Avatva

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanárrá fogadta Steven Holl építészt. A székfoglaló előadás október 30-án volt.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem épületébe lépve először a műszaki egyetemitől merőben eltérő légkör és lépték tűnik fel, az üvegfal mögötti könyvtár otthonossága, a barátságos iskolahangulat. Úgy tűnik, mintha itt a dolgok jóval közelebb lennének a helyükhöz. A Steven Holl előadásának plakátján olvasható felirat ránt vissza a földre: „építészhallgatóknak kötelező!".

A teremben Bartók Mikrokozmosza szól, kis késéssel kezdetét veszi az „ünnepélyes szenátusi ülés", amelynek keretében az Egyetem címzetes egyetemi tanárrá fogadja a meghívott New York-i építészt. Kopek Gábor rektor köszöntőjében Bartók Béla, New York és Holl sokrétű kapcsolatrendszerébe illeszti a mostani eseményt. Azt mondja, a jövőbelátás legjobb módja, ha kitaláljuk. A Bartók távozása óta eltelt időszakban felgyülemlett félelmekkel, kishitűséggel, szürkeséggel szembe állítja az Egyetem által képviselni kívánt szellemi szintet, a párbeszéd természetességét. Ünnepeljük, hogy Budapest ugyanolyan távol van New Yorktól, mint New York Budapesttől – fejezi be beszédét.

Nagy Tamás laudációja után az Egyetem rektora átnyújtja a címzetes egyetemi tanári oklevelet Steven Hollnak, aki lelkesen és e lelkesedés miatt mentegetőzve vallja be Molnár Farkas építészete, mint új felfedezés iránt érzett csodálatát.

Úgy tűnik, a dolgok tényleg a helyükre kerülnek, főleg, ha megácsolódik a híd, amiről Reimholz Péter rektorhelyettes beszél. Ha sikerül átfogni a fesztávot, mondja, aminek egyik végén a Zugligeti út, a másik végén újdonsült kollégájuk, Steven Holl található, aki már elvégezte a hídverés ráeső részét, mostantól az innenső végen kell dolgozni.

Steven Holl előadása öt részre oszlik, amik mind valamely (város)építészeti fogalmat, saját szóhasználatával urbanizmust fednek [sorban: fragments (töredékek), porosity (porozitás), insertions (betoldások), precincts (zárványok), fusion (összeolvadás)].
Ezekbe a kategóriákba sorolja be a bemutatott terveket és épületeket. A Kínában való építéssel kapcsolatban az ottani megrendelők vágyáról és eltökéltségéről beszél, hogy „idealista, zöld, ökologikus" épületeket alkossanak. Ez az optimizmus hagyhat némi kételyt a hallgatóban: fel sem merül ugyanis, hogy a sztárépítészet és ökológia kirakatba tehető hibridei milyen társadalmi áron valósulnak meg, hogy a kínai nyersanyag- és energiaéhség összeegyeztethető-e a fenntarthatósággal.
Maga Holl meséli, hogy nemrég Kínában egyik épületét a kiviteli tervek elkészülte előtt elkezdték építeni, egy másik projekt mintalakását ötször kellett megépíteni a helyi kivitelezés gyatra minősége miatt stb.

Ahogy várható, sztorikkal, anekdotákkal szövi át az előadást. Szerinte a pályázatok arra valók, hogy az ember kipróbáljon valami érdekeset, így számára mindig meglepő, ha nyer. Kiszámolta, hogy az USA egyhavi iraki háborús költségvetése tizenkét ötvenezer fős város felépítésére lenne elegendő Kínában. Elmondja, hogy az MIT kollégiumának terveinél a homlokzat pontosan huszonöt százalékos áttörtsége és az épület statikai színdiagramjának külső színezésként való felhasználása mennyire imponált a mérnök-professzoroknak. Ugyanitt kudarcba fulladt a diákszobák bútorzatának megtervezése, mert a lakók teljesen átformálják a berendezést (ejnye). Nem akar stílust, nem akar mindenhová fehér házakat tervezni (ezt jól megkaptad, Richard). A Yale Egyetem közelében építendő szennyvíztisztító telep beruházásának felügyelőbizottságában nagy számban fordultak elő a Yale-en tanító építészek feleségei, ezért ide nem lehetett akármit építeni. Később egyikük lánya itt akarta tartani az esküvőjét. Biarritzban a szörfközpont és tengermúzeum pályázatát vélekedése szerint azért nyerte meg, mert - egyedüliként a pályázók közül - fiatalkorában sokat szörfözött.

A hatalmas életmű tanulságos, a háttértörténetek szórakoztatóak - rokonszenvünk és tiszteletünk továbbra is a Steven Holl-é, a reveláció viszont elmaradt. A budapesti felhőkarcolóépítést illetően úgy vélekedett, a kérdést nem lehet igennel vagy nemmel megválaszolni, ezért minél több szimpóziumot kell tartani az ügyben. Velence esetében például egyértelműen ellenezné a toronyházakat, a budapesti nem ennyire tiszta helyzet.

A frissen avatott címzetes egyetemi tanár ekkor már nehezen beszélt: székfoglalója utolsó harmada környékén kért egy pohár vizet, miután hiába kereste a pulpituson, de a segítség láthatóan későn érkezett. Az előadást követő pogácsás-műanyagpoharas sündörgést túlzás volt állófogadásnak nevezni, az alkalom fényét is jócskán tompította. Még van mit ácsolni a hídon.

Török Tamás (szöveg + kép)