Berlin fölött az ék

Legalább tízezren tüntettek az elmúlt hétvégén Berlinben a lakásbérleti díjak megállíthatatlan emelkedése miatt, amiért elsősorban azokat az óriáscégeket tartják felelősnek, amelyek a bérlakás-állomány jelentős részére rátették a kezüket. A tiltakozók népszavazást tartanának arról, hogy a háromezer lakásnál többet birtokló ingatlankiadók tulajdonát kisajátítsák és egy általuk választott köztestület kezelésébe adják. 

Bravo, bravo, igazán bátor és önérvényesítő kezdeményezés, mondhatnánk a berlini lakásárakat ismerve innen Budapestről, ahol az elmúlt évek lakásárrobbanásának, s ebből következően albérletár-robbanásának nemcsak tanúi, de elszenvedői is vagyunk. Ki ne ismerne olyan egyetemistát vagy rosszul fiztett aktív pályakezdőt, akinek többedmagával kell külsőbb kerületbe vagy előnytelenebb lakásba költöznie, kinek ne lenne olyan ismerőse, aki nyugdíjas éveire kényszerül ki a városból, mert egész egyszerűen nem tudja a lakását föntratani? Budapest lakhatási szempontból mára egész egyszerűen megfizethetetlen lett: az ingatlanpiaci folyamatok áldatlan hatásaként komplett társadalmi rétegek szorulnak ki a fővárosból azok közül, akik nem rendelkeznek önálló lakással, s költöznek a még mindig lényegesen olcsóbb agglomerációba vagy oldják meg egyéb szükségmegoldással lakhatási problémájukat.

3-4 évvel ezelőtt még nem volt ritka az olyan hirdetés, mely hatvan-hetvenezer forintért (!) kínált újlipótvárosi garzont, ma már nagyon szemfüles és szerencsés az, aki önálló magánbérletet 100 ezer forintért talál, de ez inkább már csak a piaci alatti, baráti ár. Egy piaci alapon bérelt garzon 120-140 ezer forint, a másfél-kétszobás lakás ennek megfelelően 160-200-nál kezdődik, aszerint, milyen állapotú, felszereltségű, és hol helyezkedik el. Ehhez persze gyorsan tegyük hozzá, mivel nálunk bérlakásépítés és ehhez kapcsolódó kormányzati program Berlinnel ellentétben nincs, ilyen módon lakáshoz jutni is a lehetetlennel egyenlő, miközben berlini testvéreink 85 százaléka bérlakásban él. Egészen más tehát a hozzáállás, így a meglévő (vagy inkább meg nem lévő) jogokért való kiállás és harc is. 

A német fővárosban egy évtized alatt megduplázódtak a bérleti díjak, sőt, 2017-ben 20,5 százalékos volt az emelkedés. A berliniek 85 százaléka bérlőként él otthonában, a növekvő lakbérek pedig nemcsak a fiatalokat sújtják, de a hatvan év felettieket is, akik közül sokan csatlakoztak a tiltakozókhoz. A Deutsche Wohnen nevű magánvállalatnak 111 500 berlini bérlakás van a birtokában, és az elmúlt időszakban bizonyos ingatlanjaiban jelentős összeggel (egy érintett által közölt adat szerint például száz euróval) növelte a lakbért olyan felújításokra hivatkozva, amiket a lakók legnagyobb része feleslegesnek tart.

Korábban csaknem félmillió bérlakás állt a német főváros kezelésében, másfél évtizeddel ezelőtt viszont azzal próbálták betömni a költségvetésben keletkezett több tízmilliárd eurós lyukat, hogy a lakásállomány csaknem felét privatizálták. A lakásokat azonban nem a bérlők vették meg, hanem olyan befektetők és ingatlancégek, mint a Deutsche Wohnen. Ez a cég — amely a 24. hu szerint 2017-ben közel 1,2 milliárd eurós profitot ért el — szimbólummá vált, még a lakhatási válság ellen tiltakozó mozgalom is a "Sajátítsák ki a Deutsche Wohnent és társait" nevet kapta. A részvénytársaság a kétmilliós állományúra becsült berlini bérlakáspiac messze legnagyobb szereplője, a második helyen álló Vonovia 44 ezer lakást birtokol.

A tiltakozó mozgalom szóvivője azt mondja, a fő céljuk, hogy megfosszák a nagyvállalatokat a befolyásuktól, amivel képesek felhajtani az árakat. Jelezni akarják a spekulánsoknak, hogy Berlinben nincs biztonságban a tőkéjük, a mozgalom pedig azért radikalizálódott, mert a kormány próbálkozásai az ingatlanpiac szabályozására kudarcot vallottak. Nem is olyan régen ugyanis Berlin városa maximalizálta a berlini lakásokért elkérhető bérleti díjakat, pont azért, hogy az árak égbe szökését megakadályozza. Az akkoriban Európa-szerte példaértékű és üdvözölt intézkedés a jelen állapotok tükrében azonban úgy látszik, nem volt elegendő, most újra emelkednek az árak.  

Vannak lakók, akik arra panaszkodnak: a Deutsche Wohnen bérleményeiben nincs tél anélkül, hogy ne maradnának fűtés nélkül, és ha felújítást végez a cég, minden arra megy ki, hogy a költségeket a bérlőkre hárítsák.

A fal ledöntése után Berlinben több lakás volt, mint bérlő, az olcsó lakhatás a városba vonzott művészeket, zenészeket, diákokat is, akik meghatározták és a mai napig meghatározzák Berlin arculatát. A tiltakozók szerint őket is kiszorítják az ingatlanos cégek, amelyek a régi bérlemények helyén nagyobb haszonnal kiadható luxuslakásokat alakítanak ki, ezzel pedig a város pezsgő kulturális életét megváltoztató dzsentrifikáció megy végbe. (Akárcsak nálunk mondjuk a IX. kerületben, illetve a Tűzoltó utcában és környékén, még ha más előjellel is.)

Az elmúlt hétvégén más városokban — Münchenben, Kölnben, Frankfurtban — is voltak tüntetések, de a probléma a fővárosban a legégetőbb. Berlin elüt más európai fővárosoktól, itt, bármilyen hihetetlen is, de talán nagyvárosi hatásra az átlagjövedelem az országos átlag alatt marad, a munkanélküliség nagyobb, mint az ország nagy részén, és az állami vasúttársaság a legnagyobb foglalkoztató. A Forsa közvélemény-kutató felmérése szerint a berliniek 44 százaléka ésszerű intézkedésnek tartaná a nagy ingatlancégek lakásvagyonának köztulajdonba vételét, és 39 százalék utasítja el az ötletet.

Vagyis akár még sikeres is lehet a lakhatási válság ellen küzdő mozgalom, amely már hozzáfogott annak a húszezer aláírásnak az összegyűjtéséhez, ami ahhoz kell, hogy a városvezetés kötelezően foglalkozzon az üggyel. Ha ez nem jár eredménnyel, városi szintű népszavazás dönthet a kérdésről, ehhez 170 ezer aláírást kell összegyűjteni.

Berlin élén hárompárti városvezetés áll. Ebből az NDK állampártjának utóda, a Die Linke támogatja a bérlakások köztulajdonba vételét, és a Zöldek is hajlanak rá. A szociáldemokraták viszont tartózkodóan viszonyulnak a kérdéshez, hiszen hozzájuk köthető a jelenlegi helyzetet eredményező lakásprivatizáció. Michael Müller polgármester ugyan hajlandó elismerni, hogy hiba volt eladni a város bérlakás-állományát, de igyekszik hangsúlyozni, hogy ennek jelentős költségvonzata lenne. Nem arról van szó ugyanis, hogy egy tollvonással megfosztanának magáncégeket a tulajdonuktól, az ingatlanvállalatok kompenzációt kapnának, ami nem kevés.

A városvezetés azzal számol, hogy 240 ezer lakás kisajátítása 28,8-36,6 milliárd euró költséggel járna. Ezzel szemben a mozgalom úgy véli, 18,1 milliárd euró elég a kártalanításra. 

A Deutsche Wohnen azzal igyekszik érvelni, hogy a bérleti díjak növekedésének valódi oka az, hogy gyorsan növekszik a város népessége, és nem épül elég új lakás. Szerintük a kisajátítástól sem fog javulni a helyzet. A vállalat szóvivője azt nyilatkozta, hogy a felújításokat nem azért végzik, hogy lakbért emelhessenek, hanem azért, hogy pótolják a korábban köztulajdonban lévő ingatlanokban elmaradt beruházásokat. Nyilván mindkét félnek van igazsága, aszerint, hogy honnan nézzük. 

Michael Zahn, a cég igazgatója azt mondta, szerintük a kezdeményezés félremegy, ők a bérleti díjak emelésekor betartják a kormányzati előírásokat, és a díjak felét visszaforgatják az ingatlanállományba, emellett az új lakások öt százalékát szociális alapon kínálják fel rászorulóknak, például bántalmazott nőknek vagy menekülteknek. 

Harald Simons tekintélyes német közgazdász is teljesen abszurdnak nevezte a kezdeményezést. Mint mondta: a német bérlakás-állomány 70 százaléka kisebb tulajdonosok kezében van, akik 2-20 ingatlant adnak ki. A nagybirtokosok kigolyózása azt jelentené, hogy a berliniek öt százalékának nem kellene olyan sok lakbért fizetni, a többieknek viszont igen.

A tét a tiltakozók szerint az, hogy a lakásvagyont Monopoly-társasjátékként kezelik, vagy olyan közvagyonként, amit a közösség hasznára kell fordítani. Az ingatlanlobbi viszont azzal fenyeget, hogy senki nem fog befektetni a német fővárosban, ha a kisajátítás lehetősége ott lebeg a feje felett.

Mondhatnánk azt, bár itt tartanánk Budapesten, hogy utcára mennek a lakbérek növekedése miatt a bérlakásban élők, nálunk azonban a nem létező bérlakásállomány miatt ilyen meccsek nem is léteznek. Ráadásul az önkormányzati bérlakásállomány — tisztelet a nagyon ritka kivételnek — tovább csökken, mert az önkormányzatok, azért, hogy pénzt szerezzenek, piaci áron értékesítik a jobb, piacképesebb lakásokat. 

Kozár Alexandra