Az elKÉKülőben lévő SZÉPMŰről

@desdicsávo: No lám csak. Kezd valami derengeni? Igenis ez annyira komoly! Én szóltam, kétszer is, de mindhiába. Lássuk csak, hogyan próbáltam a T.publikum figyelmét felhívni a Nemzeti Múzeum alighogy befejezett teljes rekonstrukciója után sebtiben kiírt pályázatra:

frangelico, 2010, február 27 - 18:38Hát tényleg csak ennyi a baj ezzel az etikátlan és alighanem jogilag is kifogásolható "pályáztatással"? Tényleg ott tartunk, hogy nem látjuk a "fától" /múzeumkert/ az erdőt? Ajánlom szíves újraolvasását K2 hozzászólásának és nem különben a mellékletnek. Nem kevésbé a "nagyrekonstrukció" tervezőivel készített interjút a http://www.epiteszforum.hu/node/5470 elérhetőségen.

Aztán meg a Szépműről is volt egy süket fülekre talált figyelemfelhívó szösszenetem:

frangelico, 2010, április 27 - 11:51Javaslom az alábbi webhely megtekintését:

http://www.okm.gov.hu/letolt/nkom/palyazatok/osszesito_2004_4szt.pdf

A 3.oldalon "Építési beruházás" címszó alatt egy tanulmánykészítés szerepel. Nos, ha valaki hallott róla, látta, netán olvasta is ezt a feltehetően páratlan remekművet, az ne habozzon, ne rejtegesse és tegye közkincsé. Ja és annak sem árt utánanézni, hogy kik, mennyiért és mennyi idő alatt készítették azt.                                                                                                              

Tessék jól odafigyelni a dátumokra, érdekes következtetésekre juthatunk. Egyszer talán összeáll a kép ezekről a dicstelen történetekről.

Jó rejtvényfejtést! 

@Masznyik Csaba: Kedves Csaba!Köszönöm az újabb hozzászólást és a beszélgetésre fordított energiát. A sok egyéb tennivaló korlátozó hatását teljesen átérzem, magam is hasonló cipőben járok (lám, szintén kések a válasszal). A játéktéren pattógó számos labdából, ha jól értem, az utolsó két és fél bekezdésben kaptam vissza néhányat - az előtte írottak lényegi mozzanataival amúgy is egyetértek. Mivel ebben az utolsó szakaszban olyan kérdések merültek fel, amelyek messze szétfeszítenék e fórum kereteit (és mivel ezt kettőnkön kívül már talán csak Szent Izidor olvassa), beérném egy felszínes válasszal, nyitottan a folytatásra máskor és máshol.A György Péter nevével összekapcsolt kérdést kettébontanám: arra, hogy miért nem reagál a muzeológus szakma Gy.P. publicisztikáira, és arra, hogy konkrétan a bővítés összefüggésében miért nem ezt teszi.1) Ezeknek az írásoknak a tudományos, elméleti értékéről általánosságban beszélybe bocsátkozni veszélyesen komplex feladat lenne. Két megjegyzést tennék csupán. Egyrészt bemásolok három linket, minden kommentár nélkül: http://www.es.hu/index.php?view=doc;24158 (ehhez válasz is van: http://www.es.hu/index.php?view=doc;24211), továbbá http://www.es.hu/index.php?view=doc;23191, valamint http://www.es.hu/index.php?view=doc;22309. Másrészt. A Múzeumcafé legutóbbi cikksorozatát (hasonlóan ahogy Tatár, Rostás és Mojzer azokat az írásokat, amelyeknél náluk elszakadt a cérna) felületes és csúsztatásokkal teli munkának tartom. Ami a benne a Karácsony-tervről írottakat illeti, teljesen egyetértek Veled: György Péter gyakorlatilag úgy helyezi el a bővítést a világűrben, úgy ad neki "művészetelméleti" távlatot, hogy közben olyan sajátosságokra alapoz, amelyekkel a tényleges terv nem rendelkezik. Hasonlóan érdekes, hogy György figyelmének túlnyomó részét a Román csarnok megnyitásának szenteli, eközben viszont nem vesz tudomást azokról a konkrét muzeológiai problémákról, amelyeket éppen a tervezett bővítés éppen a Román csarnokban raktározott műtárgyak sorsával kapcsolatban felvet (és amelyekre többször visszakanyarodtunk a fenti vitában). Azt egyébként, hogy a Román csarnokot meg kell nyitni és hogy a gipszmásolatokat részben ki kell állítani, természetesen nem György Péter találta ki (durván tíz évvel ezelőtt pl. Takács Imre restauráltatta a gipszek egy részét és rendezett belőlük egy kiállítást a Márvány csarnokban). Az új elem az okfejtésében ennek módjára vonatkozik: "olyan módon hozzák rendbe, hogy a restaurálás nem elfedi, hanem láthatóvá, érzékelhetővé teszi az elmúlt évtizedeket, azaz nem befedi a sebeket, hanem interpretálja azokat". Mindezt, ahogy írtad, a berlini Neues Museum David Chipperfield által tervezett helyreállításának mintájára képzeli el. Ez számomra talán a legkomolyabb probléma, mert elvonatkoztat attól az elemi ténytől, hogy Chipperfield a Neues Museumot háborús romként vette át (míg a Román csarnok egy rossz állapotú, "felújítandó" tér, de nem rom ebben az értelemben). A helyreállításban érdemes különválasztani két aspektust: (a) az alapelvet, hogy ami fennmaradt, azt restaurálva és hiánytalanul tartsák meg, a kiegészítéseket pedig jól különböztessék meg tőle, és (b) az építészeti kvalitást, amelyben ez megvalósul, sőt az eredeti és a kiegészítés kontrasztját nemcsak didaktikus, hanem (azzal karöltve) esztétikai értékként is képes érvényesíteni. Ami az elsőt illeti, ez az alapelv természetesen azonos a modern műemlékvédelem, a velencei charta alapelvével (maga a múzeum is ezt tartja a legfontosabbnak közölni a helyreállításról), ami azért érdekes, mert Gy.P. alapvetően (a)-ra vonatkozó méltatásával támasztja alá, hogy a Neues Museum "fordulatot jelent a múzeumtörténetben", miközben (b)-re csak kevés és bizonytalan szót talál. Feltételezhetjük, hogy a Neues Museum építészeti kvalitásai ihlették meg, végül mégsem azokra építi az okfejtését, hanem valami olyasmire, ami fél évszázada jóformán magától értetődik. Ha hozzávesszük, hogy a Román csarnok fennmaradási állapotának pontos építészeti "körülrajzolását" a lépcsőbevágás pendant-jaként képzeli el... Erre szokták mondani, hogy szarva közt a tőgyét. A Neues Museummal való összevetésnek azonban elsősorban azért nincs értelme, mert a Román csarnok, mondom, egészen más állapotban van, mint a Neues Museum volt. A feladat karaktere szempontjából párhuzamként egyértelműen a Museuminsel helyreállításának előző etapja, a 2006-ban átadott Bode-Museum kínálkozik, amely szintén sérült a háborúban, talán jobban, mint a Szépművészeti, de nem annyira mint a Neues Museum. Itt, mint ismert, ugyanaz a múzeumvezetés ugyanazon elvek alapján hasonló kritikai sikert aratva a lehetőség szerint teljes, hű rekonstrukciót tűzte ki célul, nemcsak a kiállítótereket, hanem a kiállításokat is beleértve. Egy olyan jellegű és állapotú épülettel mint a Szépművészetié máshol is és mindmáig úgy bánnak, ahogy - tipizálva értem - Mojzer Miklós tervezte és részben tette. Ahhoz a fajta önmuzealizáláshoz, amelyként (a Gy.P. által valami rejtélyes okból mindig Sloane-ként írt) Sir John Soane múzeumára utalva György Péter diffamálni igyekszik, ennek semmi köze.A másik oldalról elindulva, ha egy gondolatkísérlet erejéig megvalósítjuk György Péter vízióját, akkor mit kapunk? Egy kipreparált teret egy rekonstruált teremsor végén. A Neues Museum hatásához nélkülözhetetlen, hogy a kiegészítések nagy részt foglalnak el az épületből, és hogy az épület egészén végigvonulnak. Ha a Román csarnokot az épület egészétől eltérő elvek szerint rekonstruálnák, azt meg lehet próbálni az "időkapszula" szóval nemesíteni, de a múzeum (hogy demokratikus elkötelezettségére is apelláljak) nem csak György Péter olvasóiért van, hanem az összes többi látogatóért is, akik számára az így rekonstruált Román csarnok egyszerűen interim-állapotként, a lépcsőbevágástól idáig vezető út nem a múzeum posthistoire önreflexiójaként, hanem értelmezhetetlen kiméraként hatna. Nem bírom ki, hogy ne idézzek egy mondatot egy Chipperfield-interjúból, természetesen kontextusából kiszakítva, hiszen nem másolhatom ide az egészet: "Architektur bedeutet für mich nicht, etwas betont Cleveres zu machen, das erst noch jemand erklären muss".Visszatérve a kiindulóponthoz: György Péter múzeumkritikai munkásságával kapcsolatban az elsőként felmerülő kérdés, hogy szakmai vagy publicisztikai teljesítményként tekintsünk-e rá. Publicisztikákra általában nem szokás a szakmából válaszolni, csak olyan éles felháborodás esetén, mint ami a fent linkelt írásokat is szülte. Talán az a szerep, amit és ahogyan György Péter a bővítés ügye körül vállal, ismét szolgáltat majd ilyen "alkalmat" - kíváncsian várom én is.2. Értem, hogy a Múzeumcafé legutóbbi cikksorozatát a bővítési tervek apológiájaként olvasod, dacára annak, hogy a Karácsony-tervekről érdemben nem esik bennük szó. Értem, hogy jelentőséget tulajdonítasz a heves kézrázásnak. Értem azt is, hogy az ilyen alkalmakkor György Pétert mindig "elméleti alapként" ültetik Baán László mellé - még ha a fentebb futólag, jelzésszerűen vázolt okból elméleti alap helyett inkább csak retorikai bokrétáról van szó. A Szépművészeti Múzeumban dolgozó kollégáktól folyamatosan azt a pletykát hallom, hogy György Baánnak fizetett tanácsadója lenne. Nem tudom, hogy ebből mi igaz, nem is érdekel. Azt viszont tudom, hogy György Péter nagyon háklis erre. Egyszer egy blogkommentben azt írtam, hogy Gy.P. hírhedt cikke a Nemzeti Galéria Vajda Lajos-kiállításáról "Baán László [intézményegyesítésre vonatkozó] ambícióinak teoretikus szublimációja". Ez az állítás jóval szerényebb a fenti hozzászólásodnál, hiszen a "teoretikus szublimáció" csak egyetértést feltételez az említett ambíciókkal, ezzel a tisztán elméleti megfontolásokból következő belső meggyőződést nem zárja ki, sőt. Ehhez képest Gy.P. másnap este telefonon hívott fel, és egyebek mellett "további következményeket" helyezett kilátásba. Mint későbbi beszélgetésünk során kiderült, valamiért az említett pletykákra asszociált.A kérdésem tehát a következő: ha a muzeológusok, művészettörténészek a bővítés ügyében Baán László helyett György Pétert tekintenék vitapartnernek (aki magáról a bővítésről, mondon, érdemben semmit nem írt vagy mondott), akkor nem lenne-e az egyenértékű egy nyílt gyanúsítással Gy.P. Baánhoz fűződő viszonyát illetően? Pletykák ide vagy oda, senki nem kívánja őt ilyesmivel gyanúsítani, és amíg így van, a diskurzusnak ez a része a bővítés összefüggésében mellékszál kell hogy maradjon. (Más kérdés, hogy a Baán Lászlóval folytatott diskurzusra némi árnyékot vet, amikor pl. többszáz ember előtt szemrebbenés nélkül jelenti ki, hogy akkori illetékes helyettes államtitkárként nem tud a 2002-ben minisztériumi leirattal leállított rekonstrukcióról, holott nyilatkozatai szerint ekkor már a Szépművészeti főigazgatói székére készült, és holott az esetet Szilágyi Márton Baán által megválaszolt cikke is említi. Satöbbi. Ilyen feltételek mellett a vita óhatatlanul egyoldalúvá válik, Baán László szapulásaként tűnhet fel, sőt részben valóban azzá is válhat.)Végezetül még egy szót kell szólni a művészettörténet szerepéről a széles nyilvánosságban (nem függetlenül az időzítéssel kapcsolatban sokszor mondottaktól). Ez a szerep a mostani ügy hatására folyamatosan, a szemünk láttára alakult, alakul át. Erre a szerepre a szakma korábban nem volt felkészülve. A folyamat innen nézve és önmagában véve üdvös, de ahogy az eredményei most kinéznek, az szerintem szintén nem egészséges. A távoli szemlélőnek is feltűnhetett, hogy a Szépművészeti művészettörténész dolgozói közül egyedül Czére Andrea szólalt meg, ő is vezetőségi tagként, nem pedig szakemberként - semmitmondó, mellébeszélő nyilatkozata szakmailag nem értékelhető. A széles körű nyilvánosság természetesen szent, de normális esetben nem ennek a feladata lenne, hogy a bővítés muzeológiai koncepciójának tisztázását sürgesse. Ez a múzeum belső szakmai nyilvánosságának a feladata, ezért vannak művészettörténészek a múzeumban. A múzeum dolgozói viszont sokszor maguk is csak a sajtóból értesülnek a vezetőség terveiről. A belső döntési mechanizmusok részleteinek ismerete nélkül is sokat elárul, hogy az ügyben csak azok mernek nyilvánosan véleményt nyilvánítani, akik egyetértenek a bővítéssel (a Cságoly-petíciót, ha jól számolom, összesen ketten írták alá közülük). Kisebb körben persze a többiek is véleményt nyilvánítanak, nem kevés szenvedéllyel. Azt hiszem, ennek nagy jelentősége van a vita megkésettségével és a benne vállalt szerepekkel kapcsolatban egyaránt.

@lszb: Számomra továbbra is fájdalmas, hogy ide citálják Koolhaas szavait kontextusból erősen kiragadva! vagy én vagyok vak és tébolyult, de Karácsony terve pont azon az úton halad melyet Koolhaas kijelöl, az eredeti terv egyetlen pontján változtat, ami a leggyengébb, az előcsarnokon. Spaces: nem helyek hanem terek! a helyeknek nincs is értelme az adott szövegkörnyezetben hiszem a hely az Eremitage. Egy egyszerű térelemzés melyből könnyű volt kiragadni a számunkra fontos mondatot és úgy tenni mintha más nem állna ott. Javítsanak ki, de ő az a Rem Koolhaas, akit kitiltottak Berlinből? :) számomra ezért elég vicces az ő szavaival a történetiség mellett érvelni

Szép Mű? a látogatók száma már megnőtt, akár tetszik, akár nem, a szépmű az elmúlt 10 évben rendezett időszaki kiállításaival, számomra mint látogató érdekessé tudott válni, szakmailag megfelelők voltak ezek a kiállítások? nem tudom, nem értek hozzá de, sikerült az érdeklődést felkelteniük, és minden egyes alkalommal végignéztem az állandó kiállítást is, mint sokan mások... és ez azért elgondolkodtató 

A lépcsőn felhágva... élmény: a teremőr leterel a ruhatárba ... hmm mint egy hullámvasút... mindegy hogy a lépcsőre érkezem vagy a "lépcsőből" lépek elő a tér így is feltárul előttem

én hiszek abban amit Koolhaas leírt, de az utolsó bekezdést így kezdte...BUT 

@kemtam: Zöldi Anna

építészeti tervről véleményt formálni azt hiszem, csak építészeti érvek alapján lehet. a programot, a körülményeket,  a hozzászólások stílusát, a hozzászólók személyét, pártállását, anyukáját lehet kritizálni kellő információk birtokában, az építészeti minőségnek azonban szakmai kritériumai vannak. Ez nem elitizmus, hanem kaptafa kérdése.

Magam igen ellene vagyok mindenfajta elitizmusnak, viszont híve a megfontolt, alaposan átgondolt véleményeknek. Úgy érzem, ebben az esetben nem sokan rendelkeznek annyi információval, hogy elfogulatlanul ítélhessenek a projekt egészét illetően. Érzelmi alapon csapnak össze a vélemények. Ami  a tervet illeti, tetszhet és nem tetszhet, de kijelenteni - ahogy az fentebb többször elhangzott - hogy úgy rossz, ahogy van, nagy merészség. A lépcső nem maga terv!

építészet ürügyén világnézeteket ütköztetni - akinek ez fontos, ám tegye. de adja meg a tiszteletet azoknak, akiknek komoly szellemi erőfeszítésük testesül meg egy munkában, legalább egy szakmai fórumon. A szakmaiság csak annyiban érdekes, hogy aki maga is vonalakat húzogat, jobban meg tudja ítélni, mennyi gondolkodás árán születik az a vonal, amit világnézeti alapon aztán mások kritizálnak.

hogy egészen konkrét legyek: nem  a stíluson akadtam ki .  - azt ki nem szarja le - hanem azon, hogy egy feladatát maximálisan komolyan és alázattal kezelő ember munkáját (melynek építészeti értékeit még a bővítés elvi bírálói is elismerik) egyesek sommásan véleményezik. 

ez ellen nem csak szakmailag, emberileg is tiltakozom.  Karácsony Tamást pedig csak felületesen ismerem, ő engem még annyira sem - mielőtt bárki lobbizással kezdene vádolni.

további kellemes fórumozást kívánok

zanna

 

@Zöldi Anna: Na nehogy már ne lehessen kiakadni a stíluson. Ha én vagyok a moderátor (itt úgy tűnik ilyen nincs), akkor ebből a bejegyzésből is kimoderálom a "nem a stíluson akadtam ki (...) hanem" általam kipontozott részt. Lehet hogy az internetes fórumok világa ilyen alacsony színvonalú, de ha komolyan akarjuk venni magunkat, ne engedjük meg azt a nívót. Nem a "mészáros" típusú -akár bántónak is tűnő- kifejezésekkel van a baj, mindenki pontosan tudja, miről beszélek. Köszönet azoknak, akik ha "befogott orral"is, de mindezek ellenére színvonalat képviselnek is. Nem sokáig fogják tenni, abban biztosak lehetünk, ez a stílus végleg el fogja riasztani a normális embereket innen.

@Zöldi Anna: építészeti tervről véleményt formálni azt hiszem, csak építészeti érvek alapján lehet

Ha tágan értelmezzük a kérdést - amit a többségi társadalom nem építészi végzettsége okán tágan kell értelmeznünk - akkor az eddigi összes komment megfelelt a kritériumodnak. Ha szűkíted a kérdést, akkor - szándék ide, szándék oda - könnyen elitistává válhaszt. Elmúltak már azok a daliás idők, amikor a parnasszus megaslata eleve alázatot váltott ki az emberekből. Sőt az azzal való visszaélés szokása ma már eleve erősebb kritikai hangot generál.

Én is további jó fórumozást!

@Zöldi Anna: Az építészeti tervezés közszereplés, éppen úgy mint a politikai szereplés, a tervező építész pedig közszereplő. Közismert tény, amit nem egy magas szintű bírósági határozat megerősített, hogy a közszereplő lényegesen több és ha úgy tetszik, erősebb kritikát köteles eltűrni, mint az átlagember.

Egy közszereplő nem nyafoghat, nem affektálhat, nem támaszthat semmilyen követelményt a munkáját - és bizonyos mértékig, ami ebben a műfajban attól elválaszthatatlan, a személyét - kritizálók stílusával, hangnemével, iskolai végzettségével, stb. szemben. Többek között azért sem, mert amit csinál, az közügy, nem pedig egy ön- és egymást jelölt "elit" saját zsebből fedezett magánjellegű szórakozása. A közügyhöz pedig mindenkinek köze van korára, nemére, világnézetére, iskolázottságára való tekintet nélkül.

Húsz évvel ezelőttig valóban csak "konstruktív" építészeti kritikák (kritikák? ugyan már...)  jelenhettek meg még a szaksajtóban is, de ezeket hétköznapi nyelven akkor is csak "alányalásnak" minősítettük, ha emlékezetem nem csal. Ha valakinek ezek az állapotok hiányoznak, annak hálistennek meg kell várnia azt, hogy üzembe helyezzék az első időgépet.

@Zöldi Anna: Nekem is megakadt a szemem az első félmondaton. Nehezen tudom elképzelni mondjuk azt a pöffeteg újgazdagot, aki leendő bábkorlátos, hupisárga-pirostetős, négyszintes villájának tervváltozatai fölött merengve építészeti érvek alapján fog véleményt formálni... Jó, jó, tudom, ez itt az Építészfórum, de hát akkor is: az építészet használóinak, adott esetben elszenvedőinek nem lehet véleménye, pusztán azért, mert másféle oskolát jártak (netán semmilyet)? Az istenadta nép az összes művészet közül az építészettel szemben a legkiszolgáltatottabb: a rádiót elzárhatom, a könyvet, a föstményt nem vásárolom meg, ha nem tetszik a dolog, és így tovább, de a megvalósult épületet látnom kell, ha akarom, ha nem, sőt esetleg bele is kell lépnem, halkan :) Persze kétségtelen: az átlagember építészeti ízlése rossz, mert a témához még annyi lövése sincs, mint a páros rímhez vagy a dodekafóniához, és ezen bizony javítani kellene, de ettől még lesz neki mindenféle elvárása, érzelme, szívdobogása vagy hányingere. Ha föltesszük - márpedig tegyük föl -, hogy az építészek nem egymásnak építenek, hanem civileknek, városok és falvak lakóinak, bizony elkél az irántuk való jóindulat, a készség a beszélgetésre, a nem lekezelő magyarázatra, beavatásra... És szerintem semmi ok a sértődésre, ha az egyfejű civil nem érti meg első nekifutásra az építész géniuszát, vagy olyan szempontokkal hozakodik elő, amelyekre a géniusz és / vagy megbízója nem gondolt :)

@Zöldi Anna: Ha bemész a boltba, hogy vegyél magadnak egy ruhát, és a boltoskisasszony ajánl valamit, amire te kijelented, hogy neked NEM TETSZIK, azt hogyan kellene értékelni? Kaptafaügyileg.A lépcső nem maga a terv, valóban. A terv körüli véleménynyilvánítások 99%-a viszont ennek apropóján, vagy legalábbis ebből kiindulva született. Ami teljesen érthető, sőt az lenne a furcsa, ha nem így lenne. A tervező miközben hangsúlyozza, hogy a bejárat csak "pár százaléka az egésznek", egyelőre nem látszik elsietni az alternatívák felmutatását. Pedig a terve amúgy láthatóan "átmenőben van", csak azon a néhány százalékon kéne változtatnia. Amikor Zaha Hadidot orrba koppintotta a számára (építészetileg) nyilván noname Budapest városa, akkor képes volt előállni egy teljesen más tervvel. Nem tudom, tervezési díjban mekkora a különbség, és lehet, hogy külföldön esetleg ismertebbnek számít egy Hadid épület, mint egy pesti múzeum módosítása, de hogy itthon melyik projektnek van nagyobb presztizse, visszhangja, az szerintem egyértelmű.Hozzáteszem, mivel még mindig nem tűnik egyértelműnek sem az, hogy mire is NEM lehet költeni azt a pénzt, sem az, hogy a múzeumi szakemberek mire is költenék leginkább, ha nem lennének kötöttségek, ezért vajon nem lenne okosabb visszalépni egy-két lépcsőfokot, amíg még lehet, mert van lépcső, ugye, és megvizsgálni, milyen alternatívákra van lehetőség, hogy a pelenkázó is meglegyen, és a muzeológusok is elégedettebbek legyenek?

@lszb: Egyébként miért hiszik azt némelyek, hogy "alacsonyabb rendű" aki "konzervatív" és "übermensch" az, aki - a saját kinyilatkoztatása szerint - "progresszív"? A marxista-leninista hitvilágban ez kétségtelenül így van, de az vagy húsz éve már nálunk sem számít egyedül üdvözítőnek. Vagy tévedek?

@lszb: az építésznek természetesen mindenkinek AKI KÉRI külön, személyesen meg kell indokolnia terve "értékét"... ez egyenesen abszurd

kékharis biztatására beleolvastam a főutcás hozzászólásokba is... nem bírtam sokáig

őszintén szólva nem értem, hogy a jelen helyzetben konzervatív nézőpontot képviselők, bizonyos esetekben, miért ássák alá megnyilvánulásaikkal, az általuk képviselni vélt értékrendet, így az általuk képviselni vélt "érték" és saját személyük számomra összeegyeztethetetlenné válik

 a világ most is mint mindig, gyorsvonatként robog(ot) el mellettünk, kevesebb indulat, sokkal szélesebb látókör, azt hiszem ez nagyon hiányzik. Sokan, tőlünk messze, már túl vannak ezeken a vitákon, sok megoldás született, melyek nap mint nap bizonyítják a létjogosultságukat. Létükkel, sikeres működésükkel folyamatosan fogják ki a szelet a múlthoz az "eredetihez" (mely sohasem létezett) görcsösen ragaszkodók vitorlájából.   

@gloomysunday: Kedves Gloomy, nem hiszem, hogy ha fennköltebb stílben adnék hangot nemtetszésemnek, hitelesebbé válnék. Bár az sem esne nehezemre. Csak unalmas. Kétségtelen konzervativizmusom és városvédő buzgalmam mellett hadd használjak már olyan nyelvet, ami jólesik. Sokszor ugratásból csinálom - ugranak is rá, elég mulatságos. Máskor meg én ugrom, azon mások szórakoznak. (Utólag meg, dühöm csillapodtával már én is.) Az igazi durvulást én se nagyon szeretem. Mellesleg nagyon is érdekel a mai építészet. Különben mit keresnék itt?

Az indulatokat ebben a konkrét esetben két, egymástól jól elkülönülő alapkérdés váltja ki: az egyik etikai és jogi természetű (lehet-e semmibe venni a Tervtanácsot?), a másik etikai és szakmai természetű (szabad-e megcsonkítani, elcsúfítani egy világörökségi területen álló, kiemelt jelentőségű, épkézláb műemlék épületet?)

Az én válaszom mindkétszer: NEM. És eddig nem találkoztam itt egyetlen olyan ellenérvvel sem, amelyik csak egy kicsit is megingatott volna. Azt, hogy az eredeti sohasem létezett, Te se gondolod komolyan. Szaladj már ki a Hősök terére, ott áll balra.

@kékharis: "hadd használjak már olyan nyelvet, ami jólesik" - ezt simán lehet, pláne hogy nincs olyan előirányzott norma a hozzászólásokkal kapcsolatban, ami ezt bármilyen módon befolyásolná.

Így aztán az ember csak egyénileg sajnálhatja (ahogy teszem én, amúgy sok ismerőssel karöltve) ezt a verbális off-road száguldásod. Én személy szerint azért is különösen, mert - ha nem is feltétlenül derült ki a Neked címzett válaszaimból - nagyon fontosak tartom az építészeknek (nekünk) "kívülről" tükröt tartó véleményeket. Különösen az épített környezetünk iránt érdeklődőkét, tájékozódókét, az olyanokáét, akik ténylegesen veszik a fáradságot a párbezsédre. Hát ezért, főleg ezért (s így biza némi önérdekből is) fájlalom a stílt amit gyakorta megütsz, s ami igen-igen aláássa a mondandód hitelességét, súlyát, komolyanvehetőségét, és bizony igen alacsonyra nyomja le a mércét.

De persze semmi nem kötelez másmilyen viselkedésre, szabad a játszótér - apropó, játszótér: az már csak tőlünk, "játékosoktól" függ hogy ezt az "utcát" közösségi térnek vagy valamiféle homokozónak tekintjük, ahol homokot szórunk a másik szemébe, "játékból". A szókincsedből, tájékozottságodból vagyok bátor feltételezni, hogy nagyobb a palettád annál, hogy azt gondold hogy csak ilyen (néha) hevibrutál stílusban lehet az ember érdekes vagy hiteles (vagy szórakoztató?...), vagy hogy ne tudd felmérni, hogy a hangnem is nagyban befolyásolja az érvelésed elfogadhatóságát, befogadhatóságát. Arra nyilván nem is gondolok, hogy nem lenne célod a párbeszéd, a másik megértése vagy a magad megértetése.

Ismétlem: a hangnem szabad. Végül is. (Az utcán köpködést se tiltja semmi). De én mint egyszeri jómagam hadd tegyek mindez mellé egy jó adag sajnálkozást.

(Azt meg most tényleg hagyjuk hogy "pedig más is" meg hogy "a múltkor is ő volt az aki".... - köszönöm! ;-) )

ölel fiad, kevesebb anyai korholásban reménykedve. Már csak azért is, mert bármilyen tetszőleges fórum nívóját az is érzékletesen jelzi, hogy mennyi szó esik az adott témáról, és mennyi a résztevők lelkivilágáról. Vágynám az utóbbi csökkenését.

@gloomysunday: Elismerve és teljesen tiszteletben tartva, hogy a "történetiség a kortárs építészetben" egy olyan téma, amelyről lehet és kell hogy legyen olyan diskurzus is, amely az építészet belső logikáját követi, ugyanakkor nem kívánván husángként használni nagy tekintélyeket, szeretném megosztani egy kedves olvasmányomat az elmúlt napokból: Rem Koolhaas előadását az Ermitázsba való lehetséges építészeti beavatkozásokról. A linket a hg.hu "Merítés" c. rovatából ismerem, és itt található: http://www.oma.eu/index.php?option=com_content&task=view&id=146&Itemid=25. Koolhaas a legnagyobb magától értetődőséggel használ olyan fordulatokat, hogy "historical spaces that could not be changed", és teszi fel a kérdést, hogy "is it possible to find ways of cohabiting with the historical dimension in a way that is not only more elegant, but also does justice to the demands of both history and display?" Az egész előadásban nagyon rokonszenves szeretet és érzékenység nyilvánul meg a meglévő épület iránt (amely nem mellesleg meg sem közelíti a Hősök tere kompozíciós zártságát), és ez az, ami számomra (ha a muzeológiai szempontoktól akár el is tekintek) hiányzik a Szépmű bővítési terveiből. Amikor Karácsony Tamás tervével kapcsolatban tapintatot említenek, akkor, ha jól érzékelem, arról van szó, hogy parafrázisszerűen "továbbírja" Schickedanz architektúráját, felesel vele -- talán ezt nevezi György Péter reflexiónak, bár a Múzeum történetére adott reflexióról beszélni ebben az esetben szerintem erős overstatement. A probléma (továbbra is eltekintve a muzeológiaiaktól) nézetem szerint nem ez, és nem is az, hogy Karácsony valamiféle túlzásba esne, hanem hogy közben megszünteti (talán nem is érzékeli) azt az élményt, amely a lépcsőn felhágva, a főbejáraton belépve, és legfőképpen a középtengelyt egyetlen pillantással teljesen átfogva, vagy kifelé menet a tér egészének hirtelen feltáruló látványát végigmérve átélhetünk -- teljesen függetlenül attól, hogy megszakítjuk-e ezt a "felvonulási útvonalat" a ruhatár kedvéért. (Persze, hogy megszakítjuk, hiszen megszakítottuk már a pénztár kedvéért, és innentől fogva a meglévő mélyföldszint már nem sokat számít.) Ez az élmény szerintem alapvető a gyűjtemény befogadásában is: a Régi Képtár hagyományos rendezése ugyanabba feszes rendbe simul, mint amit a földszinti nagy csarnokok kirajzolnak -- tulajdonképpen az emeleti terek és kiállítások teljesítik ki a földszint építészeti allegóriáját. Ehhez képest az, hogy a bővítés a régi alaprajzi rendszerhez úgymond igazodva hozna létre egy új (N.B. aszimmetrikus) kereszttengelyt, vagy hogy lefelé pillérként folytatja a portikusz oszlopait, számomra csak felszínes játéknak tűnik, amely ráadásul csak a tervrajzok láttán, mintegy szimbolikusan, nem pedig valódi térélményként lenne teljesen befogadható. De ha nem lenne ez a felszínesség, a bővítés -- ismétlem -- akkor is megszüntetné a Szépművészeti Múzeumot mint az épületből és a gyűjteményből összeálló Gesamtkunstwerket. Ebből a szempontból Karácsony Tamás terve semmivel sem tűnik tapintatosabbnak mint pl. Bán Ferencé. Nem is csoda, hiszen a projekt eredendő bűneit az építtetői program határozza meg, és ebben ugyanaz az ignorancia munkál Schickedanz épülete mint (a muzeológiai szempontokhoz visszatérve) a gyűjtemény iránt.

@mB: Édes lelkem, mB. Nagyon örülök, hogy valaki odafigyel itten a civil őrjöngésre - mondhattad volna hamarabb is, eddig nem sokan adták tanújelét, hogy egyáltalán észlelik a civil jelenlétet, annak meg pláne nem, hogy fontosnak tartják. Kétségtelen, időnként sarkosan fogalmazok - és nem is tudom becsszóra ígérni, hogy nem teszem többé -, de épp egy előző kommentemben írtam: sokszor bele kéne hallani a nevetést. Majd eztán rakok be szmájlikat, itt van mingyár egy: :-D Nekem most kezd leesni, hogy itt emberek olyasmiket, amiken én rengő kebellel röhögök a gép előtt, komolyan gondolnak, és megfordítva. Máskor meg egyszerűen nem értik, amit olvasnak, sőt azt se, amit írnak. :) Nehéz ez. Valójában ájultan tisztelem az építészetet és a jó építészeket, a felmenőim között is volt egypár (sajnos nem ismerhettem őket személyesen), műemlékké lett épületeket csináltak, szóval nekem ez fontos és kedves világ. Annyira, hogy belilul a fejem, és toporzékolok, ha olyasmit látok. De rengeteg dologban hézagosak vagy teljesen hiányoznak az ismereteim, és egészen mások a szempontjaim, tehát, mint mondám, nem tudom és nem is akarom túl komolyan venni magamat - szemben az ügyekkel, amelyeket komolyan veszek.

Végigfutottam az e topikhoz írt kommentjeimet: szerintem nem tragikusan rossz az érdemi kérdésfelvetések és a lelki élet aránya. Nem is rongálom tovább.

Itt egy jóéjtpuszi, részemről szent a béke, irány a kispárna.

@Endrődi Gábor: Ebből többet tanultam, mint az összes megelőzőkből, kommentestől, mindenestől. Kedves Gábor, köszönöm.

@Endrődi Gábor: No végre egy kedvemre való - elemző - hozzászólás! Ha jól emlékszem, eddig egyetlen ilyen sem olvasható sehol e pályázat kapcsán, hacsak a pályázati jegyzőkönyvet nem tekintjük annak, vagy legutóbb Sarkadi Márton (E. Gábor által előbányászott) nyilatkozatát, ahol a rossz kérdésre adott professzionális válaszként értékeli K. Tamás munkáját, jóllehet az interjú keretei között ez azért érthető okokból részletesen nincs kifejtve.

Azt is előre kell bocsátanom, hogy örömmel fedeztem fel E. Gábor (fentebb mások által is ajánlott) honlapját, ahol a szekterületéhez tartozó bejegyzések mellett szemmel láthatóan kitüntetett figyelmet fordít a Szépművészeti ügyének és a szakmájához illő alapossággal sorakoztatja fel és kommentálja az eddig elhangzottakat/leírtakat a múzeum bővítése kapcsán. Ennek azért is örülök, mert - régóta szajkózom - hogy jó lenne, ha a művészettörténészek (mint elméleti szakemberek) és az építészek (mint gyakorlati szakemberek) között lenne minimális párbeszéd: aminek sajnos egyik oldalon sincsenek meg a feltételei. Az a kevés művészettörténész, aki foglalkozik a kortárs építészettel, jól érzi magát a média birodalmában és nem lép tovább a zsurnalizmusnál, az építészek pedig - tisztelet a kivételnek - hamar elveszítik a fonalat, ha a gondolatmenetüket valamilyen aktuális művészetelméleti diskurzusba kell illeszteni.(Ha E. Gábor honlapján érdekes fejtegést olvashatunk arról, hogy H. Belting Hiteles kép c. könyvének magyar fordítása (és címe) helyenként mennyiben torzítja az eredeti szöveg jelentését, akkor érdemes itt az Építészfórumon emlegetni azt is, hogy Belting nem csupán a "régi művészettel" foglalkozó művészettörténészek számára ír fontos elemzéseket, hanem a kortárs művészetről is (Duchamp, Sugimoto, Nam June Paik stb., A művészettörténet vége). A mai építészettel sajnos ő sem foglalkozik sokat.Itthon - ha jól látom - nem nagyon van átjárás a "régi" művészet történészei és a kortárs művészet teoretikusai között, sőt, az MTA művészettörtész kutatói között egy sincs, aki kortárs építészettel foglalkozna. Ez azért elszomorító.)

Ezért örültem annak, hogy E. Gábor veszi a fáradságot és Koolhaast olvas, elemzést ír a Szépművészeti bővítéséről.Valamelyik hg.hu-s bejegyzésben olvastam, hogy a Schickedanz-féle múzeum historizáló térsorát miért is ne lehetne egy kortárs "stílusú" (bocsánat) térrel kiegészíteni, hiszen így lenne teljes a paletta. Azóta tűnődöm azon, hogy a meg nem valósult Erzsébet téri Nemzeti Színház ügyén elhíresült "gödrészet" szó, mint pejoratív kifejezés nem a Szépművészeti bővítése kapcsán nemesedik-e majd meg, ahol, mintha éppen annak lennénk tanúi, hogy a föld alatti építkezés éppen a passzív (nem látható) voltával lesz "korszerű", hiszen nincs külső formája, csak belső terei vannak, amelyek reflektív viszonyban vannak a régi épülettel - a föld alóli ki- és fellátásokra gondolok. Karácsony Tamás tehetsége éppen abban nyilvánult meg a korábban (fű alatt) készült Szécsi Zsolt-féle tervvel szemben, hogy építészeti szempontból értékessé, a régi épülettel való viszonyában működőképessé tudta tenni a föld alatti térsorokat. A gödrészet itt minőségivé válik. A föld alatti, csak belső terekkel rendelkező építmény térszervezése és működése (belső logikája) nyilvánvalóan egészen más, mint a klasszicizáló múzeumépületé, ezért komoly probléma a kettő találkozása és összedolgozása. Ez az, ami nem sikerült (szerintem), erre mondja György Péter, jobb híján, hogy "baromi elegáns" (nem az). E. Gábor leírása a tömzsi pillérekkel megtoldott oszlopok kérdésében, miszerint azok csak szimbolikusan folytatják a portikuszt, én felszínesnek nem nevezném: a föld alatti építmény pillérsora, a közöttük elhelyezett lépcsővel logikailag és szerkezetileg is egységes rendszer, ami ügyesen köti össze a felső és alsó "világot", és ennek a kívülről történő megmutatása szintén logikus... logikus, de komikus. György Péter az ÉS-ben megjelent cikkében (ápr. 16.) túllihegettnek tartja a lépcsőmetszés körül kialakult vitát, pedig nem az: ott derül ki, hogy a Szépművészeti formai rendje és az új bővítés logikája nem illeszthető össze színvonalasan. (Tisztában vagyok azzal, hogy sokakat éppen a keletkező disszonancia lelkesít, engem nem.) A Bán Ferenc tervéhez való hasonlítás azért erős túlzás, Karácsony Tamás tervéből az a fajta üres és fárasztó heroizmus szerencsére hiányzik. A külső formával nem rendelkező, de mégis kilátást és rálátást biztosító föld alatti építmény engem a korai high-tech üveghomlokzatainak tükrözés-elvére emlékeztet: a semleges hasábforma, ami egy hatalmas tükör, eltűnik és egyben visszatükrözi a körülötte lévő világot. Ez az elv valósul meg itt is: eltűnik, de láthatóvá teszi a felette lévő világot.Hogy a világítóudvarok gödrei az egész tér összefüggésében okoznak-e zavart, most figyelmen kívül hagytam, mert az egy újabb hosszú történet lenne.

ps1: (Balázs Mihály tervét és műleírását ismét ajánlanám mindenki figyelmébe, ő részletesen leírta, hogy miért nem nyúl a régi épülethez és a "mélybe ásás" motívumából próbált lényegében kertépítészeti eszközökkel élve olyan lejáratot adni, ami a tér egésze szempontjából is vállalható lenne.)

ps2: (Nagy kérdés viszont az alapkérdés, ami nekem még nem tiszta. Ha a régi Mányi-féle terv is ugyanitt és ugyanígy próbált raktárakat elhelyezni, továbbá, ha a múzeum, pl. a belső udvarok lefedésével, mint Barkóczi Istvántól hallottuk, házon belül ki tudná elégíteni az igényeket, akkor miért nincs olyan tanulmányterv, ami ennek lehetőségét, vagy lehetetlenségét igazolná? A Rostás Zoltán által a hg.hu-n beidézett EU-s kiírásból nem az olvasható ki, hogy sokezer m2-t kell építeni a föld alatt. Itt lyukas nekem még ez a történet.)

Üdv!mcs 

@Masznyik Csaba: Innentől egy csomó újabb kérdés adódik. Az építtető, azaz a múzeum főigazgatója vajon 1) nincs tisztában az épület "Gesamtkunstwerk" jellegével? (Ha nincs, miért nincs? Ha - most már - igen, hajlandó-e ennek fényében gondolni újra a terveit?); 2) Ha valamiért (miért?) nem hajlandó, van-e olyan hatalom, ami rábírhatja? (Ha nincs, miért nincs?); 3) az építészek, akik eddig a tervezéssel - a főigazgató elvárásai szerint - próbálkoztak, tisztában voltak-vannak-e az épület eredeti programjával, vagy csak a jelenlegi állapotokból és a főigazgatói elvárásokból indultak ki? Ha ez utóbbira igen a válasz, hát az meg hogy lehet? És - ami számomra eddig is teljesen tisztázatlannak tűnt - valójában mi is a cél? A múzeum korszerűsítése, egyszersmind a meglévő súlyos bajok enyhítése vagy kiküszöbölése, vagy pedig szimpla turistakényeztetés, bevételnövelés, a múzeum ürügyén építendő kultúrpláza? (Ha ez utóbbi, akkor nem lehet csodálkozni semmilyen megrendelői érzéketlenségen.) A pályázati kiírásból úgy tűnik, hogy a pénzből sokkal többet is lehetne magára a múzeumra fordítani.

@Endrődi Gábor: Elolvasva Koolhaas előadását szomorúan tapasztaltam, vagyis inkább megnyugodtam, hogy a kiemelt szövegrészletek saját környezetükben (legalábbis számomra) teljesen más jelentéssel bírnak

pl.: a teljes bekezdés :

But what also became very interesting were the limitations – for instance, the demands of preservation. In this image (8) the rooms you see in red are historical spaces that could not be changed; in white, rooms that were allowed some degree of liberty in terms of use; and in the grey, rooms that lay between these two regimes.

ez alapján én ezt nem nevezném szófordulatnak, egyszerűen arról van szó hogy csoportosítja a tereket a területen

 bár tény a szeretet és a gondoskodás tényleg megnyílvánul a szövegben... aztán az utolsó 2 bekezdésben:

"The thesis behind its architectural treatment is similar to something we proposed in our earlier work: we do not add to the architecture but simply add to elimination to reveal other dimensions and possibilities. The experimental laboratory could also become part of a distributed presence throughout the Hermitage, where all the spaces that are not used for the Hermitage program could be claimed for sympathetic efforts – the Lab, the Kunsthalle, as well as the incredible attics that also represent phenomenal potential.But these potentials and explorations are in a way the very scary thing that we face because by exploring, we constantly find and realize more and more possibilities for intervention, or for inclusion in this huge question: what to do with the Hermitage? It's not only two thousand rooms; two thousand rooms is a very conventional way of accounting. Rather if you look at the basements, the attics, the in-between spaces, the outdoor spaces, etc., it becomes evident that the Hermitage is in fact, a city that is asking for 'programmation.' "

Rem Koolhaas

http://www.oma.eu/index.php?option=com_content&task=view&id=146&Itemid=25 

Elnézést azért hogy teljes bekezdéseket idemásoltam, de úgy éreztem ez talán árnyalja a képet 

Számomra jelen formájában a szépmű mindig is ideiglenes hatást keltett, soha nem éreztem a Gesamtkunstwerket, ahhoz valószínűleg 100 évvel korábban kellett volna látogatnom. Igen, volt egy hatása ezeknek a tereknek, de ma már rég díszletté süllyedtek és a teremőrök terelgetik a látogatókat minden felé. Konzerválhatunk egy állapotot, de az igények változnak, a funkció átalakul, ha a terek ezt nem követik valamilyen módon, a funkcionalitás elvész, az egyik fontos alapkő kiesik és már nincs is építészet , csak a kulisszává, díszletté degradálódás marad. Számomra amitől sokan félnek a bővítés kapcsán már egy megtörtént dolog, még ha elég szubjektív is.

Számomra a bővítés egy lehetséges kapcsolat a mai korral, emberrel, látogatóval, kár lenne ezt nem kihasználni. 

@gloomysunday: Tudtok a világon olyan múzeumot, ahol a száz évvel ezelőtti Gesamtkunstwerk még érintetlenül megvan, vagy hitelesen rekonstruálták? Abból, amit Barkóczi István és Endrődi Gábor itt írt az elmúlt hetekben, az látszik kiderülni, hogy a Szépművészeti esetében viszonylag kis erőfeszítéssel vissza lehetne állítani azt, amit Schikedanz csinált. Lehet, hogy nagyobb durranás - és tehát turisztikai vonzerő - lenne, mint egy olyan "korszerűsítés", ami attól csak még távolabb visz, miközben a problémákat konzerválja vagy súlyosbítja. Ettől persze kell lift meg normális büfé, ezt egy percig se vitatom, de én tutira érdekesebbnek találnék egy olyan múzeumot, amelyik a világon egyedülállóként vagy nagyon kevesedmagával ilyen kerek egész, mint egy olyat, amelyik sántikálva, hadonászva próbálja utolérni az európai élvonalat, de sehogyse sikerül szegénynek... Persze a látogatót föl kellene készíteni arra, hogy értelmezni tudja ezt az összművészeti Matrjoska-babát, de megérné a fáradságot. És persze okos embereknek ki kellene találni, hogy a Schikedanzon túli világot is hogyan lehetne állandóan vagy időről-időre bemutatni...

@Masznyik Csaba: <pajkos félmosoly>A Bán Ferenccel való összehasonlítást kicsit provokációnak szántam, látom, működik.</pajkos félmosoly> De tényleg úgy gondolom, hogy amikor valaki úgy érvel, hogy 'Milyen tapintatos ez a terv, lehetett volna sokkal radikálisabb, lásd pl. Bán Ferencét', akkor félreérti azt, amit pl. Sisa József írt. Merthogy Bán megtartotta volna az eredeti főbejáratot és az eredeti térszervezést ("A Szépművészeti Múzeum jelenlegi főbejáratát lezárni, a monumentális lépcső, oszlopsor, timpanon képezte gyönyörű homlokzatát, funkcióvesztett, halott díszletté visszaminősíteni groteszk dolog" - írja Bán. Milyen szép rím ez az állítólagos városvédők állítólagos konzervativizmusára.) Ehhez képest Karácsony terve a mostani foyer közepére pottyant egy kétkarú lépcsőt (nem úgy tűnik, mintha túl nagy forgalomra tervezte volna), ami szerintem önmagában véve is elég ügyetlen, de talán még jobban zavar, hogy 90 fokkal elforgatja a Schickedanz-épületbe való megérkezés tengelyét: a Dór csarnokra látunk rá, amikor feljövünk, és ez borzasztó. Voltaképpen arra akarok kilyukadni, hogy az eredeti épülettel szembeni érzékenység nem ugyanazt jelenti, ha a bővítés felől vagy ha az eredeti épület felől nézzük. Hogy létezik a szempontoknak ez a kettőssége, azt szerintem szépen szemlélteti, hogy az egyikből nézve Karácsony, a másikból Bán terve tűnik fel a másiknál sokkal tapintatosabbként. Lelkesedni csak egy olyan tervért tudnék, amelyik feledtetni tudja ennek a két szempontnak a különbségét. (És e mondat leírása után visszaeresztem magamba az egykori muzeológust, aki a bővítés építtetői koncepcióját, úgy ahogy van, változatlanul öncélú és veszélyes nagyzolásnak tartja.)

@gloomysunday: Nem vagyok biztos benne, hogy pontosan értem, miben tér el a Koolhaas-értelmezésünk, sőt abban sem vagyok biztos, hogy valóban eltér-e. (Egy kicsit bőbeszédűbb kommentár lehet hogy segített volna.) Abban azonban biztos vagyok, hogy a Szépművészeti történeti egységének érzékeléséhez nem szükséges a száz, elég csak a tíz évvel korábbi állapotokat felidézni. Azóta valóban sok változás történt a házban, és ezek a változások a Gesamtkunstwerken kívül a jó ízlést is figyelmen kívül hagyják. Baán László egyik első intézkedése volt, hogy a Márványcsarnokban szobanövényeket és színes plüssfoteleket meg egy zongorát tett a műtárgyak helyére. A Reneszánsz csarnokban lévő műtárgyak egy rendezvényterem dekorációjává vannak lefokozva, a középső térben lévő középkori velencei kútkávák sokáig konkrétan rakodófelületként szolgáltak fogadások idején. (A Szoborosztály akkori vezetőjének csak hosszas küzdelmek árán sikerült elérnie, hogy bezárják őket azokba a kubusokba, amelyeken a Tálaló után is borozgattak, akiknek volt ehhez gusztusuk. Tán mondani se kell, hogy az említett kolléga azóta már nem vezeti a Szoborosztályt. Az intézkedésre a kútkávák védelmében kétségtelenül szükség volt, ugyanakkor a Múzeum így a ritka fogadás- és díszvacsoramentes időszakokban is fennen hirdeti, hogy nem tekinti műtárgyaknak a műtárgyakat.) A Barokk csarnok szerintem kiválóan alkalmas lenne szoborkiállításra (mióta van napirenden a Szoborgyűjtemény állandó kiállításának az ügye?), de mivel erre a térre is szükség van a rendezvényekhez, ez is kihasználatlan. Itt legalább van kiállítás (az oldalfalakon), de a látogató itt is gyakran az előző rendezvényről ott hagyott vagy a következőre odakészített széksorokkal találkozik - már ha bejut egyáltalán, és nem akad fenn a Reneszánsz csarnokban sürgő-forgó, az esti díszvacsorára készülő pincéreken. A könyvesbolt számára a mélyföldszinten volt egy külön tér, ehelyett most a Ión átjáróban van, ami több szempontból is vállalhatatlan: lemondás egy jó kiállítótérről, ráadásul az időszaki kiállítás látógatóinak keresztülvezetése a Shopon, mint üzleti fogás, szerintem ízléstelenül agresszív - nem is jut eszembe példa hasonlóra "a Lajtán túlról". A Shop felköltöztetését nem mellesleg annak helyigénye nem indokolta, a mélyföldszinti könyvesboltban is kényelmesen elférne annyi könyv, amennyi most ki van helyezve. Egyedül a Shop végében lévő reprodukció-nyomtató igényli ezt a helyet - de hogyan egyeztethető össze a múzeum missziójával, ha arra bíztatja a látogatóit, hogy otthon nyomtatott reprodukciókat akasszon a falra? (Szerencsére nem is használja a nyomtatót senki, én legalábbis még nem voltam tanúja.) Ennek a szerencsétlen nyomtatónak a kedvéért mármost leszakítottak egy kis teakonyha-szerű teret, és egy húzással felszámolták a foyer-n keresztül vezető kereszttengely optikai egységét.A látogatóknak és a szakmának is vannak új igényei a múzeummal szemben, ez igaz. De azokat a retusokat, amelyek az utóbbi években eltorzították a Szépművészeti összképét, szerintem nem ezek az igények indokolták, sőt jó részük (a látogatókra és a műtárgyakra nézve egyaránt megalázó rendezvényekre gondolok) ellentétes velük. Nem is kulisszaként, hanem káoszként jellemezném a jelen állapotot, de ennek nem kellene így lenni. Egyetértek Barkóczi Istvánnal, hogy a teljes körűen rekonstruált (és múzeumi funkcióinak visszaadott) Szépművészeti a mai igényeket is kiválóan szolgálhatná, és hogy az esetleges bővítésnek ehhez kellene igazodnia.

@kékharis: "Turisztikai vonzerőfejlesztési" szempontból egyetértek. Mindazonáltal van még pár ilyen hely Európában. Nem is kell messzire menni: a Kunsthistorisches Museumnak is szüksége volt ugyebár nagyobb ruhatárra és könyvesboltra, időszaki kiállításokat is rendez, de valahogy nem a Semper-épület megbontásában látja a jövőt. A Szépművészetivel több szempontból kínálkozik az összehasonlításra az antwerpeni Koninklijke Museum -- hasonló léptékű gyűjtemény, a múzeumépítészet ugyanazon tradíciójához tartozó és nagyjából ugyanakkor épült palota, jó (a Szépműnél alkalmasint jobb) fennmaradási állapot. Ezt a múzeumot éppen most bővítik (Claus & Kaan), elég érdekes koncepció szerint. A beavatkozást a múzeum a klíma és az egyéb gépészet szükséges korszerűsítésével indokolja, kiindulópontja a 19. századi épület rekonstrukciója, és ha már ennek nekilátnak, megmásfélszerezik a kiállítótereket egy olyan új épületrésszel (vagy második épülettel az elsőn belül), amelyet a meglévő architektúra "réseibe" tömködnek mintegy bele. A koncepció része volt, hogy az új architektúra nem (egyáltalán nem!) látszódhat sem kívülről, sem a 19. századi terekből. Ugyanakkor az új enteriőrök nem finomkodnak. (Linkek itt meg itt meg itt -- a legutóbbiban videóval.) Ja, és kiállítóterekről van szó, nem pedig...

@Endrődi Gábor: Csalódtam. Vonjam vissza az elemzés kiegyensúlyozottsága és színvonala iránti korábbi lelkesedésemet? (szmájli) Bán Ferenc szövegének (és tervének) összefüggésében ez a néhány kiemelt mondat éppen olyan értelmetlen, mint maga a terv (a Báné). Nem idézem a folytatást, olvashatja bárki, (bármelyik műleírásból ki lehetne emelni bármit, bárminek az igazolására) de ha végiggondolja az ember, hogy milyen áron és eszközökkel őrzi Bán Ferenc az eredeti épület bejáratának szentségét, következésképpen az azt követő térsorokat, akkor a Karácsony Tamás tervével való párhuzam említése nem provokáció (miért is kéne itt bárkit provokálni?), hanem gonoszkodás.

Ennél fontosabb kérdés, hogy nem értem, miért kell erőltetni ezt a közös új bejáratot? A korábbi terveket idézve pl. Mányi István nem választ az új és a régi bejáratok között, hanem párhuzamosan üzemelteti mindkettőt. Mányi a Dózsa György úti üvegkockát mint idegenforgalmi bejáratot használja, lényegében ugyanott, ahol Tamás, de múzeumi főbejáratnak a jelenlegit működteti tovább. (Az üvegliftektől most tekintsünk el.)Szerintem egyébként ez tűnik a legkiegyensúlyozottabb döntésnek, a ruhatári igény (néhány hónapra), meg a "hátra arc" kérdése valóban eltúlzottnak tűnik.

Az előcsarnokba pottyantott lépcsőt keresve elbizonytalanodtam: nem egy régi térképet nézünk? A tervverseny idején valóban volt ott egy valóban ügyetlen lépcső és más irányúak voltak a portikusz alatti lépcsők is. Mostanra ez megváltozott, ha jól látom az előcsarnok érintetlen, a portikusz alatti lépcsők a bejárati tengellyel párhuzamosak, a "régi" előcsarnok alatti "új" előcsarnokból (-1,50) a galériákra vezető belső, széles főlépcsők alatti lépcsőn lehet a márványterem közepe táján a földszintre érkezni, ahogy Mányi tervében is volt.. (Lehet, hogy rosszul tudom, de én is csak az itt közölt terveket ismerem.)

Olyan terv, mely mindkét irányból igaz, tehát a bővítés és az eredeti terv irányából nézve sem kerül ellentmondásba, az csak úgy lehetséges (hangsúly: szerintem!), ha nem erőltetné a megrendelő (vagy a tervező?), hogy egy mindentudó, közös bejárata legyen a régi és az új résznek.Miért baj az, ha egy túrista megérkezik a térre, látja, hogy vannak a kényelmét szolgáló szolgáltatások a tér alatt, sőt, akár a múzeumba is átmehet onnan, ha akar, vagy megnézheti ugyanennek a múzeumnak valamelyik időszakos kiállítását is, ha érdekli, mindezt anélkül, hogy köze lenne a régi épülethez. Hátha nem is érdekli? Mások pedig megérkeznek az útikönyvükkel felszerelve, vagy bölcsész hallgatókkal körülvéve, bemennek a múzeumba a főbejáraton, végignézik a szakszerűen helyreállított régi, szép és csakazértis "sehr praktisch" tereket, majd ha enni-inni stb. akarnak, akor az alagsoron keresztül átvándorolnak a modern szárnyba. A régi és új tartalmi és formai különbözőségét miért kellene egy, látjuk, megoldhatatlan közös bejárattal összemosni? Miért baj az, ha Mányi koncepciója e téren érvényesül; látjuk, a Tamás által tervezett föld alatti építmény építészeti minőség szempontjából sokkal jobb, mint Mányi Istváné volt, tehát a zsűri döntése e tekintetben rendben volt. Az egész főlépcső körüli kínlódástól meg lehetne szabadulni, tényleg nem értem, miért olyan fontos ez, hogy az egész értelme ezen a talán nem is annyira lényeges részleten múljon?

A bővítés koncepcióját "úgy ahogy van" öncélú nagyzolásnak tartani, nem azt jelenti csupán, hogy az egykori muzeológus, jelenlegi művészettörténészt végképp elfogulttá tették (kár lenne érte) a szakmai érvei?Üdv!mcs

@Masznyik Csaba: Úgy tekintek erre a fórumra, mint egy esélyre, hogy megértsünk valamit az ügyben érintett diszciplínák között gyakran tapasztalható értetlenség anatómiájából. A saját blogomon egy (nyilvánvalóan művészettörténész) hozzászóló azt vetette fel, hogy amit Barkóczi István ír, az teljesen magától értetődik, nincsen benne semmi meglepő, közben viszont azt látom, hogy a szakmán kívüli szemlélő számára sem a cikk, sem Barkóczi Tálalón mondott mondatai nem jöttek igazán át. Nyilvánvalóan az építészeknek is vannak nagyon hasonló élményeik. Érdekel, hogy miért van ez így, és persze az is, hogy lehetne-e másképp. Ebben természetszerűleg a művészettörténetet kell képviselnem, hiszen az egyének párbeszéde itt a diszciplínák párbeszédét is modellezi, de azért is, mert a művészettörténész csak így tudhatja a vita tanulságait visszavonatkoztatni egy ettől nem független, általános kérdésre: hogy mit kellene ma Magyaroszágon a művészettörténészeknek tenniük ahhoz, hogy tudásuk és érzékenységeik hozzáadódhassanak a köz kultúrkincséhez. (Merthogy most alig adódnak hozzá, és mintha sok más szakmával egyetemben a művészettörténet sem bújt volna elő abból a belső emigrációból, amely a humaniórákkal való foglalatoskodást korábban évtizedekig a hiteles élet egyik lehetséges útjává tette.) Bán Ferenccel kapcsolatban egy olyan állítást próbáltam megfogalmazni, amely egyrészt jól levezethető egy művészettörténeti logika mentén, másrészt viszont váratlan lehet egy építész számára, és ilyen módon "provokálhat" arra mindannyiunkat, hogy rácsodálkozzunk szempontjaink sokféleségére. Ilyen jellegű (tehát a szó [provoco 1 avi, atum] eredeti, általánosabb, egyúttal ártatlanabb értelemben vett) provokációkat én is szívesen fogadok a másik oldalról. Nézetem szerint így közelíthető meg egy olyan kiegyensúlyozottság, amely túllép a viccbéli rabbi kiegyensúlyozottságán.Bán Ferenc tervét nem azért emeltem be az összehasonlításba, mert összességében jobbnak tartanám, hanem azért, mert egy gyakran (itt "marianna" révén) elhangzó közbevetésre akartam reagálni: "Az elkészült terv egy intelligens, mértéktartó, visszafogottan elegáns választ adott a tervezési programban szereplő elvárásokra ( kihívásokra ). Akik itt nemtetszésüknek adnak hangot, valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy a kortárs építészeti áramlatoknak megfelelve milyen - léptékében és formaképzésében is -  brutális válaszok lennének adhatóak ezen a helyszínen." Úgy vélem, hogy amikor visszafogottságról, tapintatról beszélünk, akkor azt nagyon különböző nézőpontokból tehetjük, és van olyan (méghozzá szerintem igencsak releváns) nézőpont, amelyikből éppen Karácsony terve az egyik legbrutálisabb. Szándékosan emeltem ki a terveknek csak egy bizonyos aspektusát, mégpedig azért, mert az összevetéssel -- szemléltetésképpen -- a diskurzus logikájának elemzéséhez, nem pedig a tervek átfogó megítéléséhez szerettem volna hozzájárulni.Régi és új tervIgen, a régi tervet néztem. Az igazság az, hogy egyszerűen figyelmetlenségből, de ha ki akarnám vágni magamat, akkor azt mondanám, hogy öntudatlan védekező mechanizmust követve. Ugyanis az új terven a két rész összekapcsolása bár a kortárs bővítés szempontjából jobb, a Schickedanz-épület szempontjából még sokkal rosszabb. Alig tudom elhinni, hogy ajtókat vágnának a Márványcsarnok hosszú oldalain. Ezzel a Márványcsarnok válna fogadótérré, következésképpen (és a falfelületek megbontása miatt is) kiállítási célra alkalmatlanná. Beérkezéskor egy olyan tengely tárulna fel, amelynek az eredeti épülethez semmi köze, csak a két belső udvart köti össze (árulkodó és szerencsétlen az is, hogy az udvarok, nem pedig a Márványcsarnok középtengelyéhez igazodik). A mostani foyer lépcsőfordulóvá degradálódna, és értelmetlenné válna az, hogy elkülönül a Márványcsarnokról. Ahhoz pedig hogy megközelítsük a Régi Képtárat, a Schickedanz-épületbe való érkezés után is négyszer kellene elfordulnunk, úgy, hogy először csak az emeleti lépcső közepén van lehetőségünk optikailag átfogni az útvonalunkat, de az épület sehol nem jelzi előre, hogy merre kell haladnunk. Aztán amikor felértünk a Reneszánsz csarnok galériájára, akkor -- mivel nem a hosszanti fő tengely fogadott bennünket, és annak maradékát is fordított irányban jártuk be -- nem világos, hogy hova jutottunk. A Schickedanz-épület nagy erénye és Gesamtkunstwerk-jellegének záloga, hogy a didaktikusan strukturált gyűjteményt egy optikailag is jól befogadhatóan strukturált architektúrával tagolja, és hogy ezt teljesíteni tudta az állandó kiállítások későbbi átkoncipiálása után is. A bővítés után viszont mindennek vége lesz. Végül ha gondolatban végigjárjuk a teljes útvonalat a bebillentett főlépcsőtől a pénztáron keresztül a Régi Képtárig -- ezt a labirintusszerű útvonalat, amely teljesen kimeríti a látogatót, még mielőtt egyetlen műtárggyal találkozott volna --, akkor nagyon nehéz mindezt látogatóbarát fejlesztésként lenyelni. Mindebből az következik, hogy mélységesen egyetértek a Csaba által a "mindentudó, közös bejáratról" írottakkal. Ugyanakkor nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy éppen ez az építtetői koncepció leglényegibb eleme. Számomra ugyanaz a kicsinyesen pénzleső szemlélet nyilvánul meg ebben, mint az időszaki kiállítás közönségének a könyvesbolton való jelenlegi keresztülterelésében: aki nem eszi meg a főzeléket, annak nem jár a sütemény; előbb a cannelloni, aztán a Correggio. Lehet, hogy ez növeli a bevételeket, de mérhetetlen arroganciáról árulkodik a látogatóval szemben.Szakmai érvek és elfogultságEzt másképp látom. A muzeológiai ellenérvek is elég komplexek, de ha figyelmünket a Szemerey Samu által feltett kérdésre ("Miért ez a vagy-vagy?") összpontosítjuk, és a múzeum- vagy kiállításpolitikai kérdéseket egy időre zárójelbe tesszük, akkor is ki kell emelni (vagy meg kell ismételni) két dolgot:1. A bővítés további fenntartása olyan terheket ró a múzeumra, amelyek tovább hátráltatják, hovatovább kilátástalanná teszik a múzeum súlyos és a műtárgyakat is súlyosan érintő problémáinak megoldását. Az csak az igazság egyik oldala, amit a pódiumon Baán László mondott, hogy olyan projektek mint a tetőszerkezet cseréje vagy a klimatizálás megoldása szintén csak eseti támogatással valósulhatnának meg. (Most mellékes, amúgy viszont nagyon is lényeges, hogy ezeket mégiscsak meg lehetett volna oldani az EU-pályázatból.) Ugyanis távolról sem csak ilyen projektekről van szó. A Román csarnokban lévő dexion salgó állvány szavatossága több mint tíz éve lejárt, akkor is sürgősen ki kellene cserélni, ha a rekonstrukciót tovább halogatjuk. Ahhoz, hogy a régi könyvtár raktárként működhessen, képakasztó rácsokat kellene felszerelni. Ilyen feladatokból számtalan lenne a Szépművészetiben, és ezeket nagyon is az éves költségvetésből kellene kigazdálkodni, valamint a műtárgyak ezzel együtt járó kezelése is az állandó humán kapacitásokat terheli, amelyeknek szintén jelentős részét fogja elvonni a bővítés. Hipotetikus és nehezen védhető Baánnak az az állítása is, hogy a bővítés önfenntartó lesz. Amennyire tudni lehet, a Szépművészeti mostani időszaki kiállítási programja sem önfenntartó, pedig ez nem nagyon jár plusz rezsiköltséggel. A bővítés ellenben -- ránézve az alaprajzra úgy sejlik -- durván megkétszerezi a múzeum közüzemi számláit. Ez az egyik ok, ami miatt úgy gondoljuk, hogy a bővítés koncepciója nemcsak nem elég jó, hanem rossz.2. Az említett muzeológiai problémák alighanem szintén csak egy bővítéssel lennének megnyugtatóan megoldhatók -- ebből indult ki annak idején Mojzer Miklós is. De ha most építünk egy "látogatóközpontot" a múzeum elé, úgy, hogy közben a szorosabb értelemben vett múzeumi célokra használható terek érdemben nem bővülnek, akkor hova építenénk később a raktárakat? És miből? Látványos dolgokra mindig könnyebb pénzt szerezni, és ha most ellőjük a lehetőséget, hogy az új kiállítótér farvizén megfinanszíroztassuk a raktárépítést, akkor később már nehéz lesz ez utóbbit akár egy minisztérium számára vonzóvá tenni, és a pályázási lehetőségek is beszűkülnek. De főleg nem nagyon lesz már hely, aminek a beépítésére pénzt lehetne keresni.Vegyünk tehát egy muzeológust, aki így gondolkodik. Úgy fogja vélni, hogy aggályai logikailag az építészeti tervezés elé vágnak, és ezért a projektet egy saját jogán mégoly színvonalas architektúra sem fogja legitimálni. Ha muzeológusunk igazán következetes, akkor az építészeti tervről szóló diskurzusba egyáltalán nem fog belebocsátkozni -- nem elfogultságból, hanem józan megfontolásból. Bizonyos alkalmakkor, például egy pódiumbeszélgetésen, egyenesen veszélyes lenne, ha az ügy építészeti része iránt érdeklődést mutatna, hiszen azt sugallná, hogy hajlandó lenne engedni azokból a muzeológiai aggályokból, amelyek szerinte az ügy egészének logikai kiindulópontját kell hogy jelentsék. Csak első látásra kelthet például megütközést, ha Barkóczi István azt mondja, hogy nem ismeri a terveket, nem is érdeklik azok. Valójában egy nagyon is átgondolt és védhető álláspont nyilvánul meg ebben. Más kérdés, hogy ennek a képzeletbeli muzeológusnak közben nagyon is lehet véleménye az építészeti tervről, és ezt más helyen, pl. egy építészfórumos cikk kommentjei között világgá is kürtölheti. De ez nem változtat azon, amit az építtetői szándékról és ezzel együtt az egész folyamat létjogosultságáról (a terveket is beleértve) gondol. Sőt, mindehhez nem szükséges muzeológusnak lenni, hanem elég egyetérteni a fentebbi két ponttal, és abból már megkerülhetetlenül következik, hogy a tervek építészeti kvalitásainak csak viszonylagos jelentőséget tulajdonítsunk.Vagy rosszul értettem a kérdést?

@Endrődi Gábor:  Márványcsarnok

Megfogadtam, hogy mint "Ufó kutató és műzeumlátogató " leírtam a gondolataimat (nyilván tudva azt, hogy ez egy elég személyes történet és nem lesz tárgya semmilyen diszkurzusnak, csak gondoltam arra, hogy vannak emberek, akik a Szépművészetibe képeket mennek nézni és ez még szórakoztató is lehet) nem szólok hozzá, mégsem állom meg, hogy ne írjak.  Az alábbi helyen én ezt írtam:

http://www.epiteszforum.hu/node/15361"- Egy"eretnek" gondolat, az első csarnok (márványcsarnok) semleges kőfalát én meg merném bontani, nem sérülne Schikedanz térszerkezete, csak funkcionálna. "

Nem csak én állítottam hogy  a Schickedanz-épület térszerkezete erősen kompromisszumos. Egyik fő hibája, hogy nincs fogadótere. Az építész tervezés a sok filozofálgatás után a végén mindig praktikus döntésekkel végződik és soha nincs abszulut igazság. El kell dönteni, a fogadóteret a régi épületen belül oldjuk meg, vagy nem - vagy ne legyen fogadótér, de nekem ez nem választás. Ha nem az épületen belül, akkor szerintem Karácyony Tamásék koncepciója vitathatatlan, ha meg belül, akkor nincs más hely, mint a márványcsarnokban. Nekem az utóbbi tetszik jobban és a márványcsarnokba még bátrabban nyúlnék bele, többek között a a következők miatt is.

- A múzeumot nem ismerő látogatók - vessetek rám követ, de nem tudok szabadulni attól, hogy a múzeumok a látogatók miatt is vannak - belépve az épületbe rögtön mennének a márványcsarnokba, de az őrök visszafordítják őket jegyet venni, aztán mégis bemennek a márványcsarnokba. Ott aztán vagy tovább mennek a reneszánsz csarnokba és a termek végignézése után a hátsólépcsőn felmennek az emeletre, vagy visszafordulnak és a főlépcsőkön mennek fel. Szóval ösztönösen keresnek egy helyet, ahol körülnéznek, hogy hová a fenébe kerültek, ez a márványcsarnok.

- Nem készítettem statisztikát, de biztos vagyok benne, hogy a márványcsarnokban az utóbbi időkben több vacsorát rendeztek, mint kiállítást.  Ha a márványcsarnok nem fogadótér, akkor esélye sem lesz annak, hogy ne "étterem " legyen.

- És igen, nem elegáns, de még mindig jobb négyszer megfordulni, mint egy rendezvény (vacsora) miatt a márványtermet kerülgetni.

Huszti István

@HI: A múzeum nem csak a látogatók miatt van. A műtárgyak gyarapítása, őrzése, kutatása és bemutatása - ez mind dolga neki, és akkor működik jól, ha ezek  egyensúlyban vannak, mert az első három logikus előfeltétele a negyediknek. A Szépművészetiben most zavaró tényező 1) a műtárgy; 2) a művészettörténész és 3) a látogató. (A vacsoravendég, az más, azt szeretik.) A tervezett bővítés középponti figurája sem a műélvezetre vágyó múzeumlátogató, hanem a turista, aki kajálni, pisilni, pelusozni és vásárolni akar. A képek közé akár be se dugja az orrát. Szóval, visszaüt, ha - bármilyen kiváló menedzseri képességekkel rendelkezik is - laikus kerül egy ilyen intézmény élére, aztán tiszta erőből megy a saját feje után. Ezért rossz a program, ezért nem lehet jó a terv. Az még külön hab a tortán, hogy bárkit a múzeumi szakmából, akinek ellenvéleménye van, leráznak (sőt lejáratnak) azzal, hogy "sértődött", "maradi", "irigy" stb.

@HI: Szerintem a Márványcsarnok "szívó hatása" nem probléma, hanem erény. Általában (úgy értem, Baán előtt) olyan kiállítások voltak itt, amelyek számot vetettek ezzel a "második fogadócsarnok" jelleggel. Kiválóan alkalmas lenne ez a hely egy olyan, laza szerkezetű, állandó kiállításhoz, amelyik a gyűjtemény történetét tematizálja (elsősorban, de talán nem kizárólag műtárgyakkal), hogy a látogató érzékelhesse, hogy az anyag, amit valamilyen művészettörténeti szisztematikában kap majd feltálalva, másképpen is rétegződik. Ha jól lenne rendezve, a Márványcsarnok funkcionálisan, hangulatilag és tartalmilag is közvetítene a foyer és a múzeum között. Ennek persze lenne pár feltétele. Egyrészt érintetlenül kellene hagyni az oldalfalakat. A másik feltétel az, hogy a hátsó csarnokokban tényleg kiállítások legyenek. Eretnek, horribile dictu költséghatékony javaslatom röviden a következő: a kiállítóterekben legyenek kiállítások, a Gundelben meg díszvacsorák. Szerintem -- és ha jól értem, ez az egyetlen dolog, amit másképp látunk -- nem az épület hibája, ha most nem így van.

@Endrődi Gábor:  Lehet, hogy valamit félreérthetően  írtam, szerintem is a díszvacsorák helye a Gundelben van és a kiindulási alapunk is azonos, csak a kérdéseket két külön logikai rendszerbe helyeztük. Amit Te írsz, az egy szép idea - nekem tetszik -, de akkor az Aragon Kollázs filozófiához közelítő és oly népszerű időszaki kiállításokat és programokat nem a Szépművészetiben kell rendezni, annak más helyet kell találni, vagyis a jelenlegi tervezési program felejthető.  Ez egy másik út, ami nagyon sok kérdést vet fel, mozaikszerűen nekem a következő néhányat:

-  Az oszág hajlandó-e egy ilyen intézményt eltartani (azért a hajlandó kérdés, mert szerintem ha akarja igen)? A kérdést két szempontból is jogosnak tartom, az egyik az, hogy a gazdaságot képviselő "elit" - tisztelet a kivételnek - ilyen jellegű felelősségérzettel nem bír. Pontosabban ha érez valami felelősséget, akkor a saját üzleti logikája alapján keres megoldásokat, de vannak olyan dolgog, amiket nem lehet üzletileg kezelni.

-  Egy ilyen "ideális" múzeum a közönség kapcsolatban mennyire hatékony? Ennek a kérdésnek a megváloszálására  elsősorban Ti művészettörténészek és múzeulógusok vagytok hivatottak. Gondoljatok abba bele - ez az én szubjektív tapasztalartom, nem tudom tudományosan alátámasztani -, hogy a látogatók úgy 90 %-ának fogalma sincs arról, hogy mit lát. (Az építészet is ebben a cipóben jár, meg a kortárs zene, stb.) Látszik, hogy ez tágabb kérdéskör és biztosan a Szépművészeti ezt nem tudja megoldani, de egy rendszer részének kell lennie.

Továbbra is tartom, hogy ezeket a kérdéseket nem beszéltük meg, a probléma elemzése főleg a terv kritizálására  terjedt ki (bocs pont a múzeológusok részéről volt más megközelítés).  Szóval két logikai rendszer van, az egyik szempontjából nem lehet kritizálni a másik rendszerbe illesztett tervet. Az építész társadalom abban hibás, hogy nem tette fel "a mi a fenének kell ezt megépíteni"  klasszikus kérdést.

Huszti István

@HI: Nem hiszem, hogy ha a Schickedanz-épületet visszaadnák a gyűjteménynek, akkor le kellene mondani az időszaki kiállításokról. Az időszaki kiállítások nagyon fontosak, függetlenül attól, hogy a Szépművészeti mostani kiállítási politikájáról mit gondolunk. Az elhelyezésükre már több ötlet megfogalmazódott. Nekem (kívülállóként) úgy tűnik, hogy a leggyorsabb frappáns megoldás az lenne, ha a teljes mélyföldszintet az időszaki kiállításoknak tartanák fenn. Ha nincs ennek statikai akadálya, akkor a meglévő kiállítótereket egybenyitva egy körbejárható, elég nagy alapterületű teremsort kapnának. Amennyire az alapfalak engedik, akár át is lehetne építeni, ami most ott van, az nem építészeti minőség. Így egyszersmind az időszaki kiállítás minden látogatója számára nyilvánvaló lenne, hogy a múzeumot még nem látta.A két "mozaikszem" olyan kérdéseket fed, amelyek bármely muzeológiai koncepció mellett felmerülnek. Igaz az, hogy a magyar múzeumok az ezredfordulóra egyfajta holtponthoz érkeztek. Ennek az egyik része, hogy ritkán találtak hangot a közönséggel. Meggyőződésem ugyanakkor (de nagyon hosszan tartana kifejteni), hogy ezt a hangot Baán Szépművészetije sem találta meg -- a látogatószámok a marketinget dícsérik, de semmit nem mondanak arról, hogy tartalmilag mit kap a látogató. Azok kiállítások, amelyek megragadják egy olyan művészettörténeti (és lehetőség szerint invenciózus) tartalmat, amelynek a társadalom számára is van aktualitása, ugyanakkor nem szövegesen, kognitíve, hanem közvetlenül a műtárgyakkal, vizuálisan közvetíthető -- az ilyen kiállítások még mindig hiányoznak Budapesten. A Szépművészeti flagship kiállításai semmilyen művészettörténeti tartalmat nem ragadnak meg, vagy ha mégis, akkor éppen a marketing tesz róla, hogy ne erre figyeljünk (vö. Radnóti Sándor szép kritikáját a Van Gogh-kiállításról). A Szépmű időszaki kiállításainak a divatja kölcsönző intézmények presztizséről, biztosítási értékekről szól, és sajnos nem mutat utat a műtárgyakhoz. Ilyen módon éppen közönségkapcsolati szempontból rosszabb még annál is, ami korábban volt: butítja a látogatót, torz elvárásokat gerjeszt benne. Mindez sok szállal kötődik a bővítés ügyéhez, de amire most ki akarok lyukadni, az az, hogy a közvetítés a látogatók felé egy olyan feladat, amely független attól a kérdéstől, hogy a múzeum imázsát milyen arányban alakítják az állandó, illetve az időszaki kiállítások.A másik "mozaikszem" a finanszírozással volt kapcsolatos. A legkényelmesebb azt lenne mondani, hogy a meglévő gyűjtemény minden későbbi kormányzatot kötelez. Divattá vált a magyar közigazgatásban, hogy nagyobb bevételeket várjanak el a múzeumoktól, ez önmagában véve nem lenne baj, de mérlegelni kell azt is, hogy miközben pénzt keresünk a múzeumnak, nem vétjük-e el éppen azt a célt, amelynek érdekében pénzt keresünk neki. Szignifikáns jegybevételekre és bőkezű szponzorokra olyan látogatószámok mellett van esély, mint amit a Van Gogh-on vagy a Munkácsyn látni lehetett. Ez többszöröse annak, amit ezek a kiállítások racionálisan képesek lettek volna befogadni -- és ez nem az épületen, hanem a műtárgyakon múlik: a műtárgy "mondja meg", hogy hány látogatót enged egyszerre maga elé, függetlenül attól, hogy milyen tágas térben van kiállítva. Ha egy kiállítást néhány hónap alatt két-háromszázezren láttak, akkor az azt jelenti, hogy igazából senki se látta -- és ezen Karácsony Tamás új kiállítótere sem fog változtatni.Mindkét kérdésre ugyanaz a válaszom: olyan múzeum él a vágyaimban, amilyet nem láttunk még működés közben Magyarországon (hacsak nem a Ludwigban). A 2000-es évek említett holtpontján, amelyet egy szakmán belüli generációváltás ígért megoldani, mindhárom nagy régi művészeti gyűjtemény furcsán lendült túl: a Szépművészetibe egy politikai kalandor, a Nemzeti Galériába egy (amennyire most látni lehet) az ő példáján felbuzduló ejtőernyős került. Az Iparművészeti ügye Takács Imre alatt nagyon bíztató irányt vett, de ennek az eredményei még nem mutatkozhattak meg, mielőtt bekövetkeztek a sajnálatos események (amelyekről mindenkinek, aki még nem olvasta, nagyon ajánlom Szilágyi Márton írását a Magyar Szemlében, illetve Baán válaszát és Szilágyi viszontválaszát is). A válasz röviden tehát az, hogy nem tudom. Vannak múzeumok másutt, amelyeket nagyon szeretek (menedzsment, kiállítási kínálat, állandó kiállítás, minden egyéb szempontjából számomra a londoni National Gallery az etalon), de hogy példájuk követésének milyen esélyei lennének a magyar közönség és a magyar finanszírozási lehetőségek közegében, az egyszerűen nincs még kipróbálva.

@Endrődi Gábor: Kedves Gábor! 

Röviden tudok - talán itt szokatlan módon - reagálni, EGYETÉRTEK.

ui.

Ha most Te lennél a megrendeló és én a tervező és a Te gondolatod mentén elkezdenénk rajzolni, nem zárnám ki, hogy a számítások, rajzok alapján nem Te mondanád, hogy  bontsuk meg a márványcsarnok falát. Én sem tudom, de benne van.

Hiszek abban, hogy egy épület előrevetíti saját maga sorsát. Az Iparművészeti klasszisokkal jobb épület, mint Schikedanz Szépművészetije.

 

 

Huszti István

@Zöldi Anna: És amikor kiváló építészek aljaznak tiszta erőből más kiváló építészeket? Olvasok itt effélét eleget. Őket ki fogja cenzúrázni, kedves Anna? A hozzáértés meg... Néha nem (csak) épületekről van szó, hanem például a városról, a hatalomról, a tisztességről, a művészettörténetről... Olyankor ki dönti el, ki a hozzáértő, és ki nem az? Legyen inkább a jelszó: Vargha Misi. Jó lesz nem elfeledkeznünk róla.

@kékharis: Zöldi Anna

Varghy Mihályt pedig ebben  a kontextusban ne idézzük, mert magam is bepöccenek

@kékharis: én itt a tiéden kívül soha nem olvastam gyalázkodó, megalázó hozzászólásokat

@kékharis: Bár kétségtelen, hogy Harisunk a fene nagy lendületben néha átbillen penetránsba; de egyrészt sajnos nem ő az egyetlen; másrészt sajnos abban is van valami, amit a kollegiális ekézésről ír (habár a mértékekről lehetne vitatkozni).

S ha már a spiritus rector előkerült: ő mindig is nagyon ügyelt arra, hogy ez az 'átbillenés' ne történjen meg. Emlékeim szerint ritkán moderált (törölt, beletörölt, figyelmeztetett), de akkor biztos kézzel (elég jó arányban tudta elválasztani a határozott, kemény fogalmazást a becsületsértéstől és a gyalázkodástól - én ugyan kicsit keményebb beavatkozást sem tartottam volna túlzásnak, de a következetessége utólag elég jól igazolta).

S azt is fontosnak tartanám megjegyezni, hogy személy szerint óvakodnék az Anna hozzászólásában megfogalmazott elitizmustól, fellengzősségtől: a gyalázkodás és a becsületsértés 'hozzáértésfüggetlen'. A hozzá nem értés ellen pedig megfellebbezhetetlen szakmaiságú kritikával illik/célszerű harcolni.

S ha már az építészfórum 'feladatáról', 'küldetéséről' van szó, akkor nem szabadna elfeledni a laikus közvéleménnyel történő párbeszéd elengedhetetlen szükségességét sem! Mégha ez néha nehéz is.

S ehelyütt gyakorolnék önkritikát: (bár túlértékelni sem szeretném a szerepemet, de) sajnálatosnak tartom, hogy a 'legyek ízléséről' szóló kitételemmel hozzájárultam a hangvétel eszkalálódásához - jó példája ez szerintem annak, hogy egy ártatlan félmondat milyen mértékben tudja elvinni egy írott vita hangvételét.

@sityu: Igazad van, Sityu. Néha biza átbillenek, esendő az ember :) Legyen békesség közöttünk.

Ha gloomysunday nekem írta, hogy csak tőlem olvasott efféléket, akkor ajánlom például az új belvárosi főutca topikját. Néhány ottani hozzászóláshoz képest az én legádázabbjaim is anyáknapi köszöntőversikék.

Kedves Anna, a bepöccenéssel, úgy látom, már megvolnánk. De Mihályt visszaidézni szerintem soha nem lesz kárunkra.

Persze nem könnyű így, hogy az ember nem látja beszélgetés közben a többiek arcát. Főleg ha nem is feltételezzük a sorok között a mosolyt, sőt akár a nevetést. Igaz, itt sokan hótt komolyan veszik magukat, ami tőlem távol áll :)

Melyhöz hasonló lyókat kívánva maradok igaz szeretettel:

hű madaratok

@marianna: "Ellenzők" ... Remélem lassan mindenkinek eljut a tudatáig, hogy a legfőbb ellenző maga a Tervtanács volt 2 évvel ezelőtt. Tessék már ilyen fényben szemlélni az eseménysort.

 

@marianna: Kedves Marianna, azt azér' csak nem várja el tőlem mint ellenzőtől, hogy azért ropjak örömtáncot, mert nem a szóba jöhető brutális megoldások valamelyike  fenyeget? Hát nagyon szar épületet én is ki tudnék gondolni az ostoba nősténybőcsész fejemmel, de olyan rettentő szart, hogy csudájára járna a fél világ - akkor most felkérhetem az építészeket, hogy rendezzenek fáklyásmenetet abból az alkalomból, hogy önmérsékletet tanúsítok, és inkább kiültetem a muskátlikat??? A Hősök tere csak talán nem olyan, mint a választások - vagy mint a népballada mondja: "három halál közzű' melyiket választod?"...

Nem Karácsony Tamást akarom bántalmazni, a lépcső elgondolását meg a liftházat leszámítva tényleg szépek azok a terek a videón nagyon. De hát - esmételgetjük itt, mint egy mantrát - a Tervtanács elutasította a lépcsőt, és nem is látta a betontornyot, a pályázat lebonyolítása több mint zűrös, a nyilvánosságot kész tények elé állították, a muzeológus szakma háborog, sok ezer mértékadó értelmiségi tiltakozik, a főigazgató határidőkkel zsarol és ködösít stb. Azér ez nem egy sikersztori, akárhogy nézzük. Mindezek közepette csekély a kéj, hogy nem még brutálisabb a terv...

@kemtam: Sarkadi Márton, aki a műemlékvédelemben dolgozik, a fentebb belinkelt interjúban így nyilatkozott: "Végezetül: a financiális indokok között előszeretettel felsorolt érvben – amely szerint nem lehet uniós pénzből múzeumot felújítani – szintén kételkedhetünk: turisztikai vonzerőfejlesztési pályázatból igenis folyhat műemléképület helyreállítása, erre több példa is van. Egyes projekteknél a pályázati pénz kb. 70–80 százalékát az épületek helyreállítására fordítják. Az uniós szabályozás nem annyira fafejű, mint ahogyan azt többen beállítani igyekeznek." Pár nappal ezelőtt a hg.hu cikkének kommentjei között Rostás Zoltán projektvezető szó szerint idézte a pályázati kiírást (http://hg.hu/cikk/epiteszet/9337-szepmuveszeti-muzeum-uton-a-rossz-megoldas-fele) – hogy azonban az idézetből az sül-e ki, amit ő szeretett volna, azt ki-ki döntse el maga.

@Endrődi Gábor: Köszi! Ő volna az?

"Épített örökség (pl.: egyedi építészeti alkotások, világörökségi helyszínek, műemlékek, kastélyok, várak, egyházi létesítmények), valamint turisztikai jelentőséggel rendelkező kulturális intézmények (muzeális intézmények, kiállítóterek, szabadtéri színpadok,) látogatóbarát fejlesztése, magas vonzerőt generáló turisztikai termékké alakítása, élményszerűen bemutathatóvá tétele, turisztikai funkcióval való bővítéshez kapcsolódó felújítása, rekonstrukciója. Fogadóterület bővítése, kiállítóterek kialakítása, bővítése, turisztikai hasznosításra alkalmas új funkciók, élményelemek kialakítása, interaktív információ szolgáltatás fejlesztése. Önálló elemkent nem, csak a kulturális turisztikai fejlesztésekkel együttesen támogatható járda, parkoló, közterületek, parkok, kertek felújítása, kialakítása."

Ebbe - ahogy elsőre nézem - belefér a látogatóközpont építése. (Sajnos.)

@kemtam: Magától értetődik, hogy belefér a látogatóközpont építése. A kérdés azonban mindkét fél számára az, hogy csak az fér-e bele vagy netán más is. A múzeumvezetés érve nem az, hogy van erre pénz, hanem hogy csak erre van pénz. A kérdésre a Marci által (sajnos csak általánosságban) hivatkozott példák adnak szerintem egyértelmű választ: igen, akár ebből a pályázatból is lehetett volna olyan projektet finanszírozni, amely a Múzeum általunk sürgetőnek nevezett problémáit orvosolta volna.

@Endrődi Gábor: Ezek szerint itt többfrontos az ellentámadás. Egyfelől arculatféltő (ebbe a körbe tartozom pl. én), másfelől funkciógyengeséget firtató.

@Endrődi Gábor: A cikknél is figyelemreméltóbb, amit a HG-ben kommentként írtál, annyira, hogy be is másolom:

"... az a körülmény, hogy a vonatkozó EU-pályázat csak erre a célra lenne felhasználható, másra, pl. a múzeum szanálására nem, egyedül a múzeumigazgató közléseiből ismert, őt használja forrásként mindenki más, aki erre az érvre hivatkozik. (Hasonlóan ahhoz, ahogy Baán L. nyilatkozatait követve beszéltek Ráday M. cikkének megkésettségéről - egészen addig, amíg nem tudatosult egyre inkább [de még mindig nem eléggé], hogy két éve létezik egy hasonló értelmű tervtanácsi állásfoglalás, amelynek tükrében az igazgató nyilatkozatait nem túlzás hazugságnak nevezni.) Ezzel szemben úgy tudom, hogy most is futnak Magyarországon olyan projektek, amelyek ugyanezt az EU-s pályázati konstrukciót effektíve műemléki kutatásra és felújításra használják fel. Egy példa: a soproni bencés templom tavaly kezdődött, jövőre befejezendő régészeti feltárását és műemléki helyreállítását 170 millió forinttal támogatja az EU, szintén a turisztikai pályázat keretében. Érdemes a további érvelés előtt szétnézni a www.uniospenz.hu oldalon, vagy ha az érdekel, hogy hogyan használják fel az összeget Sopronban, meghallgatni május 3-án a FUGÁ-ban ezt az előadást: http://mrmt.blog.hu/2010/04/28/e.... A tanulság számomra egyértelműnek tűnik, és sajnos már megint Baán L. szavahihetőségére vonatkozik."

Ha ez így van, akkor Baán úr nem csak a határidők dolgában, hanem a pénz felhasználási lehetőségeinek tárgyában is orránál fogva vezeti a fél országot. Remek. (Kedves olvasótársak, érdemes végigolvasni a cikkhez írt összes kommentet, Rostás úr válaszával és az arra adott viszontválasszal. Rostás úr több mint mulatságos.)

Más. Aki nem ismerné a főigazgató úr szakmai életútját, annak itt van például ez: http://www.mediahungaria.hu/eloadok/Baan-Laszlo/223/) Nem csoda, ha nem talál hangot a művészettörténészekkel, de ez nem menti föl a szakmai és erkölcsi felelősség alól sem őt, sem azokat, akik erre a posztra állították.

 

 

 

 

 

@kékharis: Manapság több-kevesebb bizonyossággal kijelenthetjük, hogy ha egy politikus vagy egy hivatalnok Magyarországon az EU-ra hivatkozik, akkor egyszerűen hazudik,

Egyébként az unióból jött pénzek felhasználását illetően nem csak az a vérlázító, hogy mértékadó becslések szerint azok 20-30%-a a korrupciót hízlalja, hanem az is, hogy a jellemzően hitelből fedezett hasonló nagyságrendű önrész miatt az állam és az önkormányzatok súlyosan eladósodtak, továbbá az is, hogy a Szépművészeti tervezését jellemző mutyizás és a beruházás előkészítéséből a nyilvánosság kizárása nem kivételes az ilyen beruházásoknál, hanem inkább tipikus. Nemcsak a Szépművészeti tervezett bővítésének fenntartási költségeinek fedezete kérdéses, hanem pl. az Agóra-program és az egyéb látvány-presztizs beruházások fenntartási költségei is tovább fogják növelni az eladósodást.

Attól tartok, az unió forrásai egyáltalán nem az ország javát szolgálták, sokkal inkább  a gazdasági és erkölcsi válságot mélyítették tovább, mint ahogy ezt a Szépművészeti szomorú példája is mutatja.  

@zapata: Így van. A rendszer szinte kódolja a hasonló esetek százait (tényleg...van ellenpélda?!). Messzire vezetne és nem ezen fórum keretei a legalkalmasabbak a téma kifejtésére, de egy megállapítást tehetünk zárójelben: az eu-s csatlakozásunk szerencsétlen módon a most letünt kurzus regnálása időszakára esett, emiatt aztán nem tudhatjuk pontosan, hogy a rendszerrel van-e baj (azzal is), vagy a működtetésével.

@lecsó: Pontosan. A szakma egy része meg nyilván azért sorakozik a támogatók közé, mert van / lesz / lehet olyan ügy, amelyben szüksége lesz az érintettek jóindulatára. Vagy - ami legalább ilyen ijesztő magyarázat - az építész művészi szabadságát előbbrevalónak tartják a kötelező játékszabályok betartásánál.

Ami a sürgősséget illeti, nem lennék meglepve, ha azért halogatták volna a tervek újbóli bemutatását az utolsó pillanatig, hogy a határidő szorításával zsarolhassák a közvéleményt meg a döntéshozókat - ha egyáltalán vannak ilyenek Baán úr fölött.

@kékharis: Pontosan. Nyilván elmondható, hogy szinte SENKI nincs, aki józan megfontolásból írt volna alá, mindneki csak kényszerből agy számításból. Bizony bizony, nekem is (miközben vértől csöpögő késemmel lefelé böködök, s kezemben a LISTA) a nyakamon a penge, minden mozdulatomat figyelik felülről EZEK.

Ó jaj.

De micsoda vígasztaló tudat, hogy a "másik oldalon" (legalább ott!) önállóan döntő, felnőtt emberek vannak - szemben velünk, gyermekien megrettent lényekkel. Monnyunk le!

(Micsoda lélekemelő sport lehet ilyes listákat böngészni és spekulációkat építeni mögé!... De tényleg: vajon hány göndör hajú és hány balkezes van közöttünk - közöttetek? Mit jelenthet ez, és mi lehet ennek az oka? És főleg : KI ÁLL EMÖGÖTT?!?....)

@mB: Kicsit leteszem a redőnyhúzómat, és belinkelem ezt. A józan megfontoláshoz, ha valaki még nem olvasta volna:

http://1100sor.110mb.com/index.php?mod=mostolvastam&ite=o0018

@mB: mB fiam, gyere, ülj az ölembe, most kicsit ráérek, vegyük át még egyszer, együtt, szépen, lassan, tagolva, mit írtam: "A szak-ma egy ré-sze meg nyil-ván..." Tehát NEM azt írtam, amivé te kiforgatod: "szinte SENKI", "mindenki csak". De megvigasztallak (rövid i-vel): nem kell lemondanod. Ott, ahol vagy, maradhatsz nyugodtan. Csak meg ne vágd magad.

@kékharis: Pontosan erre az írásra gondoltam én is. Még egyszer feltenném a - remélem nem költői - kérdést, hátha valaki tud rá válaszolni: Hogy lehetséges egy tervtanácsi állásfoglalással szembe menni, egy ilyen jelentős épület esetén? (kisebb épület esetén sem érteném.) Nem ütközik ez pl. a kamarai etikai szabályzatba az építészek részéről? Ha ez így történt veszélyes precedenst teremthet, bárki hivatkozhat a jövőben arra, hogy a "Szépművészetinél nem volt kényszerítő erejű a tervtanács elutasítása, akkor nekem miért lenne?" Ez az ügy lejáratja a Tervtanács intézményét is, mint oly sok mindent egyébként.

@kékharis: Köszönöm, édesanyám, mindjárt jobb így. Bár… érzékeltem ám én, hogy csak az építész-szakma egy részét gyanúsítottad meg – de örülök mégis, mindig jólesik egy-egy újabb leereszkedő, fejsimogató kiokosítás.

Ölel fiad, s alszom is el szépen: kis Balázs

@kékharis: Kedves Kékharis!Megtisztelő az idézés, remélem nem tűnik hálátlanságnak, ha kicsit ellentmondok, talán még el is határolódok. Furcsa ez a helyzet, amelyben az egy ideje már meglévő muzeológiai aggályoknak olyan közízlés adott végre publicitást, amelyet nemcsak az építész kollégák, de alighanem a Sisa-petíciót aláíró, említett szellemóriások többsége is bornírtnak tart. A magam részéről nem vagyok nagy rajongója a Karácsony-tervnek, de ha pl. a Mojzer-éra építkezései, a mélyföldszint vagy a Szondi utcai könyvtár legalább ilyen színvonalúak lettek volna, az nagyon jó lett volna. Hadd idézzek én is egy linket: nemrég jelent meg egy interjú Sarkadi Mártonnal a következő helyen: http://kuk.btk.ppke.hu/index.php?article_id=153&class=int. A címe - "Rossz kérdésre adott profi válasz" -, azt hiszem, jól kifejezi az egy hete pódiumra hívott művészettörténészek véleményét is. Csak remélni lehet, hogy voltak legalább néhányan, akiknél ez többé-kevésbé átjött.Az aláírásgyűjtés egy szempontból talán mégis érdekes. Emlékszünk, György Péter burkoltan elitizmussal vádolta Székely Miklósékat, és Baánnal együtt az átlaglátogató igényeiből vezették le az így és nem máshogy koncipiált bővítés szükségességét (egyúttal azt a sugallatot, hogy a muzeológusok illetéktelenek muzeológiai kérdésekben). Mindezt tették a lassan tízezer aláírás háttere előtt - attól tartok, ekkorát csak szándékosan lehet tévedni.

@mB: igenis fontos, hogy a vita itt több síkra szakad, a KÖZ fogalma bármit is takarjon, mindenképp benne kell lennie a minden  klasszba tartozók véleményének is. az, hogy itt minden csoport még elszakad öt kisebbre, és a végén mindenki megkapja a cimkét, hogy "bal/jobb oldal, építész/nem építész, értelmiségi/szőröstalpú,férfi/nő, szereti a csokipudingot/a vaníliásat szereti" az már a demokrácia, mint játékszabály kellemetlen mellékhatása. nem állítom, hogy jobb lenne ha egy személy döntene erről, félreértés ne essék, mindenesetre ez az aláírogatás kicsit a megasztár-szerű izék szavazós-kieséses izék rendszeréhez hasonlít (csak ott sokkal többen nyilvánítanak véleményt). meg aztán, teljes hazaszeretettel mondom, hogy gondolja mindenki végig, hogy az üzemi fikázás nálunk nem nemzeti sport-e.

meg kellene találnunk azt a formát, egy kis visszatekintéssel, amikor progresszíve tudunk építészetet és jót csinálni, hosszútávon. ezen a ponton várva a köveket megpendíteném, hogy talán a dualizmus időszaka volt az utolsó ilyen hosszabb, komolyabb időszak, a maga gazdasági hátterével, ideológiájával. nem igazán hiszem, hogy megkérdezték a jónépet, hogy akartok-é drága honfitársaim egy nagy hodályt a szépséges mívészetnek ? valamint ki ne hallotta volna az anekdotákat a pályázati bundáról, ami volumenben kós károly wekerle-telepi zsűritagságához mérhető ?

ki lehetne hátulról operálni a karókat és a közös produktív cselekvés szintjére alkalmasra lazulni, igen, legyen kortárs része a szépművnek, igen, legyen építészetileg is érdekes a változás, igen elégítse ki a nagyérdemű minden igényét, igen óvjuk az épületben ami szép és igen halgassuk meg a pro-kontra véleményeket. ez egy építész-tervező-vezető, régies-magyarosan projectmanager feladata, munkája. ha jól végzi. ezt mérni abból lehessen, hogy többen mosolyognak, mint sírnak és most ez nincs így. pedig a terv jó nagyrészben, érdemes lenne megfontolni a MOME Nagyteremben elhangzott idősb építészek gondolatait (most jön hogy nyalok a tanáraimnak, pedig már nem is :D ).

mindenesetre megmosolyogtató kedves kékharis, ahogy felháborodik a töredékére annak az arroganciának, ami nélkül önnön sorai értelmetlen szavakká töpörödnének. szerencsére, felújítás lesz, változás lesz, fejlődés lesz, előre megyünk, 'illum oportet crescere, me autem minui', mondhatnám.

 

 

bonta

@gaspar_bonta: Kedves Gáspár, ebben a megasztár-kérdésben természetesen egyetértünk, én sem hiszem, hogy a véleménynyilvánításnak ez a legüdvözítőbb módja. Ámde ahhoz képest, hogy a terv fű alatt, a Tervtanács két évvel ezelőtti döntését semmibe véve ugrott elő újra, mint egy rugós krampusz, ahelyett, hogy két éve érdemi vita folyna nagy nyilvánosság előtt a múzeum, a művészettörténész szakma, az épületet használó nagyközönség és az építészek között, hogy a végén kialakuljon valami nagyjábóli egyetértés, ez is több a semminél. Nagyon szívesen meghallgatom a szakmai érveket, a bővítés föld alatti részét impozánsnak találom (hogy kivételesen dicsérjek is valamit), de abból, amit eddig olvastam-hallottam az ügyről, nem az kerekedett ki, hogy üdvrivalgással kellene fogadnom.

1. A Tervtanács a lépcsőt elutasította. Ezzel ilyen pofátlanul szembemenni a szakmai és jogi alapszabályok leköpése.

2. Üvegkalicka helyett betonkalicka került a sarokra, amely csúf és fölösleges - ide már nem köll több "építészeti jel", főleg nem egy liftház. Erről a Tervtanácson szó se volt.

3. A brutális beavatkozással járó "felújítás" a művészettörténész szakma szerint sem a múzeum fejlesztését szolgálja, sőt. A most rémes állapotú felső terekkel semmi sem történne, az új terek későbbi üzemeltetése pedig olyan terhet róna a múzeumra, amelyet nem látni pontosan előre (nem tudok költségtervekről, hatástanulmányról), de az borítékolható, hogy a bővített Szépművészeti fenntartási költségei nemcsak az államnak és magának a múzeumnak, de az egész magyar muzeológiának, a többi múzeum költségvetésének a rovására is mennének. A Szépművészeti jelenleg is aránytalanul sok pénzt vesz el a közös kalapból, miközben szakmailag erősen vitatott mega-kiállításai a legjobb esetben is nullszaldósak. Ráadásul - mint máshol már leírtam -, ezek a kölcsönzött anyagból összerakott kiállítások azt a képzetet keltik, hogy saját anyaga nincs is, vagy érdektelen, ezért kell máshonnan hozni mindent. Ez marhaság.

4. A föld alatti bővítés - a videón jól látszik - valójában egy kultúrpláza, mindenféle etetőhelyekkel és boltokkal, aminek annyi köze van a múzeumhoz, hogy annak szétbarmolt lépcsőjén lehetne odajutni.

Más. Ezt a félmondatot: "felháborodik a töredékére annak az arroganciának, ami nélkül önnön sorai értelmetlen szavakká töpörödnének" hiába olvasom harmadszor is, nem értem. Felháborodás nélkül? Töredéke nélkül? Arrogancia nélkül? Önnön soraim? Készséggel vállalom, hogy ironikus vagyok és pimasz, ám ezekkel nem vagyok itt egyedül. Az arrogancia szerintem mást jelent, de erről most nincs kedvem eszmét cserélni. (Viszont tudatom, hogy a 'hallgat' igét két l-lel kell írni.)

Ami Keresztelő Szent János szavait illeti, ő Jézus "növekedését" jövendölte velük - ezt azér' ne állítsuk már párhuzamba a Szépművészeti jelenlegi "fejlesztési" terveivel... Baán úr, mint a magyar muzeológia megváltója, vagy mi van???

@mB: Én is ölellek :)

@mB: Hát, ha én építész lennék, nekem eszembe jutna. Hogy amit egyszer "beírtam az internetbe", az ott is marad. És egy tervtanács bármikor szembejöhet. Még csak listát sem kell böngészni. Rákeresnek a nevemre, hogy mit csináltam eddig, és a Google kidobja, hogy (egyebek közt) aláírtam. És nem azt a listát, amelyet az illető Nagy Név. És ugyan ez idáig eszükbe sem jutott, de most már azért csak ott lesz a fejükben. Elképzelhető ilyen? Miért ne. Lehet következménye? Ki tudja. Fifti-fifti.Hozzáteszem, előbbi megfontolásoknál valószínűbbnek tartom, hogy sokaknál a dac vezérelte a véleménynyilvánítást ("Már megint rá akarnak koppintani az építészek fejére. Ne hagyjuk!"), de persze az is lehet, hogy az aláírók szinte mindegyikének már korábban is kényelmetlen hiányérzete volt azzal a sarokkal kapcsolatban, csak eddig nem tette szóvá. Mindig is úgy érezték, elkelne oda valami jelszerűen ikonos építmény, legyen az akár egy pelenkázó bejárata, és most íme, itt az esély rá. Ami pedig a bevágást illeti, az természetesen kipipálható.Endrődi Gábor, 2010, május 4 - 12:31:"Az aláírásgyűjtés egy szempontból talán mégis érdekes. Emlékszünk, György Péter burkoltan elitizmussal vádolta Székely Miklósékat, és Baánnal együtt az átlaglátogató igényeiből vezették le az így és nem máshogy koncipiált bővítés szükségességét (egyúttal azt a sugallatot, hogy a muzeológusok illetéktelenek muzeológiai kérdésekben). Mindezt tették a lassan tízezer aláírás háttere előtt - attól tartok, ekkorát csak szándékosan lehet tévedni."Hát, igen, ez tényleg elég érdekes. (És nem is az első fals dolog az ügyben. Az például milyen, hogy a föld alatt a tervező tisztelegve leborul a meglévő bejárat előtt azokkal a meghosszabbított oszlopokkal, a felszínen viszont előbb kiüti az egyik fogát, majd utána a képébe vág egy betonkubust.) Ez a kifacsart és csúsztató érvelés - most akkor mit is építünk elsősorban? pelenkázót vagy kiállítótermet? - valószínűleg részben "eljárási hiba" lehet (vö. öt évvel ezelőtt kellett volna ekkorákat vitázni), részben pedig talán információhiány. Mert vajon tényleg tutira tudjuk, mire lehet (és mire nem lehet) költeni ezt az EU-pántlikás pénzt?

@Masznyik Csaba: Nagyjából egyetértek. A háttérről annyit tudok, hogy Sisa maga helyett javasolta Barkóczit, Marosi meghívása tudtommal nem merült fel. Barkóczi szerintem kiválóan "érzi" a Schickedanz-épületet és a gyűjteményt, de tényleg lehet, hogy ezt nem tudta úgy közvetíteni, hogy olyanokat is megszólítson, akik nem értenek vele amúgy is egyet.A bevezető prezentáció szerintem is nagyon gyenge lábakon állt. A felvetített épületeknek legalább a fele nem múzeumbővítés, hanem teljesen új épület volt. A múzeumbővítések közé bekerültek egyértelmű kudarcok (Albertina), és a sikeres projekteknél is a bővítés architektúrájának jellemzésével foglalkozott a kommentár, nem azzal, hogy mit tesz az eredeti épülettel - holott a diskurzus, ahogy érzékelem, erről szól.

@Masznyik Csaba: Még egy gondolatot talán a sorbanálláshoz. Valóban, sem a Louvre, sem - tudtommal - más múzeumok bővítésének nem volt célja, hogy fedelet vonjon a sorban állók feje fölé. A Louvre-ban a sor a táskák átvilágítása miatt alakuk ki, és ez a piramis bejáratánál, egyetlen kapun történik (+ egy másikon a metró felől). A helyzet alapvetően más: a Louvre látogatóinak túlnyomó többsége az állandó kiállításokra (pontosabban a Mona Lisára) kíváncsi, és itt a befogadóképességnek nincs határa, legalábbis a múzeum nem szab ilyet. A Szépművészeti ezzel szemben az időszaki kiállítások közönségére koncentrál, és ezek befogadóképessége bővítéstől függetlenül korlátozott marad. Ha abból indulunk ki, hogy az új előtér, kiszolgáló terek arra szolgálnak, hogy a látogatók sorbanállás nélkül válthassanak jegyet, és hogy a már jegyet váltott látogatók kivárják, amíg a kiállításban is sorra kerülnek, akkor ezzel deklaráltan arra buzdítjuk őket, hogy a várakozás idejét még véletlenül sem a Régi Képtárban töltsék el. Nem biztos ugyanakkor, hogy helyesen indulunk ebből ki. A Louvre számára semmi megerőltetést nem jelentene, hogy meggyorsítsa a táskák átvilágítását - azonban a szabadban kígyózó, helikopterről fényképezhető sor (ahogy az utóbbi évek budapesti kiállításai is megmutatták) a leghatékonyabb reklám a múzeum számára. Elhisszük, hogy a Szépművészeti le akar mondani erről?

@Masznyik Csaba: Kedves Csaba! Annyit látnod kell, hogy a széles nyilvánosságot bevonni csakis showműsorral lehet (véleményem szerint egyenesen kell) az ilyen nagyon bonyolult döntésekbe, amelyeket éppen bonyolultságuk okán nem sajátíthat ki sem a muzeológia, sem pedig az építészet. Ez nem zárja ki, sőt feltételezi az elmélyültebb szakmai vitákat is, és az a jó, ha a kettő egymásra visszahat, illetve van rá idő, hogy visszahasson. Nagyberuházási terveink tökéletes csődje bizonyítja, hogy legyen a kérdésről akár 300 oldalas hatástanulmány, "szakmai vita", a csak tájékoztatott közvélemény végül robban. Az elmélyült szakvitákat dekódolni nem tudó, nem is akaró, ehhez segítséget nem kapó (show) közvélemény szintúgy. Üdvözöl egy idealista :-)

@Masznyik Csaba: Kedves Masznyik Csaba,

Kicsit ellenkezve, kicsit helyeselve, hadd jegyezzem meg, hogy véleményem szerint igencsak szükség lenne mind (az általad várt/elvárt) elmélyült szakmai vitákra, mind pedig ilyesfajta nyilvános beszélgetésekre (talán kissé felületesnek ható, ámbár nem okvetlen show műsorra) is. Minden szakmai és társadalmi erényén túl legfőképp talán azért, hogy úgymond kineveljünk egy (ma Mo.-n nemigen létező) kulturált vita formát, mely ott van valahol a túlhevült politikai szócsata és a hátraveregetős jópofizás közti átmenetben.

Mindezen túl, szakmabeliként, nem támogatom a szakmán kívüliek kizárását és/vagy csupán kontrollált tájékoztatása (ilyen és hasonló jellegű projekteknél), mint ahogy az olyan irányú törekvéseket sem támogatom melyek szerint orvosi látleletet csak orvosok láthatnak/véleményezhetnek, a betegnek pedig meg kellene elégednie a szakemberek által felállított diagnózissal. Elitizmus helyett párbeszédet*! 

;)

* Mindkét oldalról. Habzó száj és felmenők belecincálása nélkü...

@Masznyik Csaba: MCs minden szavával egyetértek.

Csak egy pont elé és egy másik mögé.

A nemzetközi nyilvános, nyílt tervpályázat a szakmai érdemi vita kezdőpontja. Ez alól semmilyen mentség nincs. Bármilyen ellenérvet előre elfogadhatatlannak ítélek.(Ennek alapján szabályozási terv, ami a nem szakmai véleményezést jelenti... az is probléma).

A demokratikus működés és a "részvételi" formák gyerekcipőben járnak. Amit feszeget Csaba az érdekes kérdés kör, milyen szakmai körök, formák lennének érdemi és "korszerű" formák. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hiszek benne, hogy az első mintát az építészek fogják adni... 

@kékharis: Én viszont korábban (akkor még csak 7000 körüli volt az ellenzők száma) töltöttem le a listákat, hogy csináljak egy kis statisztikát (kíváncsi voltam az arányokra).

A következő jött ki (kicsit pontatlan, mivel egy csomó elírás/elütés volt a foglalkozásoknál; meghát excellel csináltam):

  összesen  építészépítészhallgatóellenzők: ~7000  18413támogatók: ~1700 520 267Tehát az adatokból valóban az jött ki, hogy az építészhallgatók aránya jelentős. De szerintem más is kiolvasható, pl.: az építészek jelentős számban inkább támogatók (arányban is, de nominálisan is).

A lekicsinylő "jövőjéért aggódó építésztojás"-ra meg legszívesebben a legyek ízlésével kapcsolatos hasonlatot vágnám rá, hanem lennék oly' jólnevelt...

@sityu: És nem nyílvánitott véleményt több mint 9 millió!

Ilyen esetkeben mindig az a kérdés, hogy a hangos kissebség mennyire tudja artikulálni a saját véleményét (és itt teljesen mindegy, hogy pro, vagy kontra!)

Ryhe

Ui. Számomra megint az derült kiderült ki, ha egy moderátor nincs az összes összefüggés bitokában akkor félre viheheti az egész vitát. Ha lesz több időm még hozzászólok. (Mert, nem csipőből kell tüzelni, hanem érvekkel kell alátamásztani még egy blogbejegyzést is.)

Most röviden még csak annyit, hogy szemben Bakóczi úr megjegyzésével, hogy az időszaki kiállítások helyszínével minden rendben, engem nagyon is zavart, amikor a Raffaello kiállításon a fülembe lihegett a rengeteg látogató.