Megújult a Rumbach utcai zsinagóga – ismét vallási és kulturális élet költözik az épületbe

A Rumbach utcai zsinagóga a magyarországi zsinagógaépítészet egy kiemelkedő alkotása, és nem csak a magyar építészet történetében, de Otto Wagner osztrák építész életművében is fontos helyet foglal el. Az épület több évtizedes elhanyagoltság után végre újra megnyitja kapuit, a felújítás eredményét mi is megcsodáltuk.

A magyar zsidóság 1868-as, törvénybe iktatott emancipációjával nem csak a zsidóság számbeli növekedése és anyagi gyarapodása vett nagy lendületet, de értelemszerűen a zsinagógaépítészet is, így ez az épülettípus a 19. századi magyar építészet egyik legfontosabb elemévé vált. A század első felében ennél az épülettípusnál stílust tekintve a félköríves romantika dominált, mely formáinak köszönhetően viszonylag organikusan adta át a helyet a zsidóság keleti eredetére utaló bizáncias mór stílusnak, melyben Európa legnagyobb ilyen típusú épülete, a Dohány utcai zsinagóga is épült. A Dohány utcai épület – mint a magyar zsidóság egyik legfontosabb önreprezentációs eszköze – tulajdonképpen meg is adta az alap stílust a későbbi magyarországi zsinagógaépítészetnek, a 19. század végén főleg mór stílusú imaházak épültek.

A keleties-mór zsinagógák sorába tartozik a Rumbach utcai zsinagóga is, melynek telkét 1867-ben vásárolta meg a közösség. Nem sokkal később pályázatot írtak ki az imaház tervezésére, ez azonban meghívásos pályázat lehetett, mert a korabeli szaksajtóban nem publikálták. A pályázatot a fiatal bécsi építész, Otto Wagner nyerte, aki később a bécsi szecesszió egyik vezető egyéniségévé vált. Az imaház az építész egyik legkorábbi megvalósult alkotása, így kiemelkedően fontos helyet foglal el az életműben – még akkor is, ha a Wagner- életműről szóló szakirodalmak gyakran nem említik. (Azt sajnos nem tudjuk, egészen pontosan hogyan került kapcsolatba a fiatal építész a pesti izraelita hitközséggel, és miért pont ő kapott meghívást a pályázatra, annak ellenére, hogy gyakorlatilag kezdőnek számított.) Az építkezés végül 1870-ben indult meg, Wagnert Budapesten a morvaországi származású Kallina Mór képviselte, aki a részletformák megtervezésében is részt vett.

2/30
A homlokzat és a bima. Fotó: Gulyás Attila

A zárt házsorba illeszkedő épület főhomlokzata keleties díszítésének, az enyhén előre ugró középrizaliton nyíló hármas kapuzatának és minaretre emlékeztető tornyocskáinak köszönhetően igazán látványos. A funkcióra – a mór stílus mellett – a tornyocskák között elhelyezett mózesi törvénytáblák utalnak. A homlokzat mögött a rabbi, a kántor és a templomszolga (samesz) számára kialakított lakások kaptak helyet, a hármas kapuzaton keresztül azonban nem ezekbe, hanem a nagyszabású, nyolcszögletű templomtérbe juthatunk, melynek hatalmas kupoláját nyolc karcsú öntöttvas oszlop támasztja alá.

Az öntöttvas alkalmazása ebben az időszakban még újdonságnak számított, főleg, ha nem csak a falakba rejtve, hanem esztétikai lehetőségeit megmutatva, látványos helyre építették be. Éppen újszerűsége miatt a vasszerkezet engedélyezése nem kis fejtörést okozott a hatóságoknak, végül magának Wagnernek kellett vállalnia a felelősséget az épület stabilitásáért. Az építész egyébként később a vasszerkezetek mesterévé vált. (Láthatjuk, hogy az épület több szempontból is kiemelt helyet foglal el a magyar építészettörténetben, nem csak stílusát, de szerkezetét tekintve is kifejezetten érdekes.)

A belső térben – még inkább, mint a homlokzaton – megfigyelhető az erős polikrómia, mely a falak keleties, geometrizáló díszítésében ugyanúgy megnyilvánul, mint a nagyméretű üvegablakokon. Mint már említettük, a zsinagógaépítészetre jellemző a mór stílus alkalmazása, mely elsősorban a zsidóság keleti eredetére utal, de más magyarázat is van a kapcsolatra. Ugyanúgy, mint a muzulmán vallásra, a zsidó vallásra sem jellemző a figurális ábrázolás, így a muzulmánok által tökélyre fejlesztett geometrizáló mecsetdíszítés is vonzó alternatívája lehetett az Európában elterjedt alakos ábrázolásoknak.

12/30
A képeken az imatér látható középpontjában a bimával, illetve a bima nélkül. Fotó: Gulyás Attila

A magyar zsinagógaépítészet példái legtöbbször két nagy csoportra oszthatók: a centrális elrendezésű, tradicionális ortodox zsinagógákra, és az újító szellemiségű, longitudinális elrendezésű, orgonával is ellátott neológ zsinagógákra. (A két típusban közös elem a nők számára kialakított karzat.) A konzervatív ortodox, és a liberális neológ közösség között a status quo ante irányzat helyezkedett el. A Rumbach utcai zsinagógával kapcsolatban elterjedt tévhit, hogy az utóbbi közösséghez tartozott, ám ez nem teljesen állja meg a helyét. A Rumbach utcai zsinagógát felépítő hívők életmódjukban a neológ zsidósághoz álltak közelebb, ám a szertartásokat tekintve hagyományosabb álláspontot képviseltek, így valóban egyfajta „köztes" állapotról beszélhetünk, csakúgy, mint a status quo ante közösségek esetében, innen eredhet a félreértés.

Mivel a közösség egy a Dohány utcainál hagyományosabb zsinagógaépületet képzelt el, egy centrális zsinagógát rendeltek az építésztől, melynek középpontjában a bima, vagyis a szószék áll. (Érdekesség, hogy Wagner életművében később nagy szerephez jutottak a centrális épületek, gondoljunk csak a steinhofi elmeszanatórium templomára.) Öntöttvas elemeinek köszönhetően a bima is igazán látványos, de a tér legszebb eleme a tóraszekrény, melynek csillagokkal áttört kupolája és arany díszítése vonzzák a tekintetet.

A nagyszabású homlokzat és belső dekoráció, illetve a tér kialakítása több előképre is visszavezethető. A Ludwig Förster és Feszl Frigyes által tervezett Dohány utcai zsinagóga – mint már korábban is említettük – nagy hatást gyakorolt a magyar zsinagógaépítészetre, így erre az épületre is. A Dohány utcai imaház előképe azonban a Gottfried Semper tervezte drezdai Alte Synagoge, melynek hatása szintén érezhető Wagner budapesti alkotásán. Owen Jones két, a korszakban elterjedt műve is befolyásolhatta az építészt a tervezés során: a Grammar of Ornament, és a Jules Goury-vel közösen létrehozott Plans, Elevations, Sections and Details of the Alhambra.

A zsinagóga 1874-es átadását követően több évtizeden keresztül zavartalanul üzemelt, a közösség gyarapodott. A második világháború borzalmait azonban nem kerülhette el, 1941-ben itt gyűjtötték össze a „rendezetlen állampolgárságú" zsidókat, majd innen szállították őket az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijba, ahol kivégezték őket. Így az épület lett a holokauszt első magyar állomása. 1944-ben a gettó része lett, aztán Budapest ostroma alatt bombatámadás érte és komoly sérüléseket szenvedett. A háború után a megfogyatkozott közösség csak nehezen tudta újraindítani a zsinagóga életét, de a vallásellenes kommunista államhatalom újabb akadályokat gördített eléjük.

Az 1956-os forradalmat követően végül a közösség megmaradt tagjai is disszidáltak, az utolsó hívő 1957-ben hagyta el Magyarországot. Az épület az évtized végére életveszélyessé vált, így a Budapesti Zsidó Hitközség kénytelen volt lezáratni azt. Az 1960-as években az imaház a Fővárosi Ingatlankezelő birtokába került, az első romeltakarítási és állagmegóvási munkát az 1970-es években hajtották végre. 1988-ban szerezte meg az épületet az Alba Regia Állami Építőipari Vállalat, mely az egykori lakásokból irodát, a zsinagógatérből pedig – a bima és a tóraszekrény elbontásával – rendezvénytermet kívánt kialakítani. A vállalat a rendszerváltást követően, 1992-ben csődbement, a zsinagógát az állam ingatlancsere útján 2006-ban juttatta vissza a Budapesti Izraelita Hitközségnek. 2015-ben a Miniszterelnökség 3,2 milliárd forintos támogatást biztosított a MAZSIHIZ számára a Rumbach utcai zsinagóga teljes rekonstrukciójára, a munkálatok 2021-ben fejeződtek be. A felújítás terveit Kőnig Tamás és Wagner Péter építészek készítették (utóbbi nem rokona Otto Wagnernek, neve mégis jó ómen), a zsinagógán dolgozó belsőépítészek Gergely László, Baliga Kornél és Ugrin László voltak.

A felújított épület leglátványosabb része természetesen a zsinagógatér. A bonyolult geometrizáló dekoráció, illetve az ablakok helyreállítása komoly, aprólékos restaurálást vett igénybe, melynek köszönhetően a tóraszekrény és annak emelvénye, illetve a bima is régi fényében ragyog. Utóbbi nem csak dekoratív kialakításának köszönhetően látványos, egy különleges hidraulikus rendszerrel ugyanis teljesen a padló alá süllyeszthető, így a helyiség nem csak imatérként, de rendezvényhelyszínként is zavartalanul használható. Utóbbi funkcióhoz elengedhetetlen a jóminőségű hangosítás és fénytechnika, melyet szintén beépítettek.

A már említett lakások helyén kialakított terek is új funkcióval bővültek. Az első emeleten két, 30 fő befogadására alkalmas termet alakítottak ki, melyekben kisebb rendezvények tarthatók, illetve próbateremként is használhatók. A második emeleten egy konferenciaterem kapott helyet, valamint egy nagyméretű kávézó, mely húsos kóser ételeket szolgál fel. A kávézó stílusának kiválasztása jól sikerült, modern, mégis maximálisan illeszkedik Wagner művéhez. A falakat Tausz Gábor zsidó ünnepeket ábrázoló rézgrafikái díszítik, melyek izgalmas hangulatot adnak a térnek. A beszerelt modern hangtechnikának köszönhetően ez a tér is alkalmas lehet rendezvények, irodalmi estek tartására. Az épületben helyet kap majd egy állandó kiállítás is, mely a Politzer család életén keresztül mutatja majd be a magyar zsidóság történetét a 18. századtól napainkig, ez azonban még építés-rendezés alatt áll.

A Rumbach utcai zsinagóga hamarosan megnyitja kapuit a nagyközönség előtt, megtekintését mindenképpen ajánljuk, a látogatók nem fognak csalódni.

Forrás:

A magyar művészet a 19. században. Építészet és iparművészet. Osiris Kiadó, Budapest, 2013. Szerk.: Sisa József

Fehérvári Zoltán, Hajdú Virág, Prakfalvi Endre, Ritoók Pál: Magyar Építészet a Szépítő Bizottmánytól napjainkig. Kossuth Kiadó, Budapest, 2017.

Sisa József: A Rumbach utcai zsinagóga, Otto Wagner ifjúkori alkotása. Ars Hungarica, 1982. 10. évf. 1. szám

A felújítással kapcsolatos információkat, illetve a látogatás lehetőségét köszönjük Kiss Henriett igazgatónak és asszisztensének, Mozga Viktóriának!

Paár Eszter Szilvia