KOMPOZIT: Megtalált funkció – a komáromi Csillagerőd helyreállítása

Több évtizedes pusztulás után a kultúra és műélvezet váraként kelt új életre a komáromi erődrendszer egyik tagja, amelynek különleges történeti és kortárs tér-szövetében egy elfeledett gyűjtemény lelt otthonra. Az október elején megnyílt turistacsalogató helyszínt Mányi István vezető tervezővel járta be Garai Péter.

Az épített örökség fennmaradásának kulcsa – a rendszeres gondozáson, karbantartáson túl – a megfelelő hasznosítás. Olyan új egyensúlyi helyzet megteremtése a cél, amelyben a tervezett funkció messzemenően figyelembe veszi az adott épület sajátosságait, szerkezeti- és térstruktúráját, nem nő túl rajta, emellett elősegíti a védett értékek minél teljesebb kibontakozását, megőrzését. Igen összetett folyamat és feladat ez, ahol a tervező szerepe már a programalkotásnál kiemelten fontos. Ilyen kedvező helyzetbe került Mányi István is, aki a Szépművészeti Múzeum évtizedek óta tartó helyreállításának tervezése kapcsán jutott a komáromi megbízáshoz. A Liget Budapest projekt „vidéki zászlóshajója" idén a FIABCI Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj I. Díját nyerte el örökségvédelmi kategóriában.

A Csillagerőd megújulása annak köszönhető, hogy alkalmasnak tűnt a Szépművészeti Múzeum gipszmásolat-gyűjteményének befogadására. A közel hetven éve raktárakban porosodó, az ország számos helyére szétszóródott kollekció jelentős részét a közeli Igmándi erődbe, valamint a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokába zsúfolták be. Ez utóbbi tér megújulásának feltétele a raktárfunkció megszüntetése volt. A hatalmas gyűjtemény jelentőségét a művészettörténészek – az építészeti historizmushoz hasonlóan – csak a közelmúlttól kezdték elismerni. Az ókortól a reneszánszig terjedő időszak kiemelkedő szobrászati alkotásainak művészi értékű másolatai a 19. század híres európai műhelyeiben készültek a Nemzeti Múzeum akkori igazgatója, Pulszky Ferenc megrendelésére. A II. világháborúban és a méltatlan tárolás évtizedei alatt súlyosan megsérült darabok összeillesztése és helyreállítása valódi restaurátori csemegét jelentett.

A kiválasztott helyszín történelmét áttekintve látható, hogy a Duna és a Vág torkolatánál fekvő területet már a római kortól jelentős átkelő- és erődített helyként tartották számon. A balparti – ma Szlovákiához tartozó – Öregvár és Újvár együttesével szemben épült a 19. század folyamán a hármas erődrendszer, ennek keleti eleme lett a hídfő védelmére tervezett Csillagerőd. Nevét a földsáncok faragott kővel burkolt, egykor vizesárokkal védett bástyáinak vonalvezetéséről kaphatta, ezek ölelésében található a nyújtott nyolcszög alakú kaszárnyaépület, amely a Duna felé megnyílik, egy tölcsérszerűen kiszélesedő előudvart („torok") hozva létre. Mire az 1870-es években elkészült a Monarchia egyik legnagyobb erődítési munkája, hadászati szempontból már elavulttá vált. Bár katonaság sokáig állomásozott benne és egy ideig lőszerraktár is volt, 1945 után nem tudtak mit kezdeni a nagy kiterjedésű épületegyüttessel, így a Csillagerőd – gyűjtőtábor és szükséglakások után – a helyi ÁFÉSZ zöldségraktára lett; ekkor még egy vasúti vágányt is bevezettek a feltöltött udvarra.

Mindezt tetézte 1990 után a teljes elhagyatottság és pusztulás időszaka. A boltozatos tereket védő négy méteres földfeltöltésen akác sarjerdő nőtt, a gyökerek áthatoltak az aszfalthoz hasonló korabeli vízszigetelésen is, elképesztő mértékben átáztatva a falazott szerkezeteket. Az erőd megmentésének előkészítő lépése a kiszárítás volt, amely az erdőirtás és a feltöltés eltávolítása után kezdődhetett meg. A meglévő kéménykürtők, vízköpők felhasználásával és a gerincen új légjáratok építésével beindított gravitációs szellőzés – a beépített légtechnika rásegítésével – bő másfél évig szárította az épületet. A 19. századi mesterek tudását dicséri, hogy az intenzív ázás ellenére a két méteres falak és a 60 cm vastag téglaboltozatok épek maradtak, újraépítésükre nem volt szükség.

A központi épület elrendezése, a lőrésekkel tagolt védőfolyosóról nyíló egykori hálótermek sora szinte kínálta magát egy izgalmas kiállítás létrehozására. A 4,5 m záradékmagasságú terekben a gipszgyűjtemény kisebb darabjai jól elfértek, azonban a méretesebb műremekek nagyobb helyet igényeltek. Ezt a tervezők az erőd centrumában, egy tört piramist idéző tömbben alakították ki, amelynek aszimmetrikus formálását a földsáncok sziluettje és a lépcsőtornyok oromzata inspirálta. Ehhez kapcsolódik a múzeumi boltot, ruhatárat, kávézót és előadótermet rejtő, zöldített lapostetős tömeg, befeszülve a kaszárnyaépület és a bejárati körítőfalak közé, kitöltve a védművek közötti teret. Ez a szerkesztésmód segíti a régi és új minél teljesebb ízesülését, amely a belsőben még erőteljesebben érvényesül. Az új bővítmény kissé visszahúzva épül rá a meglévő falakra, a látványban a váltást finoman mutatja a téglafalak tónusához hasonló, táblás kerámiaburkolat. A kiállítótér tömegének udvari falát tagoló sűrű pillérsor látványa azonban kissé elüt az együttesre jellemző letisztult, puritán formálástól.

Ezt az élményt aknázza ki a középtengelyben, a körbástya fala mögött kialakított kávézó, ahonnan a tér egésze belátható a 35 m fesztávú vasbeton áthidalónak köszönhetően. A betüremkedő „negatív zárterkélyek", a nagy megnyitások és átlátások következtében a bővítmény tér-szövete fénnyel átjárt, jól áttekinthető, az erőd külső homlokzat-szeletei pedig folyamatosan változva jelennek meg a belsőben, így a régi és az új állandó párbeszédet folytat egymással. A lesüllyesztett járószinthez a helyszín római kori múltját bemutató kiállítótér és vetítőhelyiség, valamint kiszolgáló és gépészeti terület kapcsolódik. A műélvezet kiteljesedését szolgálja a térbe állított közlekedő mag is: a felsliccelt liftaknából és a pengefalba befogott, kétkarú lebegő lépcsőről dinamikusan változó, páratlan panorámában lehet részünk. A bővítményben található, bútorszerűen megfogalmazott recepció-ruhatár-ajándékbolt együttese a kávézó berendezésének anyaghasználatára rímel.

Eredeti belső felületképzés híján, tervezői döntés volt a helyiségek egységes megjelenése, az egykori hálótermek harántfalainak kivételével, ahol az elektromos kábelezés miatt vakolásra volt szükség. Az elmúlt évtizedek rombolásait elszenvedett felületeken több tízezernyi téglát kellett cserélni, pótolni. A felújítás során a korábban felszabdalt térsor újra átláthatóvá, az alaprajzi elrendezés letisztulttá vált. Mányi István büszke arra, hogy néhány új válaszfal kivételével minden kis fülkének, helyiségnek megtalálták a beleillő rendeltetését, az elektromos kapcsolószekrénytől az akadálymentes mosdóig. Az egyik bástyában rekonstruálták a korabeli csoportos illemhelyet, amely alatt előbukkant a vörös mészkővel burkolt, önálló szellőzővel rendelkező emésztőmedence. A déli oldalon magasodó, falazott kazánkémény hengeres tömege is megmaradt, őrizve az 1930-as években készült központi fűtés emlékét.

A kiállítóterek légállapotának biztosítása érdekében a lőrésekbe beragasztott hőszigetelő üvegezés került, az ablakokat egyetlen megmaradt eredeti alapján, a belső ajtókat töredékekből rekonstruálva gyártották újra. A mészkő armírozások, keretezések csupán javítást igényeltek, a hiányzó vörös mészkő küszöböket pótolták. A szükséges gépészetet a padozatban rejtették el, a járófelületek csiszolt beton, illetve a közlekedőkben tégla burkolatot kaptak. A hűtési-fűtési energiát hőszivattyúval, talajvízből nyerik a vizesárok melletti kavicságyon keresztül – mindezt teljesen rejtett módon. Az erőd történeti tereiben csupán néhány üvegajtó és -fal, valamint a világítás installációja jelenik meg kortárs elemként. Ez utóbbi széles fémlemeze a folyosón egyfajta sorvezetőként húzódik végig, az elágazásoknál azonban megszakad, helyet adva a mívesen rakott téglaboltozatok látványának. Az újonnan nyitott vészkijáratokat 2 cm vastag acéllemez keret jelzi, finoman jelezve a néző számára a kortárs beavatkozás tényét és annak megkülönböztetését.

Az erőd udvara, a külső védművek és a nem túl ingergazdag környék egyaránt belátható a központi épület zöld tetején végigfutó sétányról; ide az eredeti lépcsőtornyokon keresztül juthatunk fel. A feltöltés észak felé lejtő oldalán lépcsős nézőteret képeztek ki, ahonnan az udvari színpadon zajló események követhetők lesznek. A belső udvari homlokzatokat új elemként kőoszlopok közötti, filigrán rozsdamentes acél korlát zárja le. A kávézó fölötti terasztetőn állva betekinthetünk a nagy kiállítótérbe, vagy elnézhetünk a bejárati előudvar felé, ahová egykor felvonóhíd vezetett. Az épületegyüttes északi oldala a közeli vasútvonal felől hívogatóan tárul fel, különösen az éjszaka megvilágított kiállítótérrel.

A komáromi Csillagerőd megújulása során egy valódi többfunkciós épületegyüttes született, a maga nemében páratlan gyűjteménnyel, amelyet egyre többen fedeznek fel múzeumi- vagy rendezvényhelyszínként; az idő jobbra fordulásával várhatóan tovább gazdagodik a programkínálat. Ottjártunkkor is örömmel tapasztalhattuk, hogy már „él a ház": a kiállítás látogatói mellett éppen egy konferencia és egy zenekari próba zajlott párhuzamosan. Úgy tűnik, valóban sikerült a helyhez leginkább illő rendeltetést megtalálni.

Garai Péter

Szerk.: Pleskovics Viola