A fényképészműterem beton nyersessége

Londoni műtermét minimalista fényképészeti stílusához kívánta igazítani Jürgen Teller divatfotós. A 6a Architects iroda épp ezért szinte mindent nyersen hagyott az épületben, némi feloldást csak a belső udvar fái nyújtanak. A megoldás számos építészeti díjat besöpört. Bán Dávid írása.

Jürgen Teller divatfényképész meztelenül, szamárháton, dicsőn vonult be új londoni műtermébe. Hiszen végre elkészült. Mi is lehetne egy divatfényképésztől stílszerűbb, mint minden ruhadarabot levetve magról, büszkén lépve át a minden csillogó dekorációtól, festéstől és finom részletektől mentes, szinte teljesen nyers stúdiójának küszöbét. Az utcáról nézve egy zömök betonhomlokzat döbbenti meg az arra járót, de az anyag puszta nyersessége a belső térben sem igazán oldódik fel. Ez a ház nem is erre a célra készült, hanem a nyers funkcionalitásra, a dolgok lecsupaszítására.

A Nürnberg mellett született, német származású fényképész 22 évesen kezdett angol nyelvtanulásba, hogy a katonai szolgálatot elkerülje. Amint lehetett átköltözött Londonba, ahol minimalista, a test tökéletlenségére, s az ebből adódó emberi esztétikára fókuszáló művészi- és divatfotóival, valamint nem utolsó sorban megfelelő exhibicionizmusával rövid időn belül komoly karriert futott be. Számos divatcégnek, világsztárnak készíti sallangtól mentes, szinte háttér nélküli fotóit.

Teller London North Kensington városrészében vásárolt egy 60 méter hosszú, de igen keskeny telket. Ide álmodta meg új, munkáihoz hasonlóan minimalista stílusban megépítendő műteremházát, amelyet a galériákban és lakóházakba is egyaránt járatos, Tom Emerson és Stephanie Macdonald alapította 6a Architects iroda tervezett meg. A telekre voltaképpen három önálló, de egymással szoros kapcsolatban levő épületegyüttes került: irodával és archívummal, egy felülről megnyitott műteremmel, konyhával, könyvtárral és további, a feltöltődésit is szolgáló helyiségekkel, mint szaunával és jógaszobával.

Az épületrészek közé kisebb kerteket ékeltek, amelyeket a Dan Pearson Studio tervezett. Ezekre néz rá az épület több ablaka is, a hátsó, de egyben intimebb homlokzata, így próbálva egyfajta belső nyugalmat sugározni, kizárni az utca zaját, egyben kontrasztot nyújtani a külső homlokzat masszív tömörségével szemben. Mindez némi zöldfelülettel is kiegészül: a betontömb közepén fa nő, a korábbi épületből újrahasznosított tartógerendákra zöld folyondár fut fel, így próbálva egy nyers díszletek közé zárt oázist kialakítani. A belső kis paradicsom kialakítását a romantikus, a romokat indáival beszövő angolkertek ihlették, az építészek pedig lelkesen tanulmányozták R S R Fitter's klasszikusnak számító művét London természettudományáról.

Az utca felől egy nagy volumenű, tömör betonfal rejti a stúdiót. A felületet csak az emeleti irodára nyíló hatalmas üvegablak, valamint a fából készült – leginkább talán egy várkapuhoz hasonlító – bejárati ajtó töri meg. Itt belépve egy hosszú folyosón találjuk magunkat, ami kettéválasztja a különböző funkciójú épületszárnyakat – a műtermet és a lakótömböt –, valamint vezet ki minket a belsőkertbe. A folyosót, amely részben a teljes épületmagasság felé nyitott, különböző áthidalások keresztezik.

Az épületcsoport központi eleme, a lecsupaszított, nyers betonból kialakított műteremrész, amely a tetőbevilágító ablakokból jut természetes fényhez. A pontos kiszerkesztés és a beton lamellák segítségével a fény-árnyékhatások jól jelennek meg a térben. Ugyanakkor a kert felé néző hatalmas üvegtáblák és teljesen üvegezett tolóajtók szabályosan egybefolyatják a belső és a külső teret, a két térség között így érezhetően eltompulnak a határvonalak. A lakótér különböző szintjeinek megközelítésére egy keskeny lépcső szolgál, amely egy felülről nyitott betonaknában elhelyezett acélrácsozaton fut. Az anyaghasználatnak és a szigorúan szeparált részeknek a tervezési koncepción túl funkcionális fontossága is van, mindez a tűzbiztonságot is szolgálja, tűzszakasz határt is kijelöl.

Visszatérve a központi műterembe, ahogy egy ilyen jellegű térhez illik, jóformán nincsen semmilyen belógó, benyúló, a falakat megtörő elem, alkalmas arra, hogy abba akár bármilyen jellegű ideiglenes díszlet kerüljön – bár látván Teller munkásságát, erre ritkán kerül majd sor. A stúdió nagy része egyterű, így alkalmas nagyobb volumenű beállítások befogadására és elkészítésére is, szélén azonban alacsonyabb mennyezet mögé bújtatva előkészítő helyiséget találunk, amelyhez szűk lépcső vezet fel, olyan hatással, mintha felhajtható lenne. Mindezt egy igen filigrán, szinte csak az ideiglenességet sejtető keskeny csőkorlát szegélyezi.

Az egész épületegyüttesben a beton különböző megjelenési formáival találkozhatunk, kezdve a cement modulos építőelemektől a nagy felületen öntött látszóbetonig. A monolit betonfelületeket és a szürke színvilágot csak a belső udvar zöldje töri meg. A műterem szellőztetése a passzív légáramlás segítségével történik, a szigetelését pedig a masszív betonszerkezetek és –falak alkotják. Az épület energiagazdálkodása épp ezért jó hatásfokkal tud működni. Mindez persze kiegészül a tetőre helyezett napelemekkel és napkollektorokkal, amelyek az áramellátást és a meleg vizet biztosítják. Az udvar öntözésére esővízgyűjtő rendszert építettek ki.

Jürgen Teller természetesen lelkesen dokumentálta az építkezési folyamatot, számos portrét készített a még építés alatt álló házban, amely jó díszletül szolgált a nyersességre törekvő képeihez. A még 2016-ban elkészült műterem-, lakó- és a kikapcsolódást szolgáló komplexum a tavalyi évben számos rangos díjat nyert a Brit Építészek Királyi Intézetétől, a RIBA-tól, így a Stirling Prizedöntőselett, majd elnyerte az intézet Nemzeti díját, majd Londoni díját, valamint a London Building of theYear Awardot. Emellett a BBC építészkritikusa is az év épületei közé választotta.

Bán Dávid