Épülettervek

Nagy álmok otthona lesz: Debreceni Innovációs Központ

1/6

Az emlet közösségi innovációs „piactér” lesz étkezővel, pihenőkkel, tárgyalókkal., forrás: BORD Építész Stúdió

Az épület tömege mellett hosszanti irányban két mesterséges dombot alakítanak ki., forrás: BORD Építész Stúdió

Változatos textúrájú megoldás, ahol az épület egyszerre nyújt szilárd tömegalakítást, ugyanakkor él az áttetszőség és többdimenziós érzés játékával., BORD Építész Stúdió

Felfele tekintve egy áttört héjszerkezetet látni mögötte attraktív fatartóváz szisztémával., forrás: BORD Építész Stúdió

az oktatás, a kutatás és a vállalkozások egy helyre csoportosításától befektetéséeket, illetve élénkebb gazdasági növekedést remélnek. forrás: BORD Építész stúdió

Fontos szempont volt a tervezéskor a nyitottság, melyet a bentről kifutó fa tartószerkezettel és üveghomlokzattal álmodott meg a tervezőcsapat., BORD Építész Stúdió

?>

2019.02.06. 09:55

Projektinfó

Földrajzi hely:
Magyarország, Debrecen

Építészek, alkotók:
BORD Építész Stúdió

Debreceni Innovációs Központ

Építés éve:
2019

Stáblista

Felelős tervező: Bordás Péter
Látványterv: Ölbey Zoltán
Animáció: Mayer Tamás és Ertsey Donát Áron
Építészek: Lente-Papp Linda, Lente Kálmán Artúr, Angi Ágota Melinda, Fábry András, Mezősi Zsolt, Méhes Andrea

Különféle startup vállalkozások és kutatások ottona lesz Debrecen új gigaprojektje. A BORD Építész Stúdió az információs társadalom szimbólumaként tekint  megvalósuló terveire.

Előreláthatólag idén nyáron már el is kezdik építeni a Debreceni Innovációs Központ épületét, melynek megtervezésére a BORD Építész Stúdió kapott megbízást. A projekt költségvetése majd négymilliárd forintba kerül, ez viszont befektetésnek tekinthető: az oktatás, a kutatás és a vállalkozások egy helyre csoportosításától befektetéséeket, illetve élénkebb gazdasági növekedést remél az állam.

Mintegy 5000 négyzetméterről lesz szó: az alsó szint laboroknak és műhelyeknek ad helyet, az emlet közösségi innovációs „piactér" lesz étkezővel, pihenőkkel, tárgyalókkal és coworking területekkel, a második emelet pedig irodák színtere lehet majd. Az épület tömege mellett hosszanti irányban két mesterséges dombot alakítanak ki, amelyek közül az egyik a gépészetet, a másik a kerékpártárolókat rejti. Fontos szempont volt a tervezéskor a nyitottság, melyet a bentről kifutó fa tartószerkezettel és üveghomlokzattal álmodott meg a tervezőcsapat.

Az emlet közösségi innovációs „piactér” lesz étkezővel, pihenőkkel, tárgyalókkal., forrás: BORD Építész Stúdió
1/6
Az emlet közösségi innovációs „piactér” lesz étkezővel, pihenőkkel, tárgyalókkal., forrás: BORD Építész Stúdió

"Kulcsfontosságú eleme a koncepciónak a középső szint, mint a megérkezés helye és mind találkozópont, ezért az épületnek nincs egyetlen, kitüntetett helyen lévő lépcsőháza. A hálózatszerű alaprajzi rendszernek köszönhetően elméletileg bármely szabad rasztermezőben kialakítható lépcső, a vertikális közlekedés így szintenként különböző helyekre lett pozícionálva, mely megkerülhetetlenné teszi a „piactéren" való áthaladást. A rugalmasság nemcsak a szerteágazó tevékenységek miatt fontos, hanem mert a funkciók és velük az igények időben is változnak majd..." —  vallják a BORD tervezői.

Felfele tekintve egy áttört héjszerkezetet látni mögötte attraktív fatartóváz szisztémával., forrás: BORD Építész Stúdió
4/6

Komplex struktúráról van szó, hiszen komplex maga a funkció is. Az üzemként működő földszinten a gyártástechnológiai követelményekre reflektálva vasbeton szerkezetek biztosítanak szilárd alapot a felső két emelet könnyűszerkezete számára. Felfele tekintve egy áttört héjszerkezetet látni mögötte attraktív fatartóváz szisztémával. Rendkívül izgalmas, változatos textúrájú megoldás ez, ahol az épület egyszerre nyújt szilárd tömegalakítást, ugyanakkor él az áttetszőség és többdimenziós érzés játékával.

az oktatás, a kutatás és a vállalkozások egy helyre csoportosításától befektetéséeket, illetve élénkebb gazdasági növekedést remélnek. forrás: BORD Építész stúdió
5/6

Fontos volt, hogy az értékes funkció és a minőségi megjelenés mellett ez a centrum a környezet védelmére, a felelős gondolkodásra is felhívja az egyetemi város lakóinak figyelmét. Innovatív gépészeti megoldások szavatolják a fenntartható és környezetbarát épületet: a belső komfortot levegő-víz hőszivattyú, és hővisszanyerős szellőzés biztosítja, a hőszivattyúkat pedig napelemek látják el energiával. 

Az épület tömege mellett hosszanti irányban két mesterséges dombot alakítanak ki., forrás: BORD Építész Stúdió
2/6

Egy hatalmas polc, rajta számos doboz, mindegyik egy-egy érdekességet rejt, találmányokat, bámulatos műszereket. Így képzeltük el, milyen is lehet egy innovációs központ, ahol különböző startup cégek őrült tempóban egymást váltva, helyet cserélve mozognak ezen a különleges polcon." — meséli Bordás Péter vezető tervező

Az Innovációs Központ kiviteli terveinek készítése folyamatban van, a terület előkészítése a következő hónapokban kezdődhet el, a kivitelezői közbeszerzési eljárás pedig 2019 nyarán indulhat el.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.