Emberek/Interjú

Aki a gyilkos tempót diktálja negyedszázada a Mapei-nél - interjú Markovich Bélával

1/4

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója - Tour de Zalakaros

?>
Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója - Tour de Zalakaros
?>
Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója - Tour de Zalakaros
?>
Veronica Squinzi, a Mapei csoport stratégiai igazgatója és Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója
?>
Veronica Squinzi, a Mapei csoport stratégiai igazgatója és Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója
1/4

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója - Tour de Zalakaros

Aki a gyilkos tempót diktálja negyedszázada a Mapei-nél - interjú Markovich Bélával
Emberek/Interjú

Aki a gyilkos tempót diktálja negyedszázada a Mapei-nél - interjú Markovich Bélával

2015.07.29. 10:16

Cikkinfó

Szerzők:
Lányi András

Földrajzi hely:
Magyarország

Cég, szervezet:
Mapei

Az idén tízmilliárdos célt kitűző cégvezetővel, Markovich Bélával Lányi András beszélgetett mérföldkövekről, célokról, szerkezeti átalakításról. 

LA: Pár hete volt a Mapei támogatásával megrendezett Tour De Zalakaros kerékpárverseny, Te is indultál?

MB: Persze, a „maratoni", 127 km-es távon indultam.

LA: Mennyi idő alatt teljesítetted?

MB: Jó idő alatt. Én egy 25km/h-s átlagot akartam menni, végül majdnem 30-as átlagot tartottam, az időm 4 óra 17 perc, 56 másodperc volt.

LA: A pálya mennyire volt hegyes-dombos?

MB: Én nem mentem soha egyben még 127 kilométert, a legtöbb ötven volt. Itt nem volt megállás, csak a frissítőknél. Három olyan emelkedő szakasz volt a pályán, ami szerintem legalább 30%-os meredekségű volt. Az első az nagyon kemény volt, a háromnegyedénél leszálltam és toltam, mások is leszálltak, sokan nem bírták. A másodikat azt végigcsináltam. A harmadiknál meg már a felénél leszálltam, mert ott már azt éreztem, hogy sok. Ott már nagyon éreztem a lábam, égett a combom, a térdem fájt, görcs közelben volt. Azt mondtam, dehogy görcsölök, egészében jó volt.

LA: És ezzel így a mezőnyben hol helyezkedtél el?

MB: 196. lettem a 305 között. Középmezőny. Nagyon sokan voltunk. Összesen ezerháromszáznál több versenyző indult, volt a hatvanas, a harmincas, meg a 127 km-es verseny. Voltak korcsoportok, én a Master 3 korcsoportban a 38-ból lettem tizenkilencedik.


Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója - Tour de Zalakaros
1/4
Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója - Tour de Zalakaros




LA: Olvastam, hogy reggel szoktál futni. Hogy fér ez bele a napirendedbe?

MB: A reggel az a hajnalt jelenti. Felkelek négy-fél öt felé, és akkor elmegyek futni. Ha dolgozom reggel, akkor este futok, úgy hatkor. Reggel 40-45 percet futok – Solymár is dimbes-dobos - az olyan 7-8 kilométer, este futok 10 felett, akkor ráteszek egy órát. Akkor megyek, amikor a partnereknek már nincsen szüksége rám, vagy akkor futok, amikor tudom, hogy még alszik a család. Így fér bele.

LA: Hogy néz ki a napirended? Kevés alvás, azután sok munka?

MB: Most az alváson változtattam, mert lefekszem már korán, tíz óra körül, és négy-fél öt felé kelek. Akkor kelek fel négykor, ha van dolgoznivalóm, ha előadásokat kell írnom, vagy valamit meg kell csinálnom. Napközben teljes mértékben az üzleti partnerekkel, vagy az embereimmel foglalkozom, illetve a másik csapásirány a fejlesztések területe. Előre gondolkozom. Én mindig előrébb vagyok egy pár évvel, mint a többiek, meg mint az egész cég, mert csak úgy juthatunk előre.

Kérdezte most az egyik barátom, hogy én hogy szervezem a hetemet? Mondom a hetemet sehogy, mert két hónapra előre vagyok szervezve. Régen úgy csináltam, hogy leültem péntek délután, és megterveztem a következő hetet. Most már nem ülök le péntek délután, mert tele van előre öt hét. Inkább a hónapokat szervezem. Van egy nagy listám, hónap elején átnézem milyen tevékenységeket kell csinálnom. Elég sokat képzem az embereimet, fel kell készülni a kérdéseikre, a statisztikákat meg kell nézni. Ha látok valami speciális dolgot, azt ki kell vizsgáltatni. Elég sokszor tartok előadást, azokra is fel kell készülni, ez tényleg sok idő.

LA: Hogy bírod ezt a gyilkos tempót? Már csinálod vagy 25 éve.

MB: Még csak 24. Két dolog van, amit megtanultam, és amit az életben látok. Ha olyat csinálsz, amit szeretsz, akkor észre sem veszed, hogy gyilkos a tempó. Attól fáradsz el, amit nem csinálsz meg. Akkor érzek fáradtságot, ha sok a lezáratlan, befejezetlen dolog, attól nyomottnak érzi magát az ember. Az ügyvezetésnek van olyan része, ami nekem nem a kedvencem és ha azt kell csinálnom, akkor azért elfáradhatok. De én lezárom a dolgaimat, ha máskor nem, akkor éjszaka. Ha nagyon sok az elmaradás, akkor inkább egész éjjel fenn vagyok, és lezárok mindent. De hiába dolgoztam egész éjjel, és reggel mégis friss vagyok. Az fárad el, aki unatkozik, vagy nem azt csinálja, amit szeret és belefásul, vagy pedig nagyon sok lezáratlan dolga van.

LA: Az életedben mik voltak eddig a legfontosabb mérföldkövek?

MB: Az első az volt, amikor hat éves koromban beadtak kollégiumba, ez meghatározta az egész életemet. Elszakadtam a családtól, először nem is fogtam fel, hogy mi történik velem, általános másodikban volt egy erős érzelmi fellángolás, akkor éreztem át, hogy elkerültem otthonról. Ez két dolog miatt is fontos volt. Egyrészt hatalmas önállóságot ad, ha úgy fogod fel az egészet, hogy ez egy olyan helyzet, amit ki kell használni. A másik meg, hogy gyökértelenné tesz. Én bárhova megyek, megélek bárhol, de sehova nem kötődök. Nekem nincs olyan, hogy szülői otthon. Nem is volt soha. Ez azért rossz, mert most a gyerekeimnek olyat kellene megteremtenem, amiről nem tudom, hogy milyen.

Az is meghatározó volt az életemben, amikor 14 éves koromban elkezdtem röplabdázni - volt egy tornatanárunk, aki röplabdaedző volt. Akkora volt, mint a kutya ülve, kis ember, de feladónak jó volt. Nagyon jó edző volt. Minden sport jól ment, de ebben játszottam profiként, a Spartacusban ifiként és juniorként is. A középiskola után előfelvételis voltam, elvittek katonának, ez is egy nagyon jó mérföldkő volt. Nekem mint kollégistának nem volt idegen, nagyon jól ránevelt arra, hogy fogadjak szót - a parancs az parancs, nincs játék. Ha mondanak valamit, meg kell csinálni. Utána reklamálhatsz, de addig is meg kell csinálni. Amikor visszajöttem a seregből, akkor szerettem volna a Spartacusban játszani továbbra is, de nem vettek vissza, nem kellettem. Na ez nagyon jó volt. Mert ha visszavesznek, akkor profi játékos lettem volna, tényleg profi, aki csak pénzért játszik.

A következő mérföldkő az volt, hogy felvettek egyetemre és játszhattam a MAFC-ban. Egyetem után játszottam három évig profiként, bújtatottan, állásban. Volt egy munkahelyem, és közben játszottam. Az volt a szerencsém a szerencsétlenségben, hogy nem tudtak többet fizetni. Pedig amikor befejeztem az egyetemet, én voltam a legjobban fizetett mérnök az országban. Kezdő mérnökként, de valójában röplabdásként. Ötezer forint volt a fizetésem, másoknak meg háromezeröt. Ez volt '86-ban. Nem fizettek többet más csapatnál se és akkor azt mondtam, hogy elég volt.

A röplabda volt a meghatározó, ezen keresztül kerültem be a céghez, ott dolgoztam elvileg a szakmámban, amit persze valójában nem tudtam, mert három évig csak röplabdáztam. Volt egy döntő dolog, aminek köszönhetően végül a Mapei-hez jöttem. Kint játszottunk Ausztriában a cég csapatával egy kupán és miután lejátszottuk a meccset, és este hatkor hívtak, hogy Magyarországon van egy építkezés, ahol mi csináltuk a gépészetet, és megállt a fűtés és meg kell néznem. Ez télen volt, januárban. Hajnalban vissza kellett indulnom, kettőre ideértem, mert akkor még nem volt autópálya úgy, mint most. Megoldottam a problémát hajnal négyig, de azt mondtam, hogy erre nekem nincs szükségem. Ekkor szólt a volt feleségem kolleganőjének a férje, aki az első magyar Mapei alkalmazott volt, hogy nincs-e kedvem üzletkötőként dolgozni? Nem gondolkoztam sokat, mondtam, hogy miért ne próbálnám ki? Az utolsó mérföldkő pedig az volt, amikor kirúgták a főnökömet - nem az elsőt, hanem a másodikat - és azt mondták, hogy Béla, akkor csináld te. Végülis ez volt a döntő, ami miatt most itt vagyok és csinálom. 1993. április 1. volt ez. A Mapei-nek egy meghatározó időpont, mert április 1-jén alapították a céget, április elsején lettem főnök és április 1-jén indult el a sóskúti gyár.


Veronica Squinzi, a Mapei csoport stratégiai igazgatója és Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója
3/4
Veronica Squinzi, a Mapei csoport stratégiai igazgatója és Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója




LA: Mi a legfontosabb elvárásod a munkatársaidtól?

MB: A Mapei-nek az a célja, hogy segítsen az embereknek környezetbarát építési megoldásainkkal létrehozni olyan értéket, ahol ők aggodalommentesen tudnak élni, ahol nem fájdul meg a fejük sem attól, hogy feljön a burkolat, sem a bevitt vegyszerek miatt. Nekem minden célom ezt támogatja, és a cégben ezt várom el a munkatársaimtól.

A másik pedig, hogy termeljenek! Csináljanak meg mindent, amit kell, egymást segítve. Van még egy nagyon fontos elvárásom, ez szinte alapvető, hogy mindig emberként kezeljék egymást, akármi is történik. Ha a legnagyobb gondot is csinálja valaki, akkor is emberként kell hozzá viszonyulni. Nem értékelem le, nem kritizálom úgy, hogy letaposom. Nincs rosszabb annál a röplabdában, amikor az ütő elhibázza az ütést, és a másik meg legyalázza a sárga földig. Mi lesz akkor a következő ütésekkel? Ugyanaz, el fogja rontani! De ha csak azt mondod, hogy gyerünk, csináld tovább, és tudsz te ennél jobbat, akkor képes lesz jól csinálni. Nem dramatizálunk. Biztos láttál már olyat, hogy egy kisgyerek focizik az udvaron és belövi az ablakot, majd odamegy hozzá az anyuka, vagy apuka, és ráordít: hogy lehet ilyet csinálni? A szegény kisgyerek, akinek éppen elég baja van, hogy berúgta az ablakot, ráadásul meg is mondta, hogy ő volt, erre legyalázzák a sárga földig. Mit csinált az a gyerek és milyen lesz ettől a hozzáállástól az élete? Egy egészséges felnőtt embert akarunk felnevelni, nem? Nem így kell hozzá állni. És ez igaz a cégben is. Ez a három alapelvárás van, mellette persze be kell tartani a szabályokat.

LA: Saját magaddal kapcsolatban elvárás?

MB: Mondhatnám ugyanezek. Leginkább az, hogy meghozzam azokat a célokat, amiket magamnak kitűzök a cégnél, és mindezt úgy, hogy emellett ember tudjak maradni. Meg van egy elvárásom a családommal és saját magammal szemben. Mindent megadni úgy, hogy a gyerekek is egészségesek legyenek, a feleségem is tudja csinálni a dolgát. Mert én azért úgy osztom be az időmet, hogy jusson rájuk is. A kislányomnak lesz egy műsora pénteken 3-kor. Lehet hogy este tízig dolgozom emiatt, de akkor is úgy szervezem magam, hogy ott legyek. Az nem igaz, amit mondanak akár vállalkozók, akár alkalmazottak, hogy nincs idő a családra, nem tehetsz ilyet. Én elvárom magamtól azt, hogyha vannak gyerekeim, és van egy feleségem, akkor legyen annyi időm, hogy tudjak foglalkozni velük, tudjam kezelni őket. Értelmesen.

LA: Mi a legközelebbi cél, amit el akarsz érni?

MB: Itt a cégben a legközelebbi célom, hogy a munkatársaimnak év végén azt tudjam mondani, hogy megvan az, amit megígértem. Idén el akarom érni a 10 milliárd forintos árbevételt úgy, hogy annak legyen olyan árréstaralma, amiből emelni tudjuk a fizetéseket. Nagy célom a Mapei-en belül, azt elérni, hogy az összes munkatársnak tudjak annyit fizetni, hogy ne legyenek napi problémái. Mert azért majdnem mindenkinek vannak napi problémái. Azután fejleszteni akarom a sósúti gyárat. Négy évvel ezelőtt a mellettünk lévő telket megvettük, most összevonjuk és tudunk rá építeni.

Van még egy célom, ami Katival, a feleségemmel kapcsolatos. Ő coachként dolgozik, és azt szeretném, hogy fel tudja építeni a cégét, úgy, hogy elérje azt a sikert amit szeretne. Az a célom, ami az ő célja. Adok neki időt, támogatom, leveszem róla a gyerekeket ha kell.

LA: A Mapei egy olasz tradicionális családi vállalat, ahol az édesapa vezeti a céget, a feleség a marketinget, a lányuk a stratégiai igazgató, a fiuk pedig a kutatási részleget vezeti. Ez a modell számodra is követendő Magyarországon?

MB: Követendő lehetne nekem is, ha a cég az enyém lenne. Az biztos, hogy a családi vállalkozásban, amit a Kati csinál, benne van ez. Az olaszok ezt nagyon jól csinálják, behozzák a gyerekeiket a cégbe, továbbvive a minőséget. Ha nekem vállalkozásom lenne, akkor azt a modellt követném, amit a Squinzi családnál látok.


Veronica Squinzi, a Mapei csoport stratégiai igazgatója és Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója
4/4
Veronica Squinzi, a Mapei csoport stratégiai igazgatója és Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója




LA: Úgy láttam, hogy az értékesítés és a marketing közé beékeltél egy szervezeti egységet. Ez hogyan működik?

MB: Nem pont közé ékelődött, inkább elé. Ezt termékfelelősi osztálynak hívjuk, ennek Szautner Csaba volt a vezetője. Az ide tartozó termékmenedzserek felelnek a termékvonalakért, azok stratégiájáért, annak megvalósításáért és az árbevételért. Ők határozzák meg, hogy egy-egy vonalon mi legyen. Azután jött a marketing, a termékmenedzserek megmondják, hogy akkor hogyan támogassák. A marketing megadja a támogatást a termékfelelősök és az értékesítés felé és az értékesítés eladja a terméket. Utána van egy következő osztály, a partner-szolgáltatási osztály. Április 1-től Csabi kereskedelmi vezetőként irányítja ezt a négy osztályt, ami nekem óriási segítség, mert eddig ezt én csináltam. Eddig én vittem mind a 9 osztályt, de nem lehet kilenc embert vezetni. Hatot igen. Csabi rátermett, nagyon jól tudja ezt csinálni.

LA: Miért volt szükség erre a termékfelelősi osztályra?

MB: Nagyon egyértelmű. A Mapeinél van 15 termékvonal, mi tartunk ebből tizenkettőt, és minden terméknek kell, hogy legyen olyan felelőse, aki megmondja az irányt, hogyan haladjunk ezzel a termékkel. Ez stratégiai irány, ezért van a marketing előtt. Nálunk a marketing osztály az egy operatív részleg, nem ők döntenek abban, hogy merre menjünk, ők a megvalósításért felelnek. Egy változás van még, a marketingtevékenységet szétszedtük kétfelé. Van a törzspartner-marketing és van egy új partnerszerzési osztályunk, ahova minden olyan marketing tevékenység és PR tartozik, ami a tömegeknek szól, a lakosságnak és azoknak a kivitelezőknek, tervezőknek és kereskedőknek, akikkel még nincs kapcsolatunk.

Azért csináltam ezt a szervezeti változást, mert egy cég legfontosabb területe a terjeszkedés, akik hozzák az újakat. Meg kell tartani a régi partnereket is, simogatni kell őket, de újak nélkül nem tudsz fejlődni eléggé. Mert a törzspartnerek közül egy-egy tönkremehet, elhagyhat téged, mást is behozhat konkurenciának. Akkora tömeget kell most behoznunk, a 10 milliárd forint bevételhez, hogy azt nem lehetett egy emberre bízni, egy vezető nem tudja megcsinálni. Rátettem négy embert, arra az osztályra és már most látszik az eredmény. Sokkal több a kommunikáció most a törzspartnerekkel, és sokkal jobb a konverzió, sokkal többet nyújtunk. Elkészülnek határidőre az értékesítést segítő dolgok, és emellett az új partnerek felé sokkal több cikkünk jelenik meg, jobb a sajtóval a kapcsolatunk, többet tudunk kommunikálni.


Lányi András



Vélemények (0)
Új hozzászólás
Épületek/Lakóépület

MÉD 2020 finalista épületek – Családi ház Üllőn

2020.11.16. 16:24
00:01:41

Elérkeztünk a Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk utolsó részéhez. Az Üllőn található családi ház fekete hullámpala borításával hívja fel magára a figyelmet, de más érdekességeket is rejt a Konkrét Stúdió által tervezett épület.

Elérkeztünk a Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk utolsó részéhez. Az Üllőn található családi ház fekete hullámpala borításával hívja fel magára a figyelmet, de más érdekességeket is rejt a Konkrét Stúdió által tervezett épület.

Épületek/Lakóépület

MÉD 2020 finalista épületek – SA43 társasház

2020.11.16. 16:21
00:01:40

A Varga Noémi és Szelecsényi Balázs által tervezett SA43 társasház a hegyvidéki telek különleges adottságaihoz igazodik. A Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk legújabb részében ezt a karakteres megjelenésű épületet járjuk körül.

A Varga Noémi és Szelecsényi Balázs által tervezett SA43 társasház a hegyvidéki telek különleges adottságaihoz igazodik. A Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk legújabb részében ezt a karakteres megjelenésű épületet járjuk körül.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk