Közélet, hírek

Az Erő legyen velünk!

1/1

?>
1/1

Az Erő legyen velünk!
Közélet, hírek

Az Erő legyen velünk!

2016.11.21. 15:03

Cikkinfó

Szerzők:
Király Zoltán

Földrajzi hely:
Budapest

Építészek, alkotók:
Tiba János

"Remegés, rázkódás, robaj. A 19 kilométer hosszú birodalmi Executor szuper csillagromboló lassan, méltóságteljesen és baljóslatúan úszik be a fekete űrbe. Tudjuk, érezzük: zavar támadt az erőben." - Király Zoltán búcsúzik Tiba Jánostól.

Réges régen, egy messzi-messzi galaxisban…

Remegés, rázkódás, robaj. A 19 kilométer hosszú birodalmi Executor szuper csillagromboló lassan, méltóságteljesen és baljóslatúan úszik be a fekete űrbe. Tudjuk, érezzük: zavar támadt az erőben.

János,

vagy ahogyan akkor hívtuk: Tiba Jani köré egy kisebbfajta csoportosulás gyűlt össze a mezőtúri 117-es számú II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola udvarán. Felbecsülhetetlen és felfoghatatlan értékű tárgyakat mutogattak körbe Papp Ferivel, amik egy másik, az Óperencián, a Vasfüggönyön, a Galaxison túli világ létezéséről adtak kézzelfogható tanúbizonyságot. A relikviák, a vágy titokzatos tárgyai egy lapos borítékban érkeztek, egyenesen az Egyesült Államokból, Mark Hamil filmszínész sajtóosztályától. Ma azt mondanánk rá, marketinges szóróanyag: naptárak, könyvjelzők, kis színes füzet, talán egy kulcstartó. Semmiségek. Szemfényvesztés.

Mark Hamil amerikai filmszínész alakította Luke Skywalker szerepét a Csillagok Háborúja című filmben. 

Mindez pediglen történt az Úrnak az ő 1980-ik esztendejében, három évvel a film amerikai ősbemutatója után. Midőn bennünket és édes hazánk gyönge testét az Kádár korszak delelőjén a muszka, sztyeppei, felszabadító és megszálló csapatok igen nagyon sanyargatának vala. Akikkel a helyiek vodkát, búvárszivattyút, farmert és színes TV-t csencseltek vala, az jó magyar kemény forintokért.

Őrsi óra; Kisdobos öv; Úttörő síp;
Tábortűz; Szalonnasütés; Számháború;
Riadólánc; Rajgyűlés; Csatakiáltás;
Október 25-ei ünnepség amit november 7-én tartunk;
Tavaris ucsítyelnyica, az étlapon: bivsztek vszö jájcom;
Csukaszürke olajlábazat; Tintakék dorkó és iskolaköpeny;
Honvédelmi nap; Kézigránát dobás; Tűzoltó verseny; Akadálypálya; Nyúldomb;
Saláta- és felesborsófőzelék;
Szombaton munkanap; Hétfőn adásszünet;
Előregyártott paneles lakótelepek; Kocka típusházak; Családi kaláka;
SZTK rendelő; Elemes bútor
Háztáji, Hobby-kert;
Szerszámos sufni-tuning.

A szocialista dialektika rajfilmeken keresztül érkezett el hozzánk: Lolka és Bolka, Cirbolya és Borbolya, Moha és Páfrány, Spejbl és Hurvinyek, Bob és Bobek. Valami, kiismerhetetlen, fatális félreértés folytán Bob és Bobek a protestáns etika szerint próbálta élni az életét:
- "Ébresztő! Gyerünk dolgozni!
- De miért?
- Mert a munka nemesít!"  

Ezt mindenki érti, érteni véli, aki valaha Jánossal beszélt vagy dolgozott. Talán ez is Mezőtúr, az erős református hagyományokkal rendelkező mezőváros hagyatéka.

A Varázsceruza című lengyel rajzfilmsorozat azonban mindent vitt. Abban benne volt, amire egy építész vágyhat: amit lerajzolsz, az azonnal valósággá válik. Kreatív alkotási folyamat, közvetlen visszacsatolással.  

János imádta a kalandokat, az erőpróbákat, a megmérettetést. Ha éppen nem adódott, ha nem jött szembe az utcán, ha nem botlott belé, keresett magának egyet. Ha így sem sikerült, akkor addig forgolódott, tett-vett, míg végül előállított egy nagy-nagy kihívást, amivel megküzdhetett. Challenge, ahogy mostanában újmagyarul hívjuk.  
Papp Ferivel például először kinyomozták Mark Hamil sajtóosztályának az elérhetőségét. Ez akkor, internet és információs infrastruktúra hiányában nem volt könnyű feladat. Talán az Alfa magazinban találtak rá a címre. Azután levelet írtak magyarul. Szülői segítséggel kerítettek egy angolul írástudó felnőttet, aki lefordította a szövegüket. Ezt átmásolták egy lapra, borítékba tették, felbélyegezték, postára adták és várták, hogy megtörténjen a csoda: választ kapjanak.
Az örök álmodozók pragmatikus és racionális csodavárása ez: célozd meg a Holdat, és nem baj, ha nem éred el, már akkor is a csillagok között vagy.

Az ifjú Skywalker, ott áll a homokbuckák között, a látóhatárt kémleli.

Jánost elvarázsolta az ifjú jedi története, aki a galaxis Külső Peremén élt, a Magvilágtól távol eső, barátságtalan Tatuinon, és elvágyódott az ikernapok körül keringő, sivatagos bolygóról. Unta a párafarmot, az álmai a galaxison túlra hívták, ahol a meghatározó és épp ezért az univerzum sorsa szempontjából fontosnak tűnő események történtek. Egy másfajta életre vágyott, dacára az őt körbeölelő családi szeretetnek, odaadásnak és figyelemnek. 

Igen. Az eredet, az identitás és a végzet összetett és bonyolult dolgok. A családban egyszerre vagyunk fiúk és apák, egyszerre kapunk és adunk érzelmeket:
- Nézd, Luke! (az angolban: Look, Luke!) - egyszer majd te is apa leszel, mint én. Ha majd ráérsz, és a bokros teendőid megengedik, ugorj be hozzám, a Felhővárosba, és beszéljük meg ezt az egész végzet dolgot egy kávé mellett! Rendicsek!?
- Jó, de a lézerkardunkat, majd kint hagyjuk a ruhatárban, ugye?!

Az első, meghatározó találkozásunk Jánossal korábban történt az iskolaudvari tumultusnál. Még a nyári szünetben, a Petőfi Sándor utcai napköziben. A város összes iskolájából érkeztek ide számunkra teljesen ismeretlen tanárok és gyerekek. Észrevétlenül, akaratlanul is közelebb kerültünk egymshoz, összezártunk, pedig, addig csak látásból ismertük egymást. Együtt kezdtünk el fakockázni, fémépítőzni, rajzolni, társasjátékozni, beszélgetni. 

Ez a beszélgetés, kisebb-nagyobb megszakításokkal, azóta is tart, tartott, és mára rengeteg témán voltunk túl. A mostani helyzet valami teljesen új, és váratlan. Nehezen találok rá szavakat, és vele már nem tudom megosztani ezeket a gondolataimat.

Jó tanuló, jó sportoló. Ő vitte az iskolai zászlót.

A városban, a körülmények, a lehetőségek és adottságok ellenére, elsőosztályú atlétika műhely működött, ahol ő a kiemelt tehetségekhez tartozott. A csapat egyik tagja végül olimpikon lett, János a hármasugrásnál kötött ki, válogatott kerettagságig vitte.
A téli alapozó időszakban csatakos mackóban és a szabadkai szabadpiacról hozott Adidas széldzsekiben futottuk a köröket a városban és a gáton.

Mikor újra összehozott bennünket a sors a helyi Teleki Blanka Gimnáziumban, ő már túl volt az első középiskolai évén, és tombolt benne a tesztoszteron. A vasat is átharapta volna. Kialakult a rá jellemző erős, férfias, dús karaktere, filmszínészeket idéző megjelenése. A régi ismerősei ma is ezzel a képpel azonosítják. A serdülő fiúk közt előforduló kegyetlen bandázástól, beavatási ceremóniáktól, szájkaratézásoktól mindig távol maradt, távol tartotta magát.
Ekkor jellemzően nála jó pár évvel idősebb, vékony, nagyon okos, érzékeny, szemüveges lányok társaságát kereste. Szeretett velük beszélgetni, dumálni, lelkizni, akár becsengetés után is. Színvonalas társaságra, inspiráló közösségre, szellemi társakra vágyott. Érdekelte a gondolat szabadságának az ereje, bár soha nem volt filozofikus alkat.

Talán pont ezért nem szeretett kertbe járni, mert ott a monoton, meditatív kapálás közben egyedül érezte magát, egyedül maradt a gondolataival. A kertjükhöz vezető út a miénk mellett futott el. Az apukája öreg, elnyűhetetlen, kék színű Simson Schwalbe motorján húzott el a traktorkerekek által fölszabdalt földúton, mögötte finom porfelhő lebegett a levegőben. Ez volt az ő homoksiklója.
Néha megállt nálunk, beszélgettünk, aztán újraindította a motort. Ha ez a berúgókarral nem sikerült - márpedig többször nem, mint igen - akkor betolta a járgányt, nekifutott, meghúzta a gázkart, fél fenékkel ráugrott a nyeregre, mire a motor felbrummogott, és ő egy pillanatig úgy egyensúlyozott rajta, mint egy légtornász.
A jól begyakorolt, összetett mozdulatsor hétköznapi egyszerűsége és bája.
A pillanat remegő, törékeny mulandósága.

Az egyetemi szóbeli felvételi idején a kollégiumi ágyában aludtam. Neki éppen akkor nem volt rá szüksége, mert rajzi időszak volt, ami a BME Építészmérnöki Karán jellemzően napokig, akár hetekig tartó éjszakázást jelentett. Ott szembesültem először az építészek önsorspusztító, rossz beidegződéseken alapuló munkamódszerével. Jellemzően a feldolgozási és vizsgaidőszak végére hagyott több vizsgát. Volt, hogy az utolsó napon három tantárgyat is teljesített, úgy esett be a „K" épület elől, az olaszországi Velencébe induló buszba. A Szabadság hídnál már mélyen aludt.

János mára letisztult munkamódszerét az aláírásából tudom levezetni: Határozott felütés, lendületes kezdet, majd az adott feladat több irányból történő vizsgálata, ami egymással ellentétes szempontokból, irányokból járja körbe, pásztázza végig, analizálja a problémát, és az összefüggések feltárása után eljut a megértés peremére, ott dacol a tomboló viharral és bejut a megvilágosodás nyugodt középpontjába, a vihar szemébe, majd innen egy váratlan és határozott lendülettel kitör az egyetlen lehetséges kivezető út irányába, és egy huszáros hajrával eljut a megoldásig, a célig, a nyugvópontig. Az analizálás viszonylag kedélyes és élvezetes időszak, a huszáros hajrát csak fenékkel kell bírni. A kemény mag közelében sűrűsödik, fokozódik a nyomás, már-már kibogozhatatlanná, érthetetlenné, elviselhetetlenné válik minden: egy ideig egyszerre több, egyenrangú narratíva létezik. A kitörés egy nehéz, személyes döntés eredménye.

Ehhez a munkamódszerhez nagy bátorság és kitartás szükséges, ami sok energiát és időt igényel, próbára teszi a résztvevőket. János számára ez a munkamódszer garantálta a rá jellemző, felismerhető, és félre nem ismerhető minőséget.

Az építészekről kialakult hiedelemmel ellentétben, János is mindig csapatban dolgozott.
A jó építészek társas kreatívok, és soha nem magányos alkotók.

Még egyetemistaként csöppent bele az ING Adrássy úti irodaházának a tervezésébe. Savanyú Piroska Sütő utcai irodájában figyeltek fel rá a Mecanoo projectvezető építészei: Francine Houben és Erick van Egeraat, így Kruppa Gáborral együtt végigkísérhette az épület kivitelezését is.
A Paulay Ede utcai bővítésén már együtt dolgoztunk: Gáborral ketten Budapesten, János már Rotterdamban rajzolt Erick van Egeraatnál, aki időközben saját irodát alapított. 

Három évet töltött Hollandiában. A hazai komor, szétesőben lévő, sötétbarna építészeti világgal szemben, a tulipánok országa az egyik legizgalmasabb, legmerészebb, legszínesebb helynek számított Európában, de talán az egész világon is. Már az iroda címe is sokatmondóan félreérhető volt: Calandstraat 23. Magunk között egyszerűen csak Kaland utcának hívtuk.
Eleinte igazi földönkívülinek számított a nemzetközi csapatban furcsa szokásaival, viselkedésével, munkához való hozzáállásával. Korán kezdett, és az utolsók között ment haza. Minden nála idősebb kollégát és minden nőt előreengedett az ajtóban. Mondjuk a hollandok sem egyszerűek, találkozáskor három puszit adnak egymásnak. Miért pont hármat?

Szakmai tudása, teljesítménye, teherbírása, szorgalma és kitartása alapján gyorsan befogadták, meghatározó tagja lett az ottani irodának. 1998 után, mindössze 27 éves korában, rábízták a budapesti, majd a prágai iroda vezetését is, így a három európai város között ingázott. 1998 és 2005 között, hét év alatt, egy huszonöt fős irodát építettünk fel, több nagy és meghatározó hazai és nemzetközi projekten dolgozhattunk.
Erről az időszakról utólag úgy nyilatkozott, hogy szakmai értelemben teljesen új DNS-t kapott. Erick-re, mint fogadott nevelőapjára, mesterére tekintett, aki sok szempontból meghatározó figura maradt számára.  
Talán éppen ezért volt nagyon nehéz a szakítás.
A 2005-ös év sorsfordító volt számára: kilépett az EEA-ból és a kutyájával együtt visszavonult Nagykovácsiba, majd kisvártatva megalapította a saját irodáját, a TIBA Építész Stúdiót.

Az első nagyobb munka azonnal meghozta irodája számára a szakmai elismerést és a sikert.
A Divatcsarnok, azaz a Párizsi Nagyáruház felújítása és bővítése 2009-ben elnyerte a Média Építészeti díjat. Aztán jöttek kisebb és nagyobb megbízások egyaránt.
Minden esetben, függetlenül a tervezési munka nagyságától és léptékétől, elsődleges fontosságú volt számára a ház, az épületszerkezetek, a részletek kidolgozottsága; az anyaghasználat finomsága és igényessége. Épületei kiemelkedő színvonalat képviselnek a kortárs hazai és nemzetközi építészeti alkotások között is. Nagyvonalú ember volt, ez látszik a házain is.

Szakmai pályája most érte el a delelőjét, hosszú, termékeny évek álltak előtte, épp ezért tragikus ez a veszteség számunkra: mindnyájan kevesebbek lettünk nélküle.

Arató György, volt 13. Kerületi főépítész ezekkel szavakkal biztatott bennünket: „Szerencsére János házai itt maradnak velünk, és én nagyon büszke vagyok arra, hogy ebben a kerületben több is megépült!" Igen, büszkék lehetünk rá!

János mindig előttem jár az úton. Most éppen máshol, valahol egy messzi-messzi galaxisban. Ma fényévekkel mérhető a köztünk lévő távolság, amit egy hiperhajtómű sem tudna leküzdeni, csak egy nagy, és mindent átfogó ölelés. 

Az Erő legyen velünk!

 

Budapest, 2016. augusztus 26.

Király Zoltán

 

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk