Nézőpontok/Vélemény

„A szeretet a kövek közötti malter” - beszámoló a pannonhalmi bazilika felszenteléséről

2012.08.30. 12:04

Cikkinfó

Szerzők:
Garai Péter

Térkép:
Pannonhalmi Főapátság

Földrajzi hely:
Pannonhalma, Magyarország

Építészek, alkotók:
Gunther Zsolt, John Pawson, 3h Építésziroda

Vélemények:
11

További adatok

↓

2012. augusztus 27-én délután ünnepi szertartás keretében szentelték fel a pannonhalmi Szent Márton Bazilikát, amelynek belső átalakítása John Pawson és Gunther Zsolt építészek vezette csapat tervei alapján készült el, többéves munka eredményeként. A szentmisén számos egyházi méltóság mellett Áder János köztársasági elnök is részt vett. Garai Péter beszámolója.

2012. augusztus 27-én délután ünnepi szertartás keretében szentelték fel a pannonhalmi Szent Márton Bazilikát, amelynek belső átalakítása John Pawson és Gunther Zsolt építészek vezette csapat tervei alapján készült el, többéves munka eredményeként. A szentmisét Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, Notker Wolf, a Bencés Kongregáció prímás apátja és Christian Haidinger, az Osztrák Bencés Kongregáció prézes apátja celebrálta; az ünnepi eseményen számos egyházi méltóság mellett Áder János köztársasági elnök is részt vett.

Az ünnepség kezdetén az apátság barokk udvarában gyülekező papság és a meghívott vendégek körmenetben vonultak a bazilika nyugati kapujához, ahol John Pawson átadta az elkészült épületet a közösségnek, Áment Lukács bencés szerzetes, a bazilika őre pedig megnyitotta a bezárt kaput. A még sötét templomba történő bevonulást követően Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a torony alatti új keresztelőkútból merítve vízzel hintette meg a közösséget, a templom falait és az oltárt. Az esemény fényét emelte, hogy a főapát éppen ezen a napon ünnepelte beiktatásának 21. évfordulóját.

1/28
A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter

Notker Wolf, a Bencés Kongregáció prímás apátja köszöntésében elismerését fejezte ki és a világ bencés közösségének nevében gratulált az elvégzett átalakítási-felújítási munkákhoz. A római prímás apát igehirdetésében kiemelte, hogy a bazilika nem csupán egy szép épület, hanem az építő elődök hitének szimbóluma, valamint a mostani szerzetesközösség jövőbe vetett reménységének és az ide betérők iránti szeretetének jelképe is egyben. Az apát szavai szerint „a templomépítést az imádság köti bele az üdvtörténetbe és az egész bolygó életébe", továbbá a templom épületében is kifejeződik a hívők egysége, akiknek addig kell formálódniuk, amíg teljesen össze nem csiszolódnak és érintkeznek a szeretetben.

Ezután ősi szokás szerint az új oltárt és a templom falait – az apostolokra emlékezve tizenkét helyen – szent olajjal (krizmával) kenték meg a szentmisét celebrálók és a Pannonhalmával szoros történelmi kapcsolatban álló monostorok (pl. Altenburg, Bécs, Maribor, Münsterschwarzach, Tyniec és Zirc) főapátjai. A tömjénezés után a felszentelés utolsó mozzanata a templom kivilágítása volt. Ekkor gyújtották meg a falakon, a megkenések helyén a tizenkét kereszt előtti gyertyát, valamint az oldalhajók függőlámpáinak és a stallumok patinázott sárgaréz tartón álló világítótestjeinek fénye is megerősödött.

A szentmise után az eddig a Bazilika előtti téren várakozó és az eseményt kivetítőn nyomon követő érdeklődők is beléphettek a templomba, a bencés szerzetesek pedig rögtönzött kiselőadásokban ismertették az ünnepi liturgia és a felújíítás részleteit. A pannonhalmi Szent Márton Bazilika felújításához és az építész személyéhez az inspirációt a bencéseknek a csehországi Novy Dvúr trappista monostorába tett látogatása adta, amelynek 1999-2004 között megvalósult felújítása szintén John Pawson nevéhez fűződik. A zömében szerzetesekből álló pannonhalmi Bazilika Műhely fő célkitűzése az volt, hogy a templom szerzetesi imaterem-jellegét visszaállítsák a monumentális bazilika-szerepet hangsúlyozó 19. századi átalakításokkal szemben, megtisztítva a középkori szakrális teret a később rárakódott elemektől. A legszembetűnőbb változást a Storno Ferenc tervezte szószék, a Szent Márton-üvegablak, a korábbi berendezés és a solnhofeni kőburkolat eltávolítása jelenti. A tervezésben résztvevők célja a vizuális tisztaság és funkcionális egység megteremtése mellett a megvilágítás növelése volt – egy olyan szakrális tér létrehozása, amely jól tükrözi az itt élő szerzetesek megújult identitását.

A felújított bazilikát a későbbiekben részletesen is bemutatjuk.

Garai Péter

4/28
A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter

A Pannonhalmi Bazilika felújításáról – részletek a felszentelés liturgiájának füzetéből

Az imaterem az legyen, aminek a neve mondja. Ott mást ne csináljanak és ne is tartsanak. Benedek Regulája szerint a szerzetesi imaterem a közös Istenszolgálat, a zsolozsma, az Isten szavára való teljes odafigyelés helye. Fenntartott tér: ott más tevékenységnek nincs helye. Vállaljuk, hogy az itt eltöltött idő nem jár mérhető haszonnal. Ez a tér az Isten melletti radikális választásunk és ráhagyatkozásunk szimbóluma. A szerzetes napjának jelentős részét ebben a hasznosság szempontjából semmitmondó térben tölti egyedül vagy közösségben. Monostoraink szívében ott áll egy különös módon üres, „haszontalan", azonnali cselekvést, reakciót nem követelő hely, amely elkülönül az őt körülvevő sürgés-forgástól. Csendre, megállásra, térdre borulásra, figyelmes hallgatásra hív; arra, hogy egész lényünkkel megálljunk és elnyugodjunk.

A Pannonhalmi Szent Márton Bazilika eredetileg egy maroknyi bencés szerzetes imatermének épült. A későbbi korok szerzetesei mind a maguk módján alakították tovább ezt a teret, mindig annak megfelelően, hogy éppen miként tekintett magára, miként imádkozott és ünnepelt az egyház és benne a szerzetesközösség. A lényegileg Oros apát idejéből származó osztott templomtér egyszerre fejezte ki a kozmosz, a társadalom és az egyház hierarchikus vízióját, valamint az isteni misztériumokba való fokozatos beavatást. Voltak idők, amikor a pannonhalmi bencések nem is használták imatermükként a Bazilikát. Ekkor a templom székesegyház és monumentum jellege lépett előtérbe, amit a Kruesz Krizosztom főapát és Stornó Ferenc nevéhez fűződő felújítás fémjelez leginkább.

8/28
A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter

Néhány évtizede a Bazilika újra a bencés közösség napi imádságának helyszíne. A pannonhalmi bencéseknek a II. Vatikáni Zsinat után megújult liturgiával és megújult szerzetesi identitásukkal kell itt otthonra találniuk az átmenet jegyében eltöltött évtizedek után. Azt szeretnénk, hogy a naponta többször templomba lépő szerzetes otthon érezze magát itt, hogy a közösség hitét, imádságát és istentiszteletét hordozza ez a tér, ugyanakkor a templomba belépő idegen szavak nélkül is megérthesse és magával vihesse nemcsak a helynek, hanem az azt belakó szerzetesközösségnek az üzenetét és értékeit.

A templom megújult belseje a mai szerzetesközösség liturgikus vízióját tükrözi: ezt keltette életre az építészet nyelvén John Pawson. Ezt a víziót különösen is megihlette a középkori tér beavató jellege: a templom hosszanti elrendeződése, felszálló dinamikája és kelet felé való nyitottsága. Az új térelrendezés ezt a dinamikát már az egyes szerzetes és a keresztény közösség útjának tekinti: Az egyes térrészek ennek fényében nyertek új értelmet – és alkotnak újraértelmezett egységet.

A torony alatti tér a beavatási út kezdete, a keresztség helye: középpontjában kap helyet a keresztelőkút. A két középső szint a közösség liturgiájának helye. A templom szerzetesi jellegét a jól elkülöníthető szerzetesi stallumokból álló kórus alkotja, amelyek között, a templom tengelyében foglal helyet az ambó. Az új kőoltár a templom mértani közepén mintegy a szerzetesközösség és a hívek egységének, Isten és ember közösségének helye is.

A beavatási út harmadik szintje a szentély. Eredeti szándéka szerint e tér valamiképpen a mennyei Jeruzsálem előképe, Krisztus második eljövetelét vételezi elő. A keletre nyíló rózsaablak és a hármasablak a Háromság kimondhatatlan titkát és Krisztus jövetelét teszi szimbolikusan jelenvalóvá: így lesz a megemelt szentély az a tér, amely kifejezi a közösség és az egyes szerzetes várakozását, vándorlásának célját, reménységét.

28/28
A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter

Az altemplom újra fontos szerepet kap: Tours-i Szent Márton szerzetes-püspöknek, a Bazilika, a monostor és a Magyar Bencés Kongregáció védőszentjének ereklyéi kapnak helyet az oltár alatt: ez a szentek tiszteletének ősi, a keleti és nyugati egyházban egyaránt élő és a liturgikus gyakorlatba is jól illeszkedő formája.

A tér legfontosabb fókuszpontjai ugyanabból az anyagból készülnek, és ugyanazokat az arányokat látjuk rajtuk viszont. Diszkrét, mégis erőteljes jelenlétük kiemeli a templom nyugat–keleti tengelyét és a beavatási utat. A teret finoman egységesítő, hat centiméter vastagságú süttői mészkő padozatból nőnek ki a legfontosabb liturgikus tárgyak, melyek alapzata ugyanebből az anyagból készült. A keresztkút medencéje, az oltár tömbje és az ambó könyvtartó részének anyaga a légies, hófehér ónix, amely a Teremtés könyvének második fejezete szerint az Édenkert egyik drágaköve volt. A három liturgikus tárgy által létrehozott tengely keleti végpontján a hármasablak és a nagy körablak anyaga szintén ónix. A körablak üvegre kasírozott ónixlapjai a kör középpontja felé egyre vékonyodnak: az őket elválasztó, egészen vékony fénycsík pedig diszkrét keresztet formáz. Ugyanígy ónix a Szent Márton relikviáit befogadó ereklyetartó anyaga is. A bútorok olajjal és viasszal kezelt, tömör diófából készültek. A stallumokon található, gyertyákra emlékeztető lámpatestek, a gyertyatartók, a mellékhajók függőlámpái, valamint a templom oldalfalain elhelyezett szentelési keresztek anyaga patinázott sárgaréz.

Az a reményünk, hogy – elődeink nyomdokain haladva – a templom mostani átalakításával olyan építészeti, spirituális és liturgikus minőség jelenik meg a Bazilikában, amely egyszerre formálja szerzetesi önazonosságunkat, liturgikus gyakorlatukat, segíthet abban, hogy elmélyítsük Istennel és egymással való közösségünket, és az ide látogatóknak szavak nélkül is átad valamit abból, amit élni és elérni szeretnénk.

(forrás: sajtóközlemény)

Vélemények (11)

sun5058

2012.08.31.
13:28

Kicsit bövebben?

FenyvesiHK

2012.08.31.
17:17

@sun5058: Szerzetesek szolgálatában – a pannonhalmi bazilika felújításáról 2012, május 3 itt az ÉF-en

Pákozdi Imre

2012.09.02.
07:35

@FenyvesiHK: Jó írás a Heti Válaszban a pannonhalmi modernizálásról Zsuppán András tollából. Oda kell utazni, hogy tisztán lássunk. Túl sok kompromisszum sejlik fel, túl sok megértést tanúsítottak szuperművelt emberek, megértésre érdemesült álláspontok méltányolására. Ebből az attitűdből ritkán születik remekmű. Reméljük, hogy a ritka esetek egyike az, amiről szó van.

FenyvesiHK

2012.10.25.
06:42

@Pákozdi Imre: Motto: Az építészet az emberért van és nem fordítva Mert persze oda kell menni. Vagy huszonöt éve nem láttam ezt a szent helyet, ami a tájból úgy emelkedik ki ma is, mint ahogy Géza fejedelem is láthatta és eldöntötte, hogy ezt a monostort ide kell építeni. Hirdesse, a magyarok is fejet hajtottak a Mindenható előtt, immár Európa uralkodó vallás- trendje alapján, katolikus szertartások szerint. Ezzel mintegy belekapaszkodva Európa palástjába, ázsiai vadságunkat megszelidíttetvén általa. Pannonhalma legjellegzetesebb formái a magyar építészet nagy korszakából, a klasszicizmusból valók, az összes korokon át tartó átépítések koronájaként. Ez az a stílus, ami a vidéknek és a városnak egyaránt jól áll, szépen illeszkedik korábbi szintaxisokhoz, komoly és méltóságos, mégsem rideg, szerethető. A megérkezéskor az új kapuzat fogad, autópálya elegáns műtárgya is lehetne, ha nem figyelmeztetne a csíkszerű üvegablakokból kimódolt, az egész épületet átszelő keresztforma, amely esti kivilágításban különösen fokozott-direkt módon hangsúlyozza a hely „keresztény” jellegét. Előtte állva teljesen tanácstalan az ember, most előre menjen vagy balra forduljon, ahol egy fantasztikus üveg kubus nyúlik el hosszan, elegánsan rozsdás vaslemezszerű kőburkolatával. Forgatjuk a fejünket, mert az apátság jobbra van, ez a valami is vonzza a tekintetet, de vajon mi köze lehet a kettőnek egymáshoz. Mert eredeti szándékunk szerint mi most látogatóba jöttünk a bencés szerzetes atyákhoz, akik egy megújult, felújított „letisztult” ősi templomot ígérnek, ami egyúttal magyar keresztény létünk legrégebbi emléke. Előre megyünk, leparkolunk egy gyanús helyen, a büntetés-félelmi ösztönünk még ebben a szép őszben, egy világvégi helyen is munkál bennünk. Aztán átállunk egy hivatalosabbnak kinéző helyre, de hol lehet a pénztár? Nyilván minden ki van írva, de keresgélni kell és más gyalog, más busszal, más autóval suhanva, bár ezt a csoda üvegdobozt biztosan a magunkfajtának szánták. Meg is nézzük rögvest. A doboz alatt fedett, kényelmes, de nem túl nagy parkoló, van kultúrált klotyó is. Belülre kerülve már jól lehet tájékozódni és persze fent álldigálni a most éppen betekert napvitorlák alatt, a kosaras-dombi csodás körpanorámában, napsütésben. Na de nem ezért jöttünk. Megvan a pénztár is, minden nagyon hájtek, kedves filmvetítés bevezetőnek, tokás és szemüveges, ájtatos és vonzó ábrázatú atyák mesélik a történetet, ami itt kezdődött 996-ban a Szent Márton hegyen. Felballagunk, amit látunk nagyon ismerős, felvillannak európai apátság élményeink az eltelt húsz évből, kisdiák korunk emlékeihez képest minden csalódásig kisebbnek látszik. Csak csoportok látogathatnak, civilnek öltözött apáca jellegű néni a vezetőnk, nyugdíjasok, hasukon lógó fényképezőgépekkel, dauerolt, nehezen mozgó vidéki nénik, invalídusok csoportban, néhány gyerek. Hétköznap van. Összeverődünk, nénink bekapcsolja a benne lévő örök-üzemű magnót és mondja, mutatja, terel, megáll, hunyorgunk, állnánk, de menni kell, nagyon nem lehet elkószálni a csoporttól. Időnként hangsúlyozza, ez zárt terület, itt iskola és szerzetesrend működik. A bencés gimnázium, bár az idők sokat koptattak kádárkori megfellebezhetetlen imázsán, működik és rangos egyházi gimnázium ma is. A szülők akik ide adják bentlakásra gyermekeiket, azzal a szándékkal teszik, hogy itt valami rendes erkölcsi alapok is készülnek a nebulók számára jövendő életükhöz. A tanító-szerzetes atyák pedig nem a családjuk anyagi javainak biztosításán fáradoznak, hanem az itt tanulók eminens felkészítésén. Közben bemegyünk, a Paradicsomot ábrázoló bronz kapun. Szintén kortárs alkotás, lenyűgözően illeszkedik a tardosi vörös márványokhoz és az új, finom külső fali pasztellekhez.Váratlanul Bach d-moll toccata és fuga árad el a folyosón valahonnan bentről, orgonán megszólaltatva, ez is jó. A falon képek, megnézésük hosszas tanulmányozást igényelne, de ez nem lehetséges. Aztán egy oldalajtón be a templomtérbe, amiért voltaképpen jöttünk: milyen is ez az elhíresült felújítás, ami eddig, a különböző médiahelyeken profi épületfotókkal előadva rögzült a tudatunkban. Beülünk a vadi új padokba, kényelmetlenségre nézve egy az egyben a régihez hasonlítanak, annak szép selymes-gömbölyűre koptatott élei nélkül. Nem, itt minden bútor sarkos-feszes, kortársi LETISZTULT. Néni magyaráz, falak, oszlopok, oszlopfők csodaszépen lepucolva, mit ráfeketítettek a századok, hát azt lemosták (homokfújták) miként gyalázatot … aztán felnézünk a templom büszkeségeként emlegetett újdonat ónix ablakra, zarándok-kiránduló nénik megilletődve gyönyörűznek, mert a vezér nénink szerint EZ gyönyörű. Nekünk nem az. Sokféle érzés rohan meg, a disszonancia pengeként hasít a térben, XIX. századi freskók a süvegesre boltozott mennyezeten a szivárvány összes színében, a kötegelt gótikus pillérek és a reimsi kőfaragó mesterek gazdag díszítései az Európa kultúráját megteremtő középkort hírdetik, miközben háború utáni emlékeink merülnek fel a hirtelen ideiglenesen beüvegezett ablakokról (mármint azzal üvegezve, ami éppen akadt). Ez például itt egy homályos, foltos, kissé gondozatlan benyomást keltő tejüveg, ki tudja mi volt azelőtt. (Néhai Szent Márton, aki el lett mozdítva a rózsaablaki örökkévalóságból, most valószínüleg valamilyen múzeumi tárhelyen néz szembe a hívők-nemhívők bámész tekintetével.) Az oldalhajókban szomorúan ontják tündöklő üvegszíneiket az ablak-megkegyelmezettek. Talpunk alatt lézervágott homokszínű kőlap, szépen csillog, akár a Salamon töke (ami történelmi fénylése vala egy töklámpásnak - Honni soit qui mal y pense !). Benézünk a szintén kegyelmet kapott oldalkápolnákba, ahol kecses-kopott méltóságukban néznek vissza ránk az eredeti kőlapok Solnhofenből, Tardosról és ki tudja honnan, mindnyájan megőrizve reneszánsz-barokk mosolyukat a kései idők látogatóinak. Bárhogy erőlködünk a befogadáson, a nagy erőfeszítésből csak az a sok pénz látszik megjelenni, amibe az ónix ambo, oltár, szenteltvíztartó kerülhetett. Igazán nincs is idő körbejárni, mert a terelés már indít kifelé. Még borúsan megállapítjuk, hogy a néhai szentély (mert hogy az-e vajon ma is, azt csak a jóisten tudja onnan fölülről, meg a liturgiát csiszolgató egyházi karok és rendek) előtt gátként tornyosuló két vörös márvány archivoltot kellett volna inkább lebontani, megbámuljuk a dróton függő nagyonkortárs gyertyaimitációkat, melyek hatalmas szögekkel vannak látványilag a középkori oszlopfőkbe verve, akárha Jézus Krisztus vasszögei a keresztfán. Aztán altemplom, a románkori keresztboltozat erdőt nem lehet kinyírni semmilyen korszakalkotó felújítás ötlettel, mert akkor összeomlik a templom (ámbár lehetne építeni Pawson mesterrel egy vadi minimalista újat !) Meggondolandó. Átvonulunk a könyvtárba, amely múlt-homályába vesző Pack János üknagybátyám kezének köszönhetően igazán nagyvonalú, elegáns és bár európai méretekben provinciálisan kicsinek tűnik, mégis megmutat valamit a bencés rendnek, avagy a katolikusságnak, a katolicizmus határvidékén, egy végbástyában is megjelenő hatalmából. Ennyi könyvtől megilletődötten tekerjük a nyakunkat felfelé, a tambura szépen bevilágít, az ódon könyvek ápoltak. Jobbra I. Ferenc (a Vérmező névalkotója) kellő Habsburg gőggel, ám Metternich tanácsára talpig márvány huszármentében tekint alá miránk barbár magyarokra, míg Szent István a bal oldalon a hétfájdalmas Szűzanyát is megríkató arckifejezéssel szenvedve teszi ugyanezt, barbár királyhoz illő dús szakállal övezve. Azért, hogy ne menjünk el szomorúan, Szent Istvánból több is van, egy büszt ott szerénykedik az egyik sarokban, államalapító királyunkat mágnásmiskaként megjelenítve pörge bajusszal és vegyesemlékű IV.(Habsburg) Károlyunkra erősen emlékeztető vonásokkal. Hja kérem, az Anyaszentegyháznak mindig gondolnia kellett a zavaros poitikai szövevényekre, soha nem lehetett tudni, hogy most mire is lesz szükség, így minden esetre fel kellett minden időkben készülni! Aztán már csak szép kolostorkertekről egy kiállítás, meg kődarabok posztamenseken, látnivalóan áhitatos buzgalommal őrizgetve, mintegy Európa köpenyébe kapaszkodó kis ázsiai népünk kultúrájának, történelmének fájdalmas széttöredezettségére utalva, közel Európa mindig rugásra kész csizmáihoz, miközben a mi csizmaszárunkat meg, a még tőlünk is hátrébb lévő Kelet rángatná lefelé egyfolytában. Az üvegkalitkában halk zsongás és libamáj meg szarvasgomba, előkelő kis adagok, felséges ízek, ennek megfelelő árak, pompás borok (mert a prémium minőségű borellátásra a kolostorok népe valahogy mindig nagy áhitattal ügyelt!) Többnyire idegen nyelveken zsong az étterem, fantasztikus panoráma, mély zsebbe-nyúlással, de megérte, kaptunk érte azt, amit vártunk. Minden rendben lenne, DE Ez az egész ami itt ma történt velünk egy jól körülírható turista-üzleti történet volt. Voltaképpen két templomot látogattunk meg, az egyik a bencések fellegvára, a másik a gasztronómiáé, uralkodó pozíciójában, építészeti hangsúlyaival szinte azonos konstitúcióval egy magaslati ponton. Hogy a kijáratnál lévő shopból nem vásároltunk semmit, meg is kaptuk az érte járó rosszalló tekintetet. Nem kószálhattunk kedvünkre, mert a következő csoport már a sarkunkban. (Holott tapasztalatunk szerint a kettőnek nem kéne kizárnia egymást.) Láttunk, amit nézhettünk. És lelkünk spirituális része, bár vágytunk rá, meg sem rezdült ezenközben. Invalídusék, nyugdíjasék buszostul a várakozási időben ülve, állva majszolgatták a nejlonból kibontott parízeres kenyerüket, még az elvégzendőket is visszatartva a következő benzinkútig. Az Apátság szilárdan áll, kortársi promóciót nyújtva a katolikus vallás tekintetében a kortársi közönségnek. Halad a korral, ahogy kell. A Biblia és a szent könyvek a benne foglaltakkal, üveg alatt őrizve megtekinthetőek, mint ódon relikviák. Közünk hozzá ennyi.

tumpek77

2012.10.25.
08:11

@FenyvesiHK: emberért? és nem fordítva? http://www.google.hu/#hl=hu&sclient=psy-ab&q=fenyvesi+%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9sz&oq=fenyvesi+%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9sz&gs_l=hp.3..0i30j0i8i30.1307.4212.0.6961.16.15.0.1.1.3.1645.5572.0j4j6j2j1j1j8-1.15.0...0.0...1c.1.Sdv-rUIVr6Q&pbx=1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.&fp=14970a854c1b7bb3&bpcl=35466521&biw=1692&bih=1070

FenyvesiHK

2012.10.25.
22:21

@tumpek77: tumpek77 én nem tudom hogy te ki vagy én viszont fényévekre NEM a megidézett kolléga! Máskor inkább vágj orrba, mint így sértegessél. a nicknév az nicknév és nem cifferblatt nem tudtad? ez minden ami az eszedbe jutott Pannonhalmáról?

Pákozdi Imre

2012.10.26.
14:44

@FenyvesiHK: Úristen, a képekről nekem is az jött le, amit Fenyvesi írt. Persze, az ÉF képeiről. Mert az "A pannonhalmi bazilika felújítása" c. könyv (elérhető az Írók Boltja galériáján, balra) varázsos fotói és méginkább varázsos szövegei mást, valami nagyon-nagyon emelkedettet sugallnak. Ezt a hozzászólást elolvasva, újból végiglapoztam a könyvecskét: jószerével egyetlen varázsos fotó sem készült az oltárra függesztett szemű laikus hívő nézőpontjából, mindennapos nappali világosság mellett. Úgyhogy én inkább hiszek F-nek, addig is, amíg nov. vége felé személyesen is megtekintem a felújított Bazilikát.