Technológia

2017 az építőipar éve lesz

1/1

Hirdetés
?>
1/1

2017 az építőipar éve lesz
Technológia

2017 az építőipar éve lesz

2017.01.19. 12:56

Cikkinfó

Földrajzi hely:
Budapest

Cég, szervezet:
Mapei

Öt százalékkal nőtt a Mapei Kft. árbevétele 2016-ban, ezzel a vállalat átlépte a 10 milliárd forint forgalmat. A vállalat optimizmusa töretlen, álláspontjuk szerint 2017 az építőipar éve lesz, már csak azért is mert a tervezők asztalán rengeteg értékes projekt van. 

A Mapei Kft. összforgalma 10,2 milliárd forint volt 2016-ban, mely öt százalékos növekedés az egy évvel korábbi eredményekhez képest. A vállalat elégedett, bár az év elején még jobb eredményekre számított: 2016. első negyedévében még 9 százalékos volt a növekedés, ami az év hátralévő részében fokozatosan lassult.

„Ennek oka, hogy a várakozásokkal ellentétben nem indultak el múlt évben az Unióspályázatok, amit a CSOK – bár érezhető volt a hatása - nem tudott ellensúlyozni. Mivel az Uniós pályázatok nagy része kivitelezési fázisba csak 2017-ben lép, ezért az érintett termékvonalakon nem úgy alakultak az eredményeink, ahogyan azt vártuk" – mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

Jó év elé néz az építőipar

„Nagyon optimisták vagyunk, minden jel arra utal, hogy 2017 az építőipar éve lesz: már most látjuk, hogy a tervezők asztalán sok, komoly értékű projekt van; jelentős a generálkivitelezők szerződésállománya; az év elején várható az Uniós finanszírozású projektek elindulása; az 5 %-os áfa, a CSOK és a kedvező hitelkamatok tovább ösztönzik a lakás és családiház építéseket" – mondta Markovich Béla.

Piaci trendek

Évek óta erősödő trend, hogy az építtetők egyre igényesebbek, elkészültebbek és egyre jobb szolgáltatást várnak a pénzükért. Azok a kereskedők és építőipari vállalkozások, akik ezt nem ismerik fel és nem lépnek időben, komoly nehézségekkel nézhetnek szembe. Elég csak arra gondolni, hogy az építtetők minden jelentősebb beruházás előtt tájékozódnak az interneten, sőt, egyre többen vásárolnak építőanyagot interneten. Ezzel párhuzamosan növekszik a szakmunka értéke: tavaly 25-30 %-kal növekedett és ez 2017-ben várhatóan tovább nő.

„Továbbra is kínzó gondot jelent a szakemberhiány és szakmunkás utánpótlás hiánya. 2017 legnagyobb kérdése az lesz, hogy lesz e elég szakember aki elvégzi azt a rengeteg szakkivitelezési munkát, amire az évben igény lesz. Jó hír, hogy a tapasztalatok szerint lassul a szakmunkások külföldre vándorlása. Az élénkülő piac és az emelkedő bérek hatására nemcsak egyre többen döntenek a maradás mellett, hanem egyre többen hazai is térnek" – mondta Markovich Béla.

forrás: Mapei

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Épületek/Örökség

VÁRKERT BAZÁR // Egy hely + Építészfórum

2021.03.24. 18:04
00:07:03

A dualista Monarchia kialakulsával Budapest elindult az uralkodói központtá válás útján, melynek szimbolikus eleme volt a korszerűtlen királyi palota nagyszabású átépítése. A megtisztelő feladatot nem más kapta, mint az építészóriás Ybl Miklós. A munkálatok az épületegyüttes környezetének rendezésével kezdődtek, így jött létre 1875 és 1882 között a Várhegy Duna felé néző oldalán a Várkert Bazár. A látványos neoreneszánsz stílusú épülethez és a mögötte található királyi kerthez egy szintén elegáns kialakítású műszaki épület is tartozott, ez a Várkert Kioszk. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében a magyarországi neoreneszánsz építészet kiváló példájával ismerkedhetünk meg.

Helyek/Köztér

SÁRKÁNYOK ÉS DELFINEK PESTEN ÉS BUDÁN // Egy hely + Építészfórum

2021.02.24. 16:10
00:06:00

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk