/ MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek
Nézőpontok/Vélemény

A debreceni tanszékvezető is tiltakozik

1/2

?>
?>
1/2

A debreceni tanszékvezető is tiltakozik
Nézőpontok/Vélemény

A debreceni tanszékvezető is tiltakozik

2019.03.04. 17:10

Cikkinfó

Szerzők:
Kozár Alexandra

Földrajzi hely:
Sopron

Az Építészfórum néhány hete tudósított U. Nagy Gábor, a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézete (AMI) igazgatójának azonnali menesztéséről. A napokban az egyetem újonnan induló Építész MSc képzéséről számoltunk be, melynek keretében a képzés tantárgyfelelős oktatói egyszersmind saját képzésük hallgatói is. Ilyen gyakorlat a hazai építészképzés történetében sosem fordult elő. Cikkünk publikálása óta sorra jelentkeznek egyetemi tanárok, tanszékvezetők, akik felháborítónak tartják a Soproni Egyetem kirívó gyakorlatát. Balázs Mihály Kossuth-díjas építész, egyetemi tanár után most a Debreceni Egyetem tanszékvezetője, Szentirmai Tamás tiltakozik.

Az egyetem elküldte lapunknak álláspontját az üggyel kapcsolatban, szerintük ez az "érdekes ellentmondáskat tartalmazó" gyakorlat nem ütközik törvénybe. Az oktatási rektorhelyettes véleménye itt olvasható.

Balázs Mihály, Kossuth-, Ybl- és Prima Primissima-díjas építész, a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a European Academy of Sciences and Arts tagja mai hozzászólásában kifejtette, csatlakozik a felháborodók sorához, miszerint a soproni képzésen előállt helyzet nonszensz. Szentirmai Tamás DLA építész, a Debreceni Egyetem Építészmérnök Tanszékének vezetője, egyetemi docens is megosztotta lapunkkal aggodalmát. „Messzemenőkig egyetértek Balázs Mihály véleményével, félelmeivel, nyílt levelét szívemből támogatom és remélem, hogy a hazai építészképzés szempontjából megnyugtató módon rendeződik a jelenlegi bizonytalan helyzet." — írta. 

Balázs Mihály szerint a tárgyak listáját nézve feltűnik, hogy azok között építészeti témájút alig találni, az oktatók között pedig — szakképzettségüket tekintve — nincs ismert és elismert építész, márpedig ez elvárás kellene legyen egyetemi szinten. Kérdés ezek után, hogy ez az Építész MSc diploma milyen tevékenységre jogosít majd, melyik kamara fogadja el azt tervezési jogosultságot megalapozó dokumentumként.

A BME tanszékvezetője szerint meglepő a Soproni Egyetem oktatási rektorhelyettesének azon nyilatkozata is, melyben az egyetemi munkatársak oktatói és hallgatói minőségben való egyidejű részvételének problémamentességét magyarázza. Ezzel kapcsolatban nem a jogszerűségre, hanem a morális háttérre hívja fel a figyelmet, nem titkolva azon félelmét sem, miszerint a Soproni Egyetem Építész MSc képzésén működő gyakorlat okot adhat az általánosításra, rossz fényt vetve ezáltal az egész hazai építészképzésre. Balázs Mihály meggyőződése, hogy az egyetemen alkalmazott modell nem általános érvényű és nemcsak számára, de sokak számára elfogadhatatlan. A tét a szakember szerint tehát nem kisebb, mint a magyarországi építészképzés hitelessége.

ÉF

 

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Helyek/Városépítészet

WEKERLETELEP // Egy hely + Építészfórum

2020.10.28. 14:46
00:06:33

Lakótelep csak éppen másképp! A Wekerletelep minden túlzás nélkül a hazai építészettörténet egyik legfontosabb és legkiemelkedőbb állomása. Egy olyan kor ma is élő és működő hagyatéka, amikor az állam még kötelességének tartotta, hogy polgárai lakhatásásról méltó módon gondoskodjon. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozata ezúttal a Kós Károly térre és környékére kalauzol minket. / A videósorozat megvalósítást az NKA támogatja. /

 

 

Lakótelep csak éppen másképp! A Wekerletelep minden túlzás nélkül a hazai építészettörténet egyik legfontosabb és legkiemelkedőbb állomása. Egy olyan kor ma is élő és működő hagyatéka, amikor az állam még kötelességének tartotta, hogy polgárai lakhatásásról méltó módon gondoskodjon. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozata ezúttal a Kós Károly térre és környékére kalauzol minket. / A videósorozat megvalósítást az NKA támogatja. /

 

 

Épületek/Irodaépület

VISION TOWERS IRODAHÁZ // Egy hely + Építészfórum

2020.10.14. 15:17
00:03:53

A Váci úti irodafolyosó nyitányaként a Dózsa György út és Dráva utcák kereszteződésében 2015-óta egy új, karakteres épület áll. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának új helyszíne a 3h Építésziroda által tervezett Vision Towers irodaház.

A Váci úti irodafolyosó nyitányaként a Dózsa György út és Dráva utcák kereszteződésében 2015-óta egy új, karakteres épület áll. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának új helyszíne a 3h Építésziroda által tervezett Vision Towers irodaház.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk