építészet : környezet : innováció

Pikáns - Mónus János válaszlevele Ertsey Attilának

"Ezt a kapcsolatrendszert vagy nem látják, vagy számításból nem akarják látni sorstársaink. Ehhez a hálóhoz nem szabad tartozni sem erkölcsi, sem jóizlési alapon."

Kedves Attila,

írod, hogy vártam az alkalmat, hogy az organikusságba rúgjak. Nem, az alkalmat arra vártam, hogy az organikusságra hivatkozással kialakított kapcsolatrendszerbe rúgjak. Ezt a kapcsolatrendszert vagy nem látják, vagy számításból nem akarják látni sorstársaink. Ehhez a hálóhoz nem szabad tartozni sem erkölcsi, sem jóizlési alapon. Egyénileg, sajátosan, egyik sem értelmezhető, csak kialakult társadalmi (európai?) szokások, irányzatok szerint. Szerintem a hajlítható erkölcsi normáknál sokkal stabilabb a jóízlési norma, pontosabban az, hogy mi az izléstelenebb (természetesen a szakmánkban). A hatalom mindíg izléstelen ( a FIDESZ-é látványosan zavarodottan magyarkodó, az SZDSZ-é lumpenértelmiségi volt, az MSZP-nek még nem is volt -még proli sem-). Jóízlést alakítani, követelni, csak hatalom ellenében lehet, mellette sosem. Szakmánkban meg kell rekedni a jóízlésnél, tovább menni nem szabad, a kísérletek mindig banalitásba fulladnak. Szakmánk elsősorban fizikai társadalmi tett (az átázott agyagos alapárokban álló cigány kubikussal). Még egy kiállítási pavilon is.Természetesen rejtett alkotói szándékokkal, de a társadalmi erőfeszítés tiszteletében, nem pedig azon erőszakosan átgázolva (bármilyen ideológia mentén, felhatalmazásával). Ez rejtőzködést, szerénységet követel, amely sosem volt kifizetődő, ezért az erényért még sosem keresett megbízó tervezőt, ezt a jó tervező megbízója ellen teszi. Attila, én téged mindig szerettelek, sosem tettem ellened semmit, most sem támadtalak, csupán korábbi írásod címét kis gonoszsággal átvettem. Amúgy organikussági elképzelésemről egy látszólag nem ide illő mellékletet küldök (amit korábban pár építésznek).

Változatlan barátsággal
János

 

DÍSZÍTŐFESTÉS

Az esztergomi Királyi Kápolna falfestés-restaurálásának mostanra jelentős része elkészült, az évek óta használt nehéz munkaállvány végre lebontásra került. Zsuzsink volt a vezetőrestaurátor, én pedig most az épületfotós lettem. A munkálatok közben (végeztével) a háromszintes állványt fokozatosan bontották vissza, úgy, ahogy a restaurálás engedte. Nekem mindig csak az utolsó pillanatban, a lebontás előtt volt alkalmam fényképeznem, soha vissza nem térő helyzetekben. Bevallom, hogy eddig különösebb érzelmeim nem támadtak a díszítőfestések világa iránt, de most ez a közelség és a pár hónap alatt, a tisztítások, kiegészítések nyomán kibomló intenzív, derűs színvilág, a festett kőbordák kígyóbőreként, magával ragadott.

Esztergom, palotakápolna, fotó: Mónus János

A festések több rétegben halmozódtak egymásra, szerzőik ismeretlenek, tárgyuk nem más, mint hagyomány (a XII.-XIV. századból). Bevallom azt is, hogy ez az épülettel ennyire összefüggő festésdíszítés számomra most nagyobb hatású, mint a freskó falképek általában, mint a szomszédos Vitéz János (könyvtárának) Studiolójának "Erények" sorozata (mely Botticelli-gyanús). A freskó-képek mindig egyszemélyes vállalkozások (természetesen piktor-inasokkal), egy ember atmoszférájához kötődnek.Ezek a festett kőbordák viszont személytelenek, közösségi termékek, épületrészek, valahogy időtállóbbak, s talán ezért jobban képesek kapcsolódni jelenünkhöz, mint az alkalmi megrendelések falképei (bármennyire zseniális szerzőjük). Az eddigi 570 felvételemből párat mellékeltem, illusztrációként.

Mónus János, építész

 

 

5 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »