Akácfa tükör - közösségi ház Hernádon

„Tükör, mely nem a valós képet mutatja, hanem azzal szembesít, milyenek lehetnénk, ha önértékeink szerint élnénk"- vallja a tervező, Balázs Mihály a kicsiny kiskunsági településen, Hernádon felépült Szent Család Római Katolikus Közösségi Házról. A hely hagyományaiból táplálkozó, azokat újraértelmező, végtelenül egyszerű, arányos és jó minőségű épületet Balog Ádám írása mutatja be.

Bizonytalan világunkban olyan építészet kezd el kialakulni, ami mentes a fecsegéstől; tisztán és jól artikuláltan fejez ki egy-egy gondolatot. Olyan életet tükröz, amelyben az anyagi világ látszólag egyszerű, viszont a tartalom, a nem látható világ sokkal bonyolultabb annál. Olyan építészet ez, amely egy globalizáció előtti kort idéz fel, amely még tisztelte a helyet, és a világ változásait nem fogadta el mindenáron; az újat kritikával kezelte. Korunk embere nem csak a hely tiszteletétől fordult el, de a szakralitástól is, amely egy építész számára formailag megfoghatatlan - annak ellenére, hogy sokszor kézzelfogható dologhoz kapcsolódik. Az építészek világszerte túlzó drámával közelítik meg a szakralitás fogalmát, s folyamatosan formába, anyagba öntik a megfoghatatlant. Hernád község 2010-ben átadott közösségi háza jó példa arra, hogyan lehet egy kis közösségnek arányos, egyszerű és jó minőségű házat építeni. A ház tervezője, Balázs Mihály nem a vizuális drámára fordítja a hangsúlyt, nem az épület áll a középpontban, hanem a közösség. A szakrális építészet lényege az ember, amely közösségben tud igazán kibontakozni. Közösségben tudja élni a hétköznapjait és az ünnepeit...

"A magyar ember szereti az egyszerűt, a világosat és a nyugodt komolyságot. Kevés szavú a nép igaz fia, férfiasan hallgat, de ha megszólal, értelmes és szabatos, vagy ragyogó világos, mint a Kelet költészete. Legyünk mi is egyszerűek az építkezéseinkben, ne féljünk a nagy, nyugodt, sima felületektől, de ha díszeset akarunk itt-ott, az legyen igaz anyagból és egészen eredeti, legyen becsületes, legyen magyar és igazán szép, mint a faragott hímes rokka, vagy a varrottas pereces kendő, amit a legény meg a leány ad egymásnak szeretetből." /Medgyaszay István/

Helyszín
Hernád a Kiskunság északi részén, a Felső-homokhátság területén fekvő település. A falut a környékbeli településekkel együtt a török földig rombolta és sok évszázadra elnéptelenedett. A 17. század derekán Hernád üszkös romjait benőtte a fű. Stagnálás jellemezte a 18. századot és a 19. század első felét is. A vízügyi rendezés és a vasút megjelenése felértékelte a pusztát, amelyet a környékbeli falvak népei - tótok, svábok, lengyelek - lassan belaktak, majd a zárt, egységes falvakból származó lakosság és az itt maradt őslakos kun pásztorok létrehozták közös kultúrájukat: a hernádi tanyavilágot. Külső megjelenésében Hernád még az 1950-es évek végén is szétszórt tanyavilág (népes puszta) benyomását keltette. Ebben az időszakban viszont nagy változások mentek végbe: a termelőszövetkezetek megjelenésével a tanyavilág megszűnt, és Hernád egyre inkább urbánus megjelenést öltött. Új középületek épültek, köztük egy római katolikus templom is, amely egyedülálló a korabeli politikai és társadalmi környezetben.

„Jól ismerem ezt a helyet, ezért döntéseimben látszólag magabiztos lehetek. Az ismeret azonban megnövekedett felelősséggel jár, mely óvatossá tesz" - mondja Balázs Mihály építész, aki a felső-hernádi tanyavilágban töltötte a gyerekkorát. Ebből az időszakból származó élményei felnőttként is visszahatnak személyiségére. Építészetében nagy szerepet szán a hely megismerésére. Alföldi ember, aki a táj, a hely minden kis rezdülésére figyel. Vallja, hogy az Alföld nem egyértelmű, nem lehet csupán a felszín alapján megítélni. Tanul a természettől és az itt élő emberektől: az apró dolgokban és a hétköznapi, látszólag jelentéktelen mozdulatainkban gyakran rejtőzik a mindenség. Emóció és ráció egyszerre fontos a számára, mégis talán erősebb a kötődése a nem mérhető világhoz.

Előkép
A római katolikus közösségi ház gondolati és formai előképe: a pajta és egyéb gazdasági építmények. Balázs Mihály anyai nagyapja dohánypajtájára hivatkozik, mint gyerekkori emlékre.„Gyerekkori élményeim jelennek meg, egy befogadó, tágas csűr, hatalmas nyugodt tetővel, hívogatóan zárt kapukkal, a deszkafalak résein át beszüremkedő fényekkel." Régen az emberek a pajtákban bálokat, mulatságokat is rendeztek, tehát közösségi életnek adtak helyet; de volt idő, amikor kubikosok szálláshelyéül is szolgált. Másrészt a pajta, az istálló a bibliai történetekben is jelen van, amely a gondolat létjogosultságát igazolja egy egyházi középület esetén. A falusi ember régen nagyobb becsben tartotta a gazdasági épületeit, mint azt a házat, amelyben lakott, hiszen a föld és az állat jelentette számára az életet. Ennek a szemléletnek az elhalványulása miatt Balázs Mihály bevallja, a tervezés kezdetén kétségei voltak afelől, hogy a megbízók, a közösség és a lakosság elfogadja-e a koncepciót. A megbízó nem mutatott ellenállást, így a pajta-gondolat tovább fejlődhetett. A közösségi ház „tükör, mely nem a valós képet mutatja, hanem azzal szembesít, milyenek lehetnénk, ha önértékeink szerint élnénk."

Telepítés
A ház telepítése eredetileg a vakolt, oromfalas homlokzattal az utcára néző, arra merőlegesen elhelyezkedő lett volna, a templom előkertjében. Az egyháznak viszont sikerült megvennie a templom mellett lévő telket, amin két használhatatlan épület állt. A közösségi ház végül ott épült meg. Balázs Mihály az eredeti elképzelés mellett állt ki, azzal érvelve, hogy az új telken egyszer   egy új templomnak kellene állnia. A megbízók viszont kiálltak saját álláspontjuk mellett. Az így létrejött megoldás a nagy előkerttel (rózsakert) kiemeli az épületet a környezetéből és a meglévő templommal szép kompozíciós egységet alkot. A jövőben a kompozíció része lesz egy sírkert, valamint egy akácfa harangláb is. Az 1950-es években épült templomot a közeljövőben tervezik felújítani, korszerűsíteni.

Funkciók
A közösségi ház tervezési programja nem volt bonyolult, viszont a helyi kis közösség által fenntartható megoldás megtervezése nagy kihívás volt. A közösségi tér, a nagyterem a háznak több mint felét elfoglalja, és télen csak akkor fűtik, ha rendezvény van benne. A teázó helyiség és a kiszolgáló egységek állandóan fűtöttek, mert azokat rendszeresen használják. Ezek fölött helyezkedik el a lépcsővel megközelíthető gyerekkuckó, amely eredetileg padlástér lett volna, de később igény mutatkozott ennek a helyiségnek a használatára is. Balázs Mihály szerint a ház gazdaságos, funkcionális elrendezése a legnagyobb erénye.

Formák
A közösségi épület formája a népi építészetből ismert, ám tagadhatatlanul mai: egy pajta és egy népi ház keresztezése, modern csomópontokkal átértelmezve. Egyensúlyi helyzet alakul ki spontán és műépítészet között. Három oldala homokszínű vakolatot kapott, amely utalás a táj fő ásványkincsére. Az oromfalas északnyugati, szűkszavú homlokzaton egyetlen aszimmetrikusan elhelyezett ablak van. A két hosszú oldalon szabályos rendben sorakoznak az egyforma, álló téglalap alakú nyílászárók. A délkeleti homlokzat - amelyen a bejárat is található - akácfa lécburkolatos homloktornácot kapott, amelyet lenolajjal kezeltek és az idő múlásával majd beszürkül. A homloktornác mintha egy klasszikus pajta egy szelete lenne a házon. Ez a lécezés a térség kukoricagóréin is megjelenik, de az építész konkrét előképe egy dabas-gyóni terménytároló épület volt.

Az akácfát az építőiparban és a környezetvédelemben sem preferálják. Előbbiben azért nem, mert könnyen vetemedik. A spontán építészetnek viszont – szükségből – gyakran építőanyaga az akác. A környezetvédők pedig azzal érvelnek, hogy nem őshonos ez a növény. Balázs Mihály szerint pontosan ezért jelképi értéke van az akácnak ezen a vidéken, hiszen a lakosság nagy része sem őshonos itt. Ráadásul régen az akácfákból erdősávokat alakítottak ki, hogy a homokviharok romboló hatását enyhítsék. Az itt élők rájöttek a gyorsan növekvő fa erényeire: könnyű megmunkálhatóságára, sokrétű felhasználhatóságára. Megtanulták élőként és holtként is használni, így az akác lassan gyökeret vert itt.

A tető hajlásszöge az Alföldön szokatlan módon 50 fokos, ennek több oka is van. Egyrészt a tetőtér beépítés és a nagyterem emelt belmagassága, a kedvezőbb légmozgás miatt; másrészt a hosszú oldalhomlokzatok arányainak javítása érdekében volt szükség erre. Azonban Balázs Mihály építészetében a tetőnek komoly jelképi szerepe van: „tető van a feje fölött" – szól a mondás. Ezzel a kis túlzással teszi érzékelhetőbbé a tetőt. Szimbolikus jelentése van: ahogy a tető lezárja, egybekovácsolja a házat, úgy kerül egy fedél alá a közösség is, majd lassan egybeforr a házzal.

Anyagok
A szerkezetek nagy része hagyományos, viszont vannak olyan megoldások, amelyek elősegítik, hogy a népi-, és a műépítészet szétváljon. A tetőeresz túllógatás nélkül készült, hiszen a fal nem vályogból készült, a modern nemesvakolat pedig vízlepergető. Nem idegen ez a megoldás ezen a vidéken, hiszen a dabas-sári spontán építészetben is megjelent már az 1950-es években. A hernádi közösségi házon tudatos törekvés az építész részéről, hogy a háznak feszes, modern kontúrja legyen, amely kiemeli az építészetre jellemző, lakható műtárgy jelleget. Az épület - gondolatvilágát tekintve - ebből a földből nő ki, de mégis tárgyszerű marad a maga közegében.

Az ablakok árnyékolása fordított logikával működő zsalugáterekkel történik. A zsalukat kényelmesen, a belső térből az ablakok spalettájába lehet behajtani. „Csukódva nyílnak". Eredetileg deszkaspalettákat terveztek rá (mint Balázs Mihály Gül Baba utcai családi házán, vagy a tinnyei családi házon), ám egy kivitelezés közben történt félreértés miatt vörösfenyő anyagú, lamellás zsalugáterek kerültek az ablakok elé. A deszkaspaletták visszautaltak volna a ház alapkoncepciójára, a pajtára, így erősebb lett volna az áthatás lakóépület és gazdasági épület között.

Belső
A belső tér a külsővel összhangban egyszerű, már-már puritán. A fa fedélszék acélhuzalokkal függesztett szerkezete látható a nagyterem fölött és a tetőtérben is. A szerkezet viszont nem nyersen, hanem fehérre festve van jelen. Ezt a döntést egy karcagi népi épület alapozta meg. A belső tér egyetlen dísze a nagyteremben lévő mázas cserépkályha, amelyből egyetlen elem tűnik ki. Petrás Mária moldvai csángó származású keramikusművész népi, romantikus alkotása, amely a Szent Családot ábrázolja (a házat Szent Család közösségi háznak nevezték el).

A belső tér falain három anyag jelenik meg: alul kerámia lábazat, felette az apró elemekből álló, világosszürke kerámia kopásálló burkolat, majd a vakolt fal. Ezek mind egy síkban vannak, hogy a por ne álljon meg a burkolatváltásoknál. A beépített bútorok és a tárolók farácsos ajtajai is ugyanilyen pontosan, feszesen épültek be a helyükre. Az épületről elmondható, hogy mind a beépített anyagok minősége, mind a kivitelezés precizitása a magyar vidéki átlagon felüli. Az építést koordináló szakemberek értették a Kossuth-díjas építész szándékait, azonosulni tudtak a tervvel, ezért nem volt kétséges, hogy jó minőség fog létrejönni. Egy erős gondolat csak magas színvonalú kivitelezéssel tudja elnyerni az értelmét.

Közösség
A helyiek lassan hozzászoknak az épülethez: elfogadják az egyszerűséget, a rendet, az arányosságot. Elfogadják azt, ami évszázadokon keresztül természetes volt a számukra. Ez bizonyítéka annak, hogy a tárgyakról alkotott tudásunk nem velünk született, hanem elsősorban tanult. A ma élő generációk lassan hozzászoktak a sátortetős kockaházak látványához, azoknak üres gondolatához, valamint a televízió és az internet által nyújtott látvány-orientált, öncélú világhoz. Általánossá vált az a gondolat, hogy az építészet önkifejezés eszköze, hogy az embert nagyobbnak láttatja, mint amilyen valójában. Korunk tele van bizonytalansággal, és ebből az egyetlen kiút, ha közösségekben és indentitásban gondolkodunk.

Balázs Mihály egyszerűségről alkotott nézetei talán ebben az épületben sűrűsödnek össze legjobban. Egy mély gondolat egyszerű és arányos végeredményt hozott létre. Ő maga az arányosságot tartja a legfontosabb jelzőnek az egyszerűség mellett. Ez a ház a szükségből építkezik. Egészen más, mint a pécsi tudásközpont, vagy a törökbálinti óvoda, mégis rokon azokkal. A hernádi közösségi háznak identitása van, amely önmagából, mint tárgyból fakad alkotói és a hely által, de nem a ház áll a középpontban, hanem a közösség. A ház csak eszköz, amely teret ad egy nemes célnak és jelenlétével formálja a közösség esztétikai ízlését.

„…a ház önmagában semmit nem jelent, csak építőivel és a benne élőkkel együtt értelmezhető, hogy nélkülük pusztán esztétikai szempontból megítélhető tárgy, vagy kultúrtörténeti emlék, mint a műemlék romok. A ház egyetlen értelme, hogy lakják. Ettől válik többé, mint szellem által tudatosan elrendezett anyaghalmaz, hellyé lesz, az idő múlásával mélyülő, egyre összetettebb élettérré." /Balázs Mihály/

A tervezésben részt vettek:
Építészet: Balázs Mihály DLA, Tatár Balázs
Statika: Baskó Ottó
Elektromosság: Krén József
Épületgépészet: Mangel Zoárd
Tűzvédelem: Horváth István

Felhasznált irodalom
- Somogyi Krisztina: Balázs Mihály, Kijárat kiadó, 2006.
- OCTOGON architecture & design 2007/1: Szász Katalin: Egy teremtett lélek - Balázs Mihály
- Csontos János, Csontos Györgyi: Tizenkét kőmíves, portréfilm sorozat, könyv, beszélgetések, Terc Kiadó, Budapest, 2009.
- Balázs Mihály: Személyes nézőpontból - Habilitáció 2010. 02. 01.
- Klein Rudolf, Lampel Éva, Lampel Miklós: Kortárs építészeti kalauz, Vertigo Kiadó, Budapest, 2001.
- Deyan Sudjic: Épületkomplexus, HVG könyvek, 2003.

Köszönetnyilvánítás
Köszönöm Balázs Mihálynak, hogy megosztotta velem a ház tervezésének történetét és  rendelkezésemre bocsátotta habilitációs írását és előadásanyagát. Köszönöm Füst Katalin és Váradi Tibor építészeknek, hogy ismertették az építés körülményeit.

szöveg: Balog Ádám
fotók: Ligetvári Dorottya, Balog Ádám