A szerencsi cukorgyár újjáéledése

A szerencsi élet felpezsdítésére, borkóstolók és előadások helyszínéül alkalmas kulturális központot tervezett Iván Edit diplomamunkájában. A bisztró-mozi- és vendégház az egykori cukorgyár egyik elhagyatott épületegyüttesébe költözne, ahol az eredeti szerkezet bemutatása mellett új monolit szerkezetek is megjelennének. 

Téma, helyszín választás

A téma és a helyszín kiválasztása személyes indíttatásból fakadt. Debreceni születésű lévén ott éltem 2015-ig, majd elköltöztem Erdőbényére, mely a Tokaji borvidéken található kis borász falu. Az utóbbi 10 évben Hegyalja rengeteget fejlődött, egyre több étterem, szálloda és borászat jelenik meg, melyek mind prémium minőségű borok készítésére törekednek, a tokaji bor népszerűsítéséért dolgoznak. Ennek érdekében számos bor- és gasztro fesztivált rendeznek, melyek a turizmust fejlesztik. Ma már nem csak az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek látogatók, hanem a környező országokban is egyre közkedveltebb helyszín Hegyalja. Ennek is köszönhető, hogy napjainkban egyre több fiatal dönt úgy, hogy vidéken kezd új életet és a városban lévő vállalkozását kitelepíti ide. Pezsgés, újszerű gondolkodásmódok jelentek meg.

Vidéken a szórakozás, hétköznapi kikapcsolódás mást jelent, és sajnos az itteni programok többnyire nyárra, jó időre korlátozódnak. Bórkóstolók, előadások szép számmal vannak, de ezeknek nincs megfelelő helyszíne, jelenleg borászatok tereiben, kultúrházakban szorítanak nekik helyet, ezek azonban vagy korlátozott létszámot tudnak befogadni vagy elavult a megjelenésük. Ezért is gondoltam, hogy létrehozok egy olyan épületet, mely helyet adhat ezeknek az eseményeknek és a meglévő igényekre megoldást nyújthat.

Helyszín

Szerencset választottam, mert fontosnak tartom, hogy a régió minden települése fejlődjön. Erdőbénye, Mád, Tolcsva, Tarcal és még sorolhatnám - főként a borászatoknak, a lelkes fiataloknak köszönhetően minden nap dolgoznak a településük fejlődéséért. Szerencs egy nagyjából 10 000 lélekszámú város, nagyon jó infrastruktúrával. Az 1889-ben megnyitott cukorgyárnak köszönhetően a város rengeteget fejlődött, a XIX. században Európa akkori legnagyobb létesítményének számított, de 2008-ban kedvezőtlen gazdasági hatások következtében bezárták. Szerencs fejlődése megtorpant, azóta sem igazán tud ipari város jellegéből kilépni. A 37-es főútnak köszönhetően, mely Hegyalján vonul végig, és a várost is átszeli, viszonylag gyorsan megközelíthető a környékről, de messzebbről érkezők is Szerencsen át haladva közelítik meg a vidéket.

Meglévő épület

A települést bejárva hamar szembetűnt a 37-es főút mentén lévő Cukorgyár egyik épületegyüttese, melynek utcai homlokzatát gyönyörű vadszőlő futotta be. Körbe járva az épületet, megismerve adottságait, tudtam, hogy nem szabad tovább keresgélnem. Ma ez az épület kihasználatlanul, elhanyagoltan fekszik a város szívében.

A mai rohanó világban az értékmentés fontosabb feladat mint valaha, ezért építészként fontosnak tartom, hogy ne csak újat alkossunk, hanem lássuk meg a szépet a múltunkban és azt kortárs építészeti elemekkel, funkciókkal töltsük meg újra a jövő számára.

A gyár működésekor a dolgozók szolgálati lakásai és művelődési ház kapott benne helyett. Maga az épületegyüttes 1930-as évek elején épült, nagy építészeti gondossággal. Terméskő és tégla falazatú, az utcai oldalon lévő tömeget bakdúcos fedélszékkel, kontyolt tetőidommal alakították ki. Ez az épület jó szerkezeti állapotban van. A hozzá tartozó művelődési házat, melyben színház is üzemelt, íves boltozatot alkotó tetőszerkezet fedte. Mára ez sajnos félig beomlott, rossz szerkezeti állapotban található. Az 1970-es évek környékén hozzáépítettek további épületeket, melyekben tekepálya és műhelyek üzemeltek. Ezek építészeti értéket nem kifejezetten képviselnek, és nagyon rossz állapotban is vannak, ezért a tervezés során elbontottam őket.

Funkció

Elsődleges szempontom a sokszínűség volt. Az épületben helyet kapott egy bisztró látványkonyhával, vendégszobák és egy több célú tér is, mely filmvetítésekre, előadásokra, rendezvényekre alkalmas. Az épület belső falai kiállítási felületként funkcionálnak a helyi művészek számára, ezzel is támogatva a kultúrát, művészetet.

Koncepcióm másik fontos pontja az épület szerkezeti szépségeinek és egykori hangulatának bemutatása volt. Ennek eléréséhez az egyik eszközöm a falakon lévő vakolat visszaszedése volt. A bekerülő új monolit szerkezetek is kezeletlenül jelennek meg, melyet a fa elemek tesznek melegebb hangulatúvá.

A több funkciós térhez tartozó társalgó födém szerkezete Bonh téglából készült, melynek állapota az évek során sérült. Ennek következtében a felújítás után csak álmennyezeti funkciót tölt be, melyről szintén visszaszedtem a vakolatot. Fontosnak tartottam, hogy ez is látható legyen későbbi generációk számára.

A főbejárat az egykor működő színház bejáratához került, az ÉK-i oldalra, így a két tömeg külön-külön, de szervesen is együtt tud működni. Szintén a telek ÉK-i részén kapott helyet a parkoló. Az épület fákkal tarkított udvart fog közre. A társalgóból, a bisztrónak, vendégszobáknak helyet biztosító tömeg is közvetlen kert kapcsolattal rendelkezik, egy nagyon terasszal egybe kötve.

Az épület külső megjelenésében letisztult, formai jegyeket hangsúlyozva lett felújítva - durva, törtfehér nemes vakolat, antracit színű bádogozás, valamint Creaton Domino cserép antracit színben. A vadszőlő jó tulajdonságainak köszönhetően remélhetőleg pár éven belül az épület újból zöldbe borul.