Programok

VI. Szoborünnep az Ybl Egyesülettel

1/2

Hirdetés
?>
?>
1/2

VI. Szoborünnep az Ybl Egyesülettel
Programok

VI. Szoborünnep az Ybl Egyesülettel

2016.05.09. 13:20

Eseményinfó

Cég, szervezet:
Ybl Egyesület

Esemény kezdete:
2016.05.29. 13:00
Esemény vége:
2016.06.05. 18:00

Az Ybl Egyesület immár hatodik alkalommal rendezi meg a Szoborünnep című rendezvényt. A május 31-i megnyitót követően a következő napokon a Clark Ádám téren, a Képzőművészeti Egyetemnél, a Fugában, Verőcén, végül pedig az Epreskertben várják az érdeklődőket a séták vezetői. 

Tiszta lélek, tiszta szándék
Akár siker, akár nem…
/Széchenyi István/

A nyilvánvaló tényt, az építészet és szobrászat, a szobrászat és épületszobrászat együtthatását népszerűsítő, Ybl Egyesület rendezésében 2011 óta évente megvalósuló Szoborünnep dátuma Izsó Miklóshoz kötődik.

Egy mai kortárs épület műtárgyként is értelmezhető, illetve egy kortárs szobor sokszor építményként is hat.

A műemlékeknél, így Ybl alkotásainál sem szétválasztható az épület és az épületszobrok értékelése.

A köztudatban sokszor hiszik, hogy a szobor minden része szobrászművész alkotása, pedig a szobrok talpazata, a szobrászművészek alkotásait tartó építmények építőművészek alkotásai. Említhetjük például Ybl és Izsó vonatkozása miatt, az 1882-ben felállított, Reményi Ede hegedűművész kezdeményezte, Izsó Miklós mintája nyomán, Huszár Adolf készítette Petőfi szobrot, amelynek talpazatát, s a szobrot körülvevő rácsot Ybl Miklós tervezte.

Talán Magyarországnak egyetlen olyan kis települése sincsen, ahol ne lenne legalább egy első vagy második világháborúra emlékeztető honvéd emlékmű, egy „Mária" (Pestis-) szobor, vagy az '56-os forradalomra emlékeztető köztéri alkotás.

De ismertek azok a köztéri szobrok is, amelyek a település, vagy bizonyos budapesti kerület szülöttjét, valamikori ott élőjét, jelentős személyiségét ábrázolja.

Tehát az egész országban mindenütt van lehetőség a szobrászok, szobrok, építészet és szobrászat kapcsolatának ünneplésére, az illető köztéri szobor közterén együtt örülhet az adott kis közösség a művészet, a szépség megnyilvánulásának.

 

május 29. vasárnap 15 óra

Megnyitó - Callmeyer Ferenc DLA építész, az '56-os véres csütörtök túlélője, az emlékező emlékmű - a tömegmészárlás gyilkos lövedékeit idéző 150 acélgolyó - társalkotója

15:30 - nyitóprogram a megújult Kossuth téren 

bemutatják

Wachsler Tamás Steindl Imre programiroda vezetője
Tima Zoltán Ybl-díjas vezető építész - Látogató tér
Bánáti Béla építész – Wellisch palota

Az Országgyűlés 2011-ben kiemelt nemzeti emlékhellyé nyilvánította a Kossuth teret. A közel 8 hektáros felület teljes térfelszíne átépült, Parlamenti Látogatóközpont és háromszintes mélygarázs, új kiállítási területek kerültek kialakításra.

A Wellisch palota rekonstrukcióján kívül megújult a Rákóczi-szobor, újra felállították az eredeti Kossuth-szoborkompozíciót, az Andrássy-szobrot és a Tisza-szoborkompozíciót.  

találkozás: a Parlament főlépcsője előtt

május 31.kedd 18 óra és június 2. csütörtök

Királyi Palota díszítőszobrászati elemei
szoborsétát vezeti Bodó Dániel művészettörténész
találkozás: I. Clark Ádám tér 0 km-kőnél

 június 1. szerda 18 óra

Régi Műcsarnok-Időtlen szobrok
bemutatja Sallai Géza szobrászművész
találkozás Magyar Képzőművészeti Egyetem főbejárat lépcsőjénél VI. Andrássy út 69-71.

június 3. péntek 17 óra

Pro és Kontra – köztéri szobrainkról
a kerekasztal beszélgetés résztvevői
Mélyi József és Szabó Ádám művészettörténészek
Böjthe Horváth István, Engler András, Karmó Zoltán, Polgár Botond, Tóth Dávid szobrászművészek
helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ V. Petőfi S.u.5.

június 4. szombat 14 óra

A kiállított tárgy maga a műterem
Tóth Dávid szobrászművész műtermlátogatása
találkozás: Verőce Vasútállomáson

június 5. vasárnap 18 óra

az Epreskert Budapest VI. Kmety Gy. utca 26-28.
Az Epreskertben 1882-ben kezdte meg működését I. számú Festészeti Mesteriskola, igazgatójának a müncheni akadémia híres tanárát Benczúr Gyulát sikerült hazahívni. A II. számú Festészeti Mesteriskola 1897-ben Lotz Károly vezetésével indult. A Szobrászati Mesteriskola Stróbl Alajos irányításával kezdte meg működését. Itt dolgozott - többek között - Huszár Adolf, Zala György, Schikedanz Albert "építész festő". Stróbl rendkívüli tehetsége és egyénisége szobrászatában, életvitelében, környezetalakításában is megmutatkozott. Reggelente kürtszó mellett, sokszor jelmezben kilovagolt az Epreskertből és…

a programok térítésmentesek, korlátozott számú részvétel feltétele
a regisztráció május 22-ig > info@yblegyesulet.hu

Együttműködő partnerek
KÖZREMŰKÖDŐK: FUGA Budapesti Építészeti Központ, Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobor Tanszék, Parlament Idegenforgalom
rendező: Ybl Egyesület www.yblegyesulet.hu



Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Nézőpontok/Történet

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.