| CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY
Nézőpontok/Vélemény

A budapesti múzeumi valami II.

1/7

A Zayed Nemzeti Múzeum szárnyai által közrefogott belső udvar

A velencei Peggy Guggenheim Gyűjtemény, fotó: G. Lanting (cc)

Frank O. Gehry bilbaói múzeuma, fotó: (cc) Magnus von Koeller

Fegyverek és múzeum más perspektívából: a drezdai hadtörténeti múzeum Daniel Lebeskind által tervezett épülete, fotó: Luis Guillermo Pineda Rodas

Kilátás a Pompidou Metz régi városközpont felé néző galériájából, fotó: (cc) Christian Ries

Tate Liverpool, fotó: (cc) D1v1d

A Saadiyat sziget tervezett összképe

?>
A Zayed Nemzeti Múzeum szárnyai által közrefogott belső udvar
?>
A velencei Peggy Guggenheim Gyűjtemény, fotó: G. Lanting (cc)
?>
Frank O. Gehry bilbaói múzeuma, fotó: (cc) Magnus von Koeller
?>
Fegyverek és múzeum más perspektívából: a drezdai hadtörténeti múzeum Daniel Lebeskind által tervezett épülete, fotó: Luis Guillermo Pineda Rodas
?>
Kilátás a Pompidou Metz régi városközpont felé néző galériájából, fotó: (cc) Christian Ries
?>
Tate Liverpool, fotó: (cc) D1v1d
?>
A Saadiyat sziget tervezett összképe
1/7

A Zayed Nemzeti Múzeum szárnyai által közrefogott belső udvar

A velencei Peggy Guggenheim Gyűjtemény, fotó: G. Lanting (cc)

Frank O. Gehry bilbaói múzeuma, fotó: (cc) Magnus von Koeller

Fegyverek és múzeum más perspektívából: a drezdai hadtörténeti múzeum Daniel Lebeskind által tervezett épülete, fotó: Luis Guillermo Pineda Rodas

Kilátás a Pompidou Metz régi városközpont felé néző galériájából, fotó: (cc) Christian Ries

Tate Liverpool, fotó: (cc) D1v1d

A Saadiyat sziget tervezett összképe

A budapesti múzeumi valami II.
Nézőpontok/Vélemény

A budapesti múzeumi valami II.

2013.03.11. 12:45

Cikkinfó

Szerzők:
Székely Miklós

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Vélemények:
11

Dosszié:

Székely Miklós cikksorozatának második részében külföldi példákon keresztül mutatja be, hogy a „múzeumok nem csak negyedekbe rendeződhetnek, hanem hálózatot alkotva a korábbiakhoz képest izgalmasabb kiállításokat, gyümölcsözőbb együttműködést, több látogatót vonzva kerülhetnek be a hírekbe és a történetírásba."

A múzeumokra számos, sokszor ellentétes erő hatott és hat napjainkban is. Múzeumok nem csak negyedekbe rendeződhetnek, hanem hálózatot alkotva a korábbiakhoz képest izgalmasabb kiállításokat, gyümölcsözőbb együttműködést, több látogatót vonzva kerülhetnek be a hírekbe és a történetírásba. A múzeumi negyedek felépítésének szándékával készülő múzeumi koncentrációra az egyik legismertebb rendelkezésünkre álló példa az 1971-ben függetlenné vált Egyesület Arab Emirátusok fővárosában, Abu-Dhabiban felépítendő Saadiyat Island (Boldogság-sziget) projekt, annak is a kulturális-múzeumi része. Ez ráadásul számos olyan részletkörülményre felhívja a figyelmet, amely a hazai helyzetet is segít jobban megérteni. Noha ez az együttes a magyar web egyik kedvenc visszatérő múzeumi témája, ritkán hangzik el, hogy a sziget nem kizárólag múzeumi célokat szolgál majd, hanem szabadidős, rekreációs, üzleti, lakó és kulturális egységekből áll össze. 2009-ben még ebben a forráshiányban nem szűkölködő államban is leállították a vállalkozást, de a hírek szerint a központ pár éven belül valóban megnyílik. A sorozat második része nem elsősorban a beruházás részleteivel foglalkozik, hanem az abban elhelyezett egy nemzeti és két művészeti gyűjtőkörű múzeum koncepciójával és anyaintézményeik stratégiájával.

A sziget múzeumi egységének középpontjában álló különleges formájú épület, a földből kinövő sólyomszárnyakat utánzó Zayed Nemzeti Múzeum. Kitüntetett szerepét az indokolja, hogy Zayed bin Sultan Al Nahyan a modern állam alapjainak lerakásában elévülhetetlen érdemeket szerzett, meghatározta az új, föderálisnak mondható államszervezetet, és az ő kezdeményezésére indultak el az olajvagyonra alapuló monumentális építkezések. Nyugati szemlélőnek furcsa élményt jelent egy-egy kisebb arab állam felépítésében és modernizálásában kiemelkedő szerepet játszó államférfi iránti „alattvalói" szeretet. Nehéz megítélni ennek a valódiságát, az azonban kétségtelen, hogy az Emirátusok azon országok közé tartozik, ahol a hatalmas olajvagyon jelentős részét visszaforgatták a gazdaságba. A sejk számára nem csak az ország jóléte, hanem az örökség, a vallás megerősítése volt fontos, kiemelt szerepet tulajdonított az oktatásnak is, s éppen itt jöttek képbe a múzeumok.

A nyugati világban jól ismert emlékmúzeumok funkciója köszön vissza a Zayed Nemzeti Múzeumban, de az intézmény sajátosan – és nyugati szempontból különös módon – vegyíti majd a sejk személyére vonatkozó tárgyakat és emlékeket a nemzeti önazonosság-építés elválaszthatatlan elemivel. A posztnemzetinek tűnő kor nemzetépítésének izgalmas példája például az arab világban is uralkodói privilégiumnak számító solymászat muzealizálása a 21. században. A királyi sportra történő utalás nem csak az épület kialakításában érhető tetten, hanem az ezzel kapcsolatban bemutatott tárgyak széles körében is.

A Zayed Nemzeti Múzeum szárnyai által közrefogott belső udvar
1/7
A Zayed Nemzeti Múzeum szárnyai által közrefogott belső udvar

A Boldogsághoz ez azonban nem lenne elég, ezért kapott helyet a szigeten a világ két vezető múzeumi brandje. A Guggenheim Abu Dhabi és a Louvre Abu Dhabi bár egymás közelében, ugyanazon emirátusi kultúrpolitika részeként kerültek be a sziget múzeumi választékába, eredetüket tekintve mégis alapvetően eltérő intézményi stratégia alapján érkeztek meg Arábiába. A Guggenheim brand kialakulása az 1970-es években indult, és az 1990-es években kapott új lendületet. Magát a terjeszkedés motorját, a Guggenheim Alapítványt 1937-ben hozta létre Solomon R. Guggenheim üzletember és műgyűjtő, művészeti tanácsadójával, Hilla von Rebay-jel együtt. Az alapítvány által elsőként létrehozott intézmény a „Museum of Non-Objective Art" a New York-i Park Avenue egyik bérelt helyiségében, Manhattanben. A New York-i Solomon R. Guggenheim Museum egy modern spirális épület, Frank Lloyd Wright tervei szerint készült el. Bár ez a fogalom a 20. század közepén még ismeretlen volt, a sztárépítészek alkalmazása valójában már ekkortól jelen van a Guggenheim vállalkozás múzeumaiban. Az erős, húzónevekre épülő kiállítások mellett további fontos összetevője a Guggenheim-jelenségnek a jelentős művészeti hagyománnyal, de gyenge modern és kortárs művészeti múzeumi ellátottsággal bíró régiókban való megtelepedés. Ilyen helyszín Velence, Bilbao és a megvalósulatlan Guggenheim-Ermitázsnak otthont adó litván főváros, Vilnius is.

A velencei Peggy Guggenheim Gyűjtemény (1951/1979) volt az első, modern európai és amerikai művészetet bemutató intézmény Olaszországban. A Canal Grande melletti Palazzo Venier dei Leoni-ban, egy befejezetlen, s az 1920-as években egy ideig Nemes Marcell magyar műgyűjtő tulajdonában lévő 18. századi palotában található gyűjtemény magját Peggy Guggenheim gyűjtése során összeállt anyag jelenti. Az elsősorban amerikai modernizmus és az olasz futurizmus körébe tartozó művek mellett kubista, szürrealista, valamint az absztrakt expresszionista művek és jelentős húzónevek képviselik a 20. század művészetét. A velencei intézményben a futurizmus és a metafizikus festészet képviselőinek bemutatása képviseli a nemzetközi jelentőségűvé vált az adott helyhez kötődő komponenst.

Ahogy ez várható, egy-egy új művészeti központ jelentős mértékben képes megújítani környezetében lévő, de lehetőségein alul teljesítő intézményt. A velencei Guggenheim jelentősége az olaszországi művészeti szcéna átalakulása szempontjából alapvető. A Guggenheim megjelenése dinamizálta a mindezidáig alvó nemzeti művészeti intézményeket, közülük is a gyűjteménye miatt kiemelkedően fontos, s a par excellence olasz nemzeti közgyűjtemény címre aspiráló, 1883-ban alapított római Galleria Nazionale d’Arte Modernát. Az 1960–1970-es években a római intézmény nemzetközi hírű kiállításokkal hívta fel magára a figyelmet, ezzel párhuzamosan a gyűjteményezés a modernizmus jelentős nemzetközi és olasz alkotói felé fordult. A velencei intézmény közönség előtti teljes megnyitásának ideje (1980) egybeesett a jelentős római kiállításokkal.

A velencei Peggy Guggenheim Gyűjtemény, fotó: G. Lanting (cc)
2/7
A velencei Peggy Guggenheim Gyűjtemény, fotó: G. Lanting (cc)

S ha Olaszország modern és kortárs művészeti múzeumok szempontjából perifériának is számított az 1960-1980-as években, még inkább az volt Bilbao. Baszkföld fővárosa tipikus posztindusztriális barnamezős zóna volt, magas munkanélküliséggel, szegényes kulturális intézményekkel. Bilbao nem csupán Baszkföld egykori gazdasági központja, hanem a 2000-es években a baszk ETA merényleteinek legfontosabb baszkföldi helyszíne is. Hagyományosan véráztatta föld, amelyet Picasso Guernicája az egyetemes művészettörténet és a második világháború borzalmainak fontos emlékezethelyévé tett. Láthattuk, hogy a Guggenheim-projektek fontos részét képezte a művészeti hídfőállások építése olyan mozgalmas gazdasági-politikai múltú régiókban, amelyek alapvetően nélkülözték a modern és kortárs művészeti muzeális intézményeket. Picasso személye és művészete, valamint a modern és kortárs művészet helyzete különösen érzékeny kérdés a 20. századi spanyol történelemben. A modern és kortárs tendenciák kulturális társadalmi párbeszédből való kirekesztésének időhatárait a republikánus kormányzat idején rendezett 1937-es párizsi világkiállítást követő évek és a Franco-rezsim teljes intézményes leépítése közötti több mint négy évtized jelöli ki. Figyelemre méltó tények igazolják a hivatalos spanyol kultúrpolitika viszonyulását saját, világszerte kiemelkedő elismertségnek örvendő művészeihez. A spanyol állam soha nem vásárolt az 1937-es párizsi spanyol pavilonban kiállító művészek alkotásaiból, köztük Juan Miró és Pablo Picasso alkotásaiból sem. Az 1927-ben elhunyt Juan Gris-nek szentelt első retrospektív kiállításra a szülőföldjén pedig csak 1985-ben, a Franco-rezsim maradékának eltakarítása után került sor. A sort folytathatnánk.

Frank O. Gehry bilbaói múzeuma, fotó: (cc) Magnus von Koeller
3/7
Frank O. Gehry bilbaói múzeuma, fotó: (cc) Magnus von Koeller

A világ legismertebb múzeuma, a párizsi Louvre és az arab világ kapcsolata nem csak az Emirátusok számára harminc évre hatalmas összegért letétbe adott nyugati művészeti anyag miatt fonódik össze egyre szorosabban. A világ első nemzeti művészeti közgyűjteményérének felfrissített iszlám kiállítása felett lebegő aranyszínű tetőzet egy újabb izgalmas kortárs jelet hagy a történelmi épületen. Mindemellett nem mellékesen példa az intézményre nehezedő külső pénzügyi nyomásra is, hogy a kiállítás létrejöttéhez 17 millió euróval járult hozzá egy szaúdi herceg. A Louvre és a Pompidou műtárgyanyagában megtestesülő európai szellemi hagyomány ugyan a going global jelszavával hirdeti magát, de valódi célja látszólag ismét a Nyugat kulturális expanziója. A fagyi azonban visszanyal, a kulturális terjeszkedésre ma már sokkal érzékenyebb volt gyarmatok és feltörekvő régiók meglepő határozottsággal kezelik ezt a kérdést. A külföldre exportál múzeum brandek gyakorlati megvalósulása az eredeti szándékkel éppen ellentétes képet mutat: a BRIC országokra (Brazília, Oroszország, India, Kína) fókuszáló Nyugati terjeszkedést legutóbb éppen a kínai hatóságok vetették vissza. Tanulságos példa a kéretlen ajándékok sorsára a pekingi Ludwig Múzeum 1996 óta szinte árnyékban létező gyűjteménye. Ne legyünk azonban naivak a Louvre Abu Dhabi terveit látva sem. A hosszú és nem fájdalommentes múltra visszatekintő francia-arab együttműködés sokáig Észak-Afrikára összpontosult. A volt angol gyarmaton a francia jelenlét kevéssé terhelt, a nyitás mögött elsősorban a francia GDP szempontjából nagyon is jelentős fegyvereladás áll. A Louvre tárgyainak hosszú távú letétjéért cserébe kapott kisebb vagyon nyilvánosságra kerülése pedig sikeresen elhallgattatta a kezdetben hangos tiltakozásokat a gloire és ’68 nemzedékeinek mai utódai között.

Fegyverek és múzeum más perspektívából: a drezdai hadtörténeti múzeum Daniel Lebeskind által tervezett épülete, fotó: Luis Guillermo Pineda Rodas
4/7
Fegyverek és múzeum más perspektívából: a drezdai hadtörténeti múzeum Daniel Lebeskind által tervezett épülete, fotó: Luis Guillermo Pineda Rodas

A Louvre látszólag sikeres külföldi expanziója azonban nem trend, sokkal inkább kivétel. A globalizáció kihívásaira nehezen válaszoló francia politika számára a kulturális hídfőállások elfoglalása helyett egyelőre a gazdaságilag leszakadt, kulturálisan marginálisnak tekintett hazai régiókba történő megtelepedés látszik járható útnak. A múzeumi rendszer decentralizációjának égisze alatt jött létre a Louvre és a Pompidou két vidéki szatellit-múzeuma. A Louvre tavaly év végén nyitotta meg az ország egyik szegényedő iparvidékén, Pas-de-Calais fővárosában, Lens-ben a hosszú távú letétekre alapított új intézmény, a Louvre Lens, követve a Pompidou központ metz-i társintézményének egy évvel korábbi átadását.

A Louvre intézményi stratégiája számos hasonlóságot mutat egy modern és kortárs művészettel foglalkozó párizsi intézmény, a Pompidou Központ utóbbi években követett átalakulásával. A párizsi Pompidou Központ terve a hivatalban lévő francia köztársasági elnök, Georges Pompidou elképzeléseit tükrözve jött létre összművészeti központként 1969-ben: színház, zene, mozi, könyvtár, művészeti dokumentációs központ, és Pierre Boulez kezdeményezésére egy zenekutatási intézet is helyet kapott az intézményben. Az eredetileg hányatott sorsú, eltérő műfajban aktív művészeti intézmények problémáinak megoldására kitalált koncepció végül alapvetően átrajzolta a 20. század közepén az építészet és a múzeumok gyökeres átalakulása miatt új útjait kereső múzeumépítészetet is.

A párizsi intézmény expanziójára érdekes módon nem külföldön, hanem egy posztindusztriális régió tipikus gazdasági gondjaival küzdő Lotaringia központjában, Metzben került sor. A 2010-ben felépített Pompidou Metz látványos épülete jól követi a kortárs múzeumépítészet új, a 2000-es években megjelenő tendenciáját. A párizsi Pompidou Központ testvérintézménye egy államigazgatási fordulatra is felhívja a figyelmet, a metz-i intézmény az erősen központosított országban működő múzeumi rendszer decentralizációjának első példája. A párizsi központ által biztosított szaktudást a helyi szervezetek által szervezett programok támogatására használják fel. Az intézmény önálló kiállítási politikával bír, jelentős mértékben támaszkodik a Pompidou Központ gyűjteményére, nemzetközi beágyazottságára és szakembergárdájára. A metz-i központ célja a művészeti alkotás mindenfajta formájának bemutatása, kapcsolódva ezáltal az 1977-ben megnyílt párizsi központ „összművészeti" jellegéhez: a 20–21. század művészettörténetének megismertetése és újraértelmezése önálló tudományos és szakmai munkájának eredményeként. Ennek lényeges új eleme, hogy az 5000 négyzetméteres alapterületen három kiállítótér, egy színházterem és egy előadóterem osztozik. A japán sztárépítész, Shigeru Ban által tervezett, a hagyományos kínai kalap szerkezetét és formáját követő tetőzet és a városra három irányban nyitott kiállítási galériái révén landmarkká váló kiállítóhely építészeti karaktere a Guggenheim intézményeiben már bevett, erőteljes vizuális élményre építő megoldásokat követi. Az intézmény városon belüli elhelyezkedésével egyszerre reflektál a város történelmi múltjára és aktuális modernizációs kihívásaira is, egyben egy nagy, a város modern központját érintő urbanisztikai rehabilitációs projekt zászlóshajója. Intelligens megoldás kapcsolja össze a város múltját reménybeli jövőjével: a kiállítási galériák teljes szélességét betöltő ablakokon át a város eltérő időszakokban felépült, a helyiek számára jelentős emlékeire, a gótikus Saint Étienne-katedrálisra, a pályaudvarra és az Arsenal koncertteremre nyílik kilátás.

Kilátás a Pompidou Metz régi városközpont felé néző galériájából, fotó: (cc) Christian Ries
5/7
Kilátás a Pompidou Metz régi városközpont felé néző galériájából, fotó: (cc) Christian Ries

Az előképek megtalálásáért át kell ugranunk a csatorna túloldalára. A múzeumok országon belüli terjeszkedésében a brit Tate múzeumok jártak élen, kezdeményező szerepük a szigetország múzeumainak tematikus és földrajzi „diverzifikációjában" kétségtelen. A Tate múzeumok története 1889-re megy vissza, amikor Henry Tate, az akkori kortárs, azaz viktoriánus művészet gyűjtője felajánlotta 65 darabból álló gyűjteményét az angol nemzetnek. Az államtól a nyilvánosság biztosítását, a terület rendelkezésre bocsátását és az épület fenntartását kérte. A National Gallery of British Art 1897-ben nyílt meg. Joseph Duven 1926-ban a Turner-hagyatékot adományozta az intézménynek, ugyanakkor ő, majd 1937-ben fia, Lord Duveen tovább bővítette az épület. A modern brit festészeti iskola alapítójának tekintett William Turner művei 1856-ban, öt évvel halála után törvényileg nemzeti köztulajdonba kerültek. A művész műtermében található 300 festményt, 30.000 akvarellt és vázlatot tartalmazó anyag eredetileg a National Gallerybe került, onnan később a Tate-be, ahol 1987-ben külön új épületszárnyat (Clore Wing) építettek az elhelyezésére. A 20. század közepére a brit történeti és kortárs művészet mellett a Tate Britain a nemzetközi modernizmus gyűjtő- és kiállítóhelyévé vált, 1954-ben intézményileg is levált a National Galleryről.

1980-ban merült fel először az Északi Tate - „Tate of North" -, vagyis az ország északi részében működő, önálló identitású, gyűjtőkörű, a modern és kortárs művészet bemutatását célul kitűző intézmény, kifejezetten a fiatalabb generációt megcélzó kiállítás-politikával és brandinggel. A megcélzott város Liverpool lett, az intézmény Merseyside negyedben található régi kikötőépület, az Albert Dock átalakított tereibe költözött be 1988-ban. A kezdetkori elhatározás, a kortárs művészet Londonon kívüli országos helyszínének létrehozásával gyorsan meghaladottá vált, napjainkra az intézmény nemzetközi szinten is a leginkább jegyzettek között foglal helyet.

Tate Liverpool, fotó: (cc) D1v1d
6/7
Tate Liverpool, fotó: (cc) D1v1d

A nemzeti (brit) és a nemzetközi modern és kortárs anyag elválasztásával jött létre a Tate Modern 2000-ben, London centrumának déli részén, a posztindusztriális környezetben lévő Bankside erőmű épületében, amelyet a Herzog & de Meuron cég tervei alapján alakítottak át kortárs művészeti intézménnyé. Az új, hétszintes épület a párizsi Pompidou Központ építészeti koncepciójának továbbgondolásaként az épület középpontjának nagyméretű ipari terét meghagyva funkcionál kiállító- és közösségi térként is egyszerre. A köztér és kiállítási térként elképzelt turbinacsarnok olyan installációknak adott otthont, amelyek korábban kifejezetten az épület elé szorultak ki. Itt mutatták be Louis Bourgeois Maman nevű óriási pókját, illetve Ai Wei Wei százmillió egyedi, kézzel festett porcelán napraforgómagból álló installációját. Az állandó kiállítások megoszlanak az épület harmadik és ötödik szintje között. A múzeum gyűjteményének hiátusai indokolták a kronologikus bemutatás elvetését és négy nagyobb tematikai egység kialakítását: történelem, emlékezet, társadalom; akt, test, akció; tájkép, környezet; valamint csendélet, tárgyak és realitás fogalmai köré épülnek fel a két szinten és négy szárnyban lévő kiállítások.

A Saadiyat sziget tervezett összképe
7/7
A Saadiyat sziget tervezett összképe

Az Egyesült Arab Emirátusok tervezett múzeumi beruházásában szerepet vállaló intézmények tehát igen eltérő fejlesztési stratégiájuk révén vállaltak szerepet a vállalkozásban, jelenlétüket nemzeti kormányok geopolitikai érdekeik mentén is támogatják. A „Boldogság-szigeteki" múzeumi központ az arab állam számtalan egyéb beruházásához hasonlóan befektetés az olaj utáni jövőbe. Az öt kulturális intézményt magába foglaló negyed több, egymásnak látszólag ellentmondó üzenetet hordozó egységet gyúr össze. Egy nagyon is nemzeti alapon szerveződő és a jövőre koncentráló befektetés keretében izgalmas keverékét adja a nemzetépítésnek, a turizmusfejlesztésnek és a bizonyítja globális múzeumipar rentabilitását is.

Székely Miklós

Folytatjuk…


 

Vélemények (11)
FenyvesiHK
2013.03.12.
22:59

Furcsa kettősség vibrál az újfajta múzeumozás tendenciáiban.Egyfelöl a populáris nézegetős múzeumbajárást felváltani látszik az elitkultúra felé való elmozdulás. A kiállítástervező kurátorok jelentős kutatómunka eredményeit mutatják meg egy -egy jelentős kiállítás alkalmával. A műtárgyak mozgatása úgy tűnik mára biztonságos logisztikai nagyiparrá nőtte ki magát, nincs akadálya a műtárgyak sohasemlátott egységbe terelésének.Ez kétségtelenül lenyűgöz mindenkit. Ezzel párhuzamosan a befogadó-látogatónak készülnie kell a kiállítással való találkozásra, monográfiákat kell tanulmányoznia, történelmi, kulturális, művészeti kontextusba helyezni a látottakat és így nemcsak elolvasni, de meg is érteni a kiállításrendező kutatócsoport írásait a műtárgyak mellett. Ez is nagyon biztató jelenség.A nagy tömegek szenzációéhsége viszont elit kultúrától függetlenül a nagy tömeg mozgatását, ellátását és közlekedtetését hozza magával .Ettől akár sporteseményi hangulat is kialakulhat, már megszoktuk a kanyargó sorokat, a jegyelővételért folyó harcot és a konkrét kiállításnézéskor a hömpölygést, amely szelíden, de határozottan "megenged" egy bizonyos mennyiségű elmélyülést, de egy dekával sem többet. Miközben a múzeum templomjellege vész el mintegy. Nincs korlátlan áhitat, leragadás egy mű előtt, visszatérés, ülve bámészkodás. Az óra ketyeg, a kiállítás ebben a formában, mint egy ritkán feltűnő égitest, a mi életperiódusunkban nem lesz mégegyszer látható.Pedig az ember úgy gondolná, hogy a múzeum lényege a gyűjtemény maga. Az adott tárgykör többszöri felkereshetősége, ami a tudáshoz szükséges szellemi beágyazódást megteremti. Azt csak remélhetjük, hogy ennek a feltételei is megmaradhatnak. Az, hogy a Louvre egy építészetileg is lebilincselő új épületben helyezte el raktáron lévő kincseit, jó hír, az viszont kevésbbé, hogy turisztikai fejlesztés vagy egyéb szempontok miatt immár Párizson kívül Metzbe is el kell utazni, ha látni óhajtjuk. És természetesen az Arab Emirátusok által mai, kulturált módon "zsákmányolt" európai műkincseket is nem kis ráfordítással látogathatjuk immár, ahogy a cikkből értesülünk. Mert bár a műtárgyak "szabad áramlása" vonzó módon megvalósulni látszik, a gazdasági oldala ennek a folyamatnak továbbra is gátakat fog szabni a kevésbé tehetős nációknak.Sokan úgy vélik, a nagy kulturális világmozgásokból kimaradni nem jó. De van-e valamilyen tudatos építkezés, hogy hol a mi helyünk ebben az újfajta mozgásban?  Vagy ismerjük be, szó nincs itt mélyebb kultúráról, mindössze egy új közgazdasági találmány gazdasági hasznaiból remélünk részesedni. Még ez is jobb, mint bármilyen porhintés és akkor kezeljük e szerint helyén a múzeum ügyet. 

Pákozdi Imre
2013.03.13.
06:56

@FenyvesiHK: Az elmélyült kép-nézegetés lehetősége szerintem adott, ha az ember nem vasárnap délben megy Cezanne-t vagy Van Goghot nézni. Az elmélyülés sajátos, jó módszerének tartom többször megtekinteni az időszaki kiállítást, mondjuk két-három hetes kihagyásokkal. Ez egyébként az állandó kiállítási rész megtekintésére is igaz: például, amikor dúlt a Szépmű aláfurkálásáról szóló vita, rövid időn belül négyszer is megnéztem a múzeum anyagát (kivéve persze azt az 50 képet, amely éppen Párizsban dekkolt, kölcsönbe...). Mondhatom, egy élmény volt. Ami a Nemzeti Galéria állandó gyűjteményeit illeti, a Thorma-kiállítás jegye feljogosít a hajdani trónteremben és akörül lévő szárnyasoltárok, a XX. századi festészet vagy éppen a Munkácsy-Paál László anyag látogatására is. (Ez utóbbit külön javaslom Thorma korai művei után). Tekintsék meg időnként, néhány évente ezek egyikét-másikát is.

A Gehry-féle Guggenheim nagyon látványos, és mint ilyen, nyilván versenyez a benne bemutatott anyaggal. Javára legyen mondva, hogy ez a verseny megszűnik a kiállítótermek ajtajában. A kiállítótermek ugyanis belsőépítészetileg, berendezésük és festésük szerint is szerények és kifejezetten hagynak a műtárgyakra koncentrálni. Amely műtárgyak amúgy ezt nem érdemelték meg, legalábbis 2012 késő nyarán, amikor ott jártam, semmiképpen sem.

FenyvesiHK
2013.03.13.
08:02

@Pákozdi Imre: Kedves Imre ez az ajánlás most kissé entnocentrikusra sikerült, mert bár pl. a Szépmű jegyárai és kedvezményei rendkívül méltányosak, dologidőben nopláne családdal nemigen van módunk többfordulós látogatásra egy adott időkereten belül.

Mondandóm építészeti megközelítésben mindössze azt akarta jelezni, hogy építsünk bátran múzeumi vidámparkot a nagy világtrendek jegyében és akkor rögtön kitisztul a kép.Szakadjunk el ebben az esetben a XIX. századi múzeum templom-temető hangulatától és rögtön láthatóvá válik, hogy a helyszín megválasztásában sem kell egy (hamis) teátralitásra törekedni, hanem jöjjenek a kihasználatlan, jelenleg lepukkant városrészek, Gehry vagy más sztárok által kitalált látványelemekkel és máris helyben vagyunk. Mindenki azt kapja amit vár.Ráadásul Pernye András kiváló zenetörténészt megidézve, ha tízezer sznobból(szelídebben fogalmazva érdeklődőből) csak egyet is megérint a művészet, máris nyert a világ egy kultúrát befogadó embert.

A fenséges múzeumtemplomaink, pedig biztosítják továbbra is az állandó kiállítások nyújtotta elmélyülést.És így már könnyebben el tudnám fogadni azt az érzelmi átstrukturálódást ami pl. egy Cezanne kiállításkor megérint. Mint mikor élete nagy szerelmével találkozik az ember egy repülőtéren, aki mindösszesen rám-mosolyogni tud csak, mert már indul a gépe vissza, a világ másik felére.

Pákozdi Imre
2013.03.13.
08:29

@FenyvesiHK: Értem és igaz. Bár, múzeumba, elmélyülni ne családdal, hanem egyedül induljon az ember. A családi tárlatlátogatás élmény, közös élmény, vidám és termékeny dolog, mi ki nem derül a gyermekről vagy a tettestársról, no né csak, milyen okosak vagyunk így, együtt... de visszatérni egyedül érdemes.

És valóban, tömegeket, járulékos beruházásokat, kultúrát és civilizációt vonzó középületeket lepukkant helyekre építsünk, hogy feldobjuk azokat. Ez csak első pillanatra fordítottja a családi- és társasház-építési stratégiának, amelynek alaptézise, hogy sok pénzért csak jó környékre építkezzünk.

Hartmann György Sándor
2013.03.21.
20:55

@FenyvesiHK: Idézem:

".És így már könnyebben el tudnám fogadni azt az érzelmi átstrukturálódást ami pl. egy Cezanne kiállításkor megérint."

A Szépmű térszint - köztudotan egy komplexen előkészített beruházás  - alatti bűvitése elkészülte után a Cezanne kiállítással nyitott volna. (A tervezett kiállító tér cca. 1300 m2-es lett volna.)

Én ugyan hétköznap jártam ott, de a nyakamban lihegő tömeg miatt semmi érzelmi átstrukturálódást nem volt alkamam átélni.

Ryhe

FenyvesiHK
2013.03.22.
08:36

@Hartmann György Sándor: Kedves Ryhe,két malomban őrlünk. Az idézett gondolat arról szólt, hogy a kiállítás egyszeri és (gyakorlatilag) megismételhetetlen. Ennek (érzelmi vonatkozásban) semmi köze a kiállítótér nagyságához, helyéhez és a nyakbalihegő tömeghez. De ha fejlődés, számomra továbbra is szimpatikus megoldásnak látszik a Huszti-Pákozdi véleményben korábban ajánlott rozsdaövezeti fejlesztés (Rákosrendező).

Mint ahogy a Louvre pl. egy "haldokló iparváros felhagyott szénfejtésén" terjeszkedett baromi jól.http://hg.hu/tag/louvre

Pákozdi Imre
2013.03.12.
08:10

A cikk közhelyekkel és kevésbé ismert érdekességekkel egyaránt zsúfolt "múzeumológiai" tárlatvezetés a nagyvilág legismertebb intézményei között. Ám, tessék mondani: miért fontos mindez most a tervezett Múzeumi Negyed szempontjából? Mert az írás az utóbbi, itthoni (rém)álom problémáinak megoldásához egy öltést sem tesz hozzá. A problémák ui. a következők: mely intézmények kapjanak új otthont és hol? Egy kupacban vagy elosztottan? És hangsúlyosan és ismét: ha egy kupacban, akkor hol legyen az a nagy kupac? Az amúgy is túlterhelt városligeti zöldben, vagy kijjebb, valamelyik ótvar barnamezőn, azt revitalizálva? Az írásban felhozott példák ezekre a kérdésekre nem segítenek választ adni.

Szabadjon továbbá szőröznöm. Kérem, gondolják át, mit is jelent ez az idézet: "még ebben a forráshiányban nem szűkölködő államban is leállították a vállalkozást" A forráshiányban nem szűkölködő szerintem ínségeset jelent. Aztán az Arab Emírségek nem Egyesület, hanem Egyesült. Abu sem Adu, bár anyagilag kétségkívül az...

Székely Miklós
2013.03.12.
13:29

@Pákozdi Imre: Kedves Pákozdi Imre, 

mint a cikk végén is jeleztük, ez egy több részből álló sorozat. Remélem, hogy a végső, negyedik írásban választ kap majd kérdéseire. 

Üdvözlettel, 

Székely Miklós

Rab Hajnalka
2013.03.12.
15:27

@Pákozdi Imre: Kedves Imre, az elírásokat javítottuk.

Pákozdi Imre
2013.03.12.
17:19

@Székely Miklós: Bocsánat, várom :-). Egyébként a bilbaói Gehry-múzeum esete - ahogy a cikk is említi - kifejezetten a barnamezős beépítés szép példája. Ahová ugyanis a Guggenheim Múzeumot felhúzták, ott egy bezárt hajógyár volt, nagy iparvasúti terminállal. A kosz és a dzsuva ette a folyópartot már a kilencszázhetvenes évek vége óta. És igen, mégiscsak tanulságos, amit példának hozott, Székely úr: mert Bilbao hagyományos, völgyszerű, egy felső-középosztálybeli alvóváros szívében elhelyezkedő nagy közparkja ott fekszik, nem egészen másfél kilométerre a Gehry-féle csodamúzeumtól. De bírták nem bele a parkba, sőt még csak a szélére sem építeni (pedig mindenki ott keresi, aki a kereskedelmi belváros felől, gyalog fut neki), hanem lejjebb, a folyópartra... az enyészet és a vadul zajongó autópályák világába. Oda építették a Guggenheimet, ami által megemelték és megmentették nem csak azt a partot, hanem a túlsót is, ahol modern lakások épültek, rálátással - no nem a múzeumra, hanem a múzeum környékére.

blogen
2013.03.11.
20:34

A látványtervek alapján ez a Saadiyat-sziget kellemes meglepetésnek tűnik. Mintha kisvárosi léptékben is képesek lennének túllépni a Lomonoszov egyetem párosodik a Big Bennel + a Pillangó utcai lakótelep márványból a tömbök közt rendes keringtetés hijján burjánzó algás akváriummal projekteken. Csak nem ők is az ébredés fázisába kerültek, mint a kazahok asztanában, miután rájöttek, hogy az amit eddig iszonyú pénzből felhúztak, több mint ciki és kellene elé valami smink szerűség, ha már újrakezdeni nem lehet az egészet!

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.