A logika esztétikuma - 40 éve hunyt el Pier Luigi Nervi

„Sohasem láttam még olyan jó statikai megoldást, mely ne lett volna egyben építészetileg is kifejező" – mondta Pier Luigi Nervi, aki zseniális szerkezeti terveivel építészetet alkotott. A szerkezeti logikából latinos temperamentummal esztétikát varázsló olasz mérnök, olimpiai és kiállítási csarnokok, egyházi épületek, toronyházak tervezője 40 éve, 1979. január 9-én hunyt el. 

Pier Luigi Nervi Olaszországban, egy Lombardiában fekvő kis községben, a Sondrinóhoz közeli Valtellinában született 1891. június 21-én. A Bolognai Egyetemen 1913-ban fejezte be építőmérnöki tanulmányait. Már a pályafutása legelső szakaszától kezdve hihetetlen művészi érzékenység jellemezte, ami - természetesen - nagyban befolyásolta tervezői munkáját. Ennek a vele született tehetségnek köszönhetően annak ellenére, hogy építészetet sohasem tanult, művei nemcsak statikailag, hanem esztétikailag is rendkívül figyelemreméltóak. 

Az építészeti és a szerkezeti tervezés ilyen módon való kettéválasztása persze csak a mai modern korunk részben szükségszerű, részben némileg mondvacsinált fejleménye. Azok a mai viták, amelyek arról szólnak, hogy az építészet művészet-e vagy műszaki tudomány, vagy ha mindkettő, akkor milyen arányban, az építészettörténet korábbi korszakaiban fel sem merülhettek. Egy ókori görög vagy római épületnél, egy román bazilikánál vagy egy gótikus katedrálisnál, egy reneszánsz palotánál vagy egy barokk kastélynál nem tudjuk szétválasztani a szerkezetet és az építészetet. Ezeknek a korszakoknak az építészei magától értetődő természetességgel foglalkoztak az építés mérnöki és művészi aspektusaival egyaránt. 

A szakadást a felvilágosodás és az ipari forradalom kora idézte elő, amely egyrészt megteremtette a szigorúan tudományos szemléletet, másrészt új anyagokat és új technológiai lehetőségeket sorakoztatott fel. A 18. század lefektette a mérnöki tudományok alapjait, majd Európa-szerte sorra nyíltak a politechnikumok. Az itt végzett mérnökök számára az újfajta építési feladatokból sem volt hiány: vasutak, hidak és az ipari korszak egyéb létesítményei voltak az első színterek, ahol tudásukat kamatoztathatták.  Az építészetbe csak lassan szivárogtak be az új anyagok és szerkezetek, és mire ez megtörtént, a tudományokban a specializálódás már annyira előrehaladt, hogy egyetlen ember nem tudta kézben tartani az építés minden vetületét. 

„Egy részleteiben és az összmegjelenésében szenvedélyesen kidolgozott szerkezeti rendszer alapvető a jó építészethez" – fogalmazott némi latinos temperamentummal Nervi, aki újra megteremtette a szerkezeti és az építészeti tervezés egységét. Diplomája megszerzése után pár évig egy építési vállalat (Societá per Construzioni Cementizie) műszaki irodájában dolgozott, először Bolognában, majd az I. világháború után – amely alatt mérnöktisztként teljesített katonai szolgálatot – Firenzében. 1920-ban megalapította saját cégét Nervi és Nebbiosi, majd később Nervi és Bartoli néven.

Első műve a nápolyi Cinema Augusteo volt (1926-27), ahol a mozi 30 méter átmérőjű, kör alaprajzú nézőterét egy 20 méter átmérőjű bevilágító üvegtetővel fedte le. Az ismertséget az 1930-32 között elkészült firenzei városi stadion (Stadio Artemio Franchi) hozta meg számára, a fedett tribün konzolos tetőszerkezete és a külső szabad lépcső merész megformálása egyaránt felhívta magára a figyelmet. 1935 és 1942 között az olasz légierőnek egy sor repülőgéphangárt tervezett, ezek ugyan a II. világháborúban megsemmisültek, ennek ellenére alapvető volt a szerepük Nervi – mint az építészetet és a szerkezettervezést összekapcsoló tervező – hírnevének terjedésében. 

Több olyan terve is született, amely (részben a második világháború miatt) nem valósult meg. Egy ilyen volt például a palermói Központi Pályaudvar, amelynek szerkezeti koncepcióját azonban az egyik torinói kiállítási csarnokánál hamarosan meg tudta valósítani. 

Nervi a vasbetonnak egy új változatát is kidolgozta, ez volt a ferrocement, amely a szokásos vasbetonhoz képest sokkal kifinomultabb összetételű: az acél vékonyabb szálakban, egyenletesebb eloszlásban található benne (10-12 réteg 0,5-1,0 mm vastag acélháló kerül egymásra) és a beton – vagy inkább pontosabban cementhabarcs – homokos kavics helyett csak homokot tartamaz. Ebből az anyagból akár 3 cm vastag héjfalak és tetők létrehozása is lehetséges volt, mint például Nervi római áruraktáránál. 

A negyvenes évek végén hajóműhelyt épített a genovai tengerparton, majd fedett uszodát a Hajózási Akadémia számára Livornóban. 1947-től a római egyetem építész karának professzora lett. Ahogy a karrierje haladt előre, egyre inkább újabb épületfajtákat tervezett és külföldi megrendeléseket is kapott. 1950-ben készült el a termál gyógyfürdő étterme Ostiában Attilio La Padula építész közreműködésével, ’52-ben Chianciano fürdőjének közösségi csarnoka, a Salone delle feste Mario Loretti és Mario Marchi építészekkel együtt megalkotott tervek alapján, majd az ötvenes évek közepén  Milánóban a Pirelli-toronyház Gio Ponti és Alberto Rosselli építészekkel közösen (amely 1995-ig Olaszország legmagasabb épülete volt), valamint a Palazzo Galbani üzlet- és irodaház. Ugyancsak ennek az időszaknak az eredménye a párizsi UNESCO-székház Breuer Marcellel és Bernhard Zehrfusszal együttes munkaként. Ezekkel egyidőben a nagy vasbeton csarnokokat igénylő raktárak, gyárak tervezését is folytatta.

Időközben a fiai, Antonio és Mario is építész, illetve mérnöki diplomát szereztek és bekapcsolódtak apjuk munkáiba. Antonio vitte az építészeti vonalat a bécsi Sportcsarnok tervezésénél, amelynek sok gondolata visszaköszönt a később megvalósult római sportcsarnokoknál. Szintén Antonio fiával, valamint Antonio és Carlo Vannoni építészek, valamint Francesco Vacchini mérnök közreműködésével készítette el egy katedrális terveit a nyugat-ausztráliai Perth melletti Marcia számára, amely sajnos máig nem épült fel. 

Az 1960-as római olimpiára három sportcsarnokot is épített, a Palazzetto dello Sport Antonio Vitellozzi építésszel, a Stadio Flamina a fiával, a Palazzo dello Sport Marcello Piacentini építésszel közösen készült. A rohamosan növekvő római forgalom igényeinek kielégítésére várostervező építészekkel karöltve magasutat tervezett, amelynek természetesen ő volt a konstruktőre is. Olaszország újraegyesítése évfordulójának tiszteletére rendezett torinói „Italia 61" kiállítás hatalmas, Palazzo del Lavoro elnevezésű csarnokát fiával és Gino Covre mérnökkel együtt hozta létre. Gino Covre volt a fémszerkezetek tervezője a Mantovában 1960-62 között felépült formabontóan újszerű papírgyárnak is, amelyet Nervi egy hídhoz hasonló szerkesztéssel alkotott meg. 

1962-ben készült el Firenzében a Sacro Cuore templom Lando Bartoli építész által tervezett rekonstrukciójához kacsolódva, annak ultramodern harangtornya szintén Nervi közreműködésével valósult meg. A tengerentúlon is épített, többek között New Yorkban a George Washington hídnál lévő buszállomás, Kanadában a Tour de la Bourse elnevezésű, a megépültekor az ország legmagasabb felhőkarcolójának számító épület fűződik a nevéhez, de Ausztráliában is találhatóak épületei. Amerikai elismertségét fémjelzi, hogy 1963-ban a Harvard díszdoktorává avatták, a következő évben pedig elnyerte az AIA (American Institut of Architects) aranyérmét. 

San Franciscóban a Szűz Mária katedrális lefedése négy egymás felé fordított, hiperbolikus paraboloid héjból áll, a szerkezet a belső térben csak a négy sarokpontján támaszkodik le, így szinte lebeg a térben. A templom helyi építészek és Nervi együttműködésével jött létre, 1971-ben készült el. Ugyanebben az évben épült fel Nervi tervei alapján a pápai audiencia csarnok, a VI. Pál terem a Vatikánban. (A csarnok tetejét 2007-ben napelemekkel szerelték fel, amelyek által termelt elektromos energia egész évben biztosítja a terem hűtését, fűtését és világítását.)

Az 1973-as év termése Ausztrália párizsi nagykövetsége volt, majd 1976-ban épült fel a Good Hope Centre kiállítási csarnok és konferenciaközpont Fokvárosban, Dél-Afrikában. Nervi egyik utolsó munkája, az olasz nagykövetség Brazília új fővárosában nem sokkal a halála előtt készült el. A főépület egy modern „palazzo", a kereszt alaprajzú melléképületben helyezte el a személyzeti lakásokat. Nervi 1979. január 9-én hunyt el Rómában.

Bár művei nagyon merészek, alkotásairól szerényen, visszafogottan gondolkodott, épületeinek teljesen újszerű formáit a szerkezeti logikából következő, magától értetődő következménynek tekintette. „Egyszerű… ez volt a kézenfekvő megoldás… az, amit logikusan tenni kellett" – válaszolta a forradalmi újításainak hátterét firtató kérdésre.

2016 tavaszán a magyar közönség is megtekinthette a Pier Luigi Nervi, Art and Science of Building című vándorkiállítást. A Műegyetem Aulájában, majd Rajzi Galériájában bemutatott anyag a kiállítás következő állomásán, a FUGA-ban a Megfagyott Modern – A magyar héjépítészet aranykora című társkiállítással is kiegészült, amelyen az UVATERV Lechner Tudásközpontban őrzött terveiből is látható volt néhány.

Pesti Monika

Archív képek forrása: 

• Ada Louise Huxtable: Pier Luigi Nervi, Mayflower – London, 1960 (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)

Források: 

• Ada Louise Huxtable: Pier Luigi Nervi, Mayflower – London, 1960.
• Major Máté: Pier Luigi Nervi, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966.
• Patrick Kunkel: Pier Luigi Nervi.