Épületek/Örökség

ICOMOS-díjas lett a szabadkígyósi Wenckheim-kastély – Mutatjuk milyen lett a felújítás

1/32

A historizáló kastélyok doyenje 1879-re készült el Ybl Miklós tervei alapján, az egykori „leggazdagabb árva” – Wenckheim Krisztina grófnő és férje, Wenckheim Frigyes gróf megrendelésére.

Az épület – legalábbis többi kastélyunkhoz képest – jó állapotban maradt meg, hála a háború után a falai között működő mezőgazdasági szakiskola tanárainak, akik igyekeztek meggátolni a drasztikus átalakításokat, óvták a történeti épülettartozékokat.

Korunk egyik legmeghatározóbb kastélyfelújítását a NÖF Kft. koordinálta. A kastély építéstörténeti dokumentációját 2012-ben a Nemzeti Kastélyprogram későbbi (2016-tól) miniszteri biztosa, Virág Zsolt művészettörténész írta.

A Konkrét Stúdió kortárs és műemlékes attitűdöt felmutató felújításána építészei és belsőépítész tervezői: Balogh Csaba, Deigner Ágnes, Sirokai Levente, Sónicz Péter voltak. Munkatársak: Pádár Soma, Pongor Soma, Radovics Judit, Toronyi Dávid, Vértesy Ági.

Az ajándéktárgy üzlet új kialakítása a gyönyörűen helyreállított lépcsőházban.

A helyreállított nagyebédlőben a kávézó vendégtere működik mostantól, amelyet a klasszikus kárpitozott bútorok kortárs leszármazottaival rendeztek be a tervezők, a puhaságot, otthonosságot erősítve a sötét tölgy burkolatú térben.

A kastély könyvtára az egyik legeredetibb állapotban megőrzött tere az együttesnek. Régi parkettáját, szlavón tölgy berendezéseit és kovácsoltvas csillárját szinte teljes egészében a régi pompájában tudták megmenteni a restaurátorok.

Ebben a térben lett kiállítva a kastély eredeti alapköve, amelyre 2015-ben találtak rá a pincében.

Érdekesség, hogy Tóth G. Péter kurátornak és a kiállítás összeállításáért felelős szakembereknek sikerült majdnem 300 könyvet fellelniük különféle gyűjteményekben, valamint a műtárgypiacon, amelyek valóban ebben a könyvtárszobában voltak.

A kutatómunkának köszönhetően valószínűleg még több könyv visszatérhet majd régi otthonába, ahol szakterületek szerint felosztva kapunk gyönyörű metszetekkel tarkított címlapjaikból látványos kiállítást.

A könyvtár eredeti, restaurált kovácsoltvas csillárja.

Klösz György fotósorozatának köszönhetően lehetett megidézni hűen az enteriőrt, az egyes archív fotók az adott térben ki is vannak állítva. A fogadószalon kiállításának értékei között ott találjuk az eredeti vendégkönyvet is, az első név Ybl Miklósé.

Az egyik falkép igazából egy képernyő, rajta az imént említett egyik fotóval. Az eszköz elmeséli az eredetileg itt helyet kapott festmény történetét is. A kiállítás ilyen kortárs, de nem konfrontáló modern eszközökkel teszi narratívvá az időutazást.

Wenckheim Krisztina a helyi női egylet elnöke volt, gyűléseiket e női szalonban is tartották. Sikerült az eredeti, púderesebb árnyalatokra fényt deríteni, a Konkrét Stúdió és a projekt művészettörténész csapata e színvilágot idézte meg újra.

A kastély egyik gyöngyszeme a női szalonból nyíló kör alaprajzú olvasó szoba, amely Wenckheim Krisztina munka- és olvasási idejének színhelye volt. A tér egyik kuriózuma a megmentett csillagmintás táblás parketta.

Korhű falilámpa másolat a női olvasó szobában.

Nem kétség, hogy minden női látogató kedvence lesz a fürdő fülke, amelynek 20. század eleji beépített kádját eredeti csempemaradványaival együtt találták meg 2019-ben. Az itt függő csillár is a kastélyban fennmaradt eredeti darabok egyike.

A grófnői hálóban, az ágyak mellett található interaktív felületen megtudhatjuk milyen tisztségei léteztek a személyzetnek és mi volt a feladatuk, ráadásul egy a folyosóval összekötött csengő installációval hívhatjuk őket.

A rekonstruált terektől a kiállítás tematikus magyarázó elemei a Konkrét Stúdió pergola-szerű installációival különülnek el, melyek a kastély karakteréből eredeztetett minőségi anyagválasztásról tanúskodva sárgarézből és tölgyből készültek.

A grófi dolgozószobában ma VR élménnyel reflektálnak a Wenckheimek repülősport szeretetére, illetve az archív fotók alapján ismét trófeákkal díszítették a helyiség falait.

Az eredeti tapéták mintájára, színére nem minden teremben lehetett fényt deríteni, de az ebédlőnél például maradtak meg restaurátori módszerekkel feltárt nyomok. Máshol a hű rekonstrukció helyett az eredeti mustrával rokon tapétákat helyeztek fel.

A kastély a két világháború között átesett egy nagyobb belsőépítészeti átalakításon. A grófi szalonban sikerült ennek a kornak a festési nyomaira is rábukkanni, amelyekből hagytak tanúsávokat.

A kiállítás végén a látogató kosztümöket ölthet magára, a róla készített sztereó fotókat pedig a shopban megvásárolhatja vagy email-ben kapja meg. A térben szintén a sárgarézből készült elemek teremtenek elegáns, de kortárs designkultúrát.

Az együttes egyik legnagyobb kihívását a tető felújítása jelentette. A mai kor elvárásainak megfelelő épületszerkezeti részletekkel kialakított fedés mellett a cinklemez borítások, csúcsdíszek minden részletükben az eredeti tetődíszítéseket mutatják.

Kilátás a helyreállított toronyból

A kastély főépületéből híd vezet át a hajdani kiszolgáló épületbe, a konyhaszárnyba, amely a következő ütemnek köszönhetően közönségkiszolgáló funkcióknak fog majd helyet adni.

A franciás tornyok hathattak a turai kastély idomaira is. Tervezője, Bukovics Gyula Ybl Miklós irodájában dolgozott kezdetben, a szabadkígyósi kastély pedig nem sokkal a turai kastély tervezése előtt készült el, talán némi ihletet nyújtva hozzá.

Az épület régen kiszolgálásra, raktározásra használt pincerendszerét utólagosan szigetelték. Most itt kaptak helyet az öltözők, mosdók, kiszolgáló területek, de a legmodernebb hangnemek is, vitathatatlanul tiszteletben tartva a kastély szellemiségét.

Az épület körül hatalmas kastélypark terül el, valaha a Wenckheimek repülőgépének a leszállópályája is a részét képezte. A felújítás során az épület közvetlen közelében álló pleasure groundot, és benne a szökőkutat is sikerült helyreállítani.

Visszatért az élet: a helyreállított nyílászárókon át az Ybl-kori miliő elevenedik meg ezentúl.

Nagyon érdekes, hogy Velladics Márta kutatásai alapján kiderült, hogy az épület tagozatai nem rendelkeztek külön színnel.

Mindez azt a neoreneszánsz divatot hivatott képviselni, miszerint az épület megjelenése olyan, mintha az egész kőből épült volna. A műemlék ezentúl e monokróm eleganciával tárja nyitott kapuit mindenki felé a „Vendégségben Wenckheiméknél” tárlathoz.

?>

2022.04.22. 11:31

Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.