Ajánlások a zsámbéki tervpályázat kidolgozásához és értékeléséhez – Az ICOMOS MNB nyilatkozata

A zsámbéki romtemplom rekonstrukciójára 2023 áprilisában írták ki a pályázatot, amelyhez korábban építéstörténeti és műszaki dokumentáció készült. Ahogy arról beszámoltunk, a tervek szerint a premontrei rend nem csupán a templomba, de a mellé kiépítendő kolostorépület falai közé is visszaköltözne, mindemellett cél a kulturális és vallási turisztikai kínálat felfrissítése egy látogatóközpont létesítésével. Az alábbiakban az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának nyilatkozatát közöljük a témában. 

Minden országnak megvannak azok az emlékei, amelyeket műemlékvédelmük jelképének tekintenek. Ahogyan ilyen a római Colosseum romja, az Avignon-i híd, az erdélyi Kerc-i ciszterci rom, úgy ez Magyarországon Zsámbék romtemploma - a magyar építészettörténet korszakos épülete, műemlékvédelmünk közismert jelképe. Fekvésének köszönhető, hogy ez az együttes egyben a település ikonikus szimbóluma is. Ezért az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága nagy figyelemmel követi, hogy a zsámbéki templomrom és környezetének megújulására, értékeinek védelmére tervpályázatot írtak ki.

A zsámbéki rom helyreállításának történetéből ismert, hogy a templom a török időkben funkcióját vesztette és romossá vált. A hódoltság elmúltával sem épült újjá, helyette új plébániatemplom készült a kornak megfelelően és jobban megközelíthető helyen. A rom sorsát egy földrengés teljesítette be. Köveinek jelentős részét a település felhasználta, épületeibe beépítette. Az eredeti megjelenésében is uralkodó látványú templom az idők  során rom mivoltában vált a település- és a táj meghatározó részévé. Zsámbék és a románkori templom romja oly mértékben összeforrott a hazai és nemzetközi köztudatban, hogy ma már elválaszthatatlanok egymástól.

„Szégyen megtéveszteni a kortársainkat. Még nagyobb szégyen megtéveszteni az utókort." – ezzel a régi kínai közmondással, mint mottóval kezdi Camillo Boito az építészeti restaurálásról szóló 1893-ban megjelent írását. Szövegében részletesen foglalkozik azzal, hogy milyen módon különítendő el az új a ránk maradt épületrészektől, mert szerinte „…ha hozzátételek elkerülhetetlenek, ne tűnjenek réginek, hanem látszódjék rajtuk, hogy maiak…" Boito elvei meghatározók lettek a további műemlék-helyreállításokra. Elveit elfogadva és továbbfejlesztve fogalmazódtak meg a műemlék-helyreállítás 20. századi alapelvei, és Boito írásának teljes mértékben megfelel a zsámbéki rom vele azonos időszakban készült Möller-féle helyreállítása. Ez Zsámbék jelentősége – mondhatnánk: kiemelkedő, egyetemes értéke -, és ezt a jelentőséget kell megőrizni minden további változtatás során. 

A magyar műemlékvédelem kezdeti lépéseinél is ez az emlék szolgált például más, hasonló helyzetűek számára, amelyeknél kisebb beavatkozások segítségével érhették el a fennmaradásuk biztosítását. A Zsámbéki Rom immár évszázadok során kialakult-megmaradt megmaradt formájában - így töredékesen - mint az érintetlen, románkori tisztaság képe azonos értéket képviselt minden más, e korszakból származó, többszörös „stílustiszta" ki- és átépítésben részesült „nagy" emlékünkkel.

A zsámbéki rom műemlékhelyreállítása Möller István beavatkozása óta példa-értékkel szerepel a magyar, s az egyetemes műemlékhelyreállítás történetében. Ez a 19. századi helyreállítás korát megelőzve tudta a meglévő szerkezeteket stabilizálni, megerősíteni, kiegészíteni úgy, hogy minden értéket érthetően, eredeti környezetében tudott bemutatni. Möller tudatosan alkalmazott az eredetivel azonos, és attól eltérő anyagot is. Az állékonyságot biztosító, az eredeti formát is csak ennek alárendelten közelítő - más interpretációban eredetileg ideiglenesnek szánt - kiegészítéseket készítette téglából, míg a finomabb formai - véglegesnek szánt - hozzátételeket az eredeti kőből. Ökonomikusan alkalmazta az eltérő anyagú sommás formájú hozzátételt, az azonos anyagú újrafaragott követ, biztos érzékkel megmaradva az akkor feltétlenül szükséges, s ma is hitelesnek ítélhető kiegészítés mértékénél. Mintha a konzerváláshoz eltérő, a restauráláshoz azonos anyagot alkalmazott volna.

A Möller István-féle helyreállítás az egyik legkorábbi, a 20. századi gondolkodásmódnak megfelelő műemlékhelyreállítás-történeti dokumentum. Munkája nyomán a templom továbbra is romként, a mulandóság szimbóluma, jellegzetes és lenyűgöző megjelenésével, a kiegészítések pedig egyértelműen leolvashatók. A mölleri szemlélet / megközelítés jellemezte a későbbi, kisebb beavatkozásokat is. Ezért válhatott a zsámbéki rom helyreállítása emblematikus megoldássá, a modern magyar, egyúttal európai műemlékvédelem közismert jelképévé. Míg az európai építészettörténet megírható a zsámbéki rom említése nélkül - hiszen sok hasonló színvonalú templom épült a középkorban -, az európai műemlékvédelem, műemlékhelyreállítás története nem, Möller zsámbéki helyreállítása tananyag Európa egyetemein.

Napjainkban az örökség-ideológia, a nosztalgia-divat, tömegturizmus, a populizmus egyre erősebb nyomást fejt ki a szakemberekre a rekonstrukciók, azaz (az információs technológia bázisán, de) anyagukban is megvalósuló újraépítések iránt. A társadalmi igények természetesen nem hagyhatók teljesen figyelmen kívül, de azok érvényre juttatása nem veszélyeztethet, nem szüntethet meg kiemelkedő egyedi értékeket. A történetileg kialakult állapot radikális átalakítása, a műemlékvédelem hitelességi szempontjainak mellőzése miatt a romállapot megszüntetése, a teljes kiépítés értékvédelmet nem, csak más – például turisztikai, gazdasági – célokat szolgáló neohistorizmust eredményezhet.

Ugyanakkor nem arról van szó, hogy minden, a romhoz hozzátett tégla vagy kő súlyos vétek lenne, a mai állapotot minden (szükséges) hozzátétel nélkül, tehát csak tisztán konzerválni volna szabad: értelemszerűen biztosítani kell a rom fenntartható állapotát. De látni kell azt is, hogy a műemlékre nagyobb veszélyt jelent a másik véglet, miszerint eleget tudunk ahhoz, hogy a romot ne hagyjuk romosan, hanem eredeti formájának megfelelően „fejezzük be" azon elv szerint, hogy építéssel tüntessük el a történelem sújtotta romemlékeinket! Különösen kártékony, ha ezek a kiépítések azzal a (valójában megtévesztő) szándékkal készülnek, hogy hitelesnek, eredetinek állítják magukat, így tudományos megalapozottságú műemlék-restaurálás helyett 21. századi hamis pótlékok jönnek létre.

Zsámbék esetében a rom esetleges funkcióba állításának lehetőségét is megcélzó korábbi kiegészítési gondolatkísérletet – a hitelességet nem erősítő, viszont a rom keltette katartikus élményt gyengítő hatás miatt – tudatosan mindig elvetették. Nem véletlen, hogy az elmúlt 300 évben nem látta kiépítésének realitását sem a (premontrei) rend, sem a település, sem az egyházközség, sem a kegyúr. Ma sem utal semmilyen körülmény arra, hogy éppen most jött el az „újraépítés" ideje, a pályázati kiírás által említett évi egy-két alkalommal való használat igénye is szerencsére ellentétben áll a teljes rekonstrukcióra való törekvéssel.

A rom eddigi helyreállításai is mind hasonló szemlélettel történtek, a meglévő értékek megőrzését (konzerválását és restaurálását[1]), és azoknak az elismerten értéket képviselő környezettel való különös egyensúlyának a megőrzését szolgálták.

Mivel a romok épületszerkezetei csonka mivoltukban csak részlegesen tudnak eleget tenni a fennmaradás követelményeinek, romemlék megőrzésekor általában elkerülhetetlen a hozzátétel. Az viszont nem mindegy, hogy az miként történik: lehetőleg folytassa azt, ami az eltelt évszázad után is időtállónak bizonyult! [2] A konzerválásának ez a kiterjesztése jószerivel elkerülhetetlen, ami abból a tényből következik, hogy a rom – romlik. Az eredetileg teljes egésznek, épületet alkotónak épített szerkezetei eredeti integritásukat, védettségüket, szerepüket részben vagy egészben elvesztve nem tudnak ellenállni a különféle pusztítási tényezőknek. A restaurálás a bomlási folyamat megállítását szolgálja, s mivel épületszerkezetekről van szó, e beavatkozás óhatatlanul szerkezeti is.[3]

Rendkívüli jelentősége van annak, hogy a zsámbéki romtemplom minden nézetében, közelről, de főleg távolabbról, a táj meghatározó eleme. A településképben romtemplom szoborszerű szimbólum, ami különböző pontokból a látványt uralva más és más arcát mutatja. Zsámbékot ma is, mint már évszádok óta, a zsámbéki templomrom teszi Zsámbékká, romtemploma nélkül Zsámbék sem lehet a történelmi Zsámbék.

A templomrom és környezete karbantartás nélkül méltatlan állapotba került, ami a konzerválás jellegű beavatkozást indokolja. A templomromhoz csatlakozó bonyolult történetű rendházról a rendelkezésre álló adatok a nagy-léptékű rekonstruktív építészeti megközelítést nem teszik lehetővé, de az is kétségtelen, hogy a mai állapot sem tartható fenn. A környezet rendezetlen. A látogatóknak a rom jelentőségéhez méltó fogadása, tájékoztatása megoldatlan. A beavatkozás elmulasztása a rom pusztulásának a gyorsulását eredményezi, ami megengedhetetlen, mint ahogyan az is, hogy a rom sajátos szépsége, táji kapcsolata, történeti dokumentum volta – ideértve a műemlékvédelem történetét is – megszűnjön létezni.

A meghirdetett építészeti tervpályázat lehetőséget teremt arra, hogy a romtemplom védelmére a hely rangjához méltó helyreállítási javaslatok szülessenek, a területet, a romtemplom környezetét méltó módon rendezzék, és arányos léptékű szakrális funkciónak is lehetőséget teremtsenek.

Az ICOMOS MNB azokat a tervjavaslatokat tartja elfogadhatónak, amelyek szerint a műemlék együttesének restaurálása és környezetének rendezése úgy történik, hogy a romtemplom megújulása után - továbbra is romként - megőrzi páratlan artisztikus, történeti megjelenését, és domináns eleme marad környezetének a településképben, ill. táji megjelenésében– s amelyhez hosszú távra biztosítva lesz a méltó bemutatás, és a folyamatos gondozással fenntartható állapot.

2023. július

ICOMOS MNB

[1] Különbséget kell tenni konzerválás, restaurálás és helyreállítás között. A konzerválás olyan beavatkozást jelent, amelynél a cél a meglévő állapot lehetőség szerint változatlan megőrzése, elvétel és hozzáadás nélkül. A restaurálás hiteles kiegészítések tudatos alkalmazását is jelenti, anélkül azonban, hogy az „eredeti" állapotot teljes egészében elérni tudnánk vagy akarnánk - olyan megközelítés, amely első sorban a műalkotás egységét emeli. A helyreállítás, mindenképpen tovább lép az előzőknél: célja valamiféle teljesség elérése, amely lehet azonos egy korábbi, megváltozott, vagy elveszett állapottal, de  – akár töredékesen is -  egy soha nem volt, de mégis hitelesállapotot eredményez..

[2] A romot csakis úgy lehet konzerválni, ha azt bizonyos fokig restauráljuk is.

[3] A hozzátétel, különösen, ha restaurálási szándékkal történik, csak tudományosan is megalapozottan a hitelesség igényével történhet.