Miért fontosak Lázár Jánosnak az építészek?

Május 27-én pénteken reggel fontos vendége volt a MÉK Küldöttgyűlésének. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter sétált be a FUGÁ-ba, elmondta 25 perces beszédét, majd amilyen egyszerűen jött, ugyanolyan egyszerűen, TEKesek és cikázó tekintetű civilruhás biztonságiak nélkül egyedül kisétált. Közben elmondott egy beszédet, amely jó eséllyel megváltoztathatja egy praktizáló építész jövővel kapcsolatos érzelmi tónusát.

Én magam egyszer láttam magas rangú politikust építészeti közegben. Két évvel ezelőtt a Velencei Építészeti Biennálén Tirana korábbi polgármestere, 2013-tól Albánia miniszterelnöke nyitotta meg az albán kiállítást, aminek területe kb. a magyar kiállítás harmada, negyede volt, két kicsi termecske az Arsenale egyik szegletében, óriási tömeggel, sajtóérdeklődéssel.

Jó volt látni ezt a - fizikailag is - nagy embert, amint a pezsgőző népek között civilben, mindenféle biztonsági felhajtás nélkül megnyitja az egyébként remek albán kiállítást. Tény, hogy elfogult vagyok. Edi Rama festőművész, várospolitikus, miniszterelnök nekem régóta az egyik kedvenc figurám, és akkor ott a megnyitón arra gondoltam, hogy akkor lesz Magyarország igazán szerencsés hely, amikor majd a magyar pavilon megnyitójára eljön valamelyik csúcspolitikusunk, aki legalább olyan jó fej, mint Edi Rama, és legalább olyan közel hozza a kultúrát, a művészeteket, a kreativitást és persze az építészetet a politikához, mint Edi Rama.

Na erre még sokat kell várnunk, gondoltam két éve. Nem reméltem, hogy egyszer csak nagy változás történik a Fidesz egyik első emberénél, hogy tartalmat talál az építészetben, s észreveszi, mennyit ártott a magyarországi épített környezetnek a huszadik század második fele, illetve a huszonegyedik első 16 éve. Köszönöm Hajnóczi Péternek, a MÉK elnökének, hogy pénteken reggel meghívott a MÉK soros Küldöttgyűlésére a FUGÁba, és személyesen is hallhattam Lázár Jánost beszélni. A beszédet felvettük, megosztjuk a Youtube-on, de – lényegében változtatás nélkül – itt írásban is közzétesszük.

A beszéd további elemzése Önökre, olvasókra vár.

A politikus itt van az építészek utcájában. „[...] az élőhely minősége, az élhetőség, az utcakép, a városkép érdemben fogja ennek az országnak a sorsát befolyásolni." - Ez egy politikai program, olyan tartalom, aminek ereje van, amivel mozgósítani lehet. Nem lehet "nem-egyetérteni": csúnya az ország és tegyük jobbá, szebbé. Magyarország természeti környezete gyönyörű, vannak tehetséges és nemzeközi szinten is elismert magyar építészek, példamutató építészeti alkotások, de mellettük itt van 800 ezer kádárkocka és egymillió panellakás, ízléskáosz, kivitelezői dominancia, túl sok bürokrácia és sok ellehetetlenülő építész tervezői praxis. Lázár János változtatni akar, sokat tesz ezért, és partnert lát az építészekben. „Racionális, tisztafejű, higgadt, jó gondolkodású emberekkel találkoztam." A Csongrád Megyei Építész Kamara kezdeményezésére indult, majd az ország kreatív elitjével – az építészekkel (!) - rendszeres konzultációkat szervezett és szervez a továbbiákban is a Miniszterelnökség, ahol Lázár János megismerhetett pár százat azokból, akikben ott a potenciál, hogy okosan és leleményesen „újratervezzék" az országot. Most az építészeknél van a labda: kérdés, hogy miként fognak reagálni.

Pásztor Erika Katalina
 

Lázár János beszéde – elhangzott a Magyar Építész Kamara Küldöttgyűlésén, a FUGA Budapesti Építészeti Központban 2016. május 27-én reggel 10 órakor.

„Tisztelt Küldöttgyűlés, tisztelt Kamara, nagy tisztelettel és szerettel köszöntöm Önöket a Magyar Kormány nevében és megbízásából. Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy Önökhöz szólhatok és azonnal kérem a megbocsátásukat is, hogy a vitában itt részt venni nem tudok, helyettem Füleki Zsolt államtitkár kollegámnak kell majd rendelkezésükre állnia, tekintettel arra, hogy a következő évtized legnagyobb magyar beruházása, a paksi atomerőmű kapacitásfenntartása miatt, amely egy 12 milliárd eurós beruházás és jó néhány építészeti probléma megoldását is meg kell valósítanunk, ki kell Brüsszelbe menjek. Azt remélem, hogy a mai napon ennek a beruházásnak az előkészítésével kapcsolatos brüsszeli engedélyezési eljárás végére érünk. Elnök úrral azonban abban maradtunk, hogy mielőtt elmegyek, mindenféleképpen tiszteletemet teszem a kamara küldöttgyűlésén, és eleget teszek annak az elvárásnak és fölkérésnek, hogy a kamarai küldöttgyűlés tagjaihoz szólhassak.

Részben jó néhány ismerőssel is találkozhatom itt, tekintettel arra, hogy az elmúlt esztendőben a Miniszterelnökség kezdeményezésére területi találkozások jöttek létre. Több helyszínen is szerettünk volna a magyar építész társadalom tagjaival találkozni és a magyar építész társadalom tegjait egy vitára invitálni. Ez a fórumorozat 2016-ban is folytatódik, hiszen Kecskeméten és Székesfehárváron már területi gyűléseket tartottunk. Tavaly 500 építész kollegával volt alkalmunk találkozni. Ezt a konzultációt, ezt az együttműködést és ezeket a teljesen konstruktív vitákat szeretnénk folytatni az idei esztendőben is. Bízva abban, hogy a jogalkotásban, a tervezésben, a köz elképzeléseiben érdemi szerepe van annak, amit Önök gondolnak és hozzá is tudnak járulni ahhoz, ami a mi elképzelésünk - munkánk, törvényalkotói, jogalkotói tevékenységünk -, és ami nyilván nem független a végrehajtó hatalom tevékenységétől sem. Itt néhány dolgot szeretnék aláhúzni. Tekintettel arra, hogy ezeken a területi vitákon az általam elmondottak vitára bocsátásra kerülnek és kaupnk hideget és meleget is és nagyon komoly diskurzív műfajjá alakulnak ezek a találkozások, ezért ennek a folytatásában reménykedve most, ha megengedik nem kitérek a vita elől, hanem javaslom annak az elhalasztását. Szívesen jövök el egy rendkívüli közgyűlésre, vagy akár a budapesti építészek számára az idén is tartottunk egy nagy összejövetelt annak érdekében, hogy megbeszéljük az aktuális ügyeket.

Most néhány irányt szeretnék terveinkkel kapcsolatban a figyelmükbe ajánlani. Kiindulópontnak nyilván azokat az eszmei elköteleződéseket tudom majd még egyszer aláhúzni, ami bennünket jellemez és amely 2010-ben és ´14-ben elnyerte a választók többségének a támogatását. A mi kormányunkat több mindennel lehet jellemezni, de amire mi törekszünk, az ennek az országnak a polgári berendezése. Próbáljuk azt a korábban nagy támogatást élvezett - és azt gondolom, hogy ma az ország számára kiemelten fontos - polgári eszményt képviselni és megvalósítani, ami a polgári Magyarországban, az aköré épített programban nyilvánulhat meg. Ezt azért húzom alá többször is, mert az építész térsadalommal való találkozásból számos dolgot megtanultam. Az egyik pontosan az volt, hogy az építészek mindig jó szövetségesei, még akkor is, ha nem értenek egyet s kritizálnak egy-egy döntést, mindig jó szövetségesei egy olyan kormánynak, ami nem csak működtetni akarja ezt az országot, hanem megváltoztatni vagy építeni.

Racionális, tisztafejű, higgadt, jó gondolkodású emberekkel találkoztam, és amikor én polgári Magyarországról beszélek, akkor a polgárok Magyarországáról is beszélek abban az értelemben, hogy a mai kormánynak kell lépéseket tenni annak érdekében, hogy a klasszikus szakmák kapják meg azt a társadalmi megbecsülést, amely évszázadokon keresztül kijárt nekik, és amely az elmúlt 20-30 esztendőben, elsősorban a globális társadalmi devalváció eredményeképpen nem kezelődik a helyén, nem kapja meg a tiszteletet és a megbecsülést. Mi elsősorban arra vállalkozunk, hogy a polgári egzisztenciák számára lehetőségeket teremtsünk és azt megerősíteni képesek legyünk. Azokat a kezdeményezéseket várom legjobban, amelyek természetesen a legnehezebbek, hogyan lehet javítani a magyar építésztársadalom lehetőségeit, hogyan lehet javítani az építésztársadalom egzisztenciális helyzetét vagy társadalmi megbecsülését.

Ezért tartottam fontosnak a nagy szavak mellett az apró lépések politikáját. Amikor az első találkozás Szegeden létrejött tavaly, akkor azzal szembesültem, hogy jó néhány építész kolléga számára önmagában a kamarában való részvétel is problémát okoz, hiszen nincs megbízása, nincs megrendelése, nincs munkája. Hogyan tudna a kamara aktív tagja lenni? Nincsenek meg a szükséges anyagi feltételek, amelyek a szabad alkotáshoz kellenek, és hát a szabad alkotás, a szabadság, a szellemi szabadság nélkül nyilván – ami az anyagi alapokon alapszik – nem valósítható meg alkotó munka. Ezért javasoltam azt a kormánynak, hogy ´15-ben, ´16-ban ´17-ben és ´18-ban is, amíg a mi mandátumunk van, minden megyei kamarával kössünk egy szerződést, támogassuk őket évente 5 millió forinttal annak érdekében, hogy egy olyan közösségi élet jöjjön létre, ahol nemcsak világossá válik az, hogy megéri kamarai tagnak lenni a hétköznapi világban, hanem egy olyan közösségi élet van, amely az összetartást és egy kamarán belül az egymás iránti szolidaritást, egy szakmán belül az egymás iránti elkötelezettséget erősíteni képes. Ennek az anyagi feltételeit készek vagyunk megteremteni nemcsak a múltban, az idén és a következő esztendőkben is. Azt kérem, tekintettel a megyei küldöttek magas számára, hogy ezt használják ki, éljenek vele mert azt gondolom, hogy a polgári szakmák szétforgácsolódásának az egyik nagyon jó példája az, hogy viták, veszekedések, széthúzás, szakmai illojalitás kezd el jellemezni egy szakmát, hogy nincs összetartás. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy egy kamara alulról építkezzen és meglegyen az együttműködés minden föltétele. Tehát ha egy polgári berendezkedésről, polgári Magyarországról beszélünk, akkor a mérnök társadalom belső koházióját is erősíteni kell, és természetesen a mérnök boldogulálsának a lehetőségét is meg kell adni. Mondhatnám azt, hogy a mérnök úr legyen újra mérnök úr, ami azt gondolom, hogy a magyar nyelvben jól leírható és értéktartalmat hordozó megjegyzés, de ennek nyilvánvalóan az egzisztenciális föltételeit is biztosítani kell.

Nagyon súlyos és a magyar országképre és a magyar valóságra súlyos és hátrányos folyamatnak tekintem, amikor a megbízó anyagi szempontjait a kivitelezők erősítik folyamatosan, és a kivitelező és a megbízó közösen szorítja ki a beruházásból és egy építkezésből az építész szakmát. Oda jutottunk 2014-re, hogy lassan az építész nem mehet oda arra az építkezésre, amit ő átadott és ő tervezett. Ráadásul egyre jobban ér bennünket az a hatás, hogy a kivitelezőt kell megbízni és majd ő talál egy építészt, és majd a kivitelező fogja bonyolítani az egész építkezést, ami meggyőződésem szerint teljességgel ellentétes a megbízó személyes, társadalmi, gazdasági vagy eszmei elkötelezettségeivel és érdekeivel. Ezért nagyon szeretném a megbízó és az építész viszonyát erősíteni, a megbízó és az építész között a bizalmi viszonyt megvalósítani, és visszaszorítani azokat a törekvéseket, amelyek a nagy kivitelezők, a nagy kivitelező vállalatok, a nagy multinacionális kivitelező vállalatok számára olyan lehetőségeket teremtenek, amelyek kárt okozhatnak a beruházás, a megbízó elképzelései, vagy az ország vagy a nemzet érdekei szempontjából.

Ezért szeretnénk az építész szakma nemcsak társadalmi presztizsét, hanem anyagi stabilitását is, akár szabályozással erősíteni. Mégiscsak magyarok vagyunk, ezért forradalmi nemzet lévén folyamatosan követelünk valamit, de képesek vagyunk arra az intellektuális teljesítményre is, hogy amikor a követeléseink megvalósulnak, azokkal sem értünk egyet. Ilyen volt a kötelező tervezői művezetés bevezetése a 300 m2 alatti lakóépületekre. Amikor a Miniszterelnökség megkapta az építésügyet, fölidéztem az elmúlt 20 év közbeszédjét, ami az építészet ügyét illeti, és folymatos kamarai követelés volt 20 éven keresztül a kötelező tervezői művezetés. Annak megvalósulása azonban késztette az építészek egy részét a folyamatos ellenállásra. Ezért nagyon fontos, hogy diskurzív műfaj az építészet, és az építésügyről való gondolkodás is. Ezt csak azért hoztam föl példaként, mert ez nagyon fontos dolog. Részben lehetőséget teremt, részben tisztázza a felelősségi viszonyokat. Ennek a konkrét kibontására nyilván a kollégáim állnak a rendelkezésükre, csak mintát akartam mutatni, hogy hogyan lehet az építész közösséget erősíteni, megyei szinten a működés föltételeit állami támogatással megvalósítani, lehetőséget teremteni. Természetesen az állam nem szól bele abba, hogy ezt a pénzt mire használják, ezt a kamara elnökségének és a kamara vezetésének kell eldöntenie, az egyén számára folyamatos lehetőséget teremteni úgy, hogy részben felelősséget merjen vállalni, részben valóban merje szellemi értelemben vezetni az építkezést és segíteni tudja a megbízót, s a megbízó és az építész között jöjjön létre a kohézió.

Várom azokat a kezdeményezéseket, amelyek az építész társadalom társadalmi megbecsülése mellett a szakma stabilitását is készek és képesek elhozni. A kormány elkötelezett a szabályozás szintjén a nagy kivitelezői érdekcsoportok visszaszorítására. Itt nagyon fontos lépésnek tekintem - mert az ördög a részletekben van - hogy a magyar szabvány szabályozása hogyan fog változni a következő időszakban. Tekintettel arra, hogy az építőiparban a gyártóknak olyan erős érdekérvényesítési képessége van, hogy ma számos szabványon tapasztalom azt, hogy ez nem azért készült el, hogy az országnak és az építőknek jó legyen, hanem azért készült el, hogy a tüzépesnek, a beszállítónak és a gyártónak jó legyen. Ezt fölül fogjuk vizsgálni, ez komoly érdekkonfliktust jelent. Intellektuális értelemben az ország építésére kész, képes és a környezet alakítására kész, képes, azért felelősséget vállalni tudó építész társadalmat ebben szövetségesnek tekintjük.

A polgári elköteleződés és a polgári berendezkedés mellett, amit rólunk tudni illik vagy amit mi magunkról gondolunk, az mégiscsak valami érték konzervativizmus - jó értelemben és nem retrográd, avitt értelemben, s amihez az állammal kapcsolatos fölfogás is hozzátársul. Mit gondolunk mi, magukat konzervatívnak vallók az államról és az állam szerepéről például az építésügy területén?

Én azt gondolom, hogy Magyarországra - valami rejtélyes oknál fogva - a túlszabályozás, a túlzott bürokrácia mindenféleképpen jellemző. Ez két problémát mindjárt kinyit. Az egyik az, hogy Magyarország versenyképessége súlyos száz és ezer milliárdok elköltése ellenére sem javult az elmúlt esztendőkben, ami nem független attól, hogy az ország túlbürokratizált. Ezért meggyőződésem szerint a bürokráciacsökkentésben növekedési- és versenyképességi előny is leledzik. Ezt minden menzetközi tanulmány biztosítja és dokumentálja. Ha csak azt mondom, hogy a magyar állam a saját működésére a bevételek 30%-át költi, míg Németország 8%-ot, Csehország meg 13-15%-ot, akkor mindent elmondtam azzal, hogy milyen óriási bürokráciát és mennyi bürokratát tartunk fönn, amit nyilván nem ír elő a szabályozás. Ezer és ezer szám születtek jogszabályok, amelyek befolyásolják akár az építész alkotók kezét. Itt az első néhány megbeszélés alkalmával tapasztaltam azt, amikor fölállt egy kollégájuk és azt mondta, hogy mikor lesz az a világ, ami régen volt, hogy az építész megrajzol valamit és az utána megvalósítható. Mert ma a legkevésbé az építész tudja befolyásolni azt, hogy megvalósul-e az, amit megálmodott, hiszen rajta kívül hatóság, állami szervezetek sorozata burjánzik, települ rá - a katasztrófa védelemtől kezdve, csak hogy a legdivatosabb, közutálatnak örvendő szakmákat mondjam – akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy az az álom, az a rajz, ami született egy asztalon, semmiképpen ne úgy, ne ott és ne akkor valósuljon meg, ahogy a megbízó és az építész megálmodta.

Ezért a szabályozás egy rendkívül fontos kérdés. Amit mi Elnök úrnak megnyugtatva legelső próbálkozásunk alkalmával fölajánlottam, hogy a Miniszterelnökség nem hiszem, hogy ártana az építésügynek, sőt azt remélem, használ az építésügynek, mert a kormányzaton belül lehetőséget teremt. A Miniszterelnökségnek van érdekérvényesítő képessége a kormányzaton belül, hogy finoman szóljak, és az építészek ezen keresztül a saját szabályozási elképzeléseiket képesek megjeleníteni, képesek joggá formálni. Itt hagy jegyezzem meg, hogy a bürokrációnak van egy másik nagyon fontos problematikája, ez pedig Magyarország úgy épült föl - és az 1990-es ízlés szerinti rendszer- vagy gengszterváltás az ezt a folyamatot nem változtatta meg –, hogy Magyarországon mindenki - az állam mindenféleképpen - abból indul ki, hogy aki valamit csinál, az biztos, hogy csal. Tehát ezért ellenőrizni, megfigyelni, szabályozni, korlátozni, kontroll alatt tartani kell mindenkit, aki valamit ebben az országban csinálni akar. Fordított gondolkodásmód csak nagyon ritkán jön elő, amikor nem abból indulunk ki, hogy ami elkészül az rossz, hanem abból, hogy ami elkészül az jó, és csak a hibákat kontrolláljuk, büntetjük, szankcionáljuk és próbáljuk tőle megóvni a társadalmat. Magyarország fordítva működik: mindent kontroll alatt kell tartani, mindent ellenőrizni kell, mert nem lehet megbízni a választópolgárokban, mert nem lehet megbízni abban, hogy felelősen döntenek. Ez ezer éves kultúra, ezer éves hagyomány, a nyugati világ és a keleti világ közötti különbség. Teszünk lépéseket annak érdekében, hogy ez megváltozzon. Nagyon beszédes volt, amikor megkérdeztem az egyik minisztériumot- a Belügyminisztériumot - , hogy miért probléma az, hogy ha az építész tervez valamit és megkezdődik az építkezés, miért van szükség még az önkormányzati hatóságra, hogy jóváhagyja az építész terveit, vagy mihez képest hagyja jóvá? Egy építész – én abból indulok ki – a saját reputációja és a saját működőképessége, a saját egzisztenciája miatt jogkövető magatartást tanúsít. Betart minden szabályt, amikor tervez. Biztos vagyok benne, hogy a magyar építész társadalomnak 99%-a így működik. Egész biztos vagyok benne, leteszem rá a nagyesküt.

7600 magánlakással kapcsolatos - 300 m2-nél kisebb magánlakással kapcsolatos építési bejelentés érkezett az idén, május 26-ig. Tavaly egész évben 5600. A kollégáim próbálják ezeket mintavétel-szerűen nézni. Nincs velük probléma. Nem abból kell kiindulni, hogy egy építész, amikor tervez, biztos nem tartja be a szabályokat, ezért legalább három állami megbízásból eljáró hatóságnak, önkormányzatnak, építési felügyeletnek és a fene tudja még kinek ellenőriznie kell. Hanem abból indul ki, hogy az építész egy önálló egzisztencia, és ha nem tartja be a szabályokat, hibázik, a saját egzisztenciáját kockáztatja. Ő veszélyeztet a legtöbbet. Egy normális konzervatív úgy gondolkodik, hogy az emberekben meg lehet bízni, van benne felelősségérzet és van felelősségviselési képesség. Én ezt nagyon fontos dolognak tartom. Az egész egyszerűsített bejelentési eljárás abból indult ki, hogy az építész be fogja tartani a szabályokat, megállapodik a megbízóval és nincs szükség még 1-2-3-4, 30 napig, 60 napig, 90 napig vagy 280 napig elhúzódó hatósági eljárásra, amibe természetesen jó magyar hagyományként mindenki belebeszél.

Zárójelet nyitok: soha nem tudtam azt megérteni, hogy az általam megvalósított magánberuházáshoz – félreértés ne essék, ami nem közberuházás, nem milliárdos volumenű beruházás, hanem családi beruházás – miért kell 28 szomszédnak az engedélyezési eljárásban az engedélyezés megszerzéséhez mi köze van? Ezt sohasem tudtam megérteni, azon kívül, hogy ez is egy ellenőrzési mechanizmus, mert egy irigységre épülő országban, amikor már leellenőrzött mindent az önkormányzat, leellenőrzött mindent az építésügy, még az irigy szomszédoknak adjunk egy esélyt, hogy ők hátha találnak hibát abban, hogyha valaki építkezni akar. Tehát az egész módszernek a struktúrája, gondolkodásmódja szerintem teljesen más logikára épül, mint amit egy kreatív építész gondol a világról, vagy mint amit egy alkotó ember szeretne ebben az országban élni és tapasztalni. Mi ennek a megváltoztatását szeretnénk elérni. Természetesen vannak viták, vannak egyeztetések és együttműködések közöttünk is, hogy hogyan jó technikailag, de én azt akartam most megmutatni, hogy mi az elv, amikor mi ehhez a kérdéshez hozzányúlunk.

Nyilván szertnénk a gazdasági növekedést pumpálni, nyilván szeretnénk a bürokrációt csökkenteni, a fölösleges bürokráciát kivenni. Nyilván nem szeretnénk aránytalan kockázatokat vállalni és teljesen nyilvánvaló, hogy szeretnénk apellálni az önálló gondolkodású, egzisztenciájú emberek felelősségére, mert nyilván ők kockáztatnak a legtöbbet. Az az állam, ami mindenkit meg akar óvni saját magától, az működésképtelen. Az olyan állam egyszerűen fönntarthatatlan, szabályozhatatlan és kontrollálhatatlan lesz.

A harmadik dolog, ami polgári gondolkodás, konzervatív mentalitás mellett ránk jellemző, magunk ezt gondoljuk saját magunkról és ez alapján cselekszünk, hogy mégiscsak ez egy nemzeti gondolkodásmód, érdek- és értékvédelem. Az érdekvédelem az abban rejlik, hogy a szabályozással mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a magyar építőipar, a magyar tervezők, a magyar kivitelezők számára helyet és lehetőséget biztosítsunk egy európai uniós jogszabályi környezetben, ahol a magyar közgazdasági törvénynek a leglényegesebb attribútumait az európai únió irányelve határozza meg és nem a magyar jogszabályrendszer. Ugye mi 2004-ben a szuverenitásunknak egy nagyon jelentős szeletéről mondtunk le. Nagyon kevesen látták át ebben az országban, hogy ennek milyen következményei lesznek, hogy az ország 2004-ben a csatlakozással lemond a szuverenitásának egy jó részéről. Most az a feladatunk, hogy a szuverenitásról való lemondást követően 10 év tanulságai alapján megpróbáljuk a saját érdekeinket teljesen legális, demokratikus, az európai únió más országai által is használt eszközökkel megvédeni. Ezért erőltettük bele a közbeszerzési törvénybe - óriási belső viták árán -, hogy egy közbeszerzésnél nem csak az ár számít. Eddig a magyar közbeszerzési jog nem élve az európai unió nyújtotta lehetőségekkel és más nemzetek mintáival, azt mondta, hogy a legolcsóbb a legjobb. Mi azt mondjuk, hogy nem a legolcsóbb a legjobb föltétlenül, hanem számos társadalmi, gazdasági, megtérülési, fönntarhatósági szempont kell, hogy érvényesüljön. Általában azt gondolom a magyarországi középítkezésekről, hogy rengeteg a kapkodás, rengeteg a terv nélküli építkezés. Kevés olyan építkezésről tudok, ahol a kiviteli tervek az építkezés megkezdésének pillanatában teljes terjedelemben rendelkezésre állnak. Rengeteg a rögtönzés, aminek később, a fönntarthatóság szempontjából súlyos következményei vannak. Egy jó épület megvalósításához magánemberként is évek kellenek, a tervhez és a megvalósításhoz is kell idő. Ez az idő később térül meg, amikor az ember fenntart, üzemeltet egy épületet. Pont arról beszéltünk alelnök úrral, hogy a mai világ nem arra törekszik, hogy a létrehozott épületek, objektumok száz év múlva is ugyanaazt tudják és fönntarthatók legyenek, hanem hogy ha elhasználódtak, majd ledúrjuk és építünk másikat. A mi gondolkodásmódunkban értéket kell létrehozni közpénzből és magánpénzből is. Amikor nemzeti érdekről beszélek, akkor részben erre gondolok, amikor pedig értékvédelemről beszélek, akkor pedig részben arra, hogy sikerült nem kis belső csaták árán elfogadtatni azt, hogy Magyarországon komoly probléma van a városképpel, azzal az épített környezettel, amelyben a hétköznapok zajlanak. Nagyvárosi és vidéki szinten is. Ezért nem mindegy, hogy van főépítész, tervtanács vagy nincs.

Elmondtam minden építész kollégának, amikor találkoztunk, hogy 10 évig voltam polgármester és hosszú éveken keresztül abban a hitben éltem az életem, és komoly lépéseket tettem ez ügyben, hogy semmiképpen ne legyen a városnak főépítésze, mert az engem, mint megválasztott és mérhetetlen tudással felkent politikust korlátoz abban, hogy mit is csinálhatok a saját városommal. Hosszú polgármesterség után, kezdeti műveim megtekintése után jöttem rá, hogy mekkora őrültséget követtem el, amikor nem vettem igénybe olyan építészek keze-vezetését – fogalmazzunk rossz magyarsággal, akik támogató segítséget és bizalmi viszonyt tudtak volna kialakítani. Megfizettem az árát annak, hogy évekig tudatosan és szakszerűen akadályoztam azt, hogy a városnak karizmatikus, megbízható és jó főépítésze legyen. Most teljesen másképp gondolom a saját tanulságommal. Azt remélem, hogy a választók is kiheverik ennek döntésnek a következményeit. De azért nem lett minden annyira rossz Szemerey Márta időként stoptáblát felmutató jelzéseinek hatására. Magyarország versenyképességében döntő tényező az, hogy az emberek szeretnek vagy nem szeretnek itt élni, el akarnak menni vagy maradni akarnak. Az ország szerethetősége elválaszthatatlan attól, hogy milyen épített környezetben élünk. Az következő 10 évben az élőhely minősége – részben a világ változása miatt, és sok mindent fel tudnék sorolni, a klimatikus változásokat, stb. - az élőhely minősége nagy mértékben fog felértékelődni az országban. A településkép, az élőhely képe, a város képe, az önkormányzat által működtetett város vagy falu minősége nagyban fogja befolyásolni azt a döntést, hogy egy fiatal marad vagy megy. Ezért hozzá kell nyúlni a településképhez, ezt próbáljuk most a parlamentben leszabályozni. S itt értékmentő munkára nyílik lehetőség, ahol súlyos és nehéz problémákkal kell szembenézni. Nagyon szeretném, ha mind a 3200 magyar településen lezajlana az a vita, hogy azon a településen mi az értékes, s mi az értéktelen. Mi az ami, megmentendő, mi az, amin változtatni kell. Hova szabad és hova nem szabad nyúlni, és hova kell nyúlni egy településen belül.

Nagyon szeretném jogalkotóként abba az irányba terelni az önkormányzatok figyelmét, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzanak. A kisszerű hatalmi játszmák mellett nagyon fontosnak tartom, hogy egy képviselőtestület mandátuma alatt arról, hogy a városban és a faluban hogy jó és hol jó élni, mit lehet tenni az építészet eszközével, erről volna egy közgondolkodás, egy közkonszenzus, és egy nagy vita után volna egy értelmes párbeszéd erről. Ezért a településképi törvény, majd annak a kormányrendelete, majd a mintakönyv, majd azok a dokumentumok, amelyek építészek közreműködésével jönnek létre, és végül egy településképi helyi rendeletben – ami a HÉSZ-t is tartalmazza - fog kialakulni a következő években szisztematikusan - szabályozási föltétele lehet annak, hogy a települések élhetőbbek és rendezettek legyenek.

Igenis asztalra kell tennünk két problémát. Nem anyagi jellegű a gond. Százmillárdok állnak rendelkezésre épületek korszerűsítésére, akár visszatérítendő, akár más formátumban. Az elszánással van itt a probléma. Van ebben az országban 800 ezer kádárkocka, 1 millió panellakás, olyan ingatlanok és épületek, amelyeknek lejárt az építési szavatossága, betöltötték a küldetésüket, az emberi életet érdemben befolyásoló körülményeket biztosítanak. Például, hogy ezeknek mi lesz a sorsa, erről hogyan gondolkodjunk, hogyan tudjuk ezeket 10-20 év alatt megváltoztatni, hogy milyen konszenzusokat tudunk megteremteni, ennek az intellekutális munkának nagyon fontos része. Láthatják, olyan minták zajlanak Európában, ahol az életföltételeket érdemben befolyásoló döntések születnek. Magyarország szempontjából ami szerintem kulcskérdés, hogy a következő években a szuverenitásnak és a nemzeti értékeit hogyan védi, az élőhely minősége, az élhetőség, az utcakép, a városkép érdemben fogja ennek az országnak a sorsát befolyásolni. Ennek a három dolognak a kialakításához – polgári lehetőséget teremteni az építészek számára, csökkenteni a bürokráciát és szabályozással támogatni a minőségi építkezéseket, úgy hogy ezek ne terhet, hanem lehetőséget jelentsen, és harmadrészben egy értékvédő és értékmentő munkával számítunk a magyar építésztársadalom Önök által képviselt közösségére. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

(Taps.)

Az a helyzet, hogy egy nagyon csúnya városba kell mennem, Brüsszelbe, legalábbi a belváros nem szép... és egy nagyon nehéz vita előtt állok. Kérem a felmentésüket, mert szívesen maradnék, és sokkal izgalmasabb és jobb vita lenne egy pénteki napra az Önökkel való beszélgetés a következő órákban. Hasznos és sikeres tanácskozást kívánok a mai napra. A területi vitafórumokat fogjuk folytatni a következő hetekben június hónapban. Minden kezdeményezésük előtt a kormány kapuja nyitva van, állok az Önök rendekezésére Miniszterelnök úr megbízásával és mandátumával. Kezdeményezéseik előtt most nyitott kapuk vannak, Önökön a sor. Minden jót kívánok!"