Mumus

Pálinkás Sándor Sampival Somlyódy Nóra beszélgetett a Mumusról

Pálinkás Sándor Sampival Somlyódy Nóra beszélgetett a Mumusról.

Építészfórum: Hogyan lett Mumus a hely neve?

Sampi: Sokat vívódtam, hogy mi legyen a neve, de ez volt az első ötletem. Kis Mumusra is gondoltam, de az inkább vendéglőre jellemző, így maradt a Mumus. Rengeteg koncepció volt, de aztán egyszercsak ott volt előttem a papír, amire rá kellett írni a nevet, és akkor az eredeti gondolatnál maradtam. Hirtelen felindulásból lett Mumus.

Éf: Volt már korábban hasonló vállalkozásod?

Sampi: A Nincs pardont csináltam ezelőtt másfél-két évig, aztán egy ideig egyszerre a kettőt. Nyáron a Nincs pardon zárva van, ezért kellett a Mumus. Most már azt nem csinálom, azt béreltem, rengeteg volt a probléma, aztán túl sok lett a kettő egyszerre.

Éf: Hogyan esett éppen erre az udvarra a választásod?

Sampi: Ez rögtön megtetszett, aztán egy ideig úgy volt, mégsem ez lesz az, és akkor egy hétig fájt a szívem, de amikor visszajöttünk, akkor már tudtam, hogy szerelmes vagyok ebbe a házba. A Szimplások voltak az úttörők ezzel, és biztos, hogy ők többet kilincseltek érte, dehát azon kívül, hogy az ember a házat megszerzi, még így is nagyon sok dolgot kell elintéznie. Körülbelül hét darab szakhatósági engedély kell, és ezeket nagyon nehéz kijárni. Kész csoda, hogy egy hónap alatt elkészült.

Éf: És ősztől mit csinálsz?

Sampi: Lehet, hogy önkényes házfoglaló leszek a végén, mert én ezt nem akarom télre bezárni. Amikor ide beléptem, kaotikus állapotok uralkodtak, négy-ötszáz darab Corás hirdetőújság volt berakva a kapu alá, meg a hontalanok, akik itt laktak, már ők nem voltak itt, csak amit maguk után hagytak, az is borzasztó látvány volt, még bilincset is találtam. Aztán az egyik ötlet született a másik után, és az egész magától a helyére rázódott.

Éf: Mióta lakatlan a ház?

Sampi: Másfél éve. Állítólag le fogják bontani és jövőre újat építenek. De most úgy látszik, van egy másik szándék is, hogy óvjuk meg ezeket a régi épületeket a kerületben. Egyetértek ezzel, mert fantasztikusak ezek az épületek.

Éf: Lehet, hogy a környék értékeinek felismeréséhez ti is hozzájárultok.

Sampi: Lehet, bár a környékbeliek annyira nem örülnek. A nyilvánosság biztosan segít. Én azt látom, hogy az a három-négy kert a környéken egy új Sohóvá alakult a városban. Egyik helyről jönnek, megállnak, beszélgetnek, mennek a következőbe. Bár elég sok tennivaló van, de azért én is járom az udvarokat.

Éf: Mi mindent alakítottatok át az udvarban?

Sampi: Az első mozzanat az volt, hogy megszabadítottuk a helyet a vakolástól. Eredetileg végig a tető alatt fal volt, ez tulajdonképpen egy csarnok volt, egy üveges üzem. Találkozom az utcában emberekkel, meg itt dolgozik az utca házmestere, Ágika, aki elmondta, hogy körülbelül negyven éve oldalkocsis motorkerékpárokkal szállították innen az üveget Budapesten belül bárhová. A tetőszerkezetet meg kellett erősíteni, az is gyengén állt már. Az első nagyon nagy élményem akkor volt, amikor kezdtem bízni az építési munkák miatti csüggedség után - amit én nem láttam, mert nem szeretek építékezni. A vakolat borzalmas állapotban volt, elkezdtük leverni, és amikor az első mészkő kijött, és megtudtam, hogy a falat kézzel faragott mészkőből építették, akkor gyorsan körbeszaladtam egy kalapáccsal. Az épület elkezdte mutatni a saját arcát. Szaladgáltam a kalapáccsal, mert reméltem, mindenütt ebből van a ház. Aztán jöttek a vízszerelők, és két székely ember fantasztikus kőművesmunkát végzett. Haverok is dolgoztak itt, de mindenki barát lett egy idő után. Betetettem egy vasajtót, de a vasajtótól a bejáratig semmit sem csináltam, ez direkt volt. Az ember belép, találkozik egy lerobbant ház belsejével, ami most már kicsit össze van fújva. Az ajtó be van zárva, és amikor az ember kinyitja, akkora a kontraszt, hogy amikor belépsz, az egy fél csoda, ami elédtárul.

Éf: Egy galéria is van itt az utcai fronton.

Sampi: A sok munkában azt gondoltam, nem fogom tudni megcsinálni a galériát. Valamikor befutott Bojca nevű régi barátom, ő festő, a Pardont is ő csinálta annak idején, mondtam, elfogyott a pénzünk, bejött, és ugyanúgy csillogott a szeme, mint nekem először. Három fiúból álló csapattal jött, akiket úgy hívnak, 1000%. A galéria végül két nap alatt, kiállítással együtt, mégis elkészült. Annyira szeretett mindenki itt lenni, hogy hozzátették saját magukat.

Éf: Honnan jöttek a bútorok?

Sampi: Az Ecseri piacról. Tulajdonképpen hagyatékokból, szanálásból, innen-onnan származnak. Annyira vegyes itt minden, látod itt mellettünk egy Art Deco ülőgarnitúra van, de emellett itt vannak az iskolaszékek, szóval keveredik az egész össze-vissza. A képek is onnan vannak. A székek vándorútra kelnek, egyszer itt találkozom velük, máskor a raktárban, legközelebb a galériában, mindegyik jön-megy. Nagyon szeretem.

Éf: És a graffitik?

Sampi: A graffitik úgy készültek, hogy itt dolgoztak villanyszerelők, akik nemcsak villanyszerelők, hanem minden mást is csinálnak, többek között dizájnnal is foglalkoznak. A 1000% csinálta a Mumus-fejeket, ami bent van, az pedig egy Szeretet Baráti Társaság munkája, valahogy így hívják őket. Bejöttek, és mindenki szeretetből megcsinálta, amihez kedve volt.

Éf: A világítás ötlete honnan ered?

Sampi: Nagyon főtt a fejem amiatt, hogy hogyan oldjuk meg a világítást. Bejött a Zsolt, a társam, és mondta, mit szólnék, ha föltennénk egy hordót. Hogy átlyuggatnánk. Mondtam jó, hordó, és rendeltem huszonöt hordót. A tömzsi hordók a Caolától vannak, a büdösborz mirigyét tárolták benne. Négy és fél millió forintba kerül egy olyan kis hordó büdösborz-mirigyből kivont illatanyag. Kőműveskalapáccsal kilyuggatták, és már akkor olyan illat volt itt, hogy az egész utca érezte. Egyszer éjszaka megnéztük, mint a karácsonyfa, úgy világítottak, fantasztikus volt. Én is akkor láttam először, nagyon jól néz ki. Ez is adott egy pluszt a helyhez.

Éf: A megnyitó hogyan alakult? Honnan tudtak róla az emberek?

Sampi: A barátaim türelmetlenül várták, hogy mikor készülök már el, hát a nyitóbuli is három csütörtökön egymás után majdnem megvolt. Mindig itt állt ötven ember a bejárat előtt, mondtam, bocs... Szóval borzalmas volt. Egy csütörtöki napon nyílt meg végül, június elsején, és szerdán nem is szóltam senkinek, csak akik felhívtak, azoknak mondtam, két hordóba akartam behűteni az italokat, de az egyik felrobbant. Nem volt vicces, mert végigvágta egy ember karját, kórházból kórházba rohantunk. Úgyhogy a nyitóbulira nem is hívtam senkit, és így volt itt három-négyszáz ember. Mondták egymásnak, hogy jönni kell. Utolsó alkalommal, mikor nyitottam volna, a Szódában ültem, mert már nem bírtam a kiképzést, és ott találkoztam a vendégköröm nem tudom hány százalékával. Alig győztem exkuzálni magam, és a mai napig nagyon sok sértődött ember van.

Éf: Azért hirdetted a helyet valamilyen módon?

Sampi: Nem, mert nem éri meg, a másik meg, hogy magától is jön a közönség. Egyetlenegy hirdetést alkalmaztam, ami a bumeráng képeslapot jelenti, az szintén nem volt semmi... Az 1000%-ot százszor el kell mondanom, mert ők nagyon sok dizájnrészt megcsináltak. Ez például úgy keletkezett, hogy a Ricsiék készítettek egy matricát, és mikor megláttam ezt a mumusfejet, azt mondtam, ez az enyém, és ezt senki sem használhatja többet. Annyi volt ráírva a képeslapra, hogy nyitóbuli csütörtökön, Mumus, a világon semmi más információ nem volt rajta. Szerintem ez nagyobb reklám, mert nagyon meghökkentő a sok színes képeslap között. Rá egy hétre pedig csak a fej került rá a Mumus felirattal.

Éf: Milyen közönséget vártál ide?

Sampi: A városban nem volt egy jó hely szerintem, ahol az emberek otthonosan érzik magukat. A székek összevissza vannak, tulajdonképpen bármihez hozzá lehet nyúlni, bármit odébb lehet tolni, ahogy otthon. Mivel nem látszik az összevisszaságban az, hogy egy-egy becsesebb darab is becsúszik, ezért úgy is használják őket. Én nem is akarom, hogy vigyázzanak rá. Azt nem szeretem, ha valaki tör-zúz, de előfordulhat, hogy összetörik alatta egy szék. Van itt ónémet bútortól az ég egy adta világon minden, amit ha az ember jobban megbecsül, rájön, hogy hoppá, milyen értékes. Mindig olyan emberekre bíztam dolgokat, akikről tudtam, hogy jól csinálják. Például a barátnőm is egy rejtett lakberendező-tehetség. Csupán ötlet és odafigyelés kell. Ő rendezte be az egészet.

Éf: Szóval ki is a Mumus közönsége?

Sampi: Nem tudom megmondani, mert az üzletemberektől elkezdve egészen a filmesekig mindenki. Olyan vegyes a közönség, amilyen vegyes a bútorzat. Mindenkinek tetszik ez a dolog, hiányzott egy ilyen hely a városból.

Éf: Szerinted miben különbözik ez a többi udvartól?

Sampi: A Szimpla-kertesek azt mondják, hogy a dizájnt az épület natúrsága adja. Nem akarok rosszat mondani, de azért én legalábbis annál egy picit többre vágyom, mint hogy az üres falakat lássam. A színek nagyon fontosak, legalább annyira, mint egy illat az ember életében. Szerettem volna, ha ez nem úgy néz ki, mint a többi hely. Lehetőséget is szerettem volna adni azoknak, akik itt dolgoznak, akik nem tudnak kitörni. Mert például akik itt fújtak, ha elmész a Kultiplexbe, ezzel a csapattal felíratták az étlapot a falra, és többre nem tartottak igényt. Akik képesek ilyesmire, azokkal nem kell étlapot íratni a falra. Mikor megláttam az első munkát, amit itt csináltak, a koncertterem hátulját, hát azt gondoltam, ez lesz az, amit magammal fogok vinni, amikor innen eltávozom. Ez nekem örök emlék, bárhol felállítom, ahová megyek. Fizetni nem nagyon tudtam nekik, végül már sörökben alkudtunk.

Éf: Kifizetődő üzlet ez?

Sampi: Mindenki azt hiszi, hogy multimilliomos vagyok, de ez nem igaz. Ha elmondom, úgysem hiszik el. Havonta kétszázezret keresek, az az igazság. Fontos, hogy jó zene szóljon, vannak koncertek, az is kerül valamibe, meg rengeteg adósságot szedett össze a cég. A cég neve Gülü barátomtól származik, Garfieldnek meg moncsicsinek hívott engem, hát lehet is, hogy mostanra kicsit pumuklis vagyok, szóval mindig rajzfilm-figura nevem volt, ezért lett a cég neve Monfield.

Éf: Arra nincs garancia, hogy jövőre is megkapjátok az udvart, igaz?

Sampi: Semmire nincs garancia. Másutt is folytatnám, de inkább itt. Nem azért, mert túl nagy munka előlről kezdeni, bár azért napjában többször megüdvözültem és meghaltam, míg ezt csináltuk, és ez a mai napig így van. A legemlékezetesebb az a nap volt, amikor egy cigányzenész ismerősöm, aki nem játszott Magyarországon már vagy tíz éve, és Hollandiában él, bejött hozzám egy pohár italra a társaival. Ahol játszottak volna, az a hely bezárt. Azt mondja, figyelj, itt van az egész csapat, nem játszhatnánk egy kicsit? És beültek ide a vendégek közé, és hála istennek ide azok az emberek járnak, akik élvezik a jazzt, hát fantasztikus bulit csináltak itt a sóderen. Megittak egy pár pohár italt, és jól érezték magukat, mert én tíz éve nem játszottam a bátyámmal, mondta az egyik. Utána jött a Tibi, aki fantasztikus zenéket tesz föl hétfő-kedd-szerdán, és egyszercsak úgy éjféltájban párizsi utcazenészek könyörögtek, hogy hadd kezdjenek valamilyen koncertet. Olyan fantasztikus koncertet adtak itt, amilyen még nem volt. Másnap már fent volt az interneten.

Éf: Milyen előképeid voltak, ha voltak egyáltalán? A többiek Berlinről beszélnek.

Sampi: Nekem fogalmam sem volt a berlini helyekről. Egy dolog volt a fejemben, ha így visszaemlékszem: egy riportfilmben láttam, hogy Párizsban létezik egy hely, Afrikából érkezett művészek házfoglalók lettek, és a házban csináltak egy szedett-vedett bárt. Úgy mondta a riporter, hogy hát ildomos fogyasztani, mert abból élnek, meg a festményeiket árulják. Szenzációs emberek járnak oda. Ez egy kicsit hasonlít rá. A Mumusról egy ismerősöm mondta, mikor már majdnem készen voltunk, hogy míg itt az ajtótól ide hátra eljutsz, különböző világokkal találkozol. Van a csocsószoba, ahova szeretnék ingyen internetet betetetni, mert a gördeszkások csocsóznak, de ahhoz a világhoz hozzátartozik az internet is. Ha jössz tovább, akkor az udvar közepe bárjellegű ezektől a fényektől, és ahogy a végébe, a hencsergőbe érsz, az egy kicsit más kultúra. A dobok köré, a jurták köré épülő dolgokhoz hasonlít, azt gondolom, kicsit szabadabb szellemet képvisel. A pult utáni rész, ahol ülünk, az egy kicsit kocsmás, italos hely. Úgy is lett tervezve, vagy magától alakult, már nem tudom, így jött össze az egész. Az ismerősöm egyetlen mondattal jól megfogalmazta: Míg az ajtótól ide elérek, az egy nagy utazás. Mindennek egy kicsit más hangulata van, talán ezért is vegyes a közönség, mindenki megtalálja a saját helyét.