elegáns tágulási hézagokat kimódolni az építészeti szempontból kényes helyeken.
Az évforduló alkalmából új és aktualizált kiadásban jelent meg Rerrich Béla "A szegedi templom tér” című könyve, amit Dr. Péter László professzor, a helytörténet elismert kutatója ajánlott a megjelentek figyelmébe. Ennek kapcsán korabeli dokumentumokat idézve utalt a tér utóéletére, a kommunista uralom alatti megpróbáltatásaira és végül arra a megújulásra, ami a diktatúra bukása után következett. A teret évtizedekig elfoglaló, otromba nézőtér helyett megvalósították a könnyen összeszerelhető és bontható lelátót a Szegedi Szabadtéri Játékokhoz.
A bemutatót követően Szemerey Márta, az egyesület elnöke emlékérmet adott át az az ünnepi ülés előkészítésében közreműködőknek, majd a résztvevők megkoszorúzták Rerrich Béla emléktábláját, ahol Tarnai István Ybl-díjas építész, a Csongrád Megyei Építész Kamara elnöke mondott emlékező szavakat. Ezután a résztvevők átvonultak a Somogyi Könyvtárba, ahol Dr. Blazsovich László igazgató nyitotta meg a Rerrich Béla eredeti tervrajzait bemutató kiállítást.
Az emlékülést baráti fogadás zárta be. A pohárköszöntőt Dr. Fejérdy Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal felügyeleti igazgatója mondta. A vendégek, akiket az ambiciózus program meg is éheztetett, ki is szikkasztott, ismeretekben gazdagodva, jó hangulatban koccintottak egymással, az előadókkal és az 1932-ben fiatalon elhunyt mester távolba szakadt fiával és családtagjaival. Ezt megelőzően azonban még aláírták egy nyilatkozatot, miszerint azt óhajtják: állíttassék végre Rerrich Béla emlékét méltón megörökítő szobor az árkádok alatt, a Nemzeti Panteonban.
Borvendég Béla

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk