Will Alsop esete a játékos építészettel

Az 59 éves Will Alsop maga az anti-Foster. Épületei meglepőek, szeszélyesek és színesek, mégis van bennük valami gyengédség és szerénység. Alsop játékossága annál is inkább különös, hisz a mai építészek nagyonis híján vannak a szellemességnek. 

Nincs könnyű dolga manapság annak a brit építésznek, akit nem Norman Fosternek vagy Richard Rogersnak hívnak. A két híres építész annyi üveg-acél épülettel tűzdelte már tele a világot, hogy mellettük más honfitársnak szinte lehetetlen a figyelem középpontjába kerülni. Annál is inkább örömteli Will Alsop egyre növekvő népszerűsége. Az 59 éves Alsop maga az anti-Foster. Épületei meglepőek, szeszélyesek és színesek, mégis van bennük valami gyengédség és szerénység. Alsop játékossága annál is inkább különös, hisz a mai építészek nagyonis híján vannak a szellemességnek. Épületei, ha közelebbről megnézzük, mégis éppen ésszerűségük miatt igen figyelemreméltóak.

Alsop nemzetközi ismertségét leginkább egy bizarr szerkezetnek, az Ontario College of Art & Design művészeti iskolához tartozó Sharp Center for Design épületének köszönheti Torontóban. A több mint nyolcvan méteres lemez kilenc emelet magasságban lebeg hatalmas dülöngélő lábakon. Lábai - pirosak, sárgák, feketék, kékek, lilák és fehérek - leginkább gigantikus színesceruzákra emlékeztetnek. A fehér hullámlemezzel burkolt fekvő dobozban kétszintnyi tanterem, műterem és iroda van, és kívülről fekete négyzetek díszítik. A ház így olyan, mint egy cölöpökön álló keresztrejtvény. Szinte lebeg a környezete felett, és a helyiektől már becenevet is kapott: asztallapként emlegetik.

A Sharp Centerben nem a furcsasága a legfontosabb, hanem az, hogy mennyire természetesnek tűnik jelenléte, ha egy kis időt is eltöltöttünk a közelében. Alsop nem cuki épületet akart, és bolondozása mögött ott a logika. Az iskola minden feltűnéstől mentes, az '50-es és a '60-as években épült alacsony téglaburkolatú házak környezetében áll Toronto belvárosában. Mögötte park, a mellette levő telken parkoló, szemben lakóház. Az új épületet eredetileg a parkoló helyére szánták, de a környező lakosok féltették a kilátást a parkra, az iskola pedig megpróbálta kerülni a konfliktusokat. Alsop találkozott a szomszédokkal, akik közül egy azzal a javaslattal állt elő, hogy a bővítményt inkább emeljék a magasba, hogy alatta a kilátás is megmaradjon. "Nem szeretnék valamiféle kommunistának tűnni, de az egyszerű embereknek igenis jó ötleteik vannak!", meséli Alsop. "Ha az építészek magukra maradnak, egyszerűen nem tudnak kitörni a saját előre kifundált elképzeléseikből."

Nem kis kihívás a nevetségességet elkerülve olyan épületet tervezni, ami leginkább egy furcsán kidekorált asztallapra hasonlít. Alsop legravaszabb húzása azonban a látszólag kaotikusan dülöngélő lábak elhelyezése. Nemcsak ritmikus mozgalmasságot kölcsönöznek a kompozíciónak, de hatékonyabbak, mint a függőleges oszlopok: nincs szükség további merevítésre, és így elkerülhető a nagyméretű lemez brutalitásba hajló unalmassága is. Alsop nagy figyelmet szentelt a környezethez való viszonyulásnak is. A régi épület felett lebegő lemez átnyúlik az egykori parkoló fölé is, és így védelmet nyújt az ott kialakított szabadban levő új iskolai "piazzának" is. (Gregory Woods, Alsop torontói irodavezetője szerint "megépítettük a világ legdrágább esernyőjét".) A lemez alsó felülete az oldalakhoz hasonlóan fekete-fehér négyzetekkel van borítva. Ennek azért van jelentősége, mert így a járókelők odafigyelnek a felettük lebegő tömegre - és az épület "hasa" így valójában a legfontosabb homlokzata lesz. Olyan elsétálni alatta, mintha egy hatalmas, de jóindulatú dalmata közelében járnánk.

A Sharp Center felrázta az amúgy unalmas, stílust nélkülöző épületekkel teletűzdelt Torontót. Mióta Alsop épülete megnyílt, folyamatban van két múzeumbővítés is: az egyiket Daniel Libeskind, a másikat Frank O. Gehry tervezi. Alsopot, aki a Sharp Center miatt járt életében először Torontóban, most már annyi helyi feladattal bízták meg, hogy ebben a városban is irodát nyitott. Azóta, hogy 30 éve Philip Johnson Pennzoil Place épülete teljesen átalakította Houstont, ezen kívül talán egyetlenegy épület sem keltette életre egy város építészeti kultúráját.

A közelmúltig Alsop a brit építészek között az udvari bolond szerepét kapta. Egy londoni kritikusa plüssállatok épületbe öntésével vádolta, és valóban, szokatlan formái néha tényleg túlzásnak tűnnek. A University of Londonhoz tartozó Blizard Building-ben például egy kétszintes, narancsszínű paca lóg. Mindezek ellenére Alsop 2000-ben megkapta az új épületért odaítélt nagyhírű Stirling Prize-t. A díjazott épület a Sharp Centerhez hasonló módon ferde oszlopokon álló dél-londoni könyvtár zöld üvegből. Ezzel Alsop excentricitása az angol különcök - John Soane, Edwin Lutyens stb. - hagyományát folytatva bevonult a történelembe.

Alsopot fantáziája ellenére nem zavarják a korlátok, sőt, legjobban akkor tud dolgozni, ha a költségvetés vagy a funkciók korlátai ellensúlyozzák hiperaktív képzelőerejét. Második befejezett torontói épülete igen szerény: egy ingatlanfejlesztő cég értékesítőpavilonja. A háromszintes furnérdoboz oldalait színes keretes amőba-szerű ablakok tarkítják, és egyben reklámfelületet is adnak. A nagyobbik dobozba csúsztatott kisebb maga az üveghomlokzatú, fekete-fehér cikk-cakkban csíkos értékesítőhely. Legújabb épülete, egy torontói filmstúdió komplexuma egyszerű, hosszú téglalap a vízparton, ami azonban felfelé és előre hajlik, mint egy hullám. Főhomlokzata üveg, a hátsó pedig vízszintes szalagablakokkal megbontott égővörös fém. Végfalain a már ismerős amőbaablakokat találjuk.

Alsop az Egyesült Államokban még nem épített, de néhány hónapja felfedte eddigi legérdekesebb tervét, egy vegyes funkciójú komplexumot New Yorkban, a yonkersi vízparton. Az ingatlanfejlesztő egy üresen álló százéves erődszerű erőművet alakíttatna át, gyönyörű kilátással a Hudson folyóra. Ha Alsop terve megvalósul, a környék is felértékelődik. Az épületben az erőmű tetején 25 szinten bérlakások kapnának helyet, szélturbinával, és a hatalmas ipari kéményeket felváltó vidám, színes toronnyal. Egy másik, ezüstszoknyás toronyban, és az erőmű egy részében öröklakások lennének. De az épületben helyet kaphatna egy múzeum is, hisz Manhattenből könnyű idejutni hajóval. Alsop és az ingatlanfejlesztő szándéka szerint a komplexum zérókibocsátású lenne. Tervei szerint a lakásokhoz üvegezett télikertek tartoznának, a légkondicionálást pedig kiváltaná a folyóparti szellő. "Szeretném, ha az itt lakó emberek paradicsomot termeszthetnének a lakásukban", mondja.

"Ahogy öregszem, egyre bizalmatlanabb vagyok az építészetelmélettel kapcsolatban. A képzelőerő a legfontosabb, amire szükséged van, de mindent az ott élő emberekre kell alapozni." - állítja Alsop. - "Azt hiszem, tulajdonképpen jobban szeretem az embereket, mint az építészetet."

Paul Goldberger cikke a The New Yorker című hetilapból