építészet : környezet : innováció

Oktatási- és szabadidőközpont Bobigny-ban

2012 szeptemberében adtak át Párizs egyik elővárosában egy óvodát, általános iskolát, könyvtárat és rekreációs funkciókat magában foglaló új központot, amely egyúttal Bobigny belváros-megújításának is egyik kulcsprojektje. A Selma Mikou és Salwa Mikou vezetésével elkészült, belső udvar köré szerveződő épület tömegformálása és anyaghasználata révén is kiemelkedik környezetéből.

Bobigny Párizs agglomerációjának északkeleti részében, a főváros központjától 9 km-re található. A Mikou Studio által tervezett oktatási- és szabadidőközpont Bobigny központjában - a városháza közelében -, urbanisztikai szempontból stratégiai helyen található, három forgalmas út és egy gyalogos tengely határolja. Az új együttes élénk homlokzatai, teraszai, zöldtetői és nem utolsósorban rendeltetése révén is kiemelkedik a környező - döntően lakóépületek alkotta - városszövetből, vizuális és társadalmi értelemben egyaránt. A landmark jellegű projekt a városközpont megújításának részét képezi, a ház egyszerre hívogató és befelé forduló, belső udvarai a közösségi terek mellett a gyerekek számára szükséges privát szférát is biztosítják.

Az épületegyüttes madártávlatból, fotó: Florian Kleinefenn
Földszinti alaprajz, kiterített homlokzatokkal

Az épület északi és keleti irányból háromszintes tömegként jelenik meg, amelynek magassága dél felé fokozatosan csökken, hogy a belső játszóudvarra és az osztálytermekbe a lehető legtöbb napfény jusson. A ház nagyméretű üvegfelületekkel fordul az udvar felé, amely az együttes szíve, ahol a gyerekek találkozhatnak. A területet északról határoló sétálóutca felé néző homlokzatokon véletlenszerűen elrendezett, fa keretezésű nyílások váltakoznak különböző színű tömör fa panelekkel. Ez az óriási, játékos, mozaikszerű homlokzat rejti az óvoda, a szabadidőközpont, a könyvtár és a közösségi terek bejáratát. Az ellipszis alakú belső udvar köré szerveződő épület tömege spirális hatást kelt. A déli-nyugati szárny már csak földszintes, az első emelet magasságában található az általános iskola burkolt terasza, amelyet a város felé a homlokzat raszterét követő – nagyrészt transzparens – fal határol. Ennek anyagául a tervezők egy tartós, fa alapú kompozit anyagot választottak.

Utcai homlokzat részlete, fotó: Florian Kleinefenn

Udvari homlokzat részlete, fotó: Florian Kleinefenn

Ez az elrendezés lehetőséget adott a tervezőknek egy olyan, jól beazonosítható épület kialakítására, amely egyszerre nyújt használói számára közösségi és magán szférát, tökéletesen illeszkedik a városi környezet adottságaihoz, követi a három határoló út vonalát, a változó tömegformálás a transzparencia játéka révén pedig délen és délnyugaton vizuális ellenpontot képez. Felülről nézve az épület zöld teraszok sorozataként jelenik meg az északi és a keleti oldalon, amely felnyílik az óvoda földszinti játszóudvara és az iskola első emeleti terasza körül.

A tervezőkről

A Mikou Design Studiót 2005-ben alapította Selma Mikou és Salwa Mikou, miután négy évig dolgoztak nemzetközi építészirodáknál, többek között Renzo Piano és Jean Nouvel mellett, ahol nagy léptékű magán- és középületek, lakóházak, irodák és különböző köztéri installációk tervezésében, valamint városrehabilitációs projektekben vettek részt. Mindketten 2000-ben diplomáztak a Paris-Belleville Építészeti Iskolában, 2001-ben pedig urbanista diplomát szereztek a Paris La Villette Építészeti Iskolában.

A Mikou Design Studio munkatársai folyamatos csapatmunkában, workshop jelleggel oldják meg feladataikat. Az iroda tagjai több tudományágat képviselnek, az építészek, mérnökök, grafikusok mellett díszlettervezők és várostervezők dolgoznak együtt, különböző kulturális háttérrel. Jelenleg franciaországi, németországi, brazíliai és marokkói projekteken dolgoznak, elsősorban kulturális, oktatási, lakó- és irodai funkciójú együtteseket terveznek.

A tervezőktől kapott leírás felhasználásával fordította: Garai Péter

vélemény írásához jelentkezzen be »