Közélet, hírek

Egyesült Államok - négy ötven emeletes torony a régiek helyén

2001.09.27. 09:36

Négy ötven emeletes torony építését fontolgatja a Világkereskedelmi Központ két lerombolt 110 emeletes tornya helyére a központ működtetője.

Négy ötven emeletes torony építését fontolgatja a Világkereskedelmi Központ két lerombolt 110 emeletes tornya helyére a központ működtetője. Larry Silverstein közölte, hogy nem csupán érzelmi okokból szeretné a tervet megvalósítani - írja az AP amerikai hírügynökség.

Silverstein annak a konzorciumnak a feje, amely néhány hónappal ezelőtt kötötte meg az épületegyüttesre a 99 évre szóló bérleti szerződést. Az üzletember véleménye szerint a területnek, azaz Manhattan déli részének mindenképp szüksége van irodaépületekre, a helyi irodahelyiség-igények mintegy 10 százalékát elégítette ki a két nagy torony. Az üzemeltető elmondása szerint már több mint harminc évvel ezelőtt készült egy olyan tervvariáns is a területre, amely négy toronyépület építéséről szólt. Az ötven emeletes tornyok nem csak azért lennének jók, mert nem lehetnének kiemelkedő támadási célpontok, hanem azért is, mert manapság érthető félelem van mindenkiben attól, hogy száz emeletesnél magasabb épületben tartózkodjon. A központ értékére egyébként Silverstein ez alkalommal 3,2 milliárd dollárt mondott.
(MTI)

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

PALATINUS // Egy hely + Építészfórum

2021.10.13. 10:43
00:06:31

Az 1930-as években Janáky István és Szőke Károly tervei alapján a Margitsziget egyik legnépszerűbb pontja, a Palatinus Strand, vagy becenevén a Pala. A magyar modernizmus színvonalas alkotása 2017-ben újulhatott meg Nagy Csaba és az Archikon közreműködésével. Az Egy hely mai részéből a Pala és a margitszigeti fürdőkultúra történetével ismerkedhetünk meg.

A PÁCINI MÁGOCSY-KASTÉLY // Egy hely + Építészfórum

2021.09.08. 16:03
00:06:34

A pácini várkastély hazánk késő-reneszánsz építészetének fontos alkotása, jellegzetes saroktornyaival, gyilokjárójával és cserépkályháival Észak-Magyarország egyik legszebb műemléke. Az Építészfórum és az Egy hely közös sorozatának mai részében ezt a XVI. századi épületet ismerhetjük meg.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk