Wendégségben Wenckheiméknél

Ez a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyban létrejött új kiállítás címe, amely bár utólag született, mégis jól kifejezi a tervezői koncepciót és a vezérgondolatot. Találóan utal arra, hogy milyen fontos a kontextusba történő belehelyezkedés, valamint a látogató és a műemlék valós kapcsolata.

A puszta látványosság érzékelésén túl az összes érzékszervünkkel és a tudatunkkal való megtapasztalás, és az épülethez, a műtárgyakhoz való – történeteken keresztül megvalósuló – kapcsolódás. Ez egy lehetőség arra, hogy a műemlékek valóban kapcsolatot jelenthessenek a saját történelmünk eseményeivel, és a puszta szépségen túl is adhassanak a látogatónak élményt, felismerést, sztorit. Ezek a sztorik nem kitalált, sematikus mesék, hanem rengeteg kutatómunkával előbányászott, helyhez kötött történetek, amelyek mozaikokból állnak össze, sokszor hiányosan, de azért értelmezhetően. Az épületet a történet részeként fogtuk fel, amihez szükséges, hogy minden részletében a lehető legőszintébb, legvalódibb arcát mutassa és helyet adjon a mi saját korunknak is, vagyis beszélgessen.

Talán ezért is óvta az együttest a szokásosnál jobban az iskolaként használó közösség is.Ybl Miklós rendkívüli érzékét bizonyítja, hogy a hatalmas és nagyvonalúan elegáns, reprezentatív épület méreteit meghazudtolóan otthonos, bájos és barátságos, egy igazi családi fészek. Az Operaházzal és a Várkert bazárral egy időben tervezett épület vitathatatlanul az életmű egyik csúcspontja. Az eredeti felszínre hozása és a kiegészítések megalkotása során végig ezt a harmóniát tartottuk szem előtt: méltó, illeszkedő, elegáns, bátran kapcsolódó, mindemellett a közönség számára szerethető és érthető végeredményt alkotni. Mindehhez elengedhetetlen segítséget jelentett a kiemelkedően alapos kutatómunka, amely nagyrészt a tervezés megkezdése előtt zajlott, de szerencsére még a kivitelezés alatt is folyamatos volt. A Megbízó támogatásával és a Kivitelező rugalmasságának köszönhetően a folyamatosan előkerült információk mind beépülhettek a végeredménybe. Volt lehetőség a változtatásra.

Előzmények és helyzetjelentés
A szabadkígyósi Wenckheim kastély felújítása immár tíz évre tekint vissza. A folyamat a mai jogszabályi előírásoknak is megfelelő előkészítő munkával kezdődött. Festő- és farestaurátori szondázó kutatás zajlott, építéstörténeti tudományos dokumentáció, értékleltár készült, amelyet korlátozott falkutatás is kiegészített. Ezekre alapozva engedélyezési terv született. Az első pályázat sikertelen volt, amely az épületnek nem, viszont az előkészítő munkának kedvezett. Az 1958, illetve együttesként 2017 óta védett műemlék a nemzeti vagyon része, így méltán lett a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram helyszíne. A program keretében az előkészítő munka folytatódhatott, további szakági kutatás történt, lehetőség nyílt a helyreállítás elemeinek átgondolására, többszintű helyreállítási program kidolgozására, ütemezésre. Ekkora együttes esetében elengedhetetlen a megfelelő előkészítés, az átgondoltság, a hosszú távú programalkotás.

Jelenleg az első ütem fejeződött be, amely magában foglalja a konyhaszárny nélküli főépület szigetelését, a tetőzet teljes felújítását, a homlokzatok helyreállítását, beleértve a nyílászárók rekonstrukcióját, illetve a kiemelt darabok restaurálását; az épületen belül a gépészeti és villamos rendszereknek a további ütemeket is szem előtt tartó kiépítését; a pince részleges hasznosítását; a földszinti terek műemléki szempontú helyreállítását és az emelet konszolidációját.

A földszinti terek közül teljes rekonstrukció – nem restaurálás – készült a reprezentatív közösségi terekben, így a nagyebédlőben (F32), könyvtárban (F28), nagyszalonban (F27), előcsarnokban (F23) és a főlépcsőházban (F29), valamint az egykori lakosztályok egyes helyiségeiben, a grófnéi szalonban (F17), grófnéi budoárban (F16), grófi dolgozószobában (F18), grófi pipázóban (F21). A fennmaradó terek kiállító, kiszolgáló, irodai funkciót kaptak. (Az alaprajz a cikk mellékletében érhető el.)

Az épület közvetlen környezete, a mesterséges magaslat és a pleasure ground is megújult, és az egykori babaház közelében tematikus játszótér épült. Hogy mennyire fontos a hosszútávú tervezés, azt jól mutatja a még hátralévő munkák sora! Nem készült el a főépület emelete, a kapcsolódó konyhaszárny, az istálló és kocsiszín, valamint a kastélypark. Sürgős lenne a konyhaszárny legalább részleges megújítása, mivel az épület lassan kritikus állapotba kerül. Az egykori istálló és kocsiszín jobb helyzetben van egy korábbi, igaz, szakszerűtlen helyreállításnak köszönhetően.

Építéstörténet, hitelesség, igaziság a tervező szemével
Ahogyan egyre jobban megismertük a házat, a restaurátorokkal és kutatókkal eltöltött idő alatt teljes mélységében kirajzolódott, hogy egészében és részleteiben is mekkora kulturális értéket hordoz az épület valójában. A faburkolatok és nyílászárók kialakításához hasonlót a korból Budapesten, vagy inkább csak Bécsben találni. Az ablakok ajtók mérete, törékeny eleganciája és vasalataik működése a mai napig lenyűgöző munka. A nyugat-európai, részben angol mintára készült belsőépítészeti kialakítás kiemelkedő helyet foglal el a magyarországi kastélyépítészetben. Az alapos, részben saját kezű felmérési munka végére szinte képesek voltunk együtt lélegezni a házzal, közben próbáltuk megérteni, megismerni minden porcikáját.

Tervezőként különösen izgalmas, hogy még ebben a jellemzően egy periódusúnak tűnő épületben is legalább három-négy korszakot tudtunk megkülönböztetni, amelyek mindegyike fontos a történetben és egésznek tekinthető. Viszont érdekes módon épp az eredeti, Ybl-kori állapot volt a legkevésbé töredékes, és nem meglepő módon az ő eredeti koncepciója bizonyult kiemelkedően erősnek. Így a kutatókkal közös döntés szerint hierarchiát állítottunk fel, és ezután az építéskori állapotot tekintettük a történet gerincének, a későbbi változtatásokat, átalakításokat, kisebb beavatkozásokat részben bemutatandóként, az építéstörténet mellékszálaiként kezeltük.

Egyben ez a korszak a legjobban dokumentált fényképekkel, leírásokkal, és ebből az időszakból – az építtető pár idejéből – maradt ránk a kastély vendégkönyve is, így még erősebben tudtunk a cselekményhez kapcsolódni. Rendkívül izgalmas kaland volt megfejteni, feltárni, megtisztogatni a nagy előd nyomait és rákapcsolódni, belehelyezkedni az építészeti gondolkodásába. Különös érzés, hogy mennyire hasonlóan gondolkodunk ma is, az építész agy sok szempontból mennyire független az időtől.

Sosem tévesztettük szem elől a legfőbb karakterjegyeket, mint a monolitikus, kőszerű megjelenés, a történeti kerttel kialakított szoros és intenzív kapcsolat, vagy a belső helyiségek aprólékos hierarchiája. Kívülről befelé haladva fokozatosan alakul át, finomodik a külső belsővé, válnak az építészeti, masszív elemek egyre finomabb, puhább, végül teljesen intim bensőséges világgá, a monokróm megjelenés színes összképpé. Mindez kívül-belül az Yblre oly jellemző könnyedséggel társul.

Rendkívüli mértékben foglalkoztatott minket az igaziság kérdése. Minden, ami ránk maradt eredetiben és volt rá lehetőség, azt megtartottuk. Csak a valóban menthetetlen dolgokat áldoztuk fel és másoltuk le. Meghagytuk a patinát, a kopást, a sérüléseket, a nem tökéletesen működő részleteket. Ez sokszor nem volt egyértelmű, mert a szokás-nagyúr azt képviselte, hogy ami öreg és elkopott azt dobjuk ki és csináljunk újat, mert az szebb, jobb, hibátlanabb. A megtartás sokszor bonyolultabb, lassabb, élőmunka-igényesebb megoldásokat szült, de így lett a végeredmény számunkra – és örökségvédelmi szempontból is, a sokszor idézett velencei karta elveit mintegy magától értetődő módon követve – nagyobbrészt hiteles és igazi. Nélkülözhetetlen a valóságban megtalált rejtőző információknak a feltétel nélküli elfogadása, még akkor is, ha furcsa, ha nem azt vártuk volna, vagy ha mai szemmel meglepőnek bizonyul. Ennek a megmutatása is segíti a klisékből kiszakadó belehelyezkedést, rácsodálkozást. A színek például sok esetben számunkra is okoztak meglepetéseket. A grófi dolgozó zöldjeit hitetlenkedve nézte minden résztvevő, de az elkészült enteriőrben tökéletes lett az összhang, még úgy is, hogy a mennyezet restaurálására most nem volt mód. A sok-sok nagyon közeli meleg szürke árnyalat harmóniája sem működne, ha leegyszerűsítettük volna a kiválasztásnál.

A feltárások során nyilvánvalóvá vált, hogy az első látásra jól kinéző szerkezetek felett sok helyen sajnos eljárt az idő. A tető elemeit, a külső lépcsőket, teraszokat gyakorlatilag darabjaira kellett szedni, amit lehetett azt megtartottuk, csak a véglegesen károsodott elemeket cseréltük, majd az eredeti állapotnak megfelelően minden visszakerült a helyére, mintha mi sem történt volna. Fontos volt, hogy ahol lehetett, ott megőrizzük az eredeti szerkezeti kialakítást és anyaghasználatot is, miközben azért sok mindent meg kellett feleltetni a mai építési követelményeknek, elvárásoknak ­­– például a ház vízszigetelését, fűtését, vagy a teraszok vízelvezetését – úgy, hogy a beavatkozás szinte láthatatlan maradjon.

Fehér foltok
Bármennyire is nagy arányban találtuk meg Ybl gondolatainak és koncepciójának a bizonyítékait, 140-145 év nem múlik el nyomtalanul. Sok ponton elvesztek vagy – például új igények esetén – sosem álltak rendelkezésre információk. A hiányzó vagy az új funkcióból adódó kiegészítések a történeti értékek szellemi folytatásai, segítenek kapcsolatot teremteni, másrészt a kortárs értékekre a folytonosságra is felhívják a figyelmet. Az új elemek – mint például a kávézó pultja – a szomszédos míves faburkolatok mai átiratai. Az új lépcsőtér és liftelőtér burkolata elvont kőszerű felület, hangulatában az előcsarnok kiegészítője.

Berendezés, bútorozás
A kastély eredeti berendezése elveszett. Egyedül a kápolna bútorzata maradt ránk, minden más, amit látunk, fikció, pillanatot rögzítő fotók alapján létrehozott illúzió. A kurátorral és kutatókkal egyeztetve született a közös döntés, hogy a fotókkal dokumentált nagyszalon berendezése a századfordulón láthatónak megfelelően kerül helyreállításra, és ettől a centrumtól távolodva egyre inkább erősödik az installatív jelleg, csökken a korhű berendezések aránya. A koncepció szerint asztalok, szekreterek, szekrények, festőállványok, ládák és társaik átiratai kerültek az enteriőrökbe, mintha valóban berendezési tárgyak lennének. Ezek a réz és tölgyfa anyagú, keretbe foglalt, mindenütt más-más arányban megjelenő, beleolvadva eltűnő, majd egyre dominánsabbá váló elemek orvosolják mindenütt az információhiányt, reflektálnak a környezetre, interakcióba kerülnek vele és az egykori lakók történeteivel töltik fel a vizuális vakfoltokat. A korabeli gyerekszobában már egyáltalán nincs enteriőr-részlet, ide került a napfényműtermet idéző fotózkodós játék. A szalon-enteriőrökben úgy keverednek a régi és új elemek, akár a korabeli kastélybelsőkben. A régi bútorok másolatai és az antik darabok megidézik a korabeli belsőt, míg az új, bútorszerű installációk összekapcsolják, értelmezik és sűrítik a tereket a korábbi tulajdonosok történetein keresztül, az ő személyiségüket megidézve. Az új, főként kiszolgáló funkciók visszafogottan, de egyértelműen mai módon, szintén ezekbe a nemes anyagokba burkolózva jelennek meg a terekben. Finoman belesimulnak környezetükbe, alkalmazkodnak a meglévő tér adta lehetőségekhez.

Az antik bútorok és a fotók alapján újragyártott replikabútorzat mellett történeti logikát mutató, kortárs típusokat terveztünk. A valamikori télikert maradványain kialakított terasz bútorzata az öntöttvas kerti székek világát eleveníti fel, játékos színeivel az egykori belsőt idézi. A kávézó kisfoteljei a színes kárpitozott felületükkel tökéletesen érzékeltetik a századfordulós szalonok bútorzatának puhaságát, színességét, tarkaságát, élnek a komoly, tölgyfa-burkolatos térben. A rekonstruált nagyszalonban helyet is lehet foglalni, szó szerint bele lehet ülni a történetbe.

Néhány izgalmas beavatkozási pont

A homlokzat anyaga és színezése
A 18. század végén Angliában szabadalmaztatott római cement a 19. század közepére vált ismertté a kontinensen. Magyarországon William T. Clark alkalmazta először a Lánchíd alapozásánál. A 19. század második felében népszerű anyagot a homlokzat vakolt felületeinek kialakításához, öntvényként tagozatokhoz használták. Az előre leöntött, többnyire üreges elemeket kovácsoltvas szögekkel erősítették a falazathoz. A római cement habarcs kemény, nagy ellenálló-, ugyanakkor nagyfokú páraáteresztő képességgel rendelkező anyag, elegáns megjelenést kölcsönöz, alapanyagából adódóan kőszerű hatást kelt. A részben vakolt, részben ugyanabból az alapanyagból öntött tagozatokkal elkészült homlokzatot – az illesztések eltakarására – az anyag híg, vizes oldatával húzták át, kiváltva ezzel a homlokzati festést.

A szabadkígyósi Wenckheim-kastély homlokzata is a fentiek szerint készült. Minőségét és ellenállóképességét jól mutatja, hogy a későbbi festésektől vízsugárral megtisztított, szinte újnak ható felületen a korabeli megmunkálás nyoma is azonosítható volt. A közel másfél évszázados felületek csak ott szenvedtek károsodást, ahol tartósan víz- és fagykár érte azokat. Minden más helyen szinte sértetlen, precíz, éles, tűpontos tagozatokat és formákat találtunk. A megtisztított felület faragott kő homlokzat benyomását keltette. Az itthon szinte beszerezhetetlen alapanyag és a szaktudás teljes hiánya miatt kényszermegoldást kellett választanunk, így trasszcement alapú meszes vakolattal pótoltuk a sérüléseket. A sok próbakör alapján választott szilikát festék a feltárt színvilághoz nagyon közel álló, kőszerű megjelenést biztosít.

A tető felújítása
A tető különösen kritikus állapotban volt a felújítás megkezdése előtt. A természetes palafedése szétfagyott, a bádogos szerkezetek hibásak, szétnyíltak, a lefolyók több helyütt eldugultak, vagy a falakra vezették a vizet. Ebből adódóan egy ponton könnyező házigomba fertőzés is felütötte a fejét. A taréjdísz rögzítése szabálytalan volt, ami miatt a tető gerincvonala teljes hosszán károsodott. A tetőszerkezet a folyamatos ázás miatt súlyos aktív gombafertőzött állapotban volt. A három toronysisak szerkezete pedig rovarkárosodás áldozata lett, ami a statikai állapotát is veszélyeztette. Esztétikai szempontból is problémás volt a fedés, ugyanis a legutolsó felújításkor a díszműbádog elemek jelentős részét és a díszítőprofilokat lehagyták a szerkezetekről, így a tető nem működött az épület koronájaként. Első lépésben az ácsszerkezetet kellett rendbe hozni. Eközben a zárófödém károsodott gerendáinak cseréje is megtörtént. A kész ácsszerkezeten egy minden szempontból a legkorszerűbb megoldásokkal kialakított tetőfedést hoztunk létre. A fedés anyaga szálcement palafedés, színe az archív fotón látható világos árnyalatot megközelítve cinkszürke lett. Ez a választás az alkalmazott titáncink bádogos szerkezetekhez és díszműbádogokhoz igazította a tetőt, amely ettől egységes, szinte egyanyagú benyomást kelt. Ez az egységesség tovább erősíti az épület koronája-érzést, igazán elegáns megjelenésű. Archív képeken és a melléképületen még fellelhető eredeti díszműbádog elemek alapján rekonstruáltuk a teljes díszítést, így az épület eredeti pompájában látható újra.

A teraszok szigetelése, burkolata
A tető mellett a legkritikusabb állapotban a teraszok voltak. Ezek az épület karakterét erősen meghatározó területek az évtizedek alatt számtalan beavatkozáson mentek keresztül. A kivitelezés során végzett bontáskor kerültek csak felszínre végleges adatok, amelyek alapján pontosíthattuk a részletrajzainkat. Kiderült, hogy Ybl a teraszok szigetelését, vízelvezetését vélhetően a római cement habarcsba ágyazott burkolatra bízta, a vizek természetes módon kifele lejtve a párkányokon átbukva távoztak. Ennek megfelelően a szerkezetek rendkívül vékonyak voltak mindenütt. Kezdettől fogva célként lebegett előttünk, hogy ezeknek a szerkezeteknek az idők során elveszett kecsességét visszaadjuk, de közben a biztos vízelvezetést is megoldjuk úgy, hogy ne jelenjenek meg zavaró külső csatornák. Analógiaként az Operaház – hasonló – bejárat feletti részletrajzát is tanulmányoztuk e célból. Végül a technológiai fejlettségünkben bízva belső vízelvezetést választottunk, amely ugyan logikailag ellentétes az építéskori koncepcióval, de az építészeti megjelenést tökéletesen érintetlenül hagyja. Speciális habarcsokkal és bevonatokkal képeztük ki a lejtési, vízszigetelési rétegeket és sikerült szárazon rakott – tehát javítás céljából később felbontható – burkolatot kialakítanunk mindenütt. A burkolólapok a megtalált hatszög elemek pontos méretű színezett finombeton másolatai.

Grófnői fürdőmedence
A grófnői budoár északi oldalán kialakított alkóv padlózatának felbontása során az aljzatban a helyiségrész rövidebb falával párhuzamosan elhelyezett fürdőmedence maradványa került elő. A boltozati feltöltés eltávolítása után láthatóvá vált, hogy a medence utólagos: létrehozásakor elbontották a pinceboltozat egy szakaszát és átboltozással megerősítették a födémet. A kisméretű, téglalap alakú, aranyszegéllyel díszített, porceláncsempével burkolt fürdő keleti, hosszanti oldalának középtengelyében három lépcsőfok vezet a vízbe. A víz a nyugati hosszanti oldalon folyt be, az aljzat északi részén helyezték el a lefolyót. A medence pereme feltehetőleg a járószinttel azonos síkban lehetett. A csempe anyaga, mérete és díszítésmódja alapján a 20. század elején készülhetett. Sajnos, a csempék hátlapján nincs márkajel.

A medence szigeteléséhez a kialakított, nagyobb mélyedést ólomlemezzel bélelték, majd egy sor téglával rakták ki, amelyet csaknem tíz centiméter vastag római cement réteggel fedtek. Ezután következett a csempeburkolat. A lépcsőkön és az aljzaton csúszásmentes változatot alkalmaztak. Az alkóv oldalfalán, a meglévő vastag, cementes réteg alatt foltokban található korábbi vakolatmaradványok alapján a helyiségrész mintegy 120 cm magasságig szintén csempézett lehetett. A restaurálás során a medencét úgy egészítették ki, hogy egységes összkép jöjjön létre, ugyanakkor még a laikus számára is elkülöníthető legyen az eredeti rész és a kiegészítés.

Új pince közönségforgalmi terei
A pince eredetileg kiszolgáló funkciók számára épült. Az épület múzeummá válásával szükség volt a használatba vételére, a látogatói kiszolgáló funkciók elhelyezésére, mivel a földszinti terekben a szalonsorok között semmilyen alárendeltebb helyiség nincs. A pincébe került a látogatói mosdócsoport, a ruhatár és egy kisebb kiállítási terület is, illetve a toronytúra kiindulópontja. Mivel a pincei területek semleges vakolt, boltozott terek voltak, a funkcióváltás miatt szükségét éreztük, hogy közelebb hozzuk ezeket a földszinti eleganciához. Meghagyva a semleges vakolt felületeket, három – másutt is használt – anyag nagyvonalú alkalmazásával operáltunk. A padlón az eredetileg a földszinten is alkalmazott terrazzót használtuk, ezúttal homogén fekete színben. A térelválasztások, ajtók homogén réz burkolatot kaptak, a bútorzat pedig itt is tölgyfa. Az így kialakított terek egyszerűségükben lettek elegánsak. A pincébe való lejutást a földszinti főlépcső alatti holt térbe berejtett új egykarú lépcsővel biztosítottuk, oldalfalának burkolata az épület köveinek textúráját utánzó dekorbevonat. Ez jól illeszkedik az épületre és a korra jellemző, festéssel imitált anyagok világába.

Tapéták
Azokban a szalonokban, ahol eredeti minta nem maradt fenn és archív fényképfelvétel sem állt rendelkezésre, igyekeztünk korhű mintázatú tapétákat választani. Eredetileg falkárpitokat szerettünk volna alkalmazni, de erre a beruházás költségfedezete alapján nem volt mód, így papírtapétákat választottunk ki. Az angol és francia gyártók választékából XIX. század végi mintázatokat kerestünk, főként olyanokat, amelyek kárpit formában is elérhetőek, így biztosítva, hogy minden szempontból korhű tereket kapjunk. A mintázat kiválasztása során a meglévő faburkolatok eredeti festéséhez, vagy éppen az eredeti funkcióhoz, a használó személyéhez igazodó változatokat részesítettük előnyben, az egyes termek közötti harmóniát is szem előtt tartva.

Érdekesség, hogy a modern technológia segítségével nyílt lehetőség a nagyebédlő bőrtapétájának megidézésére. A fotók alapján kiszerkesztett minta nyomtatással került a bőrszerű hordozófelületre, ezzel bemutathatóvá vált egy ma már megfizethetetlen, vagy épp elérhetetlen belsőépítészeti felület. A könyvtárban lévő két kisebb tapétamező esetében a budapesti Wenckheim-palota (ma Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár) dísztermében található eredeti tapéta másolatát készíttettük el szintén nyomtatással.

Gépészet és világítás
A kastély az építésekor kiemelkedően korszerű, modern vívmányokkal készült el. Hideg-meleg folyóvíz volt a lakosztályokban és a kiszolgáló üzemi területeken is, amelyet a toronyba telepített tartályokból táplált a rendszer. A vizet gőzgép nyomta fel a toronyba és a pincében elhelyezett kazánok melegítették fel a szükséges mennyiséget. A vízvezetékhálózatot természetesen csatornahálózat és külső emésztő is kiegészítette. Az épület fűtését a kandallók mellett légfűtéssel biztosították, amely segített az általános temperálásban és frisslevegő ellátásban a korban magas komfortfokozatot adva a termeknek. A megfelelő fényviszonyokat a hatalmas ablakok mellett a tetőn átvezetett belső fénykutak biztosították, megvilágítva a helyiségeket. Emellett később a gáz- majd elektromos világítást is bevezették. Ezekhez az előzményekhez méltón az új funkciók kiszolgálására a legkorszerűbb energiatakarékos rendszereket terveztük be. A fűtést és hűtést 30 db fúrt talajszondából nyert energiával hőszivattyús rendszer szolgáltatja. Ez részben padlóba épített csőhálózaton, részben rejtett fan-coilokon keresztül biztosítja a helyiségek megfelelő klímáját. A rendszer teljesen automatikus és helyiségenként szabályozható, figyeli a külső légállapotokat, a benapozást és ennek megfelelően vezérli a hőleadókat. A világítást szintén a legkorszerűbb, szabályozható LED-es rendszerekkel alakítottuk ki, amely a fő látogatói terekben programozható, szakaszolható, központilag vezérelhető. A csapadékvizet összegyűjtjük és locsolásra, illetve a parkban lévő tó töltésére fordítjuk.

Összefoglalóan
Hogyan fogalmaznánk meg a legfőbb tanulságokat? Fontos a jól kitalált határidő, ami vonatkozik az előkészítésre, a tervezésre és a kivitelezésre egyaránt; fontos a hosszútávú programalkotás; egyformán lényeges minden lépés, előkészítés, tervezés, kivitelezés és ezek összehangolása; fontos az együttgondolkodás, a konszenzus, ami megnyugtat, elégedettséggel tölt el; fontos a hozzáértő kivitelezés és a megfelelő szakipar, aki képes és akar gondolkodni és megoldást találni, aki igényes; és amikor elkészült, fontos az, aki az egészet működteti, gondossággal, szeretettel, szakmai színvonalon.

Bízunk benne, hogy úgy tudtuk az épületet megújítani, és új erőt adni neki, hogy önfenntartó legyen, a lehető legtöbbet megőrizzünk az eredetiségéből, ezzel tovább szőheti a saját történetét. Mert akkor él, és akkor lesz mire emlékeznünk később is.

Balogh Csaba, Deigner Ágnes, Velladics Márta, Virág Zsolt

Szerk.: Pleskovics Viola, Schell Réka

Az elmúlt időszak kastélyfelújításairól írt írásokat az alábbi dossziéban találják.