Többszörös torzó – Kortina köz

A görög szobrok tökéletességét, kifinomult részleteit máig csodáljuk, holott többségük már csak torzó, a hajdani tökély töredékes visszfénye. Két és fél ezer év alatt sikerült eljutni a folyamat inverzéig: eleve torzókat hozunk létre, amelyek kifinomultsága a majdani teljes egész tökéletességét előlegezi meg. Vajon teljesül-e valaha az ígéret? A Szent György tér nyugati oldalán Kamarás Bálint, Bujdosó Győző, Molnos Attila és Nóbik Orsolya tervei szerint elkészült a sétány egy újabb szakasza – egy egyelőre üres liftakna. Az ígéret viszont kecsegtető. Zöldi Anna írása.

Az olvasóktól előre elnézést kérek a szubjektív megjegyzésekért, a hozzászólóktól a politika és a pénz szavak oktalan használatáért. (Utalnék itt a Moszkva téri cikkhez érkezett, több mint 130 véleményre). A cikkben alább hangsúlyozott alulinformálási gyakorlat azonban indokolja a szubjektivitást. Ha nincs korrekt információ, maradnak a vélemények. A Várban folyó - nem folyó - fejlesztés és az arról való gondolkodás feltűnő párhuzamokat mutat a Moszkva tér átalakításával és kis fantáziával az összes többi nagyszabású fővárosi építészeti beavatkozás körüli huzavonával.

A Vár kivétel abból a szempontból, hogy a Moszkva térrel ellentétben itt komoly vízió készül, 25 éves stratégia, komoly szakmai egyeztetéssel, bár ennek részleteiről is csak kevés adat szivárog ki a nyilvánosságba. Persze víziók a Moszkva térhez is születtek, a pol…tika azonban nyakába lehelt a kurtizán szakmának, a beavatkozás sürgőssége tette a víziókat taccsra, na meg a p..nz hiánya, mint hivatkozási alap. Lesz nekünk jövőre színes, szagos Kálmánterünk, az utasok örülnek majd, a szakma pedig cikkekben és kommentekben háborog, hogy megint kihagyták a buliból. Nagyjából ez a folyamat ismétlődik mindahányszor – a városligeti múzeum-projekt se más, mint vízió, a stadionok úgyszintén – a szakmai érvek nem jutnak el a döntéshozók füléig, hiába az időnként szervezett vitadélután, fórum, ésatöbbi.

A Vár másféle történetnek tűnik, de lehet, hogy csak azért, mert messzebb van, mint a Moszkva tér – mászni kell hozzá, nem is kicsit, felfelé. De komolyra fordítva a szót: sem a lakosság, sem a szakma nem tud róla sokat. A sajtóban publikált elképzelések inkább csak tesztelték a köz- és szakmai véleményeket, afféle első vázlatnak tűntek, habár a bemutatott tervekből kiderült, hogy komoly és több területet érintő, átfogó szakmai elemzés eredményeként jöttek létre. Nem tudni, az építészeti és műemlékes ellenérvek milyen súllyal érvényesülnek a további tárgyalások során – a kritika leginkább a Palota és a Szent György tér funkcionális hasznosításával kapcsolatban vált élessé. Ezeket most mellőzve, annyi biztosan tudható tömeg- és szakmai tájékoztatás nélkül is, hogy a Szent György tér esetleges kormányzati-hivatali funkciója nyilvánvalóan befolyásolni fogja a nyugati oldalon húzódó sétány forgalmát és használatát. A kialakítást esetlegesen befolyásolhatja a Fizető turista övezet kialakítása a Vár területén, illetve az eredetileg tervezett forgalmi viszonyok megvalósításának feltétele lenne a mélygarázs megépítése is. A Matus István volt várgondnoksági igazgatóval készült interjúból az is kiderül, hogy a várfalak attól függetlenül élik a maguk életét, hogy szakemberek elkötelezetten munkálkodnak a köztük vagy körülöttük elterülő terület fejlesztése érdekében. Konkrétan: mállanak, ahogy egy öreg falnak illik.

Ez történt a déli kortinafalnak nevezett falszakasszal is, amely a Szent György tér dél-nyugati sarkából indulva metszi merőlegesen az Anjou-korabeli és újkori várfalakat. A Csikós udvari mélygarázs építése során e fal alatt elbontották a terepet, de az alátámasztás csak ideiglenesen készült el, „a szakmai befektető a gazdasági válság miatt felhagyott beruházásból kivonult” (idézet a Matus Istvánnal készített interjúból). A műemléki hatóságok, a Minisztérium, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (KÖI, NFM, MNV) és a Várgondnokság közös eredménye, hogy a kortinafal alatt kivitelezett négyszintes szerkezet stabilizálta a levegőben lógó falat. A 2012 tavaszára elkészült épületszakasz tette lehetővé a Kortina-köz elnevezésű beruházás megvalósulását, ami a nyugati sétány kialakításának egyik eleme.

A Szent György tér nyugati oldalán vezetett sétány kialakítása lassan 12 éve húzódó munka, amit Szamkó Katalin, a Várgondnokság akkori volt igazgatója indított el. Az első szakasz mintegy hat éve valósult meg a TAAT építész műterem (közterületek) és a Szakra Stúdió Kft. (a történeti pinceterek rekonstrukciós tervei) közreműködésével. A tér nyugati oldalának rendezése az összetett műemléki és régészeti feltételek miatt eleve három jól elkülöníthető szakaszra bomlik, a feltárás is három részre bontva történt. Az érvényes rendezési terv követni igyekszik a történeti beépítést, három tömbre osztja a területet: az északi részen visszatér a zártsorú, többtelkes rendszerhez, a középső tömb lényegében a Teleki-palota alaprajzi kontúrjait veszi figyelembe, a déli tömb rendezése során pedig a történeti beépítést szabadabban kezeli, hiszen a kolduskapu vonalának felfalazása (mögötte lőnek az íjászok) itt új helyzetet teremtett. A beépítendő sáv a várfalakkal párhuzamos irányban is három részre tagolt: az újkori falak mentén kialakítandó sétány, az ettől beljebb és lejjebb húzódó, az Anjou-kori falak vonalát követő alsó sétány, valamint a romterület fölött kialakítandó új beépítés alkotják. Ehhez az összetett helyzethez járul még a Szent György tér funkciójának tisztázatlansága – amely az új beépítést nyilván meghatározza, illetve az anyagi források időszakos felbukkanása, majd elapadása. A megfontolt haladás tehát nem szorul magyarázatra, ám a tervezők attól tartanak, hogy az utolsó munkafázisokat már tolószékből fogják művezetni. Pánikra azonban semmi ok: lift ugyanis biztos lesz!

A liftakna legalábbis elkészült. A kortinafal megerősítése ugyanis lehetőséget adott egy újabb elem, az úgynevezett Kortina köz és a hozzá kapcsolódó beépítés kialakítására. A tervezők a megépült sétányszakasz architektúráját folytatva készítették el a leendő mélygarázs és a tér szintje között összeköttetést teremtő lift, illetve az ehhez vezető merőleges sétányszakaszok tervét. A most elkészült szakasz egy nagyobb léptékű beavatkozás része, a kortinafal mellett ugyanis lépcsősor vezetne le a Karakas pasa tornyához, majd tovább, le egészen az Attila útig. Ez a megnyitás a Várat a várfalon nyitott kapun keresztül összekapcsolná a Krisztinavárossal. Jelenleg azonban többszörösen falba ütközik, aki ilyesmivel próbálkozik. Az aknában értelemszerűen nincs lift, a térről a hívogató sétányszakaszon a szolid kortárs gesztusokkal megfogalmazott fogadóépületig besétáló gyalogos pedig csalódottan visszafordul, amikor látja, hogy innen nincs tovább. A hat éve elkészült sétányszakasz és a lift között ugyanis még nincs összeköttetés – ez a volt Teleki palota mögötti területe, ahol a felső sétány megáll, illetve merőlegesen kikanyarodik a térre. Egy szinttel lejjebb, az Anjou-kori falak mentén se jobb a helyzet, ide egyébként sem szabad belépni, de ha mégis, itt is deszkakapu állja utunkat, decens freskóval borítva. A lépcső a legbizarrabb, ez ugyanis egy betonfallal eltömített kapuívben végződik. Az alsó sétány folytatása a palota felé egyébként is problémákat vet fel, könnyen szembetalálhatjuk magunkat a tüzes íjászokkal – vagy ők találnak szembe minket. Ezt az alsó sétányt a hat éve elkészült szakasz végén rácsos kapu zárja le a pillanatnyilag is ásatási területet jelentő középső résztől.

Ha eddig jutva már nem tudja a kedves olvasó, hogy mi van fent és mi van lent, pláne középen, ne magát hibáztassa. Geometriailag, történetileg sokszorosan összetett feladatról van szó, amelynek szakszerű és esztétikus megoldásához nagyfokú érzékenységre van szükség. A már elkészült sétányszakasz a most átadott lifttel együtt ezt a szelíd, türelmes, a részletekre ügyelő megközelítést tükrözi. Nem elírás: szelíd, és nem szolid. Persze szolid is, de a szokatlan jelző részemről többlettartalmat takar. A végiggondolt anyaghasználat, a finoman gömbölyített élek, a konzekvens burkolatváltások, a diszkréten kialakított világítás, még a bástya tetején trónoló liftépület is nélkülöznek minden modorosságot, és egy nagyon jó értelemben vett építészeti alázatot sugároznak. Azt a ritka erényt, amikor a részletek végiggondoltsága csak a szakembernek tűnik fel, a használó csak azt tapasztalja, hogy jól érzi magát, dacára annak, hogy kortárs építészeti keretek között sétafikál. Pedig az eszközök és anyagok megszokottnak, sőt, akár trendinek mondhatóak: látszóbeton, bontott tégla, grafit színű flasztertégla és mészkő. A szerénység azonban nem zárja ki a kreativitást. A trükk a komponálásban rejlik, amely minden ponton az építészek befektetett szellemi tőkéjéről árulkodik.

Nem tagadom, szeretem a TAAT műterem munkáit. Szeretem azt a magas esztétikával párosuló szerénységet, ami a kezük alól kikerülő építészetből árad (érdemes az építészfórumon megnézni az esztergomi Prímás Pince képeit). Kénytelen vagyok újra leírni: a fennhéjázástól és túlzásoktól mentes építészetet ritka erénynek tartom. Itt, egy sokszorosan összetett építészeti közegben pedig jóformán az egyetlen követhető útnak – bár a kizárólagos elvek hangoztatását elvben kizárom. Maradjunk tehát abban, hogy meggyőző, amit látunk. Akkor is, ha csak torzó, horizontálisan és vertikálisan, sőt még az idő-dimenzió koordinátatengelyére vetítve is.

Gyerekkorom kedvenc meséje egy francia meseregény, a Tüneményes Ferdinánd volt. Ferdinánd egy beszélő kutya, akivel egyszer nem áll meg a lift a legfelső emeleten, hanem kiszáll a levegőbe, fel, az égig. Én azóta sem merek idegen liftbe beszállni, dacára annak, hogy Ferdinánd az égben csodás élményekhez jut a galambok társaságában. Mégis visszakívánkozik a földre. Ez az üres liftakna a maga vonzó, csalogató esztétikájával, a semmibe vezető ajtók, a lezárt utak és kapuk, a falban végződő lépcső egy kínos álom halvány emlékét ébresztik a kíváncsian az objektum közelébe merészkedő látogatóban. A messziről is feltűnő, a horizontálisan futó falak és a vertikális bástya metszéspontjába pontos arányérzékkel elhelyezett építmény odavonzza a sétálókat, a várfal vonalának vertikális megtörésével határozottan az ég felé mutató irányt jelöli ki. Ebből a liftből mégsem lehet az égbe szállni – egyelőre. A Krisztinaváros felé vezető lépcső falába a hajdani várgondnok, Matus István kezdeményezésére elhelyezték a sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló domborművet, amely a téren darabokban hevert. Szent György szimbolikájáról a térről folyó diskurzus során is sok szó esik. Ki-ki más sárkánnyal viaskodik: idővel, pénzzel, politikával, embertársaival. A nehéz küzdelem közepette könnyen hősnek érezheti magát bárki. Ebben a közegben szerénynek maradni irigylésre méltó adottság, vagy inkább érdem. Ám mielőtt a felhőkbe szállnánk, térjünk vissza a rögvalósághoz, és várjunk türelemmel és bizalommal: hátha egyszer kiegészül a torzó.

Zöldi Anna