Otthonok a város tetején – A magyarországi toronyházak 70 éve

A városok központi tereit kijelölő, magas lakóházak építése régi hagyomány. Egyik első, még csupán öt emeletes képviselőjük, a komlói Zrínyi tér miniatűr "felhőkarcolója" az 1950-es évek elején épült.

Az 1960-as években beindult fővárosi magasházépítések nyomán a következő évtizedre a vidéki városokban is gőzerővel haladtak az építkezések. A debreceni toronyház 1973-ra készült el.  

Az épület 79 méterével ma az ország második legmagasabb lakóháza. 22 emeletén szintenként 11 lakás kapott helyet, illetve a legfelső emeleteken belső kétszintes lakások.

A város nagy részéből jól látható toronyház a Debreceni Tervező Vállalatnál dolgozó Boruzs Bernát és Szabó János munkája.

Az újonnan épült magasházak felső emeleteinek vízellátását a városi vízművek a legtöbbször már nem tudta biztosítani, ezért külön tartályokat helyeztek el a tetőkben. A hasonló megoldások közül szó szerint kiemelkedik a budapesti újpalotai víztoronyház, amely 1000 köbméteres medencéjével a teljes lakótelep vízellátását biztosítja.  

Míg a magasházak darabszámát tekintve a főváros a csúcstartó, az arányok, és a városkép egésze szempontjából a hazai "felhőkarcolók városa" cím kétségtelenül Szolnokra illik a leginkább. Négy tizenöt emeletnél magasabb épülete közül három lakóház.

A városi modern vasútállomás mellett, azzal egy időben, 1975-re készült el a 23 emeletes toronyház, 81 méterével ma az ország legmagasabb lakóépülete.

A csúszózsalus betonozással készült épület megközelítőleg 800 ember otthona.

Az 50 évvel ezelőtti turisztikai fotók legnépszerűbb témája a toronyház és a Gyurcsek Ferenc, Kampis Miklós páros Tanúhegy című betonszobra, amely a város 900 éves történetét dolgozza fel.

Szolnok másik két lakótornya 18 emeletes, 61 méteres magassággal. A Várkonyi téren álló, ma is eredeti állapotára emlékeztető toronyház 1970-ben, míg a Tallinn városrész szélén álló, mára felújított épület egy évvel később készült el.

A teljesen újjáépülő Salgótarjánban különösen fontos szerepet szánt a központot jelölő markáns toronyházak a koncepcióját és magukat az épületeket is megálmodó Magyar Géza. A garzon toronyházak 1974-re készültek el.

A 18 és 21 szintes épületekbe – a nevüknek megfelelően – csupa egyforma garzonlakás került, 264 új otthonnal enyhítve a növekvő iparváros lakhatási gondjait.

Az Alföld felől már sok kilométerrel a város megpillantása előtt feltűnik a 70 méter magas gyöngyösi toronyház. A 28 ezer fős mátraaljai város volt a legkisebb, ahol ilyen épület építésére vállalkoztak. Alaprajza szinte azonos a szolnoki toronyházéval.

Veszprém központjában az eredeti tervek szerint három egymás mellett sorakozó toronyház emelkedett volna a régi vár és a templomtornyok fölé. Közülük 1974-re egyetlen valósult meg.  

A Márton István tervei szerint épült toronyház a városközpont nagyját érintő projekt része volt. 22 szintjéből 16 lakott, a legfelsőkön étterem, majd később stúdió kapott helyet.

A vízszintes sávokból álló homlokzat állapotának romlása az északi oldalon kevésbé látványos, délen azonban már fix állványzattal kellett védeni az alatta húzódó járdát a lehulló daraboktól. A felújítása 15 éve szinte folyamatosan napirenden van.  

A toronyház tövében elterülő kétszintes lepényépületnek a rendszerváltást követő évekre tucatnyi tulajdonosa lett, meglehetősen kaotikus összképpel. Felújítása és akadálymentesítése 2014-re készült el a Veszprémi Építész Műhely tervei alapján.

A földszinti felújításból kimaradt szegletében Csekovszky Árpád kerámia térplasztikája a toronyház helyén elterülő, régi városközpontnak állít emléket.

Fél évszázaddal a megyeszékhelyek tornyai után, a 2020-as évekre ismét Budapesten épülnek 10 emeletnél magasabb lakóházak. Közülük a legkarakteresebb, városképformáló elem a Kopaszi-gáton elterülő Budapart, amelynek következő ütemeiben tovább gyarapodnak a magasházak.