Építészeti körkép kezdéshez, folytatáshoz, lezáráshoz 1/2

Az elmúló év zárásaként és az új üdvözléseként egy kétrészes sorozat keretében teszünk kísérletet 26 építészeti személyiség és csapat közreműködésével arra, hogy összefoglaljuk a tapasztalatokat és következtetéseket vonjunk le. Ajánljuk a cikk első részét tettrekész építészhallgatók és sokat látott építészek, piaci beruházók és állami döntéshozók, valamint az építészetet szakmaként gyakorlók és az épített környezetükről gondolkodók figyelmébe egyaránt.

Olyasvalami ez, mint a régi füveskönyvek voltak, melyek kezdetben a különböző gyógyfüvek hasznát és kárát összegezték, majd szépen lassan a világ és a lélek bajaira is gyógyírt kívántak adni. Az összeállítás hol elemez és értékel, hol fel nem tett kérdéseket feszeget, hol őszinte reményeket fogalmaz meg a jövőre nézve. A válaszok sokszínűek és sokrétűek, ahogy az építészet is maga, de egy kétségkívül közös bennük: mindenki számára tanulsággal szolgálnak.

A belső térről

Mit és miért csinálunk mi építészek? Az, hogy ezzel a sokak által sokféle módon értelmezett dologgal foglalkozunk már több mint egy évtizede feljogosít-e minket arra, hogy beleszóljunk az emberek életébe, szokásaiba és megteremtsük kereteiket mindezekhez? Minél többet gondolkozunk erről, annál jobban elbizonytalanodunk, és ez az év is főleg a mi szerepünk megkérdőjelezéséről szólt.

Nem lehet egyfolytában kérdezni… döntéseket kell hozni és válaszokat kell adni.

Az, hogy én döntöm el ennyi idősen, hogyan akarok élni, mit teszek és hogyan teszem azt napi szinten az karakterből fakadó, jó esetben tudatos dolog. Ha a saját életemhez való hozzáállást közvetítem az építészeten keresztül az vajon érvényes-e más számára? Lehetséges-e semlegesebb építészeti önkifejezés? Vagy minden építészeti döntés alapvetően hordozza már a karakterisztikánkat bármennyire is alkalmazkodni szeretnénk egy másik ember életéhez? Van egyáltalán értelme ilyen szinten mindent kétségbe vonni és megkérdőjelezni?

Valójában mindenki építész csak egyesek többet gondolkodnak a körülöttünk lévő külső térről. Ez az év sok embert kényszerített arra, hogy többet gondolkozzon a saját belső teréről, arról ami benne van, aminek a kivetülését kell nekünk építészeknek értelmeznünk és megjelenítenünk. A jövő évtől ennek a belső munkának a gyümölcseként jó lenne azt látni, hogy az emberek megértik, hogyan élnek, és tudatosabban, konkrétabban ki is tudják vetíteni a belső terüket. Ez talán segít majd nekünk abban, hogy egyensúlyba kerüljünk, hogy kiderüljön, valóban mit is akarunk egymástól az „építész" és a „megrendelő" viszonyában.

Ghyczy Dénes Emil, Szederkényi Lukács – architecture uncomfortable workshop

A jelenlétről

Az elmúlt évben sok érdekes, vagy inkább elgondolkodtató dolog történt. Mindenekelőtt, hogy az építési kedv szinte sértetlenül vészelte/vészeli át ezt a nem könnyű időszakot. Ugyanakkor – a bezárkózás miatt – elnehezültek a szociális kapcsolatok. A „home-office" nemcsak a hatékonyságot rontja, de az emberi/munkatársi viszonyokat is. Az alkotó műhelyhez továbbra is alkotók kellenek és műhely – lehetőleg egy helyen. Ennek mielőbbi visszatértét várom leginkább 2021-ben.

Tima Zoltán, építész – KÖZTI

Az ökoszisztéma védelméről

2020 elején sokan felvettünk egy különös szemüveget, azóta szinte kizárólag ezen keresztül tudjuk szemlélni a világot, a benne zajló folyamatokat, a múltat, a jelent és a várható jövőt is. A világjárvány – lassan fogtuk fel, de mostanra nyilvánvalóvá vált – alapvetően változtatta meg az eddigi nézeteinket az emberről, társadalomról, és természetesen a szakmánkról, az építészetről is.

Tavasztól őszig pragmatikus kategóriákban gondolkodtunk: talán kevesebb irodaterületre lesz majd szükség, a lakásokat fel kell készíteni az otthoni munkavégzésre is, változtatni kell bizonyos méreteken, minimálisan szükséges alapterületen, épületgépészeten, technológiákon. Úgy gondoltuk, magunkat, az embert kell megvédeni a környezetből felénk irányuló támadásoktól, aminek mi pusztán szenvedő alanyai vagyunk.

Mostanra kezdjük felfogni, hogy a feladatunk ennél sokkal összetettebb. A vírus egyértelmű visszajelzést adott, hogy nem csak szenvedői, de mi magunk vagyunk az okozói is ennek a támadásnak a környezeti rendszerbe történő egyre gátlástalanabb beavatkozásunkkal, aminek sajnos az épített, mesterséges környezet is vastagon része.

A jövőben tehát az ön-védelem helyett jóval nagyobb hangsúlyt kell kapjon a teljes ökoszisztéma védelme, az egyre bonyolultabb védekező technológiák helyett az építészet helyének megtalálása a fenntartható gazdaságban. Az új helyzetben nagy önmérséklet, tudatosság és egy átértelmezett, újfajta kreativitás szükséges a szakmánk részéről, és talán még a formaképzésre is jótékonyan hat. És ahogyan minden sikerre vitt, átfogó változást, ezt is az oktatással kellene kezdeni.

Bánáti Béla, építész – Bánáti + Hartvig Építész Iroda

Plusz egy hónapról

+1 hónap – még a tervezés előtt, ennyit kérünk az építtetőktől. Gondoljuk végig közösen hogy mit, miért és hogyan szeretnénk. Egy hónap tervrajzok nélkül – megismerni egymást. Kérdésekkel felkészülten elemezni és újragondolni, nyitottnak lenni és tanulni. Egy hónap tervrajzok nélkül – hiszen a térnek sok dimenziója van és elég ha, majd a tervrajzok butítják vissza azokat háromdimenzióssá. + 1 hónap és nyerünk vele közösen pénzt, örömet, és időt. 

Nagy Csaba, építész – Archikon

Élettérről, térkincsekről és kerítésekről

A lassan belopakodó COVID-tudat világossá tett valamit, ami a szakmánkkal igencsak összefügg. A beszűkült élettér és annak fontossága üzeni, hogy az egyik legfontosabb feladata volna az építészeknek az ezzel való foglalatosság, ami nemcsak a szűken vett lakhatással, hanem annak tartalmi megváltozásával való foglalkozást is jelent, ami új lakhatási, munkavégzési formákat eredményezhet és a közösségi lét megújulását magával hozhatja.

Abban bízom, hogy a kialakulóban lévő tendencia, miszerint minél kevesebbet, de okosan, ökonomikusan kell építeni, párosul a törekvéssel, hogy a meglévő térkincsünket megbecsüljük és új funkciókra felhasználjuk. Egy fizikai állapotában megfelelő épület – bármilyen is legyen – új tartalommal megtöltve képes az eredeti mivoltát és az újonnan születőt is nem várt módon jó irányban módosítani.

Más. Remélem, hogy törvény születik arra vonatkozóan, hogy a kerítéseket ezentúl nem szabad a falként értelmezni, mert az utcák halottakká válnak.

Csomay Zsófia, építész, oktató – MOME Építészeti Intézet

Mélyszegénységről és társadalmi kirekesztettségről

Korunk egyik legnagyobb kihívását jelentik azoknak a nagy lélekszámú emberi közösségeknek a problémái, amelyek mélyszegénységben, sok esetben társadalmi kirekesztettségben élnek. Helyzetüket nem választották, csak saját erőből pedig biztosan nem tudnak változtatni. Bár a jelenség nem új keletű és a legtöbb országban megtalálható, egyre több helyen kerül a napi gondolkodás fókuszába. Ennek oka a folyamatosan növekvő kiterjedtségben kereshető, amelyet a világjárvány tovább gyorsított a 2020-as évben.

Az is megfigyelhető, hogy a meglévő eszközök segítségével nem vagy nagyon rossz hatékonysággal kezelhető a helyzet. Új megközelítésekre és új módszerekre van szükség! Hiszek benne, hogy az aktív jelenléten alapuló terepmunkák, a különböző szakterületek együttműködésében folyó kutatások és az előbbi kettőt összekötő oktatás hozhatnak eredményt! A BME Építészmérnöki Karon ősszel indult Perifériák építészete című új tantárgy ezt próbálja segíteni a Fenntartható környezet tantárgycsoport többi kurzusával.

Kemes Balázs, építész, egyetemi adjunktus – BME Középülettervezési Tanszék

A lakhatás aktuális kérdéseiről egy oktatási program tükrében

2020-ban a Lakóépülettervezési Tanszék tevékenységét a világjárvány miatt bevezetett távoktatással való ismerkedés, valamint a tanszék tervezési és kutatási programjának tematizálása határozta meg. A pandémia miatt online térbe kényszerült konzultációk megerősítették bennünk, hogy személyes jelenlét és műhelymunka nélkül nem lehet építészetet tanítani, de éppúgy azt is, hogy a digitális oktatás rengeteg, eddig ki nem használt lehetőséget rejt. Világossá vált, hogy egy korszerű építészképzésben mindkét oktatási formának helyt kell biztosítani. A lakóépülettervezéssel kapcsolatos tanszéki kutatások és a tanszék által kiírt tervezési feladatok az elmúlt évben két irány mentén szerveződtek. Az előregyártás XXI. századi lehetőségeit egy ipari partner, a KEYCO bevonásával kezdtük el feltérképezni, míg a társadalmi felelősségvállalás építészeti eszközeivel a diósgyőr-vasgyári kolónia területén végzett terepmunka kapcsán foglalkoztunk. 

2021-től a Lakóépülettervezési Tanszék munkáját három frissen alakult műhely határozza meg, melyek napjaink lakhatási problémáira keresnek megoldásokat. A Szociális lakhatás műhely az építész szerep felülvizsgálatával, a társadalom perifériáján, létbizonytalanságban élők, a támogatásra szorulók megsegítésének építészeti eszközeivel, módszereivel foglalkozik. A Fenntartható lakóhelyek műhely a fenntarthatóság fogalmát a környezet, a társadalom, a gazdaság és a kultúra területére kiterjesztve kutatja a kortárs építészet modellértékű megoldásait. A Moduláris építészet műhely az előregyártás technológiai sokszínűsége mellett a korszerű, tipizált, moduláris rendszerek alkalmazásának lehetőségeit vizsgálja, segítve ezzel a megváltozott kulturális környezethez, társadalmi vagy építéspolitikai folyamatokhoz való alkalmazkodást. A műhelyek munkájának eredményét minden érdeklődő számára publikációk formájában tesszük nyilvánossá.

Nagy Márton DLA, tanszékvezető, egyetemi docens – BME Lakóépülettervezési Tanszék

A hallgatók kreatív energiáiról és rejtett kompetenciáiról

A 2020-as év meghatározó eseménye, a koronavírus pandémia, az egyetemi oktatást is átformálta. Március közepétől, néhány megszakítástól eltekintve, kizárólag képernyőkön találkozhattunk hallgatóinkkal. Az egymástól és a külvilágtól való elszigeteltségben kiemelten fontossá vált a kommunikáció, a digitális kultúra, az egyéni motiváltság és az önálló működés. Ebben a nehéz helyzetben nagyon köszönöm külsős oktatóimnak, felsőbb éves hallgatóimnak, hogy részt vettek és segítették az oktatást, illetve jelenlegi hallgatóimnak, hogy a maximumot nyújtották. 

A járványhelyzet okozta elszigetelődés felértékelte a körülöttünk található környezetet, a rendelkezésre álló képességeinket és tereinket. A kezdeti korlátozott eszközkészlet, a nagy mennyiségben hozzáférhető idővel párosítva gyorsan kihozta az építészmérnök hallgatókból a kreatív energiákat, az egyéni érdeklődéseket, a rejtett kompetenciákat és a tudás iránti vágyat. Az ebben az időszakban kialakult nehézségek leküzdése mellett kívánom mindenkinek, hogy a 2021-es évben tudjon a frissen felfedezett értékekre koncentrálni és ezekből tovább építkezni.

Weiszkopf András, építész, tanársegéd – BME Lakóépülettervezési Tanszék

A kísérletezésről mint versenyelőnyről

2020 egyik legnagyobb kérdése az volt, hogy a pandémiával együttjáró válság lesz-e olyan elsöprő hatással az építészetre és ezen keresztül építészek feltörekvő generációjára, mint a 2008-as globális pénzügyi válság volt. Ez nem csak Magyarországon volt hatalmas kérdés, de a teljes euroatlanti építészeti közösségben. 12 évvel előttünk felszámolódott egy nemzedék, amely hasonlóan volt izgalmas és tettrekész, mint a mai 30-as éveik elején járó építészgeneráció. Bár talán korai a kijelentés, de 2020 végén úgy tűnik, ez nem fog újra bekövetkezni, de legalábbis nem olyan fatálisan, ahogyan az 2008-ban történt.

2021 azonban biztosan fog változásokat hozni az építészetben, különösen azokban a léptékekben, amelyben a fiatal építészgenerációk működnek. Az AirBnB és a turizmus átalakulása, a nagyméretű openspace irodák feleslegessé válása, a családi házak mögötti további támogatások, illetve az online, valamint kültéri munkavégzéshez és kultúrafogyasztáshoz kapcsolódó virtuális és valós installációk kapcsán nyílhat lehetőség arra, hogy az önmaga definiálásához lehetőséget kereső feltörekvő építészek újszerűt alkossanak. Ebben segítheti őket a tény, hogy a jövő év egészen biztosan egy átalakuló piaci környezetet hoz, amely beruházói oldalon is igényt ébreszthet az innovációra. Ezzel a lehetőséggel kell élnie a pár évet maga mögött tudó irodáknak, hogy kísérletezéssel tegyenek szert előnyre.

Paradigma Ariadné

A diverzitás fontosságáról

Mi ahhoz a generációhoz tartozunk, akik a 2008-as válság legrosszabb éveiben végeztek a tanulmányaikkal. Ebből az időszakból mi azt a tanulságot vontuk le, hogy érdemes lehet minél diverzebb portfóliót kialakítva egyszerre több szegmensre is koncentrálni, így a belsőépítészetre, építészetre, a magán, a céges és az állami megrendelőkre egyaránt. A 2020-as vírushelyzet hatásaként érezhető volt az irodapiacon keletkező bizonytalanság, projektek elhalasztása, megakadása, amit szerencsére viszonylag gyorsan a mérleg másik nyelvén lakóprojektek, családi házak, nyaralók és lakásfelújítási megbízások ellensúlyoztak.

A 2020-as év felhívta a figyelmet az otthon, az otthoni lakó és már munkakörnyezet fontosságára, ami nagy valószínűséggel meghatározza majd a 2021-es évet is. Esetünkben elmondható, hogy viszonylag kis létszámú, rugalmas és sokoldalú csapatunk jól tudott reagálni az elmúlt év kihívásaira, így bizakodva tekintünk az új évre, bármit is tartogat 2021.

Pyxis Nautica

A téri változásokról

2020 a krízis éve volt. A világjárvány elleni védekezés megváltoztatta a hétköznapi életünket. A mindennapok természetesnek és magától értetődőnek gondolt társadalmi eseményei új tartalommal bővültek: egészen mást jelent ma találkozni valakivel, mint egy évvel ezelőtt. Olyan téri fogalmak kerültek előtérbe, mint az izoláció, a szeparáció és az elszigeteltség. 

Hozzászoktunk a Zoom meetingekhez, a távmunkához, vagy az online bevásárláshoz, melyek saját otthonunkhoz való viszonyunkat is megváltoztatták. A karantén időszaka alatt felértékelődtek a társasházi lakások erkélyei, melyek egy ideig a közösségi lét egyetlen helyszínévé váltak. Még nem vagyunk túl a vírus okozta vészhelyzet időszakán, ezért tanulságokat is nehéz levonni. Azonban az már ma is látszik, hogy az átalakult világhoz való alkalmazkodás olyan téri változásokat okozott, melyek új értelmezéssel egészítették ki a köztér, a kint és bent, valamint az otthon fogalmait. A közeljövőben fontos kérdés lesz ezen változások építészeti következményeinek mélyebb megismerése, illetve annak feltárása, hogy a kialakult térhasználati módok milyen hatással lesznek a „post-covid" időszak mindennapjaira. 

Partizan Architecture

A tájépítészetről, az elmúlt 25 évről és a Nagy Zöld Versenyről

2020 különös év volt. Minden irányból a nagy változás szele csapott le ránk. Fő helyen állt persze a vírustól való fenyegetettség érzése, a táv-csapatmunka lehetetlensége, a mégis-helytállás kényszere, ami közben új perspektívákat is nyitott, új módszertanra tanított. De nagyot változott a tájépítészet státusza is, egyelőre főleg a (jel)szavak szintjén. Van már főtájépítész (egyelőre csak Budapesten), divatos lett a „blue-green infrastructure", szondázzuk ezerrel a közösségeket, hogyan szeretnék a nagy parkjainkat használni, és világosan látható a fejlesztések gazdáinak egymásra licitálása, hogy majd ki, milyen humánus környezetet teremt, sokszor leegyszerűsítve, hogy ki, mennyi fát ültet. A diszpozíció már világos, az irány pozitív, de a valódi feladatok kontúrja még nagyon homályosan dereng csupán.

Speciálisan ez az év nálunk a Városliget parktervezésének lezárását is elhozta, ami talán azért tart közérdeklődésre számot, mivel tényleg ez volt a hazai tájépítészet elmúlt 100 évének legnagyobb volumenű és legkomplexebb feladata, sok örömmel, sok nehéz pillanattal és néhány vesztett csatával is. Annak ellenére, hogy több mint 4 évig tartott ennek a tervnek az elkészítése, a parkrehabilitáció teljes végrehajtása még így is tartogat komoly kérdőjeleket, ahogy az egész projekt sem mentes a viharfelhőktől.

És mindeközben 25 évesek lettünk, aminek a terméséből egy könyv született. Olyan könyv, ami csak annyiban szól rólunk, amennyiben a mi munkáinkon keresztül mutatja be a tájépítészet sokszínűségét, és nem mellesleg a rendszerváltás óta máig eltelt évek változó igényrendszerét, környezetesztétikáját. Úgy gondoljuk, érdekes olvasmány lesz, mely már januárban kézbe is vehető lesz. Nem csoda tehát, hogy a változás szele összeborzolta a hajunkat, és némi port is szórt a szemünkbe, amitól kissé homályosan látunk. Főleg előre.

És 2021-ben eljön A Nagy Zöld Verseny. Mert rájöttünk végre, hogy a települési zöldfelület rendszer nem csupán dekoráció. Mert egyre többen, és hangosabban mondják, hogy a fasor közmű, olyan közmű, ami élhetőséget szállít. Napszúrás, por és zaj ellen is jó. A város kalmopyrinje. Mély igazságok vannak ebben, még akkor is, ha sokszor komoly szándék nélkül is szájára veszi a politika, még akkor is, ha néha a jószándékú vehemencia nélkülözi a valid szakmaiságot. De reményt keltő látni, hogy azon birkózik egymással az állam és az önkormányzatok, hogy ki is a zöldebb. Keresztbe tett ujjal várjuk, hogy ebből valami jó süljön ki, nehogy végül ezek a szándékok tacepaokká üresedjenek. A tájépítész szakma készen áll, éhesen várja, hogy őt magát is felemelje ez a hullám, de semmiképp sem mások fölé, éppen csak azoknak a társszakmák mellé, akik valahogy eddig mindig fontosabbnak látszottak. De göröngyös lesz ez az út, már látható. A látóhatáron lévő két legnagyobb tájépítészeti beruházás tervezőjét közbeszerzéssel választják ki. Hiszen biztosan a legolcsóbb lesz a legjobb. Nem tudjuk mit kapunk majd, tervpályázatra nem volt idő, kedv sem talán, vagy ami annyira fontosnak látszik, talán mégsem annyira az. Ha darabra, hektárra meglesz a park, ígéret kipipálva. Zöldülünk!

2021 – És eljön a Nagy Zöld Verseny?

Szloszjár György, tájépítész – Garten Studio

A fenntarthatóságról 

A 2020-as év minden szempontból egy kihívásokkal teli esztendő volt. Hangsúlyosan érezhető, hogy a fenntarthatóság és a környezettudatosság még inkább a figyelem központjába került és nyilvánvaló az is, hogy ezekre a témákra sokkal nagyobb fókuszt kell a jövőben fordítani, hisz a jelenlegi folyamatok semmiképpen nem nevezhetők fenntarthatónak. Ez hatványozottan igaz az épített környezetünkre is, hisz egy olyan szektorról beszélünk, melynek negatív környezeti lábnyoma hatalmas, nem utolsósorban a területhasználat és az anyaghasználat miatt is. A jó hír az, hogy rendelkezünk mindazon szaktudással, mely az építőiparit is egy fenntarthatóbb jövőbe vezető vágányra tudná helyezni. Én mindenképpen abban bízom, hogy ez a közeljövőben ténylegesen meg is történik és már az elkövetkező években is sok új, innovatív és környezettudatos megoldás beépül az építőipari szektorba, mely ténylegesen és érezhetően csökkenti e iparág negatív környezeti terheléseit. Ez mindenképpen elemi fontossággal bír, hisz épületekre mindig is szükségünk lesz...

Barta Zsombor, elnök – Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

Újratervezésről

2020-ban a tizedik születésnapját ünnepelte a Budapest100 fesztivál, ezért megnyitottuk az eseményt minden budapesti épület lakója és dolgozója számára: a közösségeket ünnepeltük. A vírus miatt tavaszról őszre halasztottuk a Budapest100-at, de nem csüggedtünk, mert mikor máskor lett volna aktuálisabb a lakóközösségekkel foglalkozni, mint a karanténban, amikor minden eddiginél több időt töltöttünk saját otthonunkban, lakóközösségünkben. A karantén alatt a Budapesti Fesztiválzenekarral közösen gangkoncerteket szerveztünk, közösségi videót készítettünk, szeptemberben pedig megtartottuk a tizedik Budapest100-at sok lelkes lakó és önkéntes közreműködésével. 

2021-ben az újratervezéssel foglalkozik a Budapest100 csapata. Az 1921-1930 és 1945-1957 között épült, újraépült, átadott házakat mutatja be az ott élők és dolgozók közösségével együtt. Ezen évek alatt három nagy újratervezést élt át a főváros, a két világháború és az 1956-os forradalom után. Szeretnénk, ha a Budapest100 abban az értelemben is ünnep lenne 2021-ben, hogy a mindenkit érintő járvány után végre találkozhatunk, és együtt élhetjük át az újratervezés örömét.

Szőke Tímea, szervező – Budapest100, Kortárs Építészeti Központ

Műemlékekről

Pozitív fejlemény a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram létrejötte, és első helyszíneinek elkészülte. Ezekhez a turisztika fejlesztésekhez az európai forrást a Magyar Állam kiegészíti, így ezeken a kiemelt helyszíneken szakmai- és fenntarthatóság szempontjából magasabb színvonalú beavatkozásokat lehet megtenni.  A 2020-as év és a COVID a belföldi turizmus erősödését hozta. Nagyon jó lenne, ha a hazai közönség megtapasztalhatná, hogy az utazások dimenzióinak kényszerű megváltozásával (kevesebb horizontális kilométer és több elmélyülés) az élményeket országhatáron belül hatványozni lehet.

A nagyberuházások között, főként romok és várak helyreállításával kapcsolatosan az építész szakmában időről időre fellángoló dilemmákat illetően megfontolhatóak lehetnek ezek a gondolatok is:

Olyan helyreállítások lennének előremutatóak a jövőben ezekkel az emlékekkel kapcsolatosan, melyek meghagyják mindenkinek a lehetőséget, hogy ki-ki a saját valóságát állítsa helyre képzeletében, és ne mindannyiunknak egy képzelet „valóságát" kelljen nézni évtizedeken keresztül.  A legtöbb műemléknek több évszázados előélete van, több különféle időszakos állapota, melyek közül nem szabad leegyszerűsíteni egy kiválasztott fénykorra az épület izgalmas korszakait. Minden hazugságra, leegyszerűsítésre előbb-utóbb úgyis fény derül: a betonból kiöntött, hőszigeteléssel leburkolt „műemléki" falak idővel megmutatják valódi arcukat.

A kisebb emlékek helyreállításával kapcsolatban továbbra sem változott az a tény, hogy a karbantartáshoz szükséges forrás csak a hatósági felszólítás esetén esélyes. Kisebb, évenkénti karbantartással el lehetne kerülni az életveszélyes és a műemlékek megsemmisülésével fenyegető állapotokat.

Garaguly Kinga, építész

Köszönjük szépen minden válaszadónak, hogy közreműködésükkel létrejöhetett a publikáció! 

A cikk második része itt érhető el.

Összeállította: Hulesch Máté, Pleskovics Viola, Sulyok Georgina, Sütöri Laura, Winkler Márk