100 éve született Pintér Béla

Február 23-án 100 éve született Pintér Béla kétszeres Ybl-díjas építész. Gazdag hagyatéka 2022 óta a MÉM MDK gyűjteményében kutatható. Az évfordulót Kovács Dániel életrajzi összefoglalójával köszöntjük.

Pintér Béla 1925. február 23-án született Budapesten. Az óbudai Árpád Gimnáziumban tett érettségije után egy évig gyakornokként dolgozott a Mátravidéki Erőmű lakótelepének építkezésén. 1944-ben beiratkozhatott a Műegyetemre, de azt októberben bezárták és Pintért leventeszolgálatra küldték a budapesti erődítési parancsnokságra. Decemberben a többi kitelepített műegyetemi hallgatóval együtt útnak indították nyugat felé, de Dorogon társaival a hazatérésről döntöttek. Gyalog indultak haza, de a Külső Bécsi úton a bezáródó ostromgyűrű szovjet járőrébe futottak, akik előbb Temesvárra hajtották a foglyokat, majd visszafelé a Szegedi Fegyház és Börtönbe (Csillagbörtön). A fogságból 1945 augusztusában szabadult.

A Műegyetemmel párhuzamosan az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskolára is felvették, emellett áthallgatott a bölcsészképzésre is. Másodévesen Friedrich Loránd ókori tanszékén demonstrátor, negyedévesen Bardon Alfréd rajzi tanszékének demonstrátora. Egyetemi éveit követően a VÁTI, majd az IPARTERV munkatársa. 1952-től a KÖZTI kollektívájának tagja nyugdíjazásáig, 1955-ben műteremvezetőnek nevezték ki, majd a vállalat főépítésze lett.

Feleségét, Botló Mártát az építészkaron ismerte meg, ahol többek közt a kiváló építészházaspár Csaba László és Juhász Sára, illetve az Egyesült Államokban építészeti fotográfusként híressé lett Koráb Boldizsár tartoztak baráti körükbe. 1953-ban házasodtak össze, két gyermekük született.

Pintér már az ötvenes évek elején komoly visszhangot váltott ki épületeivel. A megvalósult budafoki rendőrkapitányság, illetve a papíron maradt téli cirkusz mellett fontos munkái közé tartozik a tolnai kultúrház. A visszafogott tömegű épület az elé helyezett, a reformkor magyar építészete által inspirált timpanonos portikusszal a korszak meghatározó, minőségében tartósnak bizonyuló értéke lett. (Sajnos mai, elhanyagolt állapota nem igazolja vissza valódi értékeit.)

A korszak másik értékes épülete az 1956-ban átadott Gubacsi úti iskola Budapesten, ahol Pintér a forma helyett a szerkezet felől fogta meg az építészeti problémát. Eredeti díszítőelemek a mára jórészt eltűnt sgraffitók, Durai Tibor, Göllner Miklós, Hincz Gyula és Tálos Gyula munkái. Az építészet és a képzőművészet közelebb hozásában Pintér fontos eszközt látott. Az 1958-ban, Zdravits Jánossal tervezett újpesti Szent László tér modern lakóházainak díszítéséhez ugyancsak több képzőművészt hívott meg. A hagyatékból előkerült a budapesti Böszörményi út 42. alá tervezett (megépült) lakóházának látványrajza, amely a Gubacsi úti iskolán is dolgozó Tálos Gyula munkája.

Aktív tervezői tevékenysége mellett fiatal korától az építészeti közélet meghatározó tagja. 1951-ben részt vett a Magyar Építőművészek Szövetségének újraalapításában, 1956-tól az elnökség tagja, évekig főtitkárhelyettese. Oktatott a Mesteriskola felkérésére. Jó tollú szerzőként számos írást publikált a Magyar Építőművészet, a Művészet és más folyóiratok hasábjain.

Pintér azok közé számított, akik a szocreálban az akadályok mellett megpróbálták a lehetőséget látni. „Engem a művészet a visszahatás konkrét folyamatában megtanított arra, hogy a haladó hagyomány alatt szakszerűen a figyelembe veendő környezetet kell érteni, hogy a tartalom és formaötvözete alatt ipart kell érteni, hogy magyar jelleg alatt gazdasági és kulturális szintet és módszert kell érteni, hogy építészeti forma alatt szerkezeti elemek kapcsolatát kell érteni, hogy tartalom alatt a teljes értékű és háromdimenziós funkciót kell érteni szakszerűen" – mondta 1956-ban a MÉSZ II. konferenciáján.

A szocreál időszakát követően gyorsan és nagy lelkesedéssel tért vissza a modernhez. Az 1956-os Mezőgazdasági Vásáron nyílt pályázaton nyerte el az Erdészeti pavilon tervezésének feladatát. A hatalmas üvegfelületekkel kialakított, szellős pavilon a hozzá pergolával csatlakozó, látványos kapuzattal a kiállítás legfontosabb látnivalói közé tartozott, és (Szabó István Újító pavilonjával együtt) egyértelműen hirdette a modern diadalát. (A hagyatékban ennek eredeti pausz tervlapjai is előkerültek.)

A Botló-Pintér–házaspár tulajdonában fennmaradt építészeti archívum komoly értékei közé tartoznak a Vigadó újjáépítéséhez, illetve a Vörösmarty téri bővítéshez készült tervrajzok. (Ezek közül többet a MÉM MDK „Sosemvolt Budapest" című, 2023-as tárlata mutatott be.) Pintér maga is indult az 1959-es pályázaton; az új épületszárnyra készített, lábakra állított terve statikailag és esztétikailag is kiemelkedik a kor átlagából.

Munkásságának kevésbé látványos, de fontos részét képezik a lakóház-tervek. 1959-1961 között valósult meg a Kádár György és Túry Mária számára tervezett műtermes lakóháza a Széher úton, amely nyersbeton részleteivel, tégla falaival a brutalizmus korai hazai emlékei közé tartozik. Az Apostol utcában felhúzott, ötlakásos sorház, ahová maga is beköltözött családjával, a korszak kislakásépítésének fontos mementója. Az újpesti lakóházak és a Böszörményi út foghíjbeépítés mellett a korszaknak ugyancsak fontos emlékévé vált a Török utcában tervezett, könyvtárral kombinált, kifejezetten városias, modern megjelenésű lakóház. Ezekért a terveiért, konkrétan „a jól felszerelt, kis alapterületű, olcsó lakások tervezésében kifejtett eredményes munkásságáért" kapta meg első Ybl Miklós-díját 1958-ban.

A korai munkákat a hatvanas években komoly középületek követték. 1963-1964 között tervei alapján épült meg a nyíregyházi Tanárképző Főiskola, 1963-ban a debreceni Építőgépész Technikum, 1964-ben a nagykőrösi Élelmiszeripari Iskola. Mindhárom épület a korszak jellegzetes formajegyeivel és építőanyagaival dolgozik, modern építészetünk kvalitásos darabjai. Pintér csúcsműve azonban az évtizedből az oroszlányi filmszínház tervezési tanulságainak birtokában papírra vetett, majd megvalósított nyíregyházi Krúdy-mozi. Az igen szűk anyagai és téri keretekből kihozott, logikus és látványos középület a főbejárat fölé magasodó, döntött reklámtáblájával a korszak legelegánsabb közfejlesztéseinek egyike. Pótolhatatlan veszteség, hogy a 2000-es évek elején elbontották.

A hatvanas évek elején a KÖZTI-ben olyan tervezőtársakkal ült egy teremben, mint dr. Kotsis Iván, Dávid Károly vagy Malomsoky József. „A Pintér műterem egy baráti kör volt, ahol a csapatmunka szelleme uralkodott" – emlékezett vissza az egykori munkatárs, Posgay Csaba 1993-ban. „A műterem magja, Béla baráti köre haláláig minden évben együtt ünnepelte az Attila, Csilla, Béla, Ede, Csaba, Ernő, Angéla és Mária névnapokat. Bélát névnapja alkalmából évről évre a KÖZTI-s barátokon kívül köszöntötték: Sinkovits Imre színművész (Béla Árpád gimnáziumbeli diák- és cserkésztársa), akivel Béla lakásán együtt terveztük a Nemzeti Színház tervpályázatát; Rékassy Csaba grafikus, aki több tervpályázathoz készített külső és belső perspektívát ábrázoló rajzot, Kévés György építész és a többiek."

A tervező ekkora kivívott presztízsét jól mutatja, hogy a hatvanas évek végén őt bízták meg a Magyar Kereskedelmi Kamara és a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Kossuth téri irodaházának tervezésével. A munka során figyelembe kellett venni a korábban a telekre tervezett épület kubatúráját és az oda épült metrólejáratot is. Pintér az igen nehéz feladatot az Országház függőleges vonalaira elegánsan reflektáló, minőségi modern irodaépülettel oldotta meg.

1973-től foglalkozott élete legnagyobb kihívásával: a budavári Hilton Szálloda tervezésével. A rendkívül érzékeny, műemléki környezetben Pintérnek az amerikai megbízó, a kivitelező, az örökségvédelem és persze a munkákat árgus szemmel figyelő magyar állam érdekeit kellett összeegyeztetnie, mindezt az építészszakma féltékeny nyilvánossága előtt. A tervezőirodát többször költöztetni kellett; a kiviteli tervek végül a helyszínen, a Szent Miklós templom tornyának felső szintjén kialakított műteremben készültek el. A Hilton, amelyben fő társa a műemléki munkákért felelős Sedlmayr János volt, a hetvenes évek hazai építészetének csúcsművei közé tartozik. „Azt hiszem, a menet közbeni rengeteg bántásért – jöhetett ez a magyar sajtó pergőtüzeként, a kollégák maró nyálaként, a tudatlanok ostoba súgásaként – kárpótolta a világsiker. Mert mégis azt írta a szakirodalom, az év legszebb, legsikeresebb épülete! No, nem kishazánkban, hanem a világon, és a méltató sorok sem itt születtek: a tengeren túl" – emlékezett vissza a KÖZTI egykori igazgatója és Pintér fiatalkori barátja, Mányoky László.

„Több évtizedes építészeti tevékenységének kiemelkedő alkotásáért, a Budapesti Hilton Szálló építészeti tervezésének elismeréseképpen" Pintér Béla 1978-ban kapta meg második Ybl Miklós-díját. A múzeumba került hagyaték igen jelentős részét teszik ki a Hiltonnal kapcsolatos dokumentumok: a különféle tervfázisok anyagai, a jegyzőkönyvek iratai és persze a visszajelzések, sajtócikkek. Pintér markáns és szilárd álláspontot képviselt a történeti környezetbe tervezett épületek kapcsán: „Sok minden ízlés dolga, de nem vitás, hogy a másolás nem építészet. A másolat mindig maradt, miután a minta a múltból való. Ezért amit feltétlenül kell várnunk, amire építhetünk, az az intelligencia, amely képes a mát a holnaptól elkülöníteni, a jövőt kutató gondolatot realizálni, ábrázolni, megvalósítani. Mondhatnám: a tér-idő egységét képviselni. Ezt tartom a legfontosabb hazai elvárásnak" – szögezte le egy interjúban a KÖZTI Opeion című lapjában.

A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján több külföldi megbízásra tervezett, bár ezek a részletesen kidolgozott munkák – a tripoli óváros rehabilitációja, a líbiai vízügyi kutatóintézet – papíron maradtak. Egész pályáján foglalkoztatták a tervpályázatok. Indult a Nemzeti Színház 1965-1966-os pályázatán, az 1971-es perugiai városrendezési versengésen, a teheráni Pahlavi Nemzeti Könyvtár 1977-es pályázatán, a ferihegyi reptérén 1978-ban, 1982-ben a nigériai Abujában kiírt pályázaton, és immár az érett generáció tagjaként részt vett a keszthelyi pályázaton is. Fontos kései munkája lehetett volna a budapesti Szent Gellért templom, amelynek meghívásos pályázatára kiváló, látványos művet készített.

Utolsó éveiben főként korábbi munkáinak bővítésével, felújításával, illetve családi házak tervezésével foglalkozott. Hatvanhét éves korában bekövetkezett halála váratlanul érte a szakmát, gazdag életműve azonban kerek egész, a 20. század meghatározó építészmesteréről tanúskodik.

Kovács Dániel
muzeológus, Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ