Nézőpontok/Kritika
Architecture V4 1990–2008
2009.10.02. 05:19
Az Architecture V4 1990–2008 című kötet Magyarországot bemutató fejezete azt mutatja meg, ami a meghívott szerkesztő, Puhl Antal számára a legjelentősebb kortárs magyar építészetet jelenti. Úgy tűnik, Puhl nem is törekedett arra a képtelenségre, hogy minden meghatározó építészeti irányvonalat képviseltessen egy-egy épülettel.
Nem szeretem az országok közötti összehasonlítgatásokat. Nem csak azért, mert Magyarországon a napi demagógia alapját képezi a szomszédos államokkal való példálózás, a durva leegyszerűsítésekből kiinduló „bezzegezés", hanem mert az építészszakmában is tapasztalható általános frusztráció egyik sajátos megnyilvánulása. Mindig ugyanaz a nóta: a cseh építészek bátrabbak, kísérletezőbbek, a lengyelek úgy művelnek izgalmas, európai színvonalú építészetet, hogy közben minden részletet „lengyel nyelven" rajzolnak meg, s a szlovákok már felhőkarcolókban gondolkodnak. Ezeket a irígy kitöréseket – ha nem is értek velük egyet – érteni vélem; pontosan látom a frusztráció és a vakság, a mások érdemeit sokszor irreálisan felnagyító kényszerképzetek okait. Legalább ilyen visszatetsző persze az ellenkező magatartás is: "a magyar építészet is van ilyen jó, sőt!, csak senki nem veszi észre". Bármilyen furcsa, gyakran nem is olyan könnyű e hangos kórusok hatásaitól teljesen függetlenül gondolkodni.
Az Architecture V4 1990–2008 című könyv természeténél fogva mégis összevetésekre késztet. A Visegrádi Négyek országaiból egyenként tizennyolc, az elmúlt tizennyolc évben emelt épületet mutat be a kötet, melyet Stempel Jan Szlovákiában született (pontosabban akkor még Csehszlovákia - a szerk.), tanulmányit Magyarországon elvégző, jelenleg Prágában élő építész szerkesztett négy, az egyes országokat képviselő munkatársával együtt. A látványos fotókból és rövid, velős leírásokból álló összeállítások összevetése most is, mint mindig, veszélyes vállalkozás, hiszen a válogatás szempontjait az egyes fejezetszerkesztők határozták meg, az ő szimpátiájuk, a jó építészetről alkotott képük, továbbá a fotók jellege és minősége nyilván nagyban meghatározta az összképet. Tizennyolc épület eleve nem lehet objektív keresztmetszete közel két évtized építészetének, a számvetés tehát mindenképpen torz eredményre vezetne.
A Magyarországot bemutató fejezet is nyilvánvalóan inkább azt mutatja meg, ami a szerkesztő, Puhl Antal számára a legjelentősebb kortárs magyar építészetet jelenti. Úgy tűnik, Puhl nem is törekedett arra a képtelenségre, hogy minden meghatározó építészeti irányvonalat képviseltessen egy-egy épülettel, inkább kiemelt néhányat közülük, s azokat több művel is szemléltette. A válogatás valahogy azt az érzést kelti, hogy Magyarország építészeti élvonalát még mindig a 90-es években és az ezredfordulón csúcsára jutó ún. magyar téglaépítészet dominálja, mely a kísérletezés helyett inkább a filozófikus hangvételt választja és regionalista tendenciákat mutat. Az összkép azt sugallja, hogy Magyarországot nem csak a világon átsöprő építészeti divatok és technológiai újítások, de a régi kereteket kitágító szellem is jobbára elkerüli.
Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy a tizennyolc épület ne volna mind kiváló mű, de feltűnő bizonyos, egymással szellemi rokonságban álló vonalak és építészkörök – nyilván tudatos – felülreprezentálása, s mások – még tudatosabb – mellőzése. Sokat elárul, hogy az Építész Stúdióhoz köthető épületek közül négy is szerepel (kicsit gonoszkodva: ez a teljes válogatás 22%-át teszi ki!), s hogy a szerkesztő nem mulasztott el egy kicsit hazabeszélni: kapásból két épület a Puhl-iroda alkotása. A különféle építészeti iskoláktól elszakadni igyekvő építészeti gondolkodást csak néhány épület képviseli, de a legfrissebb, immáron tényleg új alapokról induló, kísérletező törekvések teljesen kimaradtak a sorból. Nem a válogatás – szükségszerű – szubjektivitásával van a gond, inkább csak azzal, hogy apró utalásokat sem tesz a magyar kortárs építészetben létező további, szintén meghatározó felfogásmódokra.
Puhl Antal alapállását a bevezető tanulmányban fekteti le: kijelenti, hogy mint gyakorló építész, nem akarja egy kritikus szerepét magára ölteni, nem akar minősíteni, kategorizálni. Teszi ezt azért, mert az alkotó szemszögéből egészen más kortárs építészeti tendenciák bontakoznak ki, mint egy kritikuséból vagy építészettörténészéből. A szerző mégis hosszas fejtegetésekbe bocsátkozik az építészettörténet-írás szemléletbeli problémáiról, s azokat a 20. századi magyar építészet speciális kérdéseire vonatkoztatja. Érinti a hazai építészetnek a sorozatos társadalmi változásokkal, a politika szerepével és a különféle alkotói attitűdökkel való viszonyát, elmélyed a beruházói szféra és az építészszakma kapcsolatának az elmúlt húsz évben tapasztalható jellegzetességeiben is.
A konkrétumoktól, szemléltető példáktól szinte teljesen mentes gondolatfolyam két nagy – ma is érvényesülő – alkotói attitűdöt különböztet meg – ezeket Puhl avantgárdnak (erős építészetnek) és tradicionálisnak (gyenge építészetnek) nevezi. A 20. századi magyar építészet három sűrűsödési pontját is felvázolja (a két világháború közötti modernizmus, a 70-es évek „kiüresedett" szocialista építészete ellen fellépő organikus iskola és a 80-as években meginduló gazdasági átrendeződés nyomán bekövetkező változások). Felesleges részletezni, hogy mindez nyilvánvalóan durva leegyszerűsítés. A tudatosan gyengén körvonalazott, a határozott megállapításokat, irányvonalak megvilágítását kerülő, inkább általánosságokra szorítkozó szöveg inkább egyfajta helyzetjelentés, semmint a kortárs magyar építészetet bemutató áttekintés.
Felmerül a kérdés, hogy e tudatosan és felvállaltan kizárólag a személyes szimpátiát tükröző válogatás, illetve az elmúlt két évtized építészeti törekvései helyett inkább a szakmagyakorlás elméleti és operatív gondjait részletező tanulmány szerencsés-e egy olyan kötetben, amely természeténél fogva csak pillanatnyi benyomásokat, ízelítőt adhat négy ország kortárs építészetéről? A kötet koncepciója nem inkább egy sokszínű, az adott „építészeti produkciót" a lehető legtöbb aspektusból megmutató válogatást és összefoglaló írást kívánna?
Úgy tűnik, hogy a másik három ország szerkesztői jobban igazodtak a könyv elgondolásához – noha sajnos nem mondhatom, hogy nagyon tájékozott lennék az ottani kortárs építészeti irányzatokban. Annyi mindenestre látszik, hogy a válogatások a helyi építészet sokkal szélesebb spektrumát tárják elénk, s a szerzők nem féltek az áttekinthetőség, a könnyebb tájékozódás kedvéért néhány fontosabb szemléletbeli vonalat meghúzni.
Haba Péter
A kötet további szerkesztői: Rostislav Švácha (Csehország), Henrieta Moravčíková (Szlovákia), Marta Leśniakovská (Lengyelország)
12:58
Az Architecture V4: 1990-2008 c. kötet megtekinthető és előjegyezhető a FUGA - Budapesti Építészeti Központ könyvesboltjában.Üdvözlettel: Merc Hajnalka (könyvFUGAbooks)
08:17
Kedves Péter!Mindig érdeklődve olvasom a véleményeid, kritikáid ahogy ezt korábban jeleztem is.Nem volt célom, hogy tanácsokat adjak, hogyan írj recenziót, csupán annyit jegyeztem meg, hogy - véleményem szerint - ez az írásod elsietett, és felsoroltam, hogy engem mi érdekelt volna jobban az "én másképp válogattam volna" alapgondolat mellett. Nem helyett, hanem mellett. Nyilván mindenki másképp válogatott volna, félreértés ne essék én nem Puhl válogatását védem, amit joggal érhet érdemi kritika. De a Tiéd most nem az volt (az én olvasatomban).
Egy kritikus/teoretikus akkor végzi jól a dolgát, ha olyan információkat gyűjt össze, olyan következtetéseket von le, amit a kevésbé felkészült olvasó nem, vagy nem könnyen tudna megtenni. Puhl szövegének és válogatási módszerének lesajnálása nem ilyen, azt bárki izomból/indulatból meg tudja tenni, miközben figyelmen kívül marad azt a tény, hogy itt nem egy ország bemutatkozásáról van szó, hanem egyszerre négyről, ezért nehezen védhető, ha a recenzens el sem olvassa, (vagy legalábbis erről nem szól) hogy mit írnak a szomszédos országok kurátorai.
A másik három név... hát kössz, tényleg odaírtad.Fél óra googlizás után nagyjából sikerült beazonosítani, hogy kik is a többi ország válogatásának gazdái: mind teoretikusok.Ennek fényében legalábbis meglepő, amit a prágai recenzió ír:
"Puhl nyújtotta be a legelméletibb, legmagasabb színvonalú tanulmányt.A címe – Creators´ Attitudes in Contemporary Hungarian Architecture (Alkotói magatartások napjaink magyar építészetében) – és tartalma, a képblokkal együtt homogén, s azt mutatja, hogy a magyar építészet magabiztos, s úgy tűnik, hogy szilárd alapjai vannak, amelyből kinő, de amelyet messze nem csak a kedvenc és virtuóz megoldású építészeti technológia, a téglaépítészet esztétikai hatásának kihasználása jelent."
Most nem arra gondolok, hogy egy kurátor a válogatásával az egységesség látszatát keltve jobb, vagy más színben tünteti fel az ország építészetét, mint amilyen az valójában, hanem arra, ahogy írtam is, hogy Puhl szövege árnyaltabb annál, mint ami a recenziódból átjön...
Részemről várom a könyvet, addig csak az emlékezetemre hagyatkozhatok.
Üdv!Masznyik Csaba
21:32
...azt én sem értem, miért lenne baj az egyes országok közötti példálózással, kifejezetten hasznosnak gondolok minden olyan szembeállítást, ami a szomszédban zajlik.
De egyetértve a cikkíróval, nekem is úgy rémlik, mintha magyar építészetben sokkal több értéket teremtettünk volna az elmúlt 20 évben, mint amennyit kapásból idézni "tudunk". Nehéz ezt jól megfogalmazni, de egyfajta "kollektív aktuális-naprakész tudatra" gondolok, ami erősebbnek tűnik kifelé irányulva, mint önmaga felé.
Sőt az is lehet, hogy ez igaz az az elmúlt 20 éven túl is....
Várom én is a könyvet, és kíváncsi vagyok, hogy a BMÉn végzett, nemzetközi elismertségű Stempel mennyi munkát tett be a sajátjából. Mindenesetre az ADNS iroda hosszú ideje folyamatosan minőségi munkákat ad le.
Az olyan biennálé szalagcímek, mint "NEXT" vagy "More ethics..." nehezen foghatók egy alkotó építész számára. Mert ez az egész vagy reklám és önkielégítő népszerűségkeresés vagy egyszerűen témán kívüli dolog.
Nem tudom mi volt a vita a NEXT körül de a beválogatott, és egyébként kiváló műveket és alkotókat a fiatalabb nemzedék biztos nem tudta a felhívással azonosítani.
A "more aethics"-ről egy anekdota:
Szerkezeti szakirányra jártam, szerkezettervezés tárgyat az azóta elhunyt Becker tanár úr adta elő. Abban az időban a koleszban csüti buli volt minden csütörtökön, ez az előadás pedig péntek 8-tól. Ha (picit)másnaposan is , de mindig ott voltunk. Guzsik mellett a másik legjobb volt. Igaztalan lennék, ha nem tenném, hozzá (most), hogy délutáni órákban, amikor nem volt még kredit!, mcs.fantasztikus, kortárs építészetről tartott különóráin is mindig ott voltunk.
Nos, szerkezettervezés órán hangzott el az etikáról-erkölcsől egy példa.
Afrikában egy szakadék felett hidat építeni. Ez volt a megbízás egy fiatal szerkezettervezőnek. Megvizsgálta a forgalmat és közölte a megbízókkal, hogy sokkal olcsóbban megússzák egy helikopterrel, ami ide-oda röpköd...
Ez egy lehetetlen és egyben egy láthatatlan történet. Egy balek..., hangozhat el.
Ez erkölcs...De mit lehet ezen kiállítani?
Üdv
KP
14:26
Üdv!Senki nem vádolhatja az Építészfórumot azzal, hogy ne követné elég gyorsan az eseményeket. A V4 könyv értékelésével talán túl is lőtt a célon, hiszen a könyvbemutató tegnap délután (10.04-16.00) volt, de Haba Péter cikke már másodikán megjelent. Recenzió van, könyv sehol. Kétszer indultam útnak, hogy vegyek egyet, de a bemutatón csak Nagy Tamás saját példánya forgott közkézen, a mai (10.05-10.30) kiállításmegnyitón szintén csak valamilyen dugi példány került elő, hogy legalább fel lehessen mutatni. A könyv szellemi atyja, Stempel Jan betegsége miatt mind a 100 megnyitóra szánt példány vele együtt Prágában maradt. Így aztán végképp nem értem, hogy a cikk értékelői mit értékelnek Haba Péter írásában, jóllehet a könyvet még nem is nagyon láthatták... de ez a legkevésbé fontos.
Fontosabb, hogy maga a cikk is talán kicsit elsietettnek tűnik.Már az első mondatát sem értem. Ugyan, mi kivetni való van az országok összehasonlításában önmagában? Összehasonlítás és összehasonlítás között nagy a különbség. Haba Péter unja a szomszéd országokkal való példálózás divatját, a durva leegyszerűsítéseket, aztán a végén bevallja, hogy nem ismeri a szomszéd országok építészetét. Ahogy még sokan mások sem ismerjük. A durva leegyszerűsítés helyett az okos és részletekbe menő elemzéssel Haba Péter recenziója is adós marad.
- Kik válogatták az egyes országok anyagait?- Hogyan választották ki azokat, akik ezt az albumot szerkesztették?- Milyenek voltak az egyes országokban a válogatás szempontjai?- Volt-e bármilyen főszerkesztői törekvés a bemutatás elvének egységesítésére?- Mit írtak a többi ország kurátorai, szerkesztői?- Milyen vélemények születtek eddig a többi országban a megjelent könyvről?- Mi maradt ki vajon a többi ország válogatásából?
Stempel Jan a tegnapi bemutatón állítólag levetítette volna, hogy mely épületek maradtak ki a könyvből. Érdekes lett volna.Cserében nem járt rosszul, aki ott volt, mert Puhl Antal felolvasta a válogatását kísérő tanulmányát az elejétől a végéig, mondván, hogy a kiadvány angol nyelvű szövegét nem valószínű, hogy sokan el fogják olvasni :-)Megjegyzem, a szöveg jóval gazdagabb annál, mint ami Haba Péter recenziójából átjön.
Puhl határozottan és nevesítve vállalta föl, hogy folytatja azt a később erősen vitatott válogatási elvet, amit Sulyok Miklós kezdeményezett a NEXT biennálé kurátoraként: nem akar olyan épületeket szerepeltetni a válogatásában, bármilyen színvonalasak is, amelyek az aktuális építészeti divatok naprakész követéséről szólnak csupán, a "mi is tudunk olyat" logikája mentén. Egy másik biennálé jelszavát is idézve (Több etikát, kevesebb esztétikát) olyan épületeket választott, melyek néhány épület kivételével alapvetően a regionalista vonulatba sorolhatók. Így a tizennyolc bemutatott épületből az első három (Nagy Tamás, Ferencz István és Turányi Gábor NEXT kiállításon is szereplő épületei) akarva, vagy akaratlanul is szimbolizálják ezt a NEXT által kejelölt (és sokat támadott) irányt.Ezt azért érdemes megemlíteni.
Az más kérdés, hogy szerintem is kimaradtak fontos épületek még e logika mentén is, és én is kínosnak tartom, ha a válogatásban a szerző túlreprezentálja önmagát.
Puhl azt is említette, hogy öt kollégáját kérte meg, készítsenek külön-külön egy 22 darabos épületlistát (nem tudjuk, kiket). Ezek között 13 épület azonos volt (nem tudjuk, melyik 13), a 22 lecsökkent országonként 18-ra, így 5 épület beválogatása volt a kurátor "önkénye".
Szerintem érdemes volna megvárni a könyvet, elolvasni és áttanulmányozni a többi ország anyagát, választ keresni a fenti kérdésekre aztán visszatérni ismét magára a könyvre. Már csak azért is, hogy lehetőleg ne kezdődjön újra az a provinciálisozás, ami a NEXT után zajlott.
Üdv!mcs
17:26
@Masznyik Csaba: Kedves Csaba, köszönöm a hozzászólást. Nem szoktam magyarázni a bizonyítványomat, a következő sorokat nem is annak szánom, inkább csak vitának. Nem tartom helyesnek a kritikáimra érkező reakciókra való reagálást sem, a kritika azonban ezúttal annyira komoly volt, hogy érdemes beszélgetni.
Valóban, a szövegből hiányzik néhány, a cikk hiányosságait megmagyarázó sor. Például a második bekezdés végére odatehettem volna, hogy "Mivel sajnos nem mondhatom, hogy a Visegrádi Négyek országainak építészeti irányzatai tekitetében kellően mélyreható ismereteim lennének, ezért a könyv egészét érdemben nem kritizálnám, a Magyarországot bemutató fejezethez - hiszen fontos nemzetközi szereplésről van szó! - mégis bátorkodom néhány megjegyzést tenni." Ezzel a hosszú magyarázkodással azonban nem akartam habosítani a szöveget, reménykedtem, hogy a befejezésben említett hiányosságaim fényében egyértelmű lesz, hogy miért emeltem ki a magyar fejezetet az egészből.
Természetesen átnéztem a többi ország anyagát és elég éles volt az a kontraszt: a magyar fejezet - mégha fantasztikus épületekből is áll - kicsit egyívású a többiek sokoldalúságához képest. Értem, hogy Puhl Antal vállaltan azt a irányvonalat tűzte zászlajára, melyet többek között magyar regionalista építészetnek aposztrofálnak (mi is az? tudja valaki?). Ez az ő szabadsága. Ebben a körképszerű könyvben azonban, amely - akárhogy is nézem - a magyar építészetet képviseli a többi V4-es között, nem tartom szerencsésnek, hogy CSAK és CSAKIS ezt választotta. Nyilván senki sem gondolja azt, hogy Magyarországon csak ez volna a szellemileg konzekvens, mélyen gondolkodó építészet - még Puhl sem, ahogy le is szögezte. Arról nem is beszélve, hogy a felvonultatott épületek egynémelyikének a tanulmányban lefektetett gondolatok alapján való összetartozósága minimum megkérdőjelezhető.
Ami a kérdéseket illeti: a többi szerkesztőt megtalálod a cikk végén. A könyv szerkesztési koncepcióját a bevezető - legalábbis bizonytalan emlékeim szerint (merthogy a könyv most nincs a kezemben) - csak általánosságokban fekteti le, az általad feltett kérdésekkel kapcsolatos részletekben nem mélyed el. Én is próbáltam ezeket megfejteni. Ez a könyvebemutatón nem derült ki???
A következő kérdés szerintem nem elengedhetetlen tárgya egy kritikának: "Milyen vélemények születtek eddig a többi országban a megjelent könyvről?" Bár igazából azokat a dolgokat, melyeket a kérdéseiddel felvettél, nem is feltétlenül egy kritikának kell ismertetni, a kritika csak a végtermékkel kell, hogy foglalkozzon.