Közélet, hírek
Engedélyezési jog — összehasonlító elemzés
2009.12.10. 10:53
A jelenlegi hazai szabályozás kirívóan engedékeny, holott épített környezetünk állapota az uniós átlagnál bizonyosan szigorúbb ellenőrzést és számonkérést tenne szükségessé. Halmos György ismerteti a MÉK elemzését.
Az elemzést a Magyar Építész Kamara Jogi Munkabizottsága állította össze a következő szakemberek közreműködésével: Horthy Ákos, Javos Eszter, Szeszler Zsuzsa, Tatai Mária, továbbá Phil Mansfield (Anglia), Dr. Gerald Kienastberger (Ausztria), Peter Bagge (Dánia), Bernard Boclé (Franciaország), Daniel van der Lek (Hollandia), Petra Huser (Németország), Müller Csaba (Románia), Kornel Elter (Svédország), Prof. Dr. Pásztor Péter (Szlovákia), Andrej Goljar (Szlovénia).
Az elemzést az tette szükségessé, hogy az építésügyi hatósági eljárásokról szóló 37/2007.(XII.13.) ÖTM rendelet jelentős mértékben föllazította az építési engedélyezési kötelezettséget, holott az korábban is olyan laza volt, hogy részben ennek tulajdonítható épített környezetünk romlása.
„…a hazai épített környezet minősége egészében véve romlik." (Nemzeti Építészeti Tanács, 2008. október hó)
Az elemzés terjedelmi okból tizenhárom olyan építési-környezetalakítási tevékenységet vizsgál, amelyek közül tizenkettőhöz a jelenlegi hazai jogszabály szerint még bejelentés sem szükséges, ill. egy esetben bejelentés után végezhető.
3/3
A helyi védett rákosligeti Gózon Gyula Kamaraszínház, ízléstelen előtetővel; forrás muemlekem.hu
A helyi védett rákosligeti Gózon Gyula Kamaraszínház, ízléstelen előtetővel; forrás muemlekem.hu
Az összehasonlításként vizsgált külföldi jogszabályokból is a nem védett építmények, területek eseteire kerestük a választ. Megállapíthattuk, hogy a vizsgált külföldi jogszabályok az engedélyezési előírások tekintetében általában nem tesznek különbséget országos védettség (hazánkban kulturális örökségvédelem) és a helyi (önkormányzati) védelem között. A külföldi szabályozásban bármilyen védettség szinte minden esetben teljes körű építési engedélyezési eljárást tesz szükségessé. Most hazánkban a helyi védettségnek alig van súlya, amit jól érzékeltet, hogy helyi védettségű épület homlokzati átalakításához ugyan van bejelentési kötelezettség, de nem szükséges homlokzati terv benyújtása!
Az elemzés eredményét szemléletesen érzékelteti a mellékelt színes táblázat: a jelenlegi hazai szabályozás kirívóan engedékeny, holott épített környezetünk állapota, az építési fegyelem és általában a hazai jogismeret és jogkövetés szintje az uniós átlagnál bizonyosan szigorúbb ellenőrzést és számonkérést tenne szükségessé.
1/3
táblázat az elemzésből
táblázat az elemzésből
Az építési engedélyezési/bejelentési kör uniós viszonylatban példátlan szűkössége ellentétben áll számos egyéb hazai jogszabályunkkal és nemzetközi kötelezettségvállalásunkkal is. Néhány példa erre a teljesség igénye nélkül:
A rendelet engedékenysége sérti a már nevében is az épített környezet alakításáról és védelméről szóló építési törvényt (Étv), negligálja az ezzel kapcsolatos állami és önkormányzati feladatokat:
„Az állam építésügyi feladatai"
„4.§(3) A Kormány az építésügy… központi feladatainak ellátása körében gondoskodik:
…az épített környezet rendezett alakítását és védelmét biztosító - a nemzetközi előírásokkal összhangban álló - jogszabályok megállapításáról…" (Ennek az országos építési szabályzat, az OTÉK lényegében eleget is tesz, de a tárgyi rendelet alig hagy teret a rendezett környezet védelme számára, az utólagos környezetrontás lehetőségét pedig - a műemlékek és az állami kulturális örökségvédelem alá tartozó területek kivételével - szinte korlátlanná teszi.)
„5.§(4) Az építészeti értékvédelem… érdekében… szakmai tanácsadó testületként… tervtanácsok működnek."
„5.§(5) A tervtanácsok feladata különösen… a településrendezési és az építészeti-műszaki tervek magas színvonalának elősegítése, egyéb fontos építésügyi… különösen… településképi, környezetalakítási… célok érvényre juttatása…" Az amúgy is rendkívül szűk körre korlátozott tervtanácsi tevékenységet tovább szűkíti az engedély (bejelentés) köteles építési munkák körének csökkentése, de a megmaradó tervtanácsi tevékenység értelmét is megkérdőjelezi az utólagos, szinte korlátlan átalakíthatóság lehetősége.
Hasonlóképpen csökkenti, lehetetleníti el a rendelet az önkormányzatok törvényi kötelezettségének betartását is: „6.§(1) A települési… önkormányzat… feladata különösen… az épített környezet emberhez méltó és esztétikus kialakítása, valamint a helyi építészeti örökség védelme…"
A rendelet engedékenysége nincs összhangban még saját követelményeivel sem:
„29.§(3) Az építésügyi hatóság… vizsgálja, hogy a tervező a település beépítésének jellegét, sajátos építészeti arculatát… figyelembe vette-e, az építményt a környezetébe… illeszkedően helyezte-e el."
2/3
Helyi védett ház Mágocson, forrás: muemlekem.hu
Helyi védett ház Mágocson, forrás: muemlekem.hu
Tehát az új épületnél szükséges a környezeti illeszkedés vizsgálata, de a megvalósult épület arculata utólag szinte szabadon megváltoztatható. Hihet-e az építésügyi hatóság saját munkájának értelmében?
Az építési-környezetalakítási engedélyezési kötelezettség alacsony szintje ellehetetleníti a Nemzeti Környezetalakítási Program vonatkozó célkitűzéseit, akár ennek a 2003-2008, akár a 2009-2012. évekre szóló változatát tekintjük. Idézet az előző, az Országgyűlés 132/2003. (XII.11.) határozatával elfogadott programból:
„Az Akcióprogram átfogó céljai:
- településszerkezet, -fejlesztés, -rendezés környezeti szempontból is megfelelő alakulásának elősegítése és a korábbi hibákból eredő környezeti problémák csökkentése;
- az épített környezeti elemek, az épített és régészeti kulturális örökség megfelelő állapotának biztosítása."
Nemzeti kultúránk az európai kultúra szerves része. A kifogásolt hazai szabályozás méltatlan közös európai értékeinkhez, sérti nemzetközi kötelezettségeinket is.
Az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelve 4. cikkének 8. pontja szerint a „közérdeken alapuló kényszerítő indok" a „környezet és a városi környezet védelme", amint a Tanács az épített környezet kulturális jelentőségére, értékeinek megőrzésére hívja föl a figyelmet (2001/C73/04 és 2008/C319/05 számú határozatok).
Kiemelten utalunk az Unió városfejlesztésért felelős miniszterei által 2007. május 24-én aláírt Lipcsei Chartára, különös tekintettel hazánk közelgő uniós elnökségi időszakára, amikor építészetpolitikánk is reflektorfénybe kerül majd:
„A városok hosszú távon csak akkor tölthetik be a társadalmi fejlődés és a gazdasági növekedés motorjaként… szerepüket, ha sikerül… fenntartanunk kulturális sokféleségüket és kimagasló színvonalat elérnünk a várostervezés, az építés és a környezetvédelem területén."
Hasonlóképpen fontos falvaink épített környezetének védelme is.
Településeink, különösen a közterületről feltáruló látvány esztétikai minősége életminőségünk egyik meghatározó feltétele, egyben lényeges idegenforgalmi vonzó- vagy taszítóerő is. Rajtunk, jogszabályainkon, ezek betartatásán múlik e minőség változása.
Halmos György
a MÉK jogi munkabizottság tagja
Az egyes országok joggyakorlatáról szóló elemzéseket a csatolt dokumentumban lehet tanulmányozni.
12:03
Kedves Elöttem Szóló !
A felháborodást teljesen megértem. Tulajdonképpen a tanulmány elkészítésést is feleslegesnek tartom, mert nem csak minden szakember, de minden érdeklődó tisztában van a helyzettel.
Mit lehet tenni, ha egy természeti katasztrófa után az alapozás, és a pincefal helyreállításásra nincs pénz, csak a földszinti festésre ? Mit lehet tenni, hogy a helyreállításra elnyert pénzzel előbb kell elszámolni és forgalmi adót fizetni, mint mielőtt megkapnánk, mit lehet tenni, ha a fogadóépület építésére lehet pályázni, de közben a műemlék beázása már nem szüntethető meg, mit lehet tenni, hogy mű- római és műreneszánsz épületekre jut pénz, de a legnagyobb pannoniai mozaikot vissza kell temetni, a bemutatott romkertek meg pusztulnak, mit lehet tenni, ha a huszonötödik tervpályázat díjazására van pénz, de a népi műemlékek tulajdonosainak juttatott évi tízezer forint is megszűnik, mit lehet tenni, ha egy felújításnál, helyreállításnál nincs tartalékkeret, hatósági kötelezés meg van, mit lehet tenni, ha a befejezésre nincs biztosíték, és a megkezdett munkából a beruházó simán kiszállhat, mit lehet tenni, ha egy konferencián azt bizonygatják -fizetett kutatás alapján, hogy hollandul kell megszólaltani a műemlékeinket, ha hollandoknak akarjuk bemutatni, mit lehet tenni, ha raktárszám állnak a régészeti leletek, de csak virtuáis kiállítás megrendezésére van pénz - még lehetne folytatni. Biztos, hogy van jó példa is, de most egy sem jut eszembe...
01:50
Magyarországon baj nem azzal van, hogy mit védünk, hanem az, hogy hogyan.
Véleményem szerint a probléma ebből fakad. Hogy a védendő értékek köre hogyan és milyen örökségekre, örökségvédelmi elemekre terjed ki az egy viszonylag gyorsan és egyszerűen (szándék + törvényalkotás) megoldható kérdés. A szabályozási oldallal talán nincs is túl nagy baj, disznóságok csk ott történnek, ahol abban valamelyik hatalmi ág tevékeny résztvevő.
1. réteg, hivatali strultúra
1993-ban, amikor létrejött az OMF "szétbombázásávalű" az Országos Műemlékvédelmi Hivatal, mint elsőfokú építési hatóság, akkor nem nagyon lehetett mást tenni, a szakhatóságok az engedélyezés folyamatában igen gyenge résztvevők voltak. Ezért létrejött a telepüésiépítési hatóságokkal PÁRHUZAMOS struktúra, ahol a műemléki felügyelő, a műemlékvédelmi hatóság ad ki engedélyt. Amihez, mint elsőfokú építési hatóság, el kell járnia az engedélyeztetés hiivatali folyamatának hosszú és egyre több szakhatóságot igénylő folyamatát.
Mára a KÖH műemléki felügyelői idejük java részét iktatással, a szakhatóságokkal történő levelezéssel, jogi jellegű up to date szakjogászi tudást igénylő feladatok ellátásával töltik igen kis létszámmal, adminisztrációs segítség nélkül. Egyre kevesebb idejük van a műemlékek "gondozására" a "terepbejárásra", általában arra az OMVH létrjötte előtti operatív műemlékvédelmi munkár. De tapasztalatom szerint a műemléki felügyelők ennek ellenére többnyire mindent megtesznekazért, hogy a munkájuknak ne csak a "csinovnyiki" részét végezzék, hanem az érdemi, valódi műemlékvédelmi oldalát is. Ez azonban rengeteg személyes áldozattal já, nem tudom, hány éven keresztül lehet egy hivatalnak a kollegák "elhivatottságára" támaszkodni.
Sok felügyelő fogalmazta meg baráti beszélgetések során, hogy szakmai szsempontból jó lenne, ha az építési hatósági jogkör oda kerülne, ahol a helye van, a települési önkorményzatokhoz, a KÖH meg lenne újra -igen erős jogkörökkel megtámasztott- szakhatóság újra. És igen, gondoljunk bele, milyen piszok erős jogkörökkel rendelkeznek már a szakhatóságok; egy komoly engedélyeztetési eljáráson alapvető beleszólási lehetősége van a tűzoltóknak, környezetvédőknek, ÁNTSZ-nek, az közlekedési hatóságnak.
Feltehetően valóban hatékonyabb munkát végezhetne a KÖH, mint szakhatóság, netalán a műemlékvédelmi tapasztalatok szaporításához szükséges kutatási, operatív munkavégzési joggal!
A településeken nincs is örökségvédelmi szakember, hiszen arra ott van a hivatal...
2. réteg, tulajdonosi struktúra
Magyarországon a műemlékek tulajdonosi köre jelenleg is elsősorban az egyházak, az állam (MNV Zrt), vagy az önkormányzatok. A magántulajdonosok köre jóval kisebb, aki műemléket vásárol általában nem bontani akar, hanem őrült módon óriási plusz pénzeket beleölve fenntartani.
A kulturális örökségek tulajdonosainak túlnyomó többsége az adófizetők pénzét használva gyakorolja tulajdonosi jogait, és gyakran nem gyakorolja tulajdonosi feladatait. Az ok többnyire a "pénz hiánya". Természetesen vannak kiemelt projektek (Eszterháza, Mátyás- templom, meg az elhíresült volt Honvédségi Főparancsnokság...), ide érkezik állami pénz.
Kicsit boncolgassuk:
Kezdjük ott, hogy állami szinten Magyarországon ma NEM FOLYIK tervszerű műemlékvédelmi értékgazdálkodás. Műemlékek felújítására az NKA-n keresztül, vagy ilyen- olyan országos, regionális programok pályázatain elnyert pénzeket lehet felhasználni.
Gondolkozzunk: adott egy 650 éves templom. Tulajdonosa egy egyházi gyülekezet (reformátusoknál) 50-1000 ember. Pénzük annyi van, hogy épp megélnek. Ebből adnak. Ad az önkormányzat egy keveset, rendszerint nincs miből. Szóval pályázhatnának, de nincs épületdignosztika, nincs épületkutatás, nincs megelőző régészeti kutatás, nincs művészetörténet dokumentáció, nincs engedélyezésre beadott terv. Mert a diagnosztika (talajmechanika, nedvességvédelem, faanyagvédelem) ab start úgy 500.000- 1.000.000.- Ft. Művészettörténet, megelőző kutatás szűken 500.000.-, netán megelőző ásatás (30 cm feletti talajmozgatás esetén kötelező) már milliós nagyságrend. És aztán felmérés, terv. Mire a törvényi előírásokat betartva eljutnának a terv elkészültéig 2,5 -3,0 mFt simán elment a "semmire". Terv nélkül meg nem lehet pályázni! Persze sebaj, a pályázati önrész sincs meg!
Azt zárójelben hozzátenném, hogy a közbeszerzési szakértők jogértelmezése miatt a kiviteli tervek elkészítéséből, a kivitelezés közbeni művezetésből, kutatásból csak az engedélyezési tervek készítőjét (előkészítésben résztvevő partner) zárják ki!
Elvárhatjuk, hogy egy jó esetben néhány száz fős gyülekezet egymaga biztosítsa a fenntartáson túl a felújítás megkezdéséhez szükséges erőforrások előteremtését? Képesek rá?! NEM!
Ha a tulajdonos az önkormányzat, kicsit jobb a helyzet, persze itt is inkább csak a Dunántúlon. Tiszától keletre, M3- tól északra többnyire az Önkormányzatok önhibájukon kívül forráshiányosak.
Menjünk tovább:
Az állami tulajdonosok, ha nem az MNV Zrt kezelésében van az épület, többnyire igyekeznek karban tartani műemléki épületeiket, itt van is pénz, de nincsenek ezek sokan, rendszerint kiemelt intézmények (legszebb példa Sárospatak, a nagyszerű igazgató asszonyokkal, de általában a Múzeumok jól sáfárkodnak).
Az MNV Zrt a kezelésbe ki nem adott épületekkel a létrejötte óta lényegében nem foglalkozik, nincs rá elégséges apparátus!!! (A KVI-ben 2004-ig pl. műemléki főosztály létezetett, ma ha jól tudom, két, kettő, (2) ember!)
Az egyetlen hely, ahol folyik vagyongazdálkodás, az a Műemlékek Nemzeti Gondoksága, de alapvetően nekik is pályázniuk kell a pénzeszközök megszerzésére!
3. források biztosítása, pályázati rendszer
három alapvető út van:
a.) kiemelt projekt, címkézett pénzek
b.) tulajdonosok közvetlen pénzeszközei
c.) pályázati források
Most megint álljunk meg egy pillanatra gondolkodni:
már a válság előtt kialakult az EU- komform pályázati rendszer. Annyiban EU- komform, hogy a forma ugyanaz, de a bázis eltérő. Míg a 2004. előtt felvett országokban a tulajdonsoknak, fenntartókank VAN valamennyi pénzük, hazánkban általában NINCS! Mint leírtam, még egy szakmailag helytálló tervre SEM tudják a pénzt előkaparni!
De mire és kinek kell pályázni?
Arra kell pályáznia egy néhány száz fős gyülekezetnek, hogy a NEMZETI ÖRÖKSÉGÜNK, valódi NEMZETI KINCSÜNK állapotát aktív fenntartással javítsa! Állagmegóvásra nem lehet pályázni! És mi történik, ha a közösség érdektelen, nemtörődöm? Az ami Karcsával történik: a szemünk előtt bomlanak szét a kövek!
Pályáznia kell, ami idő és pénz a tulajdonosnak és még több pénz nekünk, adófizetőknek!
A rendszernek mi az eredménye?
Az NKA bizottsági tagjai őrlődnek, kinek adjanak 1-10 millió forintot. Inkább egy jut, de többeknek.
Ha érkezik pénz, nem annyi, amennyit kértek, a felújítás menete ÜTEMEZHETETLEN módon, ad hoc szakaszokra bomlik szét! A kivitelezők minden évben fel- és levonulnak, attól függően, sikerült e pályázni, pénzt szerezni! A felújítási folyamat, amely 1 év alatt lebonyolítható lenne, elhúzódik 3-10 évre! De ez bizonytalan, hiszen a pályázatok sikeressége általában nem a a benyújtott pályázati anyag hibátlanságán, vagy legkevésbbé a műszaki szükségességen műlik, hanem pártpolitikai céloknak (megye kontra központi apparátus, avagy területi lobby- csoportok pillanatnyi távolsága a kormányzati/megyei vezetéstől) alárendelve!
Viszont megél belőle egy NFÜ és egy erre felépült hivatalnoki és pályázat- menedzselési rendszer.
Ez drágább? IGEN?
Műszakilag nehezen kezelhető? IGEN!
Kontraproduktív? IGEN
Jó a műemléknek? NEM!
4. Mire lenne szükség? (Szerintem)
A., Szakhatóságként, operatív műemlékvédelmi feladatokat ellátó Hivatalra.
B., Olyan egységes vagyongazdálkodásra, amely a költségvetési és EU-s pénzek felhasználását, a szükséges műszaki lépések ismeretében ÜTEMEZHETŐVÉ és TERVEZHETŐVÉ tenné! Tervszerű gazdálkodás (ahogy egy család, vagy egy vállalkozás is működik!)!
Ehhez szükség lenne egy olyan szervezetre, amely hatáskörénél és személyi összetételénél fogva alkalmas lenne arra, hogy ismerje hazánk összes műemlékét, azoknak pillanatnyi állapotát, az 1, 5, 15 éven belül megtenni szükséges intézkedéseket, annak anyagi vonzatával. Szükséges lenne ennek részeként összeállítani azokat a felújítási (állagmegóvási és karbantarási) dokumentációkat, amelyek a műszaki alapokat szolgáltatná.
Van ilyen? Ha szétforgácsolva is, de van!!!!
Ott van a KÖH a műemlékvédelmi adatbázissal, a területi felügyelőkkel! Ott van az MNG (volt MÁG) az épületüzemeltetési, vagyongazdálkodási tapasztalatokkal. Ott van a KÖSZ (volt ÁMRK) kutatói és tervezői csapata. És ott van még néhány ember az MNV Zrt területi szervezeteiben, akik még KVI-s korukban gyakorolhatták tulajdonosi kötelességeiket!
Az sem biztos, hogy ezeknek egy szervezetben kell tömörülniük, esetleg az is elég lenne, ha a műemlékvédelmi intézményi struktúra egyes elemei kommunikálnának egymással, közös feladatot végezve együttműködnének!
Ja és mire lenne még szükség?
Olyan kormányzati, minisztériumi szinten megjelenő szándékra, feladattudatosságra, amely abból a felismerésből, hogy a nemzeti örökségünket felépíteni egy évezred munkája volt, de hagyni elenyészni elég néhány évtized is!
Bocsánat, kusza voltam, hirtelen felindultságból követtem el....
15:51
Attól tartok, az építési engedély-rendelet kampányszerű módosítása csak egy aprócska szelete a problémának. Az építési engedély kötelezettség nem varázsszer, önmagában semmit sem jelent.Az építészeti örökség módszeres rombolása a jogszabály-módosítások előtt is zavartalanul folyt, a vicinális politikai alárendeltségben működő építési hatóságok ennek nem álltak és nem is igen állhattak volna útjába. Nem hinném ugyan, hogy komoly változást eredményezne, ha ugyanazok a hatóságok kikerülnének a helyi kiskirályok kézi vezérlése alól, de úgy hallom, még egy ilyen felvetés is már kiverte egyeseknél a biztosítékot. Úgy hírlik, a két nagyobbik párt kirakat-polgármesterei lobbyzni kezdtek az építési hatóságok feletti feudális előjogaik csorbítása ellen. (Amint arról a lövészárok ellentétes oldalain ügyködő sajtó az ő másik oldalára eső polgármester viselt dolgairól beszámol, mindketten maguk is könyörtelenül „óvják” városuk építészeti örökségét.)A Zsidónegyedbeli rombolás azt is megmutatta, hogy még a (jogszabályok többségét nem jellemző) egyértelmű jogszabályi tilalom sem állhat a rombolás útjába. A civil szervezetek is csak kivételes esetben tudtak fellépni eredményesen. Ma már ugyan két törvény is biztosítja nem csak a környezetvédő, hanem az építészeti örökség védelmére létrejött civil szervezetek ügyféli jogállását is az engedélyezési eljárásokban, de sem az önkormányzatok, sem a kormány alárendeltségében működő hatóságok ezeket a törvényeket nem hajlandók alkalmazni; a kecskeméti Malom-center esete ugyanúgy rendszeresen megismétlődik, mint ahogy jobbára süket fülekre találtak a kormányzat érintettjeinél az ombudsman ajánlásai, amit az üggyel kapcsolatban tett. Ahol az építészeti örökség pusztítása a közhatalom részéről napi gyakorlat, ha a vélt vagy valós politikai érdek és különösen ha a befolyásos körök üzleti érdeke úgy kívánja, ott hogy lenne elvárható örökségünk megóvása az egyszerű állampolgároktól?