Közélet, hírek

Állásfoglalás a Szépművészeti Múzeumról - javaslat a továbblépésre

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Állásfoglalás a Szépművészeti Múzeumról - javaslat a továbblépésre
Közélet, hírek

Állásfoglalás a Szépművészeti Múzeumról - javaslat a továbblépésre

2010.05.19. 10:57

Cikkinfó

Vélemények:
12

Dosszié:

A bővítéssel kapcsolatban a nyilvánosság előtt már korábban is ellenérveket megfogalmazó szakértők tíz fős csoportja az alábbi közleményt juttatta el ma szerkesztőségünkhöz. Ebben összefoglalják kritikai szempontjaikat és javasolják, hogy a fenntartó kérje az MTA részletes állásfoglalását a múzeumfejlesztéssel kapcsolatban. 

A Szépművészeti Múzeum bővítése körül 2010 elején kialakult éles vita nyomására
ígéret hangzott el a kifogásolt tervek gyors átdolgozására. Mivel ennek határideje
közel két hónapja lejárt, a közvélemény elvárható tájékoztatása azonban, csakúgy
mint az eddigiekben, ezúttal is elmaradt, szükségesnek érezzük felhívni a figyelmet az
ügy azóta napvilágra került részleteire és összefüggéseire. Magyarország egyik
legfontosabb közgyűjteménye jelentőségének megőrzéséhez és méltó
továbbörökítéséhez szükséges az épület bővítésének lehetőségeit végiggondolni.
Az intézmény működtetéséhez és az otthonául szolgáló épületnek – a muzeológiai
és műemléki szempontoknak maradéktalanul megfelelő – átalakításához azonban
szakmai és társadalmi vitát követő, széles körű egyetértésnek kell alapul szolgálnia.
Meggyőződésünk, hogy a kiemelkedő építészeti értékű múzeumépület átalakítása csak az eredeti értékek és funkciók tiszteletben tartásával történhet meg. Az elsősorban múzeumi funkciókat szem előtt tartó bővítést meg kell előzze az épület használatba bevonható tereinek számba vétele.

Az épületektől nem vonatkoztatható el városképi környezetük sem, márpedig ez a
Szépművészeti Múzeum esetében műemléki és világörökségi védettséget is jelent. A
Szépművészeti Múzeum historizáló épülete, valamint közvetlen és tágabb környezete
európai összevetésben is páratlan harmóniát mutat, s ehhez az összhanghoz csak a
visszafogott beavatkozások lehetnek méltóak – amennyiben azok egyáltalán
szükségesnek bizonyulnak. A Szépművészeti Múzeum esetében a bővítés és a
rekonstrukció kérdései egymástól elválaszthatatlanok. Ezek külön programként és
külön beruházási célkitűzésként való kezelése – amiként az utóbbi évek
gyakorlatában tapasztalható volt – mind az érdemi szakmai szempontok, mind az
építészeti ésszerűség oldaláról tarthatatlan.

Fontosnak tartjuk, hogy a kulturálisan, városképileg és turisztikailag egyaránt kiemelt,
világörökségi védettség alatt álló műemlék és környezete esetében az
engedélyezési folyamat csakis a teljes átláthatóság és társadalmi nyilvánosság
jegyében legyen lefolytatható.

A Szépművészeti Múzeumnak a közelmúltban nyilvánossá vált, átgondolatlan funkcióbővítése azt a veszélyt is magában hordozza, hogy a felépítendő új funkciójú épületrész az aránytalan hazai múzeumfinanszírozás rendszerét tovább torzítja. Európai uniós forrásokat csak egy teljes mértékben átlátható és a rentábilis fenntarthatóság szempontjait is figyelembe vevő beruházásra szabad igénybe venni. A földalatti bővítés nemrégiben nyilvánosságra került tervei azonban olyan új teret és olyan új funkciókat látszanak létrehozni, amely többletköltségeket generálhat, s amelyeket a múzeum vagy a kötelezően előírt közgyűjteményi feladatok rovására lenne képes fedezni, vagy további költségvetési forrásokat igényelhet. Ez a felismerés a szabálytalan eljárás eshetőségére, a fenntartó felelősségére is figyelmeztet.

A Szépművészeti Múzeum nemzetközi jelentőségű magyar közgyűjtemény; ezért
kulcsfontosságú, hogy az itt őrzött gazdag műkincs-állomány bemutatására legyen
egy művészettörténeti és muzeológiai szempontokat érvényesítő, tudományos
munkán alapuló koncepció. Olyan múzeumvezetési gyakorlatra és intézményi
kommunikációra van ugyanis szükség, amely nem csupán az intézményben nagy
költséggel megvalósított, de gyakran nem a múzeum szakmai munkatársainak
tudományos teljesítményén alapuló „megakiállítások"-ra figyel, hanem alapfeladatát jobban betöltve képes a látogatók figyelmét felhívni a Szépművészeti Múzeum közgyűjteményének európai rangú kincseire is. Ezért javasoljuk, hogy a Szépművészeti Múzeum fejlesztésének kérdésében a fenntartó hivatalos formában kérje az ország illetékes tudományos testületeinek, elsősorban a Magyar Tudományos Akadémiának a részletes állásfoglalását, s e tárgyban készülő, mérvadó koncepció határozza meg a Múzeum fejlesztését.

Budapest, 2010. május 18.

 

Barkóczi István művészettörténész, muzeológus
Nagy Gergely ICOMOS MNB elnöke
Ráday Mihály művészettörténész, városvédő
Rozsnyai József művészettörténész
Sarkadi Márton építész
Sisa József művészettörténész
Szilágyi Márton irodalomtörténész, egyetemi docens
Székely Miklós művészettörténész, a CentrArt Egyesület elnöke
Takács Imre művészettörténész
Tóth Áron művészettörténész, CentrArt Egyesület tudományos titkára

 

 

Vélemények (12)
Silvio
2010.05.25.
08:10

a fenti vita mára okafogyottá vált, mivel idöközben megvolt a legújabb Tervtanács Szépművészeti Múzeum ügyében: http://www.epiteszforum.hu/node/15980, csak meglehetősen gyorsan lekerült a cimlapról.

Talán ciki, de a Tervtanács egyetértett a változtatással, a lépcsőbevágás elhagyásával.

Silvio
2010.05.24.
19:17

"Ezért javasoljuk, hogy a Szépművészeti Múzeum fejlesztésének kérdésében a fenntartó hivatalos formában kérje az ország illetékes tudományos testületeinek, elsősorban a Magyar Tudományos Akadémiának a részletes állásfoglalását, s e tárgyban készülő, mérvadó koncepció határozza meg a Múzeum fejlesztését."

A múzeumoknak saját maguknak, saját munkatársaiknak kell kialakítaniuk a koncepciót és nem kívülről diktálva, ráerőltetve az intézményekre!

Igazán furcsa, hogy ezt muzeológusok is felvetik, és így gondolják!?

Ez a felvetés magának a szakmának és a muzeológusok degradálását jelenti.

Lehet szakembereket felkérni, külső szakvéleményeket kérni – de alapvetően a szakmai irányt, koncepciót kidolgozni a muzeológusok feladata. Nagyon érdekes felállás, bizarr helyzet, ha olyanok mondják meg a tutit, akik még egy napot sem dolgoztak múzeumban!

  És egyáltalán, amit korábban rebesgettek, hogy aláírókat várnak - miért nem tették lehetővé, hogy az a mintegy 8000-9000 ember, aki eddig a Szépművészeti Múzeum bővítési, építészeti tervét  kritikával illette, csatlakozhasson?

  Egyre inkább úgy tűnik, hogy e vita mentén egy bizonyos érdekközösség saját érdekeit akarja kinyilvánítani és keresztülvinni!

 

lecsó
2010.05.20.
14:23

Tehát a kritikusok kizárólag beakasztós szomszéd tehenészek lehetnek. Kedves huszonévesek! Olvasgassatok ezt-azt az 50-es évekből. Meg fogtok hökkenni. Magatokon.Más dolog. Azzal a ténnyel, hogy egy autópálya forgalmát átvezetik a Hősök terén, valójában mi mellett is szeretnénk érvelni? Másként fogalmazva, mi is lenne az elérendő cél, múzeumilag, autópályailag?

halottember
2010.05.20.
13:45

Kéretik azonnal visszaállítani az omnibuszközlekedést Pest-Budán! Egyébként meg “Örök élet, ingyen sör!”A tudós (legalábbis magukat a Tudomány piedesztáljára emelő) bácsik ott vannak eltévedve erősen, hogy egy épület (köztér meg pláne !)-bármilyen sok szép faragott díszítés is van rajta- nem műtárgy = halott-befejezett különféle vitrinekbe rakosgatható magazskútúrálizs kincs (mivel a tudós bácsik úgy közvélekednek róla), hanem sokkal inkább egy élő organizmusra hasonlít. Egy élő városban legalábbis.Persze lehet mumifikálni, de azért egy élőlénnyel mondjuk kicsit szívesebben csókolózik az ember, mint egy tetemmel, bármilyen szépen is van balzsamozva…Egyébként ennyi erővel kis öntevékeny muzeológus-művészettörténész-kandelláberológus csoportok méltán vétózhatnák meg mondjuk Hajdú Szabolcs új filmjét, hogy nem “hagyományőrző” a képi világa… (Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nekik mondjuk nem tetszik, esetleg-ne adj‘ Isten nem értik, mert a (nagyon magas) képzettségük szakbarbár módon beszűkíti világlátásukat.)  ((Melleseleg lásd: akadémizmus-szabad művészet))Egyébként közegészségügyi kérdésekben is fognak majd nyilatkozatosdit játszani?Tényleg nem most kéne pampogni, ha annyira komolyan gondolták volna a dolgot a Bölcsek, akkor az egész, meglehetősen zavaros történetnek tényleg nem ezen a pontján és ilyen kerékkötő módon kellett volna, kellene beavatkozniuk…Mérhetlenül szomorú ez a savanyú a szőlő -dögöljön meg a szomszéd tehene is- típusú hozzáállás.Az egyetlen igazságuk abban áll szerintem, hogy ez az egész ügy mutyiszagú, meg sunnyogós hatást kelt, mert belterjes volt a pályázat és az embereket sem tájékoztatták idejében, nem kérdezték meg hogy ki mit szeretene (mint ahogyan egyébként kb. minden középület úgy keletkezett és fog keletkezni e sártekén, hogy a Nép (de legalábbis az MTA) közfelkiáltással elfogadja a funkciósémát és a főhomlokzatot….) “Annál jobb itt, minél rosszabb…”  

Mócsi Gábor
2010.05.20.
12:14

Javaslom a tisztelt hozzászólóknak, hogy tanulmányozzák át a vitát történetileg is, sok olyan információval fognak találkozni, amelyek birtokában bizonyára árnyaltabb lenne az álláspontjuk. Endrődi Gábor és Masznyik Csaba kiemelten színvonalas hozzászólásai a tárgyban, kötelező olvasmány.

socat
2010.05.19.
22:42

Figyelitek? nemhogy tervmódosításokat nyomnak le a nyertes tervezők torkán, még számon is kérik a határidőket, mint valamiféle megbízó. Ilyen kurta állásfoglalásokat én is röpke összeírok wördben, amíg az építészek serényen csinálják a verziókat (kiviteli terveket!) a témára, csak mert füttyentettek egyet a tisztelt "állásfoglaló" Szakértőurak... ennyit a progressziv műemlékvédelemről MTA ide vagy oda.

sanyiahegyről
2010.05.19.
17:54

"elsősorban a Magyar Tudományos Akadémiának a részletes állásfoglalását, s e tárgyban készülő, mérvadó koncepció határozza meg a Múzeum fejlesztését."

O M G, a központi okosság talán mindig jobb és hitelesebb ... 

marhára nem az MTA az illetékes ebben a kérdésben! (vagypedig mindenben illetékesek, ahogy ez manapság már divattá válik lassan ...NEMMELLESLEG, az MTA emlegetése egyfajta politikai állásfoglalás is, amit igencsak nemkéne belekeverni többletként egy kváziszakmai vitába)

Balogh Csaba
2010.05.19.
15:56

"Meggyőződésünk, hogy a kiemelkedő építészeti értékű múzeumépület átalakítása csak az eredeti értékek és funkciók tiszteletben tartásával történhet meg. Az elsősorban múzeumi funkciókat szem előtt tartó bővítést meg kell előzze az épület használatba bevonható tereinek számba vétele."

 Önök szerint a múzeumpedagógiai foglalkoztatók, az előadőterem, a kultúrált múzeumi shop, a hónap műtárgyát bemutató egység és 1000 m2 új korszerű kiállítóterem mi a túró, ha nem múzeumi funkció? Csak nem a sarokban lévő 150 m2-es étterem zavarja a szemeket???? Valaki netán nem kapta meg a bérleti jogát, pedig szerette volna?

 

"A Szépművészeti Múzeum historizáló épülete, valamint közvetlen és tágabb környezete európai összevetésben is páratlan harmóniát mutat"

Csak nem a hősök terei autópályára és forgalmi csomópontra utalnak? esetleg a szétfolyó soha be nem fejezett koncepciótlan térre?

 

"A Szépművészeti Múzeum nemzetközi jelentőségű magyar közgyűjtemény; ezértkulcsfontosságú, hogy az itt őrzött gazdag műkincs-állomány bemutatására legyenegy művészettörténeti és muzeológiai szempontokat érvényesítő, tudományosmunkán alapuló koncepció. Olyan múzeumvezetési gyakorlatra és intézményikommunikációra van ugyanis szükség, amely nem csupán az intézményben nagyköltséggel megvalósított, de gyakran nem a múzeum szakmai munkatársainaktudományos teljesítményén alapuló „megakiállítások”-ra figyel, hanem alapfeladatát jobban betöltve képes a látogatók figyelmét felhívni a Szépművészeti Múzeum közgyűjteményének európai rangú kincseire is."

Jaa megvan, szóval a Baán László székére fáj valamelyikük foga...

 

"Ezért javasoljuk, hogy a Szépművészeti Múzeum fejlesztésének kérdésében a fenntartó hivatalos formában kérje az ország illetékes tudományos testületeinek, elsősorban a Magyar Tudományos Akadémiának a részletes állásfoglalását, s e tárgyban készülő, mérvadó koncepció határozza meg a Múzeum fejlesztését."

Na ne vicceljünk már az MTA-val.

 

Hajrá Baán László, hajrá haladás. A múzeológusok meg értsék meg végre, hogy nem önmagukért dolgoznak közpénzen, hanem azért, hogy a kultúrára éhes közönséget kiszolgálják, ellássák korszerű művészeti élményekkel. Senkit nem érdekel a pincében porosodó szuperértékes műkincs, ha nem tálalják korszerű csomagolásban. Ehhez kellenek az új terek, az új funkciók, a korszerű tér. 

gloomysunday
2010.05.19.
16:58

@Balogh Csaba: lassan az az érzésem, hogy a rengeteg hozzáértő muzeológusnak nem is a tervvel hanem a múzeum vezetésével van a problémája, a kifogások annyira semmitmondóak hogy ez már vállalhatatlan

én is a húszas éveimben járok, szomorú, hogy az MTA nem képes számomra és rengeteg fiatal számára sem hitelesen képviselni a haladás eszményét 

kékharis
2010.06.05.
22:39

@Balogh Csaba: Renémy, ha építész vagy, legyen a te főnököd egy hatalomvágyó, megalomániás halbiológus. Gondolkozz néha. Nem biztos, hogy fájni fog a fogad a székére, de hogy nem fogod kedvelni, azt írásba adom. Baán úr eredeti foglalkozását tekintve közgazdász, aki a politikai szamárlétráról libbent át a kiszemelt múzeumigazgatói székbe. Azóta kiváló embereket alázott meg és űzött el, politikai összeköttetései folytán egyre több pénzt és hatalmat kaparint magához más intézmények rovására és az általa igazgatott múzeum kárára is, és még hosszan lehetne sorolni bokros érdemeit. Ne várd, hogy akik bő kortyokban isszák a levét ennek az ámokfutásnak, még tapsoljanak is hozzá. (Hál'Istennek, nekem se főnököm, de még így is túl közelről élvezem a műsort.)

Attól tartok egyébként, hogy amit te "korszerű művészeti élménynek" nevezel, az pont az a büdös gázzal töltött, naaagy, csiricsáré léggömb, amiből a közelmúltban - nagyon sok közpénzt fölemésztve - eldurrant néhány a Hősök terén. De attól, hogy a Szépművészeti a Városligetben van, még nem a vurstli.

Más. Az itt hadonászó, tutimegmondó ifjoncok mind a Csávoly-tanszékről szabadultak? Hozzátok ki az ellenőrzőtöket, osztályintő.

solaitid
2010.05.19.
15:38

juj, ez már nevetséges

_vegso_
2010.05.19.
14:37

Tisztelt Állásfoglalók!

 Miért titkolták eddig ezt a nagyszerű, rövid, de annál tömörebb és szakmailag kifogástalan álláspontjukat. Mikor is volt az eredményes tervpályázat.....2 év....

 Az időzítés pompás, verjünk gátat minden elé, akasszunk be a másiknak, csak így haladhat előre az Ország! Gratulálok!

 

egy huszon éves aki jobb jövőt remél!

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.