Technológia

Megjelent az OCTOGON 127. lapszáma

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Megjelent az OCTOGON 127. lapszáma
Technológia

Megjelent az OCTOGON 127. lapszáma

2016.06.06. 10:24

Cikkinfó

Támogatott tartalom

Cég, szervezet:
Octogon Architecture&Design

Az aktuális szám esetében már a címlappal is a közelmúlt szomorú eseményére utalunk: a Zaha Hadid tervezte, Oxfordban megépült Közel-Kelet Központ külső fotójával indítunk, majd egyik utolsó, a közelünkben megvalósult művel, a bécsi Library and Learning Centre bemutatásával búcsúzunk a váratlanul elhunyt Zaha Hadidtól. 

A külföldi anyagok között egy regionális építészeti-tájépítészeti nóvum a - helyszínen megtörtént megrázó történelmi események és az állandó kiállítási koncepció okán - jórészt a térfelszín alá épített szczecini Nemzeti Múzeum vezet, amit a KÉK „Bubbles from Japan" című előadássorozata keretében tavasszal vendégeskedett és kiállított Norihiko Dannal készült interjú követ. Szintén kiállítás és külföldi meghívott: Nálunk járt a Think Global, Build Social! című „utazó tárlat" kurátora, Andres Lepik, aki exkluzív interjút adott az OCTOGON-nak. De időnként mi is elébe megyünk az interjúalanynak: Martinkó József az idén 40 éves Magis cég alapítójával, Eugenio Perazzával beszélgetett a Torre di Mosto melletti Magis központban.

A hazai vidéki, új épületek közül a viszonylag szakmai csend övezte Kerékpáros Centrumot ismerhetik meg, ami a Tisza-tónál épült meg (ép.: Ferdinánd és Ferdinánd Építésziroda). A kanyargó felhajtókkal létrehozott épület kortárs dán és holland példákkal mutat rokonságot.

Nagyszabású lakásépítési projekt van folyamatban a debreceni Bem Parkban, ennek első üteme készült el: a négyemeletes társasházak méretes, teraszos erkélyekkel épületek meg, 156 lakást kínálva. Az épületeket – a következő ütemekét is beleértve – a BORD Építész Stúdió építészei tervezték. A stúdió alapító-vezető tervezője, Bordás Péter az anyagot kísérő interjúban mesél az új debreceni irodájukról.

A folyó budapesti fejlesztések közül a MOME Campus első megvalósult elemét, a Művészházat mutatjuk be, tervezését még Reimholz Péter kezdte el, s Csomay Zsófia és Németh Tamás fejezték be.

Kalmár László és Zsuffa Zsolt téglafalú családi házat terveztek a Kis-Sváb-hegy oldalába, melynek lakóteréből (Pálffy András tervezte) pazar kilátás nyílik a Várra, a Városmajorra. Az enteriőrben az alkalmazott anyagok között hangsúlyt kap a látszóbeton és a réz, előbbi különösen érdekes koncepció keretében jelenik meg.

És szintén egy budapesti fejlesztés újabb eleme, a Váci Greens B épülete is elkészült, miként a korábbiakat, úgy ezt is bejártuk, s a látottakat megosztjuk olvasóinkkal.

Előző számunkban is helyet kapott már a régi korok építészete (Andrássy 8.) egy rekonstrukció kapcsán, most a klasszicista stílusú (tereiben viszont barokkos jegyeket mutató) Óbudai Zsinagóga rekonstrukciója első ütemének eredményét ismerhetik meg.

Továbbiak címszavakban a tartalomjegyzékből:

KÜLFÖLD
10 Molnár Szilvia: Hadidizmus Bécsben - Library and Learning Centre - Zaha Hadid
18 Hlatki Dorottya: Szelíden hullámzó beton - A Nemzeti Múzeum új épülete Szczecinben - Robert Konieczny, Michał Lisiński, Dorota Żurek, Katarzyna Furgalińska (KWK Promes)

30 270 000 m3 curry - Interjú Norihiko Dan japán tervezővel

ITTHON
40 Martinkó József: Tekerj! - Elkészült a Tisza-tavi Kerékpáros Centrum Tiszafüreden - Ferdinánd Árpád és Ferdinánd Csaba (Ferdinánd és Ferdinánd Építésziroda Kft.)
44 Martinkó József: Teraszvilág - A Bem Park villapark első üteme Debrecenben – Bordás Péter (BORD Építész Stúdió)
50 Régiók párbeszéde - Új utakon a BORD Stúdió. Interjú Bordás Péter építésszel
53 Götz Eszter: Kiindulópont - Elkészült a MOME Műhelyháza - Reimholz Péter, Csomay Zsófia, Németh Tamás
VILLA
66 Torma Tamás: Feltárul-e? - Villa a Kis-Sváb-hegy oldalában - Zsuffa Zsolt, Kalmár László (Zsuffa és Kalmár Építész Műterem), Pálffy András (FITOUT ZRT.)
IRODA
82 Kovács Péter: Kiteljesedés felé - Átadták a Váci Greens B épületét – Tiba János, Király Zoltán (TIBA Építész Stúdió Kft.)

MIN DOLGOZIK? – Farsang Barbara rovata
90 Strandolás - Az Archikon Építésziroda tervei alapján újul meg a Palatinus

KKK
92 Uhl Gabriella: Mit felejtettünk eddig a raktárban? - A Zsidó Múzeum és Levéltár 100! című új állandó kiállításáról
96 Uhl Gabriella: Közösségépítés - Elkészült az Óbudai Zsinagóga rekonstrukciójának első üteme - Szécsi Zsolt, Somlai Tibor, ifj. Kövessy Szabolcs, Benson Marcell
102 Bevésett nevek – Feketén-fehéren a Trefort-kertben felavatott holokauszt- és második világháborús emlékműről
104 „Az építészet állhat erős morális alapokon" - Andres Lepikkel Horváth András Dezső beszélgetett
108 DESIGN RANDOM
110 „Számomra ma a design halott" - Martinkó József interjúja Eugenio Perazzával, az idén negyvenéves Magis alapítójával
114 Designtavasz - 11. madeinhungary és 4. MeeD

TRAFIK
INDEX


Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.