Kedves ZHJ, hiányozni fogsz! – Elhunyt Z. Halmágyi Judit

Április 3-án, 62 éves korában elhunyt generációjának egyik legtehetségesebb építésze, Z. Halmágyi Judit. A család közeli barátja, Bagi László újságíró nekrológja.

Judit 1962-ben született Budapesten. Bár gyerekkora egy részét Algériában töltötte, tökéletesen beszélt franciául és szabadon gondolkozó, igazi világpolgár volt, mindennél fontosabb volt neki a család, az otthon és a városmajori templom. Ezek voltak élete mindig biztos kapaszkodói. 

Meg a szakmája. A Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott, és ugyanitt szerzett mesterdiplomát, majd jó két évtizeddel később Pécsett szerezte meg a PhD-címet. Pályája elején nyolc évig dolgozott Virág Csaba stúdiójában, majd a Lakóterv megszűnése után vele közös irodában. Az ezredforduló után hét éven keresztül Erick van Egeraat budapesti irodáját vezette, majd önálló irodát alapított ZHJ Architects néven. 1988 óta tanított, dolgozott a fővárosi városképi bizottságban és részt vett az európai Duna Stratégia kidolgozásában. Rövid ideig a Fővárosi Közgyűlés tagja volt, amiért támadások is érték, pedig nem volt igazán politikus alkat, a jobbítani akarás vezérelte, a középszerűség helyett a nemzetközi nívót tűzve ki célul. Mindössze egy nyári szezonra, de az ő kezdeményezésére tértek vissza sok évtized után az uszálystrandok a fővárosba. Városi legenda is lehetne, de tényleg megtörtént, hogy a hajók megnyitóján, több száz ember előtt elsőként ugrott fejest a vízbe. Ő ilyen volt, és ha hosszabb ideig maradt volna a hatalom közelében, egészen biztos, hogy ez a város máshogy nézne ki. Csakhogy a hatalom önmagában nem érdekelte. Erős karakter volt, aki mégis őszintén hitt a csapatmunkában, tudását szívesen megosztotta és jól érezte magát tehetséges emberek társaságában. 

Őrült tempóban dolgozott, épületeit, terveit, pályázatait, vízióit, alkotótársait még felsorolni is csak hosszú oldalakon lehetne. Az utolsó napokig elkötelezett támogatója volt az Építészfórum közösségének. Emberi és szakmai barátság fűzte Pásztor Erikához, az ÉF társalapítójához, és még sokakhoz, akiket itt név szerint nem áll módomban felsorolni. 

Korai fontos munkája a mesterével, Virág Csabával közösen tervezett két irodaház a Kálvin téren. E két épület sokszor szerepelt a különböző párbeszédekben, és a múlt, az ott álló épületek hiánya miatt a budapesti polgárok ingerküszöbét is megütötte: vitatkoztak róla, nem mindenki szerette, és nem is mindenki értette, pedig a visszafogott, neutrális térrel, a tükröződésekkel a tér meglévő épületeit és az eget szerették volna kiemelni. A két ház egyúttal jó példa arra is, hogy az építész mennyire kiszolgáltatott a megrendelőnek. ZHJ-tól tudom, hogy az eredeti terveken szerepelt még többek között egy különleges, Franciaországból származó, opálos fólia, ami egészen máshogy simította volna bele ezt a házat a város szövetébe. Aztán a megbízó képviselője meghalt, győzött a céges Excel, és az egyszerűsített változat már nem úgy működött a Kálvin téren, ahogy ő elképzelte.

Fontos munkái sorában mindenképp meg kell említeni az Erick van Egeraattal és Tiba Jánossal közösen tervezett ING-székházat, amely tektonikus mozgásokat idéző kőborításával, világító acélszalagjaival és üvegfelületeivel a város meghatározó kortárs építészeti alkotása. A három mozdulatlan, markáns tömbbe rendeződött, kifelé dőlő, a textilművészetből vett minták alapján kialakított homlokzat mögött szinte érezzük a lassú mozgást. Mindez nem üres függönyfal, nem kulissza: az erőteljes koncepció nemcsak kívülről, hanem az épület belsejében is érvényesül.

Fontos munkája a Deák-palota Király Zoltánnal közösen tervezett érzékeny rekonstrukciója is, amelyért Pro Architectura-díjat kaptak. Helyreállították az 1903-ban épült, barokkos architektúrájú, historizáló épület portálját, a homlokzatot, a belső homlokzat díszeit és az épület tetején egy absztrakt manzárdot hoztak létre, a korábban sötét belső udvarból pedig egy világos átriumot csináltak, így az egész épületet átjárja a természetes fény.

De nem csak épületeket tervezett, a pasaréti Akadémia Park városfejlesztési koncepciója komoly szakmai sikert aratott az International Property Awards – a világ legrangosabb ingatlanversenyének – londoni díjátadóján, ahol külön díjazták a Trafó irodaházat és a master plant is. A terv szerint az ősfás parkban megtartják a lovardát, a bicikliutak mellett lovas sétányt hoznak létre, és az abbáziai parkok mintájára pálmafákat és orangerie-ket képzelt el a parkba, ahol megjelenhetne a magas szintű gasztronómia, egy „városi tanya" az ott élőknek termelhet élelmiszert, a bevásárlóközponthoz pedig egy nyitott piac is kapcsolódna. Talán ebből a pár sorból is látszik, hogy fantasztikus víziói voltak, és fantáziája végtelen volt. Apropó végtelen: akik ismerték, biztosan tudják, hogy leveleit így írta alá.

Tehetségét nemcsak itthon mutathatta meg, több épületet tervezett külföldön, többek között egy távoli szigeten is. Emlékszem, egyszer mesélte, hogy a helyi kőművesek nem igazán ismerték a mérőónt és azt a fajta téglarakási módot sem, amit ő kitalált. Fogta magát, feltűrte az ingujját, és megmutatta nekik. A történetéből átjött, hogy mindezt nem az európai ember fölényével, hanem szeretettel tette. Magasan képzett, kultúrarajongó ember volt, de megértette magát a legegyszerűbb munkásokkal is.

Kései fontos munkája a Szent Ferenc sebei-templom és a Szent Erzsébet Gyógyító Nővérek budai épületegyüttese szakrális központjának műemléki rekonstrukciója, amely nemcsak belesimul a Batthyány tér környékének történelmi városképébe, de a barokk főoltár felett, az oválablak újraértelmezésével kortárs építészeti elemmel is bővült. Utolsó éveiben Tóth Ágnessel dolgozott együtt a legtöbbet, így ezen a munkáján is.

Judit rendkívül érzékeny, mélyen spirituális, és elképesztően tehetséges ember volt. Emlékszem, jó tíz éve mutatott egy tervet, ami valahová a Vízivárosba készült. A képek egy hotel legfelső szintjét vagy egy tágas penthouse-t ábrázolhattak, a funkció talán nem is lényeges, de máig emlékszem azokra a kürtőszerű lyukakra, periszkópokra a tetőn, amivel ki lehetett volna nézni a városra úgy, ahogyan sehonnan. Legutóbb egy hatalmas fájlt kaptam tőle, tele finoman áttört kerámiákkal, amelyek a Gül baba utcában, egy épülő házra kerültek volna – és ha a jó Isten úgy akarja, kerülnek is. A Sajtos Gáborral közösen tervezett ház már épül, pillanatnyilag úgy tűnik, hogy ez lesz az utolsó befejezett munkája. De ki tudja, hogy ez így marad-e, hiszen annyi terve maradt előkészítve.

A családjaink jóban voltak, mély barátság fűz gyerekeihez, Lillához és Marcellhez, így aztán az évek során megismertem Juditot, és azt az oldalát is, amit talán kevesebben. Még az otthonába is beengedett minket a magazin fotósával, ahol akkor dolgoztam, szinte napra pontosan tíz éve. Hosszú órákon keresztül beszélgettünk, és bemutattuk őt és az otthonát, amit olyan nyíltsággal kezelt, mint kevesen. De ő ilyen volt: amikor sok éve valamelyik tervét szerette volna megmutatni, a hatalmas fájlok átküldése helyett egyszerűen közölte, hogy lépjek be az email-fiókjába, nézzem meg nyugodtan.

Az őt körülvevők talán érzékelték, hogy az elmúlt években koncentráltsága nem a régi. Munkájában folyamatosan, az utolsó időkben is csillogott a tehetsége, de az őt ismerők közül is csak kevesen tudták, hogy mennyi nehézség húzza vissza. Egyszerre volt érzékeny művész és kemény, céltudatos nő, akinek a lelki egészsége nem tudta feldolgozni a bizonytalanságot, a méltánytalanul ki nem fizetett munkákat, a bankkal való folytonos küzdelmet egy olyan lakás miatt, amelyet már többszörösen kifizetett. Otthonát nem zárta el mások előtt, tanítványainak, barátainak vetítéseket, előadásokat szervezett, és ahogy a hatalmas növényei között a projektor megfestette a falakat, egészen varázslatos volt. Ami a banknak csak egy ingatlan volt, neki az otthona, egyben a műterme is, amelyhez szinte karmikus kapcsolat fűzte.

Ezt érthető okokból kevesen tudják róla, de láttam, hogy ez hogyan zúzta szét a lelki egyensúlyát, hogy nehezedett rá és emésztette fel az évek alatt. Méltatlan helyzet volt ez egy akkora tehetséghez, amilyen ő volt. Márciusban szerencsétlen baleset érte, amit túlélt, sőt, még a kórházban is dolgozott, de a szövődményekből legyengült szervezete már nem tudott felépülni.

De az élete mégsem csak a küzdelmekről szólt. Mély szeretet fűzte édesanyjához, két testvéréhez, rajongásig szerette gyerekeit, Lilut és Marcit, és unokáit. Élete abban az erős hitben ért véget, húsvét előtt nem sokkal, hogy van feltámadás, és egyszer ismét együtt lehet a családjával. 

∞

Bagi László