építészet : környezet : innováció

Közlekedés másként - Ekés András méltatása

"Nem kis bátorság kell a közlekedéstervezés bevett normáinak kikezdéséhez, de a világszerte lejátszódó fordulat szinte minden esetben a városi tájjal, a várossal mint ökoszisztémával foglalkozó építészekhez és tájépítészekhez köthető." - a jelöltet Szemerey Samu laudálta az Év Tájépítésze 2014 gálán.

Tisztelt jelöltek, tisztelt zsűritagok, kedves hölgyeim és uraim,

mindenekelőtt szeretném nagyrabecsülésemet kifejezni az Év Tájépítésze díj szervezőinek, jelöltjeinek és közönségének. Irigylésre méltó látni, ahogy egy szakma nekilát az önértelmezés korántsem magától értetődő munkájának, ahogy megteremti saját eszközeit fejlődésének megvitatására és megerősítésére.

A magam részéről ezt a díjat ilyen eszköznek látom. Létrejötte nem köztestületek és közéleti szereplők, hanem kollégák szándékain alapult, és eredményei hasonlóképpen az ő figyelmüket, elismerésüket és szellemi közösségüket tükrözik.

Az előző két év jelöltjein és díjazottain végigtekintve az is látható, hogy ez a figyelem az alkotók személyes életútja mellett a tájépítészet sokszínű gyakorlatára is irányul. Kényelmes lenne természetesnek tekinteni ezt, a szakma újabb kori nemzetközi felfutását, az emberi környezetet formáló diszciplínák határokat átlépő működését - de az itt jelenlevők nálam mind sokkal jobban tudják, hogy mennyire nem magától értetődő állapotról van szó. Így külön örömömre szolgál, hogy a szakma kiemelkedő teljesítményeire irányuló figyelem a kánonok megerősítése helyett a kísérletezést, a határok bővítését díjazza.

Szemerey Samu, fotó: Glazer Attila

Két éve Dr. Fekete Albert elismerése a tervezés, kutatás és oktatás integrációját, a rehabilitáció előremutató, komplex fejlődést katalizáló erejét emelte ki. Tavaly az s73 munkáiban a köztereinkről gondolkodás új minőségeit, a hazai gyakorlatban új távlatokat nyitó, következetes tervezői építkezést honorálta.

Nos, azért is örülök én ennek, mert a továbbiakban Ekés András díjazása mellett kívánok érvelni, és számomra az ő tevékenysége pontosan ezt a folyamatot, a szakmai határok termékeny kiterjesztését demonstrálja.

Ahogy bemutatkozó szövegében saját maga is írja, "Szakmám határtalan, de szakmák határain dolgozom."

Milyen határokról van tehát szó?

Ekés András tájépítészként karrierje kezdete óta, vagy még inkább gyerekkora óta a városi közlekedéssel foglalkozik. Ez a terület az elmúlt évszázad városfejlődésének gyakorlatilag a legfontosabb kérdése - ennek ellenére még ma is az egyik legzártabb ágazat, ahol a közlekedésmérnöki szemlélet uralkodik. Pedig a közlekedés voltaképpen nem más, mint az emberi környezet vérárama, a városi táj számtalan elemének összekapcsolódását, működését és fejlődését biztosító folyamatok összessége. Hogy ismét őt idézzem, "a mobilitás színterei a városi környezet legmozgalmasabb elemei: egyszerre közterek, zöldfelületek, építmények és formák, pályák és eszközök, melyeknek középpontjában az ember áll."

Nem kis bátorság kell a közlekedéstervezés bevett normáinak kikezdéséhez, de a világszerte lejátszódó fordulat szinte minden esetben a városi tájjal, a várossal mint ökoszisztémával foglalkozó építészekhez és tájépítészekhez köthető. Például az olyan döntésekhez, amelyek nyomán valaki pályakezdőként egy társadalomtudományos és gazdasági hátterű cégben kezd a városi mobilitással munkálkodni. Ez biztosíthatja a rendszerszintű, stratégiai gondolkodás olyan alapjait, amelyekkel a tájak működését, életét folyamatként és formaként is értő tudás a közlekedésből mobilitást, a műtárgyakból pedig környezetet hozhat létre.

A Városkutatás munkatársaként, majd ügyvezetőjeként végzett közlekedésfejlesztési és városfejlesztési projektek során követhető ennek a szemléletnek a formálódása, Nagyszebentől Kecskeméten, Szekszárdon, Debrecenen és számos magyar városon át a Balatonig és Budapestig, ahol nehezen találunk olyan közlekedésfejlesztési dokumentumot az elmúlt évtizedből, amihez a cégnek és Andrásnak ne lenne köze.

A lista az átfogó rendszertervektől a közösségi közlekedési, pályákhoz kötött és járműstratégiákon át az intermodális csomópontokig és tovább is terjed – túl hosszú ahhoz, hogy akár részleteiben is idézzem. Legalább két dolog azonban már a címek alapján is kitűnik belőle.

Ekés András, fotó: Glazer Attila

Közlekedésfejlesztésről van ugyan szó, de könnyebb lenne környezetfejlesztésnek hívni, hiszen minden döntésben a helyben zajló élet és annak terei a főszereplők. A fenntartható városi mobilitás közös európai elveit itthon elsőként alkalmazó Zugló közlekedési koncepciója éppenséggel a forgalom visszaesését üdvözli és ennek megtartásával, a városrész belső kapcsolatainak átformálásával, illetve mindenek előtt az ottani életformák jövőjével foglalkozik. Eszköztárában a kemény beavatkozásokkal egyenértékű, ha nem fontosabb szerepet kap a szemléletformálás, a kapcsolatteremtés, a folyamatok kezelése és az emberi dimenzió.

Zugló példája a másik, következetesen folytatott építő munkára is rávilágít, ez pedig a hazai gyakorlatok és a nemzetközi, európai szakmai közeg integrációja. A fenntartható városi mobilitás tervezés (Sustainable Urban Mobility Planning) elveinek nem csupán alkalmazásában, de szakértőként és trénerként a kidolgozásában és meghonosításában is tevékeny szerepe van Andrásnak. Az URBACT részeként működő Mobility munkafolyamat hazai résztvevőjeként a zöld mobilitás és a városi környezet összehangolt fejlesztésével foglalkozik. Ezek mellett számos további interregionális és nemzetközi programban találkozhatunk a mindkét irányban zajló munkával, amely a mobilitásban zajló innováció behozatala mellett a hazai példákat és gyakorlatokat is beemeli a tágabb szakmai diskurzusokba.

Szóval – Hardware helyett "mindware." Lágy megoldások. Emberi lépték. Élő városi terek. Civil részvétel.

A tájépítészet klasszikus fogalomtárában talán kevésbé mindennaposak ezek a kulcsszavak, ahogy azt is nehezebb megfogni, hogy egy okosabb szolgáltatás, egy kiegyensúlyozottabb közlekedési hálózat miféle minőségeket, milyen szépséget teremt maga körül. (Bár ez utóbbihoz segítségül hívhatjuk Ekés Andrást, a fotóst, akinek képein a személyes hobbi találkozik a téma iránti szemérmetlen szakmai elfogultsággal.)

Elég azonban arra a fogalomra gondolnunk, amelyben az emberi táj művelése mint tevékenység tovább él. Ez a kultúra, egyszerűen szólva: a világot működtető közös gyakorlat.

Márpedig a közlekedés éppen ezt a szerepet tölti be, jól, rosszul, karakteresen és jellegtelenül: épp úgy, amilyenek vagyunk és amilyenné formáljuk. Akár a hardware, akár a működés, akár a szokások: a közlekedés tartalma folyton változik, de ami megmarad, és alakítja is ezeket a változásokat, az a kultúra.

Márpedig a tájépítészet a kultúra talán legősibb formája.

Éppen ezért örültem, amikor Ekés András nevét az Év Tájépítésze díj jelöltjei között láttam, mert mély meggyőződésem, hogy az ő és társai által végzett munka az általunk belakható világ mély működését, kultúráját formálja át évek óta, következetesen és ismét csak új távlatokat nyitva a hazai környezetfejlesztés és környezethasználat gyakorlatában.

Ezek pedig olyan határátlépések, tisztelt Hölgyeim és Uraim, amelyek minden figyelmünket és támogatásunkat megérdemlik.

Köszönöm a figyelmünket.

Szemerey Samu

Elhangzott az Év Tájépítésze 2014 gálán, 2014. április 24-én.

vélemény írásához jelentkezzen be »