Csaba László 90 - visszatekintés az építész szakrális életművére

Csaba Eszter, az építész lányának személyes visszatekintése templom "testvéreire", édesapja, Csaba László építész születésének 90. évfordulója alkalmából, amely elhangzott az Ars Sacra fesztivál keretében a FUGA Budapesti Építészeti Központban. 

Szeretettel köszöntöm a konferencia résztvevőit. Köszönöm a szervezőknek, hogy egy személyes hangvételű megemlékezést tarthatok édesapám, Csaba László építész születésének 90. és halálának közelgő 20. évfordulója alkalmából.

Én magam nem vagyok építész, bár építészszülők gyermekeként nőttem fel. Az az élmény, hogy a gondviselés kegyelméből közelről láthattam kilenc templom születését meghatározó volt életemre, hitemre egyaránt.

A címválasztás Aputól származik. 1987-ben jelent meg Rév Ilona könyve a modern templom építészetünkről. Kaptam egy példányt névnapomra, amelybe ezt írta:

„ez a könyv azokról a gyermekeimről is szól, akiket épp úgy szeretek, mint Titeket."

Ezért vannak nekem „templom testvéreim". Valóban nagyon szerette őket, szeretettel tervezte, irányította építésüket és aggódva figyelte őket templom korukban.

S mint az igazi gyermekek, a templom gyermekek is mind külön egyéniségek, sokban hasonlítanak, de sokban különböznek is.

Különböznek hisz több mint 30 év alatt épültek 1959 -1991 között.
Különböznek, mert különböző hívő közösségnek készültek

• a legkisebb csak 20-30 idős nővér számára- (csepeli zárda kápolna)
• a legnagyobbak pedig nagyvárosi lakótelepek több ezerfős egyházközségének (Kaposvár, Békásmegyer)

Különböznek, mert más és más a környezetük:

• Egyesek dombos hegyes tájba simulnak be, követik azok vonalát (cserépváraljai, hollóházi), másik alföldi, sík vidéken áll magányosan és messzire mutatja a kereszt jelét, mint a flóratanyai kápolna.
• Blokk-házas lakótelep közelében épült a kaposvári, s hogy oldja a lakótelep sivárságát, monotonitását lett íves vonalú.
• A lakótelep híveinek befogadására épült a békásmegyeri is, ezért olyan nagy, de maga a templom a közeli kertvárosi övezet háztetői közül emelkedik a magasba különleges sátortestével.

Különböznek, mert mások voltak a technikai adottságok:

• Cserépváralja kaláka munkával épült, a falu apraja nagyja dolgozott rajta.
• A nyírségi falvakban- Hodász, Nyírderzs már meg tudták fizetni a szakembereket.
• Hollóházán, Békásmegyeren az adott kor legmagasabb szintű építési technológiája állt rendelkezésre.

És mi bennük a közös? Szeretném ezt úgy elmondani, ahogy Apu tanította, magyarázta.

Az építész feladata csupán annyi – vallotta-, hogy le kell határolnia a Végtelen térből egy tér részt valamilyen emberi tevékenység számára. Ha az Istennel akarunk találkozni, akkor a térnek érzékelhetővé kell tennie Isten jelenlétét, segítve felemelkedésünket hozzá.

Belépéskor fejet kell hajtani, mert ez más világ az Isten van jelen. A templom legyen olyan, hogy szinte kényszerítsen a főhajtásra, ezért a legalacsonyabb belmagasságú helyen legyen a templom ajtó.

A tér fokozatosan emelkedjen az oltárig, ahol a Szent Misztérium, az átváltoztatás történik, s ahol a találkozás létre jön.

Ahhoz, hogy érzékeljük a teret, fényre van szükség. A fény ott lépjen be, ott legyen a legerősebb, ahol Isten jelen van, hisz Ő a világosság.

És most fussuk át az idővonalon a templomokat és keressük meg, hogy mennyire valósultak meg ezek az elvek.

Cserépváralja: szélfogón lépünk be, az oltár felé emelkedik a tető, a fény az oltár melletti ablakon árad be.

Hollóháza: Itt is a karzat alatt lépünk be, majd a hajó magasabb, a templom tere az oltárnál a legmagasabb és ott van az ablak is ahonnan a fény beárad.

Hodász-Nyírderzs ők tán „iker" testvérek, bár alaprajzuk eltérő, de az elv itt is világosan, tisztán látszik. Az oltár fölött a fényt adó ablakot hordózó rész szinte toronyként magasodik a templomhajó felé. Ez azért is fontos volt, mert abban a korban tilos volt tornyot építeni a templomokra.

Flóratanyai kápolnára ugyancsak Szabó Sándor adott megbízást, mint a két előbbire, de már a 80-s évek közepén. Ekkor (ez a békásmegyeri templom tervezésének az ideje) apu sokat foglalkozott a román templomterek hangulatával, ez a kis templom is ilyen hangulatú– fejhajtás, felülről érkező fény itt is megvannak.

Kaposvár az egyetlen nem síklapokkal határolt templom, utaltam rá, miért lett ilyen, de az elv, változatlan, a legalacsonyabb helyen lépünk be és a spirál mentén emelkedik a tér az oltárig, ahol is egy hatalmas üveg ablak zárja le az emelkedést és árasztja be a fényt. Itt ez a spirál kúp pótolja a nem építhető tornyot.

Békásmegyer ismét síklapok. Hatalmas egymásnak feszülő rombuszok alkotják a templom testét és a belsőtér alattuk emelkedik a csúcsig, amelynek közelében helyezkedik el az oltár. Az egész templom fényben úszik, de az nem felülről jön, hanem oldalról a templom falát képező üvegablakokon át árad be. A kapuk azonban, amelyek Boldog Özséb korát, a román kort idézik, az üvegfalak közepén vannak.

Szakított volna Apu a korábbi hagyományaival? Igen, kicsit, de nem egészen önszántából tette, de ehhez tudni kell, hogy a békásmegyeri templom nem előzmény nélküli.

A kelenföldi Szt. Gellért templom építése előtt, kiírtak egy meghívásos tervpályázatot, és akkor, arra született meg benne a rombuszokból összeállított, faszerkezetes templom terve. Azon a terven még az oltár a csúcs alatt, pont a középpontban volt. Felülről jött be a fény, a tetőbe helyezett üvegablakon át, és a templomba a ki- és bejárás a sarkokon – a legalacsonyabb pontokon történt volna.

Mikor a terv átültetésre került Békásmegyerre Lékai László bíboros, ő volt a templom megrendelője, nem egyezett bele a sarki ajtóba, mert nem csak a hívek mennek be, hanem az Oltáriszentség is kijön onnan, például a körmenetek alkalmával (és beleütközik a sarok pillérbe?). Féltek a fenti megvilágító ablaktól is, hátha az beázik később. A középponttól kissé hátrább húzott oltár esetén pedig több hívő fér el a templomba. Így aztán kissé átalakult a terv, de ez nem vált azért hátrányára. A keresztelő kút és a húsvéti gyertyatartó állvány már apu halála után édesanya tervei alapján készült.

Vessünk egy pillantást a teljesség kedvéért a két utolsó kápolnára is, amelyeket édesanyámmal együtt terveztek.

A csepeli zárda kis intim kápolnájában a mennyezet, mint csillagos égbolt borul az oltár fölé. A tető ablaknyílásán át bejövő fény megvilágítja az üveg tabernákulumot, melyet szintén apu tervezett.

A Balatonakarattyai téli kápolna belső terére is az intimitás a jellemző, és ez az első, amelynek már tornya van, természetesen üvegből. A torony olyan, mint a nyári, nagy templomon lévő, hisz az mára már Balatonakarattya jelképe lett.
(A téli kápolna tervvel egy időben a nyári templom átépítésének a terve is elkészült, de pénzhiány miatt akkor nem épült meg, Napjainkra azonban elkerülhetetlenné vált a felújítás, a képviselő testület 2010-ben meg is szavazta, hogy a szüleim terve épüljön meg. Anyu már készült a régi kollegákból összehozni egy csapatot a kiviteli tervekhez, előzetes árajánlatot kért, leutazott a plébánoshoz, az hárított, ráér még, nincs pénz! Aztán kiderült volt ugyan néhány millió és a plébános azon új tervet készíttetett mással, a meglévő, az ingyen nem kellett- miért? Ki tudja? Édesanyám legnagyobb fájdalmára a poszthumusz templom gyermek nem fog megszületni.)

Ha egy szülőt megkérdezünk, melyik gyermekét szereti legjobban, természetesen azt válaszolja egyformán, apu is ezt mondaná, és valóban számára mindegy volt, hogy kicsi- vagy nagy-e, falusi, vagy városi egyforma szeretettel állt hozzájuk. Valamilyen szempontból mindegyik „LEG"- volt. A balatonakarattyai szinte családi templom, hisz Akarattyán „ősnyaraló" a család. A csepeli a legkisebb, a legintimebb, a békásmegyeri a legnagyobb, a fővárosi. Kaposváron tudta, tán legjobban megvalósítani a feltárulkozó térélményt. Hodászt, Nyírderzset, Flóratanyát mindig együtt emlegette hisz megrendelőjük egy Szabó Sándor kántorjánosi plébános, aki a modern művészeteket szerető, ahhoz értő ember volt és erre tanította híveit is. Így itt már első pillanatban jó volt a kapcsolat a tervező, a plébános és a hívek között. Hollóházi volt a legismertebb, és végül a cserépváraljai volt az „ELSŐ".

Én e két utóbbival „nőttem fel együtt", róluk őrzöm a legtöbb személyes emléket, ezért ezeket szeretném még megosztani önökkel.

Hollóháza hozta a legnagyobb sikert, az máig a legismertebb. Ott teljesen szabadon valósíthatta meg az elképzeléseit.
Az „Állam" ha már kénytelen volt lenyelni a templomépítés „békáját" (hisz a hollóházi gyár bővítése miatt kellett elbontani a régi templomot és újat építeni) igyekezett nagyvonalú lenni.

Apu választhatta ki a telket ahová a templomot álmodni akarta. Így az az építés és a szentelés idején egyedül állt a domboldalon. Messziről látszott, hogy ez Isten háza, már megjelenésével is hirdette az evangéliumot.

Bár szigorú tervgazdálkodás volt, mégis az eredeti előirányzat többszörösébe került. Nem okozott gondot például, hogy NSZK-ból kellett hozatni speciális szürke (nem kék) festéket a beton védelmére.

Az egyház részéről Dr. Brezanóczy Pál egri érsek is támogatta - a II. vatikáni zsinat szellemében épülő - modern templomot. Bár a falu kezdetben ódzkodott, de mikor látták újságban, TV-ben, jöttek idegenek is megnézni, megkedvelték, megszerették, magukénak érezték. Ennek jele a kereszt a templomon, melyet titokban szereltek fel, meglepve szeretett plébánosukat Schauermann Károlyt.

A Somogyi korpusz, és a Kovács Margit keresztút nem egyidősek a templommal, azok csak 1976-ban kerültek oda, mert egy látogató - a varsói szerződés egyik magas rangú katonatisztje - nehezményezte, miért nincs modern műalkotás a templomban. Ezután „Fent"-ről leszóltak a Gyárba, és lett Korpusz, és lett Keresztút.

Cserépváralja mint első gyermek igen sok szeretetet kapott, de ez okozta a legtöbb fájdalmat is. Az egész történet szinte meseszerű.

Alig vagyunk túl a forradalmon, 1958-59. Az Apu nyakában lógó kis ezüst kereszt bátorítja fel a miskolci hűtőházon dolgozó építési művezetőt, hogy segítséget kérjen egy templom tervezéséhez, hogy az „templomszerű" legyen. Megszületik a terv, bonyodalmak után lesz építési engedély. 1960.május 1.- munkás Szt. József ünnepén lerakják az alapokat. Aztán a hiány-gazdálkodás idején csak az „Atyaisten" számára van cement, üvegablak azért, hogy majd az üzemvezető titokban megesküdhessen a messzi kis faluban. A faragatlan, nyers kövekből rakott templom fal se dől le, ahogy azt az öreg asszonyok jósolják. Október végén- egy esős vasárnapon- Dr. Brezanóczy Pál egri érsek felszenteli, télen lehet már benne misézni.

1961 tavasz, folytatódik a belső kialakítása apu minden részletet megtervez: tabernákulum oltár, padok, világító testek. Amit lehet, maga csinál, napokat tölt fényképezéssel is. Művész barátait megkéri, hogy készítsenek méltó modern alkotásokat, Kondor Béla a tabernákulum ajtaját festi meg, Somogyi József elkészíti első korpuszát, de csak a gipszig jut el, kiöntésre nincs pénz.
Meghatározó élményem volt, gyerekként nem értettem, mi is történik pontosan, de azt éreztem, hogy csodának vagyok a szemlélője, kicsit tán részese is.
A meg nem értettség okozta a legtöbb fájdalmat.

1962 elhelyezik, a plébánost, az új plébános eltávolítja a modern alkotásokat a Kondor képet lefesteti, a korpusz a szélfogóba kerül, ahol ki van téve az időjárásnak. (1975-76 táján hozzák el azokat végleg a templomból.)

Nem nézték jó szemmel az állam részéről, és az Egyház részéről sem. Apu 60-ban, az olimpia idején Rómában járt, Fias István a plébános elküldte őt rendjéhez a Szaléziekhez, s tán más egyházi személyhez is. A reakció a templom születésének hírére, inkább negatív volt: „Nem kéne megmutatni, hogy a kommunizmusban is lehet templomot építeni", mondták.

Remélem nem kegyeletsértő, ha megmutatom Apu utolsó levelét, amelyet a Pista bácsinak írt halála előtt két héttel. Benne van e levélben a templommal kapcsolatos összes érzése: a szeretet, az öröm, a büszkeség, a hála és a fájdalom is.

„Örülök, hogy Veled együtt átélhettem azt az időt, s hogy sikerült létrehoznunk azt a templomot Isten dicséretére és dicsőségére, akkor, amikor ezt nem jó szemmel nézték, amikor ez szinte bűnnek számított. (Bár lehet, hogy ezt ma is bűnnek tekintik.)"

Apu halála után eltelt 15-20 év.

2010 - amikor a templom 50 éves volt, a faluban senkinek sem jutott eszébe megemlékezni. A mostani plébános tőlem tudta meg mikor épült, mikor szentelték, ennek ellenére az 50. templom búcsún egy szóval sem említette meg. A család lement, készítettem néhány tablót a múltról, amelyeknek a falubeliek örültek. Természetesen otthagytam azokat.

S még egy közelmúlti emlék, tavaly volt a Szalézi rend Magyarországi letelepedésének 100 éves jubileuma. Amikor értesültem arról, hogy lesz egy kiállítás a rend tevékenységéről megkerestem a rend vezetőjét, és felajánlottam, vannak korabeli képeim arról a modern templomról, amelyet a lelkes Szalézi szerzetes, Fias István épített a kommunizmus idején.
Azt a választ kaptam, hogy a kiállítás tematikájába ez nem fér bele. S az első érzésem ekkor az volt: még mindig úgy gondolják, mint 1960-ban, bűn ez még mindig?

Tudom, hogy ma már védett a templom, de azt hiszem, hogy a művészettörténeti köztudatunkban még sincs benne eléggé, hogy milyen is volt, nem csak a templom, hanem az egész egyben. Akkor (a II. Vatikáni zsinat „előestéjén") a kortárs szakrális művészetünk csúcsa volt. S hiszem, világviszonylatban is a legjobbak közé tartozott.

Emlékezzünk rá jobban! Legyen benne a megfelelő szak- és tankönyvekben, legyen az interneten, ott ahol sokan ráakadhatnak!

Köszönöm, ha tudnak ebben segíteni és köszönöm a figyelmet.

Csaba Eszter előadásának leirata, amely elhangzott a FUGA Budapesti Építészeti Központ az Ars Sacra fesztivál keretében.