Közélet, hírek

Itt vannak a döntősök - indul a szavazás a MÉD közönségdíjára

2014.10.22. 14:00

Eljött a várva várt pillanat. Az előzsűri - ha virtuális térben is, de - összeült, és két körben, nehéz döntések sorozatának végeztével kiválasztotta, hogy melyik öt épület és öt terv kerül a Médiadíj zsűrije elé, az Uránia Nemzeti Filmszínházba november 27-én. Gratulálunk a döntősöknek, a közönségdíjas versengés azonban csak most indul!

A nemzetközi előzsűri 65 épületből és 59 tervből választotta ki, hogy melyek szerintük Magyarország legérdekesebb építészeti projektjei. Tavaly három nő, ezúttal három férfi pontozta a pályázók munkáit, amelyek alapján összeáll a finalisták mezőnye. Az előzsűri három tagja mind a környező országokban élnek és alkotnak: a bosnyák Demir Mensur, az osztrák Peter Bogner és a román Arpad Zachi.

Épület kategóriában döntőbe jutottak:

 

Terv kategóriában döntőbe jutottak:

A közönségszavazás első körét is elindítottuk november 6-ig lehet szavazni a nevezett munkákra, melyek közül a 10 legtöbb pontott kapott épület és terv jut majd a döntő második körébe, ahol eldől ki kapja a 10. Média Építészeti Díjának közönségdíjait.

Szavazni az épületekre itt lehet >>>

Szavazni a tervekre itt lehet >>>