Nézőpontok/Vélemény

"Clockwork Jerusalem" - a brit pavilon

1/9

fotó: Barabás Dénes

?>
fotó: Barabás Dénes
?>
fotó: Barabás Dénes
?>
fotó: Barabás Dénes
?>
fotó: Barabás Dénes
?>
fotó: Barabás Dénes
?>
fotó: Barabás Dénes
?>
fotó: Barabás Dénes
?>
fotó: Barabás Dénes
?>
fotó: Barabás Dénes
1/9

fotó: Barabás Dénes

Nézőpontok/Vélemény

"Clockwork Jerusalem" - a brit pavilon

2015.01.05. 11:04

Az angol pavilonban létrehozott kiállítás, a pavilonok többségével együtt, kritikusan állt a biennále tematikájához. Rem Koolhaas kurátor által képviselt szemléletmódhoz képest a kiállítás megmutatja azokat a gazdag, változatos kulturális sajátosságokat, melyek a modernizmus hatására alakultak ki a 20-21. századi Angliában. Barabás Dénes írása.

A könyebb érthetőség kedvéért érdemes azért feleveníteni a kurátor által képviselt szemléletmódot. Rem Koolhaas kurátori beszédében azt a posztmodern látásmódot taglalta, hogy a modernizmus - irányelvei ellenére, hogy enyhítse a kapitalizmus által teremtett szociális szélsőségeket - egy progresszív szociális gondolkodásmódot hirdetett. A valóságban viszont pusztán arra szolgált, hogy állandósítsa a kapitalizmus globális terjedését. Ez azt a különböző, helyi kulturális sajátosságok fölött való átgázolást eredményezte, amely az épített környezet karakterének elhalványulásához vezetett.

Az angol pavilon kurátorai, a FAT Architecture és a Crimson Architectural Historians, nem csupán egy építészeti kiállitást akartak létrehozni, hanem az e korszakot formáló gondolatokat akarták bemutatni. Egy olyan kiállítást alakítottak ki, amely történetszerűen mutatja be, hogy az ország gazdag kulturális közegének - történelem, a tudományos-fantasztikum iránti érdeklődés és az ebben az időszakban bevezetett szociális reformok - keveredése a modernizmus ideologiáival hogyan alakítottak ki egy új látásmódot, és az ezeket tükröző környezetek hogyan befolyásolták a népi képzeletet.

Erre a kulturális diverzitásra utal a kiállítás címe is, a Clockwork Jerusalem, amely James Blake „Jerusalem" című versének és Stanley Kubrick „Clockwork Orange" című filmjének analogiáira épül. A vers, amelyben Jeruzsálem, mint a szentség és a tisztaság szimbóluma jelenik meg, nem csupán egy jelzője a kiállításnak, hanem egyfajta törekvést is kifejez egy élhetőbb környezet megteremtésére.

A történet összesen hét szálból fonódik össze. Sorrendjüket a lineáris történeti síkon való elhelyezkedésük adja, és a bemutatás könyebb érthetősége, értelmezhetősége érdekében lettek szétválasztva. A történeti szálak konkrétan nem határolódnak el egymástól, egyidejűleg vannak jelen, de hatásuk egyaránt fontos a modernizáció általi formálásban. Ezek cím szerint az “Utopia of ruins", a “Historico futurism", a “Paleo motorik", a “Welfare state baroque", a “Concrete picturesque", az “Electric pastoral" és végül a “The people: Where will they go?". Ez a keretes történet egy összetett képet ad az angol modernizmus különböző kulturális jelenségeinek alakulásáról, azok változásáról. A különböző szálak sajátosságai által sugallt következtetésekkel próbálják felhívni a figyelmet ezek fontosságára és a jövőbeli problémák esetleges megoldásaira.

Az „Utopia of ruins" az angol építészet és kultúra romokhoz való viszonyát és annak modernizációs hatását mutatja be, mely vissza-visszatér történelme során. A romok gyakran szorosan együtt jártak a modernizmussal. Ezt tükrözi az a hozzáállás, ami a 20. század elején elsők közt felépített szociális lakás, az akkori nyomornegyed termésköveiből, a Boundary birtokon szobrászi finomsággal megformált, zöld dombocskájának létrehozásánál vagy a második világháború utáni bomba sújtotta területek kezelésében is észrevehető. Ez a „főnixmadár születéséhez hasonló" környezet ihlette meg az építészeket és a szociális újítókat, hogy egy új Angliát képzeljenek el. A romok képe és gondolata, a modernista ideálokkal egybeolvadva volt az, ami lehetőséget adott egy új építészeti nyelvezet létrehozására, ahogy azt a Barbikán épületcsoportján is érzékelhetünk.

fotó: Barabás Dénes
4/9
fotó: Barabás Dénes

A „Historico futurism" által is a múlt és jövő szoros kapcsolata és annak alakító hatása jelenik meg. A brit futurizmus a múlt újjáépítésével indul. Ezek az újraírt történelmi változatok az építészet rétegein keresztül ütnek át és formálják a köztudatot. Erre mutat példát az a folyamat, amely a Stonehenge köré szerveződik. Inigo Jonesnak, a Stonehenge római emlékműként való ábrázolásának tulajdonítható a klasszicizmus meghonosodása az angol építészetben. Ezt az újító hatást figyelhetjük meg a gregoriánus kori építészek esetében is, akik a Stonehenge–re reflektálva egy új urbanisztikai tipológiát hoztak létre, amit a Bath-i Royal Crescent esetében szemlélhetünk meg. A tipológiát később, a „jóléti állam" demokratikus látásmódján keresztül, a manchesteri Hulme Crescent építészei idézik fel újra. A megépülése után pár évvel ennek az épületnek az árnyékában, a tomboló lézengők körében (hippik) jelenik meg és egyben folytatódik egy egyfajta pogány druidista hagyomány, amit az acid house okozta eksztázis tüzel. Ez az a hely, ahol ezek a különös folyamatok, események a múlt és a jövő egybeolvadásához vezetnek.

A harmadik történeti szál, a „Paleo motorik", a tömeges autózás és az amerikai közlekedési kultúra angol építészetre kifejtett hatását mutatja be, mely teljesen nem tudta eltörölni sajátosságait, sőt, inkább gazdagította és felerősítette azokat. A háború utáni időszakban épült óriási beruházások hatalmas, kinetikus beton csomópontjai lettek az országnak. Ennek a legjobb példája a Geoffrey Copcutt által tervezett Cumbernauld város főtere, mely a minószi fellegvárak, a pop art és a konstruktivizmus szintéziséből merít ötletet.

A “Welfare state baroque" a modern brit építészetnek azon időszakát mutatja be, amely a nagyfokú komplexitás és lépték elérésével, a politikai és szociális elfogadás elvesztésével alakult ki. A szociális ambicióval, nemzeti hagyományokkal, nemzetközi álom-világképekkel, történelmi és jövőbeli referenciákkal színültig töltött óriási beruházások (Cumbernauld, Thamesmead, Hulme Estate) jelentették a brit modernizmus végpontját. Az épületek durva texturája, összetett struktúrája és a becsvágy hamisítatlan léptéke jellemezte azt a folyamatot, amely lassan ehhez a robbanási ponthoz vezetett.

Az ötödik szál, a „Concrete Picturesque", az angol design kultúra egyik legbanálisabb és legbálványozottabb aspektusát, a piktoreszket jeleníti meg. A világháborúk utáni időszakot nagyfokú ambíció jellemezte, amihez új tehnológiák és egy teljesen új kifejezésmód is társult. A moduláris tervezés, az ipari gyártás adta lehetőségek, a tér és a feltárulás megtervezése a természet bevonásával, ideális környezetet teremtett az újonnan betelepített közösségek számára. Éppen ez a futurisztikus környezet volt az, nem valamilyen más disztópia, ami arra vezette Stanley Kubrick-et, hogy jeleneteket forgasson a Clockwork Orange című filmjéhez a 70–es években épült Thamesmead városában.

A hatodik történet, az „Electric pastoral", az angol kultúra egy másik fontos tulajdonságát eleveníti fel, mégpedig a brit emberek természet (mint inkább építészet) iránti szeretét. Ez a tulajdonság a 20. század fogyasztói társadalmát meghatározó elektronikus készüléki világával társulva újfajta lakhatási formák koncepciójához vezetett. Reyner Banham Gizmo-ja és David Greene LogPlug-ja ugyanazokról a "techno-pásztori" lehetőségekről elmélkednek. Ezek a kisérleti ötletek később meghatározzák az utolsó „új város", Milton Keynes, kialakítását is. A főépítész Derek Walker egy olyan várost képzelt el, amely zöldebb, mint a környező vidéki táj. Javaslatában az autók, az elektronikus kommunikáció és a természet által átalakult a falu-város gondolata, melynek természeti képében ötvözte Stowe táj hagyományait Buckminster Fuller futurizmusával.

fotó: Barabás Dénes
9/9
fotó: Barabás Dénes

Végül, az utolsó fonal, a “The people: Where will they go?", megteremti a történet keretességét, és egyfajta indoklást ad a bemutatott esettanulmányok, az általuk megfogalmazott kulturális folyamatok és ezek által az egész kiállítás lényegére. A pavilonban bemutatott anyagok egyfajta útkeresésként szolgálnak a jövőben szembesülendő épített környezeti problémáinkra, amelyeket egy új globalizált modernitás idézhet elő. Ebenezer Howard kert-város koncepciója, Milton Keynes demokratikus fogyasztói világának utópiája, a Non-Plan anarcho-liberális „szabadságkísérlete"; a Steel Pulse „Handsworth forradalom" által elképzelt szélsőséges lokalizmusa és a Clifford Harper által a „Radical Technology"-ben megfogalmazott radikális fenntarthatóság nem pusztán történelem, hanem egyfajta javaslat egy, a 21. századi Jeruzsálem megteremtésére is.

Habár a kiállítás átfogó hivatkozási rendszere elég pontosan bemutatja az eseményeket, azért még maradnak elemek, mozgalmak, amik nem kerültek besorolásra, értelmezésre, de egy kulturális viszonyulás jellemzői. Ilyen például a Prince Charles által elképzelt Poundbury, erre azonban tekinthetünk úgy is, mint több történet ötvözetére, mivel összekapcsolja a történelmi, a pásztori és a piktoreszk szálait.

Összességében a kiállítás egy nagyon tág és érdekes betekintést ad a 20. és 21. századi Anglia kulturális és építészeti formálódásába, amelyet Koolhaas állításával ellentétben, mint egy nagyon színes, összetett, a modernizmusra reagáló és arra reflektálva fejlődő folyamatot érzékelhetünk.

Barabás Dénes

 

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Épületek/Örökség

VÁRKERT BAZÁR // Egy hely + Építészfórum

2021.03.24. 18:04
00:07:03

A dualista Monarchia kialakulsával Budapest elindult az uralkodói központtá válás útján, melynek szimbolikus eleme volt a korszerűtlen királyi palota nagyszabású átépítése. A megtisztelő feladatot nem más kapta, mint az építészóriás Ybl Miklós. A munkálatok az épületegyüttes környezetének rendezésével kezdődtek, így jött létre 1875 és 1882 között a Várhegy Duna felé néző oldalán a Várkert Bazár. A látványos neoreneszánsz stílusú épülethez és a mögötte található királyi kerthez egy szintén elegáns kialakítású műszaki épület is tartozott, ez a Várkert Kioszk. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében a magyarországi neoreneszánsz építészet kiváló példájával ismerkedhetünk meg.

A dualista Monarchia kialakulsával Budapest elindult az uralkodói központtá válás útján, melynek szimbolikus eleme volt a korszerűtlen királyi palota nagyszabású átépítése. A megtisztelő feladatot nem más kapta, mint az építészóriás Ybl Miklós. A munkálatok az épületegyüttes környezetének rendezésével kezdődtek, így jött létre 1875 és 1882 között a Várhegy Duna felé néző oldalán a Várkert Bazár. A látványos neoreneszánsz stílusú épülethez és a mögötte található királyi kerthez egy szintén elegáns kialakítású műszaki épület is tartozott, ez a Várkert Kioszk. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében a magyarországi neoreneszánsz építészet kiváló példájával ismerkedhetünk meg.

Helyek/Köztér

SÁRKÁNYOK ÉS DELFINEK PESTEN ÉS BUDÁN // Egy hely + Építészfórum

2021.02.24. 16:10
00:06:00

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk