Nézőpontok/Kritika
Borvendég Béla: Architectura Quo Vadis
2006.07.24. 08:15
Az év könyve az építészetről - címe: Merre tovább építészet? -, amennyiben végre komolyan vesszük, hogy minden, ami körülvesz bennünket, közügy, amiben előkelő helyet foglal el az architectura. Vargha Mihály írása
Az év könyve az építészetről - címe: Merre tovább építészet? -, amennyiben végre komolyan vesszük, hogy minden, ami körülvesz bennünket, közügy, amiben előkelő helyet foglal el az architectura. Ám ha az év könyve, akkor el is kell olvasni, viszont erre alig van idő - mert nyakunkon a heveny utazási lázzal spékelt információs társadalom - sok építés, kevés építészet, iszonytató propaganda-hangzavarban dübörögtetve. A testes kartonkötésű könyvet átrágva nem csupán a szakma, hanem teljes társadalmunk képe kirajzolódik. Főképp mélységes mély gondjairól értesülhet az ember - sokkal érzékenyebben, mint a mindennapi hírekből - az építész szemüvegén keresztül. Sokan a kritika hiányát róják fel mostanában: nos Borvendég Béla ma a magyarországi építészetkritikusok doyenje, minden megszólalását, apró megjegyzését vagy akár kissé túlírt, szóvirágos publikációját érdemes komolyan venni, értelmezni és lehetőleg tovább is adni. Nem szabad megijedni attól, hogy könyve, mely válogatás az utóbbi tíz-egynéhány évben született írásaiból, az építészet/elmélet sorozatban jelent meg: ez csak látszólagos ellentmondás. Mert hiszen a gyakorlatról van szó, az életgyakorlatról.
Borvendég Béla a hatvanas-hetvenes években - főképp Szegeden - gyakorló építész, minekelőtte több társával, például éppen Gulyás Zoltánnal és Jurcsik Károllyal Angliában dolgozhatott pár évet, az ott nagy hírnevet szerzett Goldfinger Ernő jóvoltából. Később Borvendég itthon több cikluson keresztül a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke, azokban az időkben is, amikor a Szövetség nyíltan támadja a bősi-nagymarosi vízlépcső tervét... Gyakorlati munkája az utóbbi években más, mint a tervezés - időben rájött, hogy abból ki kell szállni, mielőtt belezápul. Előkészítője például olyan kiváló építészeti teljesítménynek, mint az új szegedi egyetemi Tanulmányi és Információs Központ (Szántó Tibor és Mikó László), vagy olyan ügyek kemény bírálója tervtanácsokon, mint az elrémisztő hatalmas kecskeméti üzletház a város szívében. S mindeközben írja a magáét: "Milyen a mai magyar építészet? Ha a finn építészet attól finn, mert a csendről szól, vajon a mienk attól magyar-é mert locsog-fecseg? Sőt, részeg duhajként óbégat, ihaj, csuhajozik? Nem tudom, de a lényegi különbség ez. Persze - mint mindig - tisztelet a kivételnek. Tisztázandó azonban, hogy mi tartozik az építészet fogalomkörébe. Változik a világ. Gyerekkoromban is elhallatszott a Mátyás-hegyig, ha a DDSG hajógyárban nagykalapáccsal döngették az uszályok bendőjét. Ám akkor ezt nem hirdették koncertnek. Minden építészet-é, aminek fala, ablaka és teteje van? Ha nem, az jó. Akkor meg lehet könnyebülni. Máris világosabb lesz a kép. Úgy gondolom, hogy az építészet a humanizált építés."
Borvendég főképp angliai tapasztalatai alapján állítja ezt, és igazítgat el az épített világ egyre kaotikusabb labirintusában, mondandója azonban remekül összecseng a holland példák elemzésével is (lásd fentebb). Hirdetés és propaganda elkerülhetetlen a mai világban, de jó célok érdekében úgyszintén fölhasználható: ajánlom Borvendég Béla könyvét a nem szakmabelieknek is. A kötet apró hibái, például az Octogonban eleve szerkesztetlenül megjelent cikk betűhív átvétele, a sok elütés, a névmutató hiánya ne riasszon el senkit.
(Építészet/elmélet sorozat 9. Szerkesztette Simon Mariann. TERC Kiadó, Budapest, 2005. 307 oldal, fekete-fehér rajzokkal és fényképekkel illusztrálva, 2500 Ft)
Vargha Mihály írása az ÉS-ben jelent meg
Vélemények (0)