A szemünk előtt rejtőzik a pesti belváros egyik leghosszabb hídja

Teherkikötő és áruraktárak a pesti rakparton 1900-ban. Villamos és viadukt még nincs, felső rakpart és lejárólépcsők már igen. Érdemes megfigyelni a Lánchíd eredeti, karcsú vasszerkezetét is. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György

A felső rakpart eredeti, Reitter Ferenc mérnök tervei szerint épült, szépen díszített pereme ma is változatlanul áll, és választja el a világhírű Duna-korzót a sínektől. Előtérben Marton László 1990-ban felállított Kiskirálylány című szobra

Alig féléves építkezés után, 1900-ra készült el a 2-es villamos Vigadó előtti szakasza. A vonal duna-parti megépítését főleg a városkép elcsúfítása miatt ellenezték, de eredeti formájában értékes helyet vett volna el az alsó rakpartból is.

Az utóbbi problémára kínált megoldást a hídon vezetett nyomvonal, ami alatt több ezer négyzetméternyi fedett raktár kaphatott helyet.

A 20. század közepére a rakpartot ellepték az autók. Ezzel az út menti, kis belmagasságú helyiségek értéktelenné váltak, miközben az odafent futó 2-es, a National Geographic magazin listáján a világ tíz legszebb villamosvonala közé került.

A szerkezet sokáig csak az öt helyen kialakított gyalogos átjáróknál volt látható valódi hídként.

Az alsó rakpart közelmúltbéli lezárása (illetve nézőponttól függően: megnyitása) óta a Valyo – Város és Folyó Egyesület és a Budapest Főváros Önkormányzatának projektjeként, a nyári hétvégéken újra feltárul az óriási hídszerkezet.

A hatalmas terek nem maradnak kihasználatlanok: kiállítótér, és több száz fő befogadására alkalmas étterem költözött ide. A hatalmas tér főként egy-egy nyári zápor idején értékelődik fel.

A 498 méter hosszú híd három sor vasoszlopon áll. Hossztartói közt a korabeli lakóházakra is jellemző poroszsüveg födémek vannak, persze jóval erősebb kivitelben.

Az alsó rakpartok lezárása, akár építési munkák, akár tervezetten a turizmus és rekreáció jegyében nem újdonság az elmúlt években, ráadásul ezeket az alkalmakat a Valyo Egyesület szervezi.

Bár 1900-ban a Duna-partot még a teherbárkák sora és az áruraktárak határozták meg, a viadukt városképi jelentőségére tekintettel a látható vasszerkezetek megformálását a kor egyik legnevesebb építészére, Ybl Miklósra bízták.

A híd teljesen nem egyenes, a villamospályával együtt mintegy ötezer méter sugarú, nagyon enyhe ívvel követi a Duna szabályozott partvonalát.

A belső tér város felőli oldalán ma is a felső rakpart eredeti, gerecsei mészkőfalát láthatjuk, amely a híd naptól és fagytól védő, vízmentesen lezárt aljában kiváló állapotban maradt.

Az öt gyalogos lejáróból négy páros kialakítású, egy-egy kisebb, természetes módon elszeparált helyiséget fog közre, amelyek későbbi hasznosíthatósága egész más lehetőséget tartogat, mint a nagyobb tereké.

A helyiségek nyitott ajtóiból kilépve ez a panoráma fogad.

A Duna-part látképe 1987-ben kerültek fel az UNESCO világörökségi listájára, míg maguk a rakpartok 2011 óta a főváros legnagyobb kiterjedésű műemlékei, mintegy 12 km hosszúságban.

A pesti alsó rakpart későbbi hosszú távú, főleg a kiépítés szerinti közlekedési funkciója még nyitott kérdés, de a viadukt szűkebb és tágabb épített környezetével a lehetőségek széles tárházának ad helyet és díszletet.