
Apróság, de jól esik
A Tetőakadémia szervezői idén kitalálták, hogy a résztvevők között ajándékot sorsolnak ki, és azt egy kis összejövetel keretében adják át a szerencsés nyertesnek, Koch Marianne Judith műszaki ellenőrnek. A nyeremény apropóján egy kis visszajelzés és elismerés egy résztvevőtől a szervezők felé.
A Tetőakadémia szervezői idén kitalálták, hogy a résztvevők között ajándékot sorsolnak ki, és azt egy kis összejövetel keretében adják át a szerencsés nyertesnek. Nem nagy ügy, nem is szánták annak, de azért mint a rendezvény médiapartnerét, minket is meghívtak a nyeremény átadójára, egy kellemes reggeli beszégetésre a szervezőkkel és persze a szerencsés nyertessel, Koch Marianne Judith műszaki ellenőrrel. Marianneban egy vérbeli humorista veszett el, olyan szórakoztatóan beszélt élőben a Tetőakadémiáról. Érdekes volt őt hallgatni, amikor a saját szavaival nagyjából ugyanazt mondta el, mint amit a háttérben a szervezők az előkészítés során maguknak célként megfogalmaztak. Sajnos Mariann őszinte, szívből jövő szavait ott a helyszínen nem rögzítettük, így megkértük, hogy a lényeget írja le nekünk, és küldje át e-mailen. No persze az írott szöveg nem tudja ugyanazt az őszinte lelkesedést visszaadni, mint az élő beszéd, de talán ebből is átjön valami, amit - azért valljuk be – mindannyiuknak, szervezőknek és médiapartnereknek egyaránt jól esett hallani. Mert jó, ha meg tudjuk becsülni egymás erőfeszítéseit. Jó, ha az ember munkáját mások is elismerik. Nem nagy dolog, de tényleg jól esik.

Tetőakadémia nyereményátadó - Koch Beatrix (Alukönigstahl), Birghoffer Péter (Rheinzink), Friedman Zsuzsanna, Nemes András (Tondach), Koch Marianne Judit, Banó Veronika (Alukönigstahl), Seidl Tibor (CAD Stúdió Kft.), fotó: perika

Tetőakadémia nyereményátadó - Koch Beatrix (Alukönigstahl), Birghoffer Péter (Rheinzink), Friedman Zsuzsanna, Nemes András (Tondach), Koch Marianne Judit, Banó Veronika (Alukönigstahl), Seidl Tibor (CAD Stúdió Kft.), fotó: perika
"A kreditpontok gyűjtésének kezdetén, öt éve vettem először részt kollégáimmal a TETŐAKADÉMIA rendezvényén. Az előadások tetszettek, így a következő években már kerestük a programot. Azóta minden Budapesten tartott előadáson ott voltam. Nagyon tetszik a programban, hogy az előadók nem a saját cégük-termékeik reklámozását és a többiek leszólását tartják elsődleges teendőjüknek, hanem minket, a szakma képviselőit tájékoztatnak az újdonságokról. Az előadásokat minden évben egy-egy témakör köré, egységes rendszert alkotva építik fel, időnként nem-építész vendég előadóval egészítve ki a programot. Az előadások között Tibor mindig érdekfeszítően vezeti fel a következő témát, időnként történetekkel, érdekességekkel színesítve mondandóját.Kellemes, családias a légkör az érdeklődő kollégák nagy létszáma ellenére is. Régi kollégákkal, évfolyamtársakkal is gyakran találkozom. A helyszín megválasztása is találó, a műszaki egyetemet mindenki kicsit otthonának érzi, még az is, aki nem ott végzett. A Tetőakadémián érezni a szervezők összehangolt munkáját, odafigyelését. Az idei évben egy sorsolással tették izgalmasabbá a programot. Legnagyobb meglepetésemre én nyertem meg az iPod touch-ot. Ennek azért is örültem nagyon, mert még soha, semmit nem nyertem. Köszönöm szépen. A szervezőknek kívánok további sok sikert, és azt, hogy a következő években is ebben a szellemben tartsák meg a TETŐAKADÉMIA előadásait."
Koch Marianne Judith
műszaki ellenőr
A TETŐAkadémia szervezői:
- Alukönigstahl
- Bachl
- Rheinzink
- Roto
- Tondach
- Weishaupt