Bontják a Tündérhegyi Pszichiátria egykori épületét
Tegnap tettük közzé a hírt, hogy mozgolódás kezdődött az egykori Preisich Szanatórium körül: elkezdték ledózerolni a melléképületeket. Nem sokkal cikkünk megjelenése után érkezett a hír, hogy már a villaépületet is bontják, annak ellenére, hogy a múlt század eleji épület jelenleg elővédettségi státuszban van, vagyis 2026-ig jogszerűen nem bontható. Publikálás után a legfrissebb információkkal frissítettük a cikket.*
Elkezdte bontani a Tündérhegyi Pszichiátria egykori épületét a jelenlegi tulajdonosa, jelent meg a hír október 10-én Budapest XII. kerület, valamint a kerületet október 1-je óta vezető Kovács Gergely Facebook-oldalán.
Ahogy korábbi cikkünkben is megírtuk, az épület jelenleg elővédett státuszban van, az értékvédelmi felülvizsgálat határideje 2026, a villaépület addig védettséget élvez, vagyis nem bontható. A tulajdonos Tündérhegy 2023 Kft. jogi képviselője néhány napja emailben arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy csak a nem védett melléképületeket bontják és a terepet rendezgetik. A levél szerint “veszélytelenítés keretében romok és veszélyes hulladékok eltakarítása és elszállítása, valamint tereprendezés, minimális földmunka zajlik" – írja a polgármester a posztja alatt, kommentben. Egy települési tanulmányterv szerint két társasházat terveznek felhúzni a villa helyén.
Kovács Gergely október 10-én a helyszínen járva értesült róla, hogy már a villaépület bontása is megkezdődött. A polgármester, akit az ingatlanba nem engedtek be, tájékoztatta az ott tartózkodó személyt – aki azt állította, hogy nem a tulajdonos nevében beszél, és a bontás nem illegális –, hogy a bontás jogszerűtlen. Az önkormányzat Facebook-posztja szerint a Kormányhivatal bevonásával mindent megtesznek, hogy a bontást leállítsák. Ha ezt nem sikerül elérni, akkor változtatási tilalom alkalmazásával legalább az újabb lakópark megépülését megpróbálják megakadályozni.
Sasi-Szabó Tamás önkormányzati képviselő szerint az elmúlt napokban többször is kint járt a rendészet, és már a múlt heti tevékenységeikért is figyelmeztetve lettek a tulajdonosok.
Az ügy előzményeiről itt olvashatnak bővebben.
*FRISSÍTÉS: Kovács Gergely október 11-én leállíttatta a bontást. Facebook-oldalán aznap a következő bejegyzést tette közzé:
"Kiküldtük a Kormányhivatalt a rendőrséggel, akik ma délután leállíttatták a Tündérhegyi Pszichiátria épületének bontási munkálatait, illetve kötelezték a tulajdonost az általa okozott életveszélyes állapot elhárítására. Az önkormányzat pedig a védett épület helyreállítására fogja ezután kötelezni a céget, mert a látszat ellenére, vannak még törvények az országban."