építészet : környezet : innováció

Sió és Kamor megbékélnek

Balatonfüredre ma az összes balatoni település irigyen tekint. Kevés helyi erő és nagyon sok elnyert uniós támogatás mellett mindez a tervezési és kivitelezési minőségnek, valamint a példás fenntartásnak egyaránt köszönhető. Bardóczi Sándor a „Balaton-parti csoda” nyomába eredt...

Balatonfüredre ma az összes balatoni település irigyen tekint. Kevés helyi erő és nagyon sok elnyert uniós támogatás mellett mindez a tervezési és kivitelezési minőségnek, valamint a példás fenntartásnak egyaránt köszönhető. Bardóczi Sándor a „Balaton-parti csoda” nyomába eredt, hogy ellesse a siker receptjét, de eközben jellegzetesen hazai történetekre és elfeledett legendákra bukkant.


 

A Balaton ékköve csiszolásra szorul
2004-ben Balatonfüred tervezési szerződést kötött az UTIBER-rel a város reformkori magját jelentő Blaha Lujza és a Kisfaludy utcák közterületi rendezésére. Az UTIBER amúgy utas módon el is készítette az engedélyes terveket a területre, a KÖH-től kirendelt felügyelő asszony, Németh Katalin azonban az engedélyezési folyamatban rákérdezett: hol van ebből az anyagból a tájépítészet? Óriási „balhé” kerekedett az ügyből, amelynek az lett a konklúziója, hogy a terveket szaktervező bevonásával záros határidőn belül át kellett terveztetni.

A záros határidő – szorítva az EU-s pályázati kiírás által – jelen esetben egy hónapnál is kevesebb időt jelentett, ugyanakkor a már kész terveket szinte teljesen át kellett dolgozni. A Pagony Irodát, és azon belül is konkrétan Dr. Herczeg Ágnest maga a füredi polgármester, Dr. Bóka István kereste meg ezzel az üggyel. Őbenne ugyanis még élénken élt a Tihanyi Apátság belső kertjeinek kimunkáltsága, amelyet azelőtt nemrégiben fejezett be a Pagony. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy Herczeg korábban több kutatási témában is foglalkozott a reformkornak a térképzésben is lenyomatot hagyó modernizációs folyamataival és a Balatonfüredről kibontakozó nemzeti mozgalommal. Korábbi műemlékes munkái kapcsán meglehetős hírneve is volt már, bár a településen előtte soha nem tervezett. A reformkori mag közterületi megújításán felül ezen a területen a legjelentősebb klasszicista házak (közöttük a Horváth-ház, az Anna Grand Hotel és a borház) is megújultak az első ütemben.

 

A Vitorlás tér régen
A Gyógytér egy régi metszeten
Zákonyi sétány egykor

 

Ugyanebben az első közterületi felújítási ütemben, amely a „Balaton Ékköve Projekt” hangzatos nevet viselte, a műemléki területtől és unós pályázatoktól függetlenül, egy száz százalékig városi beruházás keretében ekkor már a Tilia Bt. (Wallner Krisztina tájépítész vezető tervezésével) a Zákonyi sétány megújításán dolgozott. Teljesen más attitűddel és formanyelvvel. A budapesti Millenáris Park egyik tervezőjeként is ismert Wallner mégis rettentően jól szót értett Herczeggel, és ennek a gyümölcsöző kapcsolatnak az eredményeként a klasszicista városrész fennköltsége kellemes átmenetet tudott képezni a parti zóna modernitásába. Előzetesen, részben az előző vezetések, részben pedig egy következetes főépítész, András István munkája nyomán a korábbi bódévárost leradírozták a partról, jelentős területcseréket hajtottak végre, a közvetlen part menti fejlesztések (közöttük a legnagyobb, a Silver Resort) pedig csak úgy kaphattak zöld utat, ha belső úthálózatukat egészen a partig feltárni engedték a köz számára.

Eleinte volt is ezért „morgás” a beruházó tulajdonosok részéről, ma viszont majdhogynem abból él a parti terület, hogy az esti korzózó tömeg számára megnyitott magánterületen annak igényeit kielégítse. Összességében tehát elmondható, egy a változásra, minőségváltásra nagyon előkészített területre csöppentek be a tervezők, így munkájuk termékeny földbe hullott.

 

Vitorlás tér ma
Gyógytér ma
Zákonyi sétány ma

 

Heroica Balatonfürediensis
A két tervezőnő, úgy tűnik véd- és dacszövetséget kötött nemcsak a tervezési, hanem a szerződési kérdésekben is. Politikusan úgy fogalmaztak, hogy habár utólag mindenki dicséri az elvégzett munkájukat, „az önkormányzatok tervezésért hagyományosan nem szeretnek feleslegesen pénzt kidobni.” A kapcsolódó beruházások során lefolytatott külön közbeszerzési eljárásokban rendre alulmaradó tervezők keserűen jegyzik meg, hogy hiába a már bizonyított tervezési minőség és az ügy érdekében kifejtett, valójában megfizethetetlen lelkesedés és állhatatosság a tervezők részéről, a közbeszerzéseken zömmel az alacsony minőséget produkáló, de legalacsonyabb árajánlat nyer. Ez nemcsak máshol, de sok esetben Balatonfüreden is így van.

A tervezői díjról szóló alkudozások közepette Herczeg Ágnes végül Petz Ármin történetével nyerte meg a polgármester szívét. A neves fővárosi kertépítészhez annak idején a fürediek Jókait küldték követségbe, hogy nyerje meg őt a Kiserdő tervezéséhez. Jókai azonban meglehetősen felpaprikázott hangulatban találta a tájképi kertek hazai mesterét, mivel a fővárosnak nem akaródzott fizetnie egyik munkája után. Jókai ezzel az üzenettel tért tehát vissza: „Petz Ármin úr nem dolgozik ingyen, plusz 200 korona előleget kér.” (Petzet egyébként Pest haláláig nem fizette ki).

 

Blaha utca régen
Horváth ház egy régi metszeten
Blaha utca most
Horváth ház ma

 

Pedig, hogy mi mindenre nem volt képes e munka keretében ez a két tájépítész, azt csak kevesen tudják. A Gyógytéren található öntöttvas padok és kandeláberek például Herczeg Ágnesnek és az iroda egyik akkori építész vándorának egyedi tervezései. Herczeg később erdélyi származású kivitelező férjének kapcsolatai révén maga intézkedett (kényszerből) azok legyártásáról is egy gyergyószentmiklósi öntödében. Előzetesen ugyanis a soroksári illetőségű Patina öntöde készítette volna el az öntvényeket, viszont a VEMÉPSZER, az egész első ütem kivitelezője későn kereste meg a magyar céget igényével, aki így emelt áron, és a határidőt kitolva vállalta volna csak el a gyártást. Ebben a helyzetben a kivitelező elkezdett nyomást gyakorolni a tervezőkre, hogy válasszanak inkább a meglévő termékek közül.

Herczeg viszont kijelentette, hogy ő nem azért dolgozott egy fél évet egy új bútorcsalád megtervezésén, messze túlhaladva egyébként a tervezési díj szabta lehetőségeit, hogy az végül a szemetes kosárban végezze mások hibája miatt. A kivitelező a határidőre hivatkozott, míg Herczeg azzal érvelt, hogyha 40 évig Balatonfüred le volt „pukkanva”, akkor csak megér plusz egy hónapot, hogy a terveknek megfelelően újuljon meg. Azon melegében felhívta tehát a polgármestert, és megkérdezte tőle, hogy 40 év után van-e még egy hónap türelmi ideje a városnak? Bóka azonnali pozitív választ adott, így esett, hogy a tervező rohammunkában lemenedzselte azt, ami elvben a VEMÉPSZER feladata lett volna. Végül hat hét alatt ugyan, de az eredeti terveknek megfelelően (és olcsóbban) megoldódott a Gyógytér bútorainak kérdése.

 

Gyógytér környéke
lépcsős ülőpad fiataloknak
hullámzás

 

De a Kisfaludy és a Blaha utcákon az első ütemben tervezett fapadok is Herczeg egyedi tervezései, amelyekkel sem a helyi lakosság, sem pedig a városvezetés nem volt először kibékülve. „Minden ami új, az bonyolult és ezért keveseket lehet rávenni, hogy letérjenek a kitaposott útról” – fogalmaz ezzel kapcsolatban Herczeg. A pad azonban később – köszönhetően a tervező által felkutatott környékbeli asztalos munkájának – annyira sikeres lett, hogy ma Balatonfüreden még oda is azt rakják, ahova abszolút nem illeszthető. Más kérdés, hogy a kidolgozott bútorcsalád egyben szellemi terméknek is minősül, amelyért ilyen címen a tervező soha nem látott pénzt.

Az már csak hab a tortán, hogy a Gyógytér rendezésekor megtalált négy régi savanyúvíz forrás koncepcióba illő bemutatását, az új forrásfoglalások vízjogi engedélyének megszerzését a településen egyedül Herczeg tartotta fontosnak, sem az önkormányzat, sem pedig a Szívkórház nem törte magát érte, hogy azokból legyen valami. Némiképp az volt tehát a tervező érzése, hogy egyedül az ő „dilijének” tudják be mind a helyiek, mind pedig a szakhatóságok az ivókutak kérdését.

A „szeretetmunkából” Wallner Krisztina is kivette a részét, aki éjszaka világító (egyébként kiskockakő-szerű ledekkel kezdte a „renitenskedést” a Zákonyi sétányon, de ezt utána még überelte egy mindössze egymillió forintért megtervezett és legyártatott egyedi szélerősség mérővel. Ez a tavalyelőtt megvalósított szélkerék a vitorláskikötő bejáratánál egy vízoszlop emelésével jelzi, hogy a Beaufort-skála szerint éppen milyen szélre számíthatnak a vitorlázók. De tervezett ő egyedi ülőlépcsőt, vízjátékot, sőt még egy üvegkockát is, amely úgy hasított volna ki a Balaton fövenyéből és vizéből egy darabot, hogy közben transzparensen megmutatta volna az oda vetődőknek a Balatont, annak teljes keresztmetszetében. Utóbbi részlet soha nem valósult meg, de a nagy tabut így is sikerült megtörni: viccesen jegyzi meg, hogy a BAHART mérnökein kívül ma valószínűleg ő az egyetlen élő tervező, akinek sikerült a Balatonparton fix, ám a víz fölé lógó napozóteraszt létrehoznia a kőkemény hatósági szabályozók és még keményebb fejű bürokraták ellenében.

 

Világító kockakő
Világító kockakő
Szélkerék

 

Ám nemcsak itt kellett vesszőfutást végrehajtani Wallneréknek, hanem a Zákonyi sétány közterületi újrafelosztása terén is. Az összes vélt- vagy valós szerzett jog tulajdonosa a yacht klub és a szálloda tulajdonosától a taxisokon, kisvasútason keresztül a pecsenyesütősig és a cukorkaárusig, azaz az összes vállalkozó a középsúlytól a nehézsúlyig a tervezők vérét akarta. Vagy legalábbis „csak” annyit, hogy a szokásjog egy jottányit se változzon a rehabilitációt követően. Minimum amazonná (inkább fúriává) kellett ahhoz változni, hogy a vizionált környezetminőséget és a tervezési elveket ne törje derékba ez az erős érdekérvényesítéssel rendelkező helyi „gladiátorcsapat”.

Problémák forrása volt a burkolat kiválasztása is. Az első szakaszban körülbelül tizenötféle burkolókőből hoztak a tervezők mintát a képviselőtestület elé, amelyből végül a helyiek választották ki a budakeszi homokkövet relatív olcsósága miatt. Cserébe viszont utóbb még azzal is megvádolták a tervezőket, hogy a budakeszi bánya ügynökeiként léptek fel.

 

Kőpoller a füredi bányából
Szabadtéri színpad
fesztivál

 

A két tervezőnek csak néhány támasza volt ezekben a csatákban. Néha a polgármester, utóbb (látva az elhivatottságukat) Kutas Árpád alpolgármester állt melléjük, akit az I. ütemben még mint a kivitelezésben résztvevő vállalkozót ismertek meg, ebből vált aztán helyi politikussá. Az ő kétféle (politikusi és vállalkozói) szemlélete nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a II. ütem kiviteli munkálatai elé gördülő akadályokat sikerüljön felszámolni. A tervezők ma nála látják azokat a gazdasági víziókat is körvonalazódni, amelyek az emelt szintű közterületek fenntarthatóságát megteremthetik.

A tervezők ezen felül nagy hálával emlékeztek meg Németh Katalinról, a terület műemléki felügyelőjéről, aki rendkívül következetesen és a minőséget számon kérően lépett fel a „balatonfüredi csoda” létrehozásában és András István megbízott főépítészről is csak jót tudtak mondani. „Megszültük ezeket a gyerekeket és most anyatigrisként védenénk őket a tönkretételtől”- mondják még a tervezőnők – de szerencsére nagyon példás a fenntartás, ahonnan Mészáros Zoltán és Fekete Gyula nevét emelik még ki a helyiek közül.

Csiszolás után a foglalatba
A fejlesztés első üteme rendkívül sikeresnek bizonyult. Ezek után a település megkapta a Hild-díjat. A döntés indoklásában pedig elsősorban a közterületek megújítását, mint európai színvonalú eredményt elemelték ki a díjazók. A város a sikereken felbuzdulva beindította a Balaton Ékköve Projekt II. ütemét, amelyben már szerepelt a Jókai villa, a Vaszary villa felújítása is, közterületi szempontból pedig a Szívkórház előtti Gyógytér (felelős tervező: Herczeg Ágnes), a Széchenyi park és a Vitorlás tér (felelős tervező: Wallner Krisztina, tájépítész munkatárs: Neruda Krisztina) újult meg. Külön terveződött – a győri Comfort Kft-ben Limpné Csemez Magdolna tervei alapján – a Vitorlás tértől DK-re, közvetlenül a parton elterülő rózsakert, amely viszont kissé otromba, túldimenzionált pergoláival nem a legsikerültebb vizuális élményt kínálja a Tagore sétány felől, és erősen zárja a víz felé irányuló nézőpontokat. Teszi ezt úgy, hogy a Széchenyi parkban pont a víz felé való kinyitás, a kellemetlen átmetsződések felszámolása volt Wallnerék funkcionális célja. Mindezen hibák ellenére a lezárult II. ütem 2009-re olyan magasságokba emelte Füredet, amit az a reformkor óta nem látott. Nem véletlen, hogy szinte azonnal érkezett az újabb elismerés, ezúttal a város főépítésze, András István részesült Hild-díjban.

 

 

Ha egy közterületet minőségi módon felújítasz, az óriási hatással van a környezet továbbfejlődésére” – vallja Herczeg Ágnes. – „A piaci értéke is nő ezzel a területnek, amit nem nagyon szokás ezzel a megújítási tevékenységgel összekötni közgazdaságilag, de nemcsak erről van szó” – folytatja. Hogy miről még? A tervezőkkel való beszélgetésből kiderült egy újabb multiplikátor hatás: a közterületi felújítások újabb üteme vitte abba az irányba a települést, hogy létező, de addig a pontig üzemen kívüli kőbányáját újból megnyissa. Ebben nem kevés szerepe volt a már említett Kutas Árpádnak. Később ebből a bányából kerületek ki a II. ütem márványos mészkő pollerei, kockakövei és szegélykövei és a szökőkút ülő kockái.

Persze a minőségi fejlesztések azt is feltételezik, hogy az eddigieknél nagyobb költségű lesz azok fenntartása is. „Habár a füredi fenntartók mindig panaszkodnak és saját magukat is ostorozzák a fenntartási hibák miatt” – mondja Wallner – „azt kell hogy mondjam, hogy a Fürediek kiemelkedő, nagyon példás munkát végeztek eddig. Hiába gázolnak át évente százezrek az általunk tervezett közterületeken, részben a minőségi anyagok, részben pedig ez a példás fenntartás együtt azt mutatja, hogy sikerül távlatosan is megőrizni a létrehozott értékeket.” Ezek mellett Wallner szerint a Fürediek „nagyon tudják élni a tereiket”, a kivitelezők például arról panaszkodtak a kivitelezések alatt, hogy alig hengerelték le aszfaltot, a következő pillanatban már ott tolták rajta a babakocsit. De nemcsak a fürediek róják töretlenül az új sétányokat. A vendégéjszakák számának növekedése minden eddigi aggályt és kételyt elsöprő indikátornak számít ma Füreden, ami azt bizonyítja: az ékkő foglalatba került.

A savanyú termálvizek paradicsoma, amiről azonban senki sem tud
A Gyógyteret úgy kezeltük, mint egy külső curt saloon-t – mindig is ez volt a funkciója” – kezdi a mesét Herczeg Ágnes. A korabeli képeslapokból, dokumentumokból elsősorban a hely szellemiségét tudták a tervezők megragadni, de nyilvánvalóan az egész reformkori városrész egy olyan funkcionális átépítésen kellett hogy átessen, amely a mai kor igényeire is méretezett. Füred fürdővárosi jellemzőit is vissza akarták csempészni a köztudatba, hiszen a korabeli Füred Európa egyik legjelentősebb gyógyturizmusát bonyolította le, ma pedig ebből jószerivel semmi nem érzékelhető. Az utóbbi, immár 60 évben a Balatonra helyeződött át a súlypont, ma pedig a legtöbben úgy strandolunk Füreden, hogy eszünkbe se jut, hogy ez a város eredendően a gyógyfürdőiről volt nevezetes. Pedig a fakadó források miatt annak idején a Balaton vizét is hidegvizes gyógyfürdőként kezelték, és ilyen céllal építettek a Bencések itt a tóba nyúló fürdőházakat. Később erre rakódott rá az első kőszínházzal a kultúra, és a reformkor pezsgő légkörének égisze alatt Füred a kulturális gyógyturizmus hazai fellegvárává vált.

 


 

Ha mással nem is, de a Gyógytér kitisztításával, a meglévő, nagyon beteg fáknak a helyiek szemszögéből igen fájdalmas, de egységes cseréjével és a gyógyforrások, a Kossuth forrás és a tér négy sarkába kihelyezett Lóczy, Falmelléki, Lobogó és Savós források ivókútjainak megformálásával ennek a gyógyüdülő kultúrának állítottak emléket Herczegék, kvázi ivószalonná átlényegítve a kórház előtti teret. Hatalmas volt a testületi ellenállás a tér részletmegoldásaival (a gyöngykavicsos burkolatként meghagyott központi mag, a fák kivágása, a források bemutatása, stb.) kapcsolatosan, amelyek részben a költségek és a bonyolult engedélyeztetés, részben pedig a burkolattal kapcsolatos averziók miatt voltak erőteljesek, de a tervezők stílszerűen „nem engedtek a ’48-ból”.

Az adatszolgáltatás sem állt magas fokon, mert a tervezőknek az önkormányzat egyáltalán nem jelezte, hogy helyi szinten korábban levédte a Gyógytér vegyes faállományát. Herczeg Ágnest utóbb a fakivágásokért meg is kapta a nem éppen kitüntető „az a favágó” címet a népnyelvtől. Azonban a térre beültetett (előnevelt) hársfák néhány év múltán megerősödve az „erős szív és éles fejsze” történeti kertrekonstrukciós elvét - amelyet még Hermann von Pückler mester tett szállóigévé – talán jól alá fogják támasztani. Az egyik sarokforráshoz Varga Csaba által tervezett félig nyitott kápolna megvalósítása viszont elmaradt, pedig ezzel az egykor itt megépített apró kápolnának állítottak volna emléket, a szakralitást újra becsempészve a forrásfoglalás területére.

Az ivókutak, a kórház és az abban üzemeltetett, erősen rekonstrukcióra szoruló gyógymedence (a Tibor Fürdő) – amelyet egyébként elvben bárki szabadon látogathat díj ellenében, ám erről csak nagyon kevés turistának van tudomása – manapság csak alig 20%-át használjak fel a füredi termálkutak aktuális vízhozamának. A többi – micsoda pazarlása ez a természet ajándékának – ma a Balatonba távozik. „Senki nem tudja Füreden, hogy Füred egy fürdőváros” – fogalmaz találóan Herczeg Ágnes.

Helka és Kelén legendája életre kel
Wallner Krisztina a monitoron megjelenített, általa összefésült eddigi tervek mögött ecseteli a kezdeti közös koncepciót. A reformkori mag felől a part felé lejtő Bakony hullámzó lankáit és a Balaton fodrozódó hullámait szerették volna zömében csak alaprajzban érzékelhető módon interferáltatni. Ennek érdekében alaprajzi vonalakkal burkolati szinten, térben pedig gyepes lankák formálásával és egyedi tervezésű padokkal jelenítették meg azt a kétfajta hullámzást, ami a parton összecsap, és létrehozza azt a legnagyobbra értékelt táji formációt az emberi társadalomban: a vízparti szegélyt. Azt a szegélytípust, amit az ember leginkább szeret lakóhelyéül választani. Ezt a part menti hullámzást csak néha töri meg a görgetegkövek allegóriájaként is értelmezhető kőkockák együttese.

Maga a reformkori városrész és a parti területek találkozásánál kibukkanó szabadtéri színpad is két „kocka”, egy földbe ágyazott mészkő - és egy fakocka érzetét kelti. De kőkockák keretezik a nádas medencét, illetve a tájra jellemző félcserjékkel – levendula, cipruska, pimpó - beültetett virágágyásokat is. A koncepció már Wallnerék kezdeti tanulmánytervében is megjelent, amelyet a tervezőnő Lukács Katalinnal, az Újirány tervezőjével közösen készített el. Ez a hely morfológiájából, ha tetszik „szelleméből” levezetett konceptualizmus a legtöbb használó számára nem nyilvánvalóan olvasható finom utalássorozat csupán. Öncélúnak is tűnhet, de mégis valami borzongató van abban, hogy ez az alapgondolat később újabb értelme(ke)t nyert egy a Wallner által – az eddigi közterületi kivitelezések után felfedezett – füredi legendában.

 

Vitorlás téri vízjáték
Vitorlás téri vízjáték
Esti korzózás

 

Az ősi mese arról szól, hogy egy királykisasszony (Helka) és egy pásztorfiú (Kelén) olthatatlan szerelme és jósága számos viszontagság után megszabadította az átoktól Siót, a Balaton sziréntestű szellemét és összebékítette őt Kamorral, a Bakony medvelelkű varázslójával. A barátság jeleként Kamor egy cseresznyefaág varázsvesszőt, Sió pedig egy aranybuzogányos nádvesszőt szúr a fövenybe, hogy érceik és vizeik legjava, egy éltető gyógyforrás fakadjon e helyen. Nos, a XXI. század elején, kétszáz évvel a reformkor után, ott ahol Sió hullámai és Kamor lankái összefodrozódnak, azon a ponton (a Vitorlás téren) most e két hullám összecsap, és egy vízjáték emelkedik pajkosan a magasba. És amíg Helka és Kelén a Balaton legrégebbi (1891-ben épült), mai is használatban lévő hajóiként ott ringatóznak a vízen, addig Sió és Kamor – úgy tűnik – ismét egymásra talált.

Bardóczi Sándor

1 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »