Helyek

Építész a fősodorból!

1/7

?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
1/7

Építész a fősodorból!
Helyek

Építész a fősodorból!

2005.02.03. 15:07

Cikkinfó

Szerzők:
Szentpéteri Márton

Építészek, alkotók:
Peter Eisenman

Reflexiók Peter Eisenman Barfuss auf weiss glühenden Mauern / Barefoot on White-Hot Walls c. kiállítására    

Reflexiók Peter Eisenman Barfuss auf weiss glühenden Mauern / Barefoot on White-Hot Walls c. kiállítására

 

Museum für Angewandte Kunst, Bécs
2004. január 15-től 2005. május 22-ig

Peter Eisenman menthetetlenül belépett a legnagyobbak panteonjába, az építész saját bevallása szerint sem forradalmi alkat immár, alkotásai - a dekonstrukció példaadó művei - az építészet történetének megkerülhetetlen fejezetét képezik, ám ma már nem feltétlenül mutatnak utat az építészek legújabb generációi számára. A bécsi életmű-kiállítás klasszikusai között több olyan pályamű is látható, amely arra utal, hogy az elméletileg kifejezetten pallérozott dekonstruktőr veszíteni látszik kérlelhetetlen szigorúságából - 2001. szeptember 11-e, és különösen Nápoly, mintha kifogott volna rajta.

Sztárépítész

Peter Eisenman - korunk alighanem talán leghíresebb építésze - kiállítása sajtótájékoztatóján, tavaly decemberben, nemes egyszerűséggel utasította el egy újságíró kérdését, amely azt firtatta, vajon Peter Eisenman forradalmár építész-e, vagy sem? "Fősodorbéli építész vagyok, karrierem nem alternatív karrier, csupán Peter Eisenman karrierje, egy a sok közül! Nem vagyok forradalmi semmilyen értelemben sem!" Nehezen lehetne jobban sommázni a dekonstruktív építészet mai kulturális jelentőségét: már nem forradalmi tett az építészeti dekonstrukció, csupán a mainstream építészeti stílusok egyike, vagy még pontosabban a közelmúlt építészete történetének egy vezető stílusirányzata. A dekonstrukció ma már történelem, s bizony Peter Eisenman is. Ezt jelképezi a velencei Arany Oroszlán is (Leone d´oro della Biennale), melyet életműve elismerése jeléül nyújtottak át a sztárépítésznek a legutóbbi biennálén.

 

 

A terror kora

A dekonstrukció csak egy volt a posztmodern "miniizmusok" közül, ahogy erre már Hans Ibelings is felhívta a figyelmet nagy horderejű, egyszersmind igen lényegre törő Supermodernism című könyvében (a könyv kibővített változatát a NAI publikálta legutóbb: http://www.naipublishers.nl/architecture/supermodernism_e2.html). Sajtótájékoztatóján maga Eisenman szintén olyan, a posztmodern eklektika utáni kijózanodásra jellemző elképzelésekről beszélt, melyek elsősorban a szupermodern jelentésmentesség, szimbólumellenesség narratívájába illeszkednek inkább, semmint a dekonos negatívitás elméletéhez. Mint az építész-filozóf hangsúlyozta, a látványosság kora egy csapásra véget ért 2001. szeptember 11-én, amikor élő adásban láthatta a világ a nyugati félteke - de főként Amerika - ellen irányuló brutális destrukciót, amely a kétségtelenül igen csak hivalkodó kapitalista ikont, a World Trade Center két felhőkarcolóját döntötte romokba. A nagy dekonstruktőr némileg közhelyes koncepciója szerint ettől a pillanattól kezdve az építészet is a "terror korába" lépett, s azt immár az introverzió határozza meg leginkább. A MAK-beli kiállítás diagramelvű, raszteres térszervezésének is az introverzió a kulcsa, hiszen a MAK belső terét felülíró négyzetháló metszéspontjain elhelyezett kicsiny fehér kubusokban bújnak meg a teoretikus ihletettségű életmű legfontosabb mérföldkövei, a Guardiola-háztól el egészen az idén elkészülő berlini Holocaust-emlékműig. Eisenman mai világában a terror korában obligát befelé fordulás imperatívusza érthetően eredményez látszólagos (sic!) médiaellenességet is. Eisenman - mint minden magára valamit adó sztárépítész - elutasítja a sztárminősítést, s elviekben kerüli is a sztárallűröket, ám a sajtótájékoztató, s a kiállítás-megnyitó mégoly bensőséges hangulata ellenére is klasszikus turnéelemekkel gazdagon tűzdelt mulatságnak tűnt a legtöbb résztvevő számára, a média megvetésének még csak nyoma sem volt a fesztelen jópofaságok és kimért - reklámszövegírókat megszégyenítő - szentenciák atmoszférájában.

Önkéntelen szimbolizmus

Eisenman szerint - aki, úgy tűnik, sosem feledte a New York Five és Richard Meier késő modern örökségét - az építészet önmagán kívül semmit sem jelenthet, ekképp az nem referenciális művészet, mesterség, avagy tudomány. E sokat hangoztatott - s ma már számtalanszor ugyancsak trendivé silányult - "fenomenológiai" szemléletnek ugyanakkor meglehetősen ellentmond néhány recens Eisenman-terv. Ilyen például a WTC helyén felépülő Ground Zero, amely ugyan az Eisenmantól alaposan kifundált diagramelv jegyében született, ám paradox módon mégis végtelenül szimbolikus formát ölt, amennyiben a lerombolt WTC tornyainak megsokszorozásából született rácsként magasodik Manhattan fölé. Monumentális rács (!) a terror korának befelé forduló építészetében, mi ez, ha nem a mégoly megvetett referencialitás bumerángja; mi ez, ha nem önkéntelen szimbolizmus?

 

 

"Nápoly egy nő, megértened nem lehet, csak szeretned!"

A másik, kétségtelenül problematikus pályamű a nápoly-afragolai gyorsvasúti pályaudvar második díjas terve (mint ismeretes a pályázaton Zaha Hadid nyert, aki egyúttal a salernói Stazione Marritimát is felépítheti majd a közeljövőben). Napjainkban semmi sem utalhat szebben arra, hogy Nápoly mindig túljár a mindenkori gyarmatosítók eszén, mint Eisenmanék pályaműve. A kulturális kolonializmus figurái, ez esetben a globális építészeti piac sztárépítészei, éppúgy ráfázhatnak Campaniában, miként a commedia dell´arte Nápolyba tévedő utazói, akik a magát bolondnak tettető, ám korántsem flúgos Pulcinella ravasz trükkjeinek esnek áldozatul. Hans Georg Gadamer - akiről kevesen tudják, hogy szerelmese volt Nápolynak - nem egyszer emlegette, hogy "Nápoly a leginkább herméneutikus város". A sokak által istenített német bölcselő Nápollyal kapcsolatban igen pontosan fogalmazott, amennyiben arra célzott, hogy Nápolyt teljes egészében megérteni nemigen lehet - miként egyetlen igazi metropoliszt sem. A nápolyiak ezt tömören, s némileg archaikusan - ám korántsem hímsovén módon! - így foglalják össze egy mondatban: "Nápoly nő, megértened nem lehet, csak szeretned!" És valóban, a Mezzogiorno fővárosa minduntalan kitér az értelmezés elől, s rendre szubvertálja az agyonreflektált tojásfejűek bölcseletét, érkezzenek a nyugati világ bármely fertályáról is. A város ambivalens mivolta, a történeti korok sehol másutt nem tapasztalható szimultaneitása, a kegyesség és a bűn, az ájtatosság és a pogányság, a bigottság és a babona, a puritán szegénység és a giccs olyan karneváli forgatagban szülik újra és újra Nápolyt, amelyet - hogy egy dekonstruktőr közhellyel éljek - a nyugati metafizika poláris dichotómiáival semmi esetre sem lehet leírni. Eisenmanék nápolyi kudarca éppen azt mutatja meg, hogy ez a város a dekonstruktőröket is képes "dekonstruálni".

 

 

 

Leples Krisztus a pályaudvaron?

Az Eisenman Architects Giuseppe Sanmartino Cristo velato (Leples Krisztus) nevű szobrát vette kiindulási pontul a tervezési folyamat kezdetén. A nápolyi barokk legismertebb, ám egyúttal leginkább megfoghatatlan alkotásával van dolga azoknak, akik szemügyre veszik a Capella Sanseverino varázslatos, hajszállal a giccshatáron mozgó, tulajdonképpen csak Nápolyban elfogadható szobrait. Eisenman a Cristo velato lepelmotívumát találta a legalkalmasabbnak arra, hogy az afragolai pályaudvar karakterét egy látványos szobrászi gesztus segítségével megadja. Célja, mint minden pályázónak, a jövő és a múlt harmóniájának megragadása volt, ám a történeti Nápoly s a 21. századi metropolisz szoborba forrott összhangját megteremteni, alighanem reménytelen vállalkozás. Miként anno Kenzo Tange is ráfaragott a Centro Direzionale rendezési tervével, melyet azóta a helyiek csak "japán spagettinek" neveznek, úgy Eisenmanék sem vették észre, hogy Nápoly túl járt az eszükön!* A jelentésmentesség s az építészeti fenomenológia jegyében alkotó dekonstruktőr iroda valójában egy klasszikus posztmodern poétikai eljárás alkalmazásával veszett el a referencialitás világában. Eisenmanék terve nem más, mint idézet. A Cristo velato idézete, semmi több, ráadásul olyan formában, melynek - mondjon bárki, bámit is - a betűszerinti "értelmezésen" túl vajmi kevés köze van Nápoly bizony igen kaotikus múltjához, jelenéhez és jövőjéhez. Pedig micsoda dekonstrukciók terepe lehet a nápolyi közlekedés - a legendás bordello, avagy casino -, amely mindenre hasonlít, csak tervezett rendszerre nem. Rendetlen rend avagy rendezett rendetlenség, ez az a dekonstruktőr "kreatív brief", amellyel megítélésem szerint Eisenmanéknak dolgozniuk kellett volna, s akkor bizony az afragolai pályaudvarnak több köze lett volna Nápolyhoz, ahol nem könyvekből kell a fontos dolgokat megtanulni (studiare), hanem az életből kell ellesni (imparare), miként ezt anno Walter Benjamin szemfülesen megjegyezte.

Szentpéteri Márton

A szerző Peter Eisenmannal készült interjúja a Magyar Narancsban jelenik meg a közeljövőben, s olvasható lesz az epiteszforum.hu-n is.

*A japán spagetti elnevezés onnan ered, hogy az átlag nápolyi szerint teljesen felesleges volt japán építészt felkérni arra, hogy megtervezze a Centro Direzionalét, hiszen azt bármelyik nápolyi tervező is megtehette volna. Olyan ez, mintha spagettifőzésre kérnénk fel japán barátainkat, hangzott a csöppet xenofób párhuzam.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Épületek/Középület

SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM // Egy hely + Építészfórum

2021.01.06. 17:41
00:08:06

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő része a budapesti Szépművészeti Múzeum 114 éves épületét mutatja be. Kiváló alkalom, hogy a pandémia miatt zárva tartó múzeum tereit virtuálisan is megcsodálhassuk. Így mikor következőnek ott járunk, olyan részletekre is rácsodálkozhatunk, melyek ezidáig elkerülhették figyelmünket.

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő része a budapesti Szépművészeti Múzeum 114 éves épületét mutatja be. Kiváló alkalom, hogy a pandémia miatt zárva tartó múzeum tereit virtuálisan is megcsodálhassuk. Így mikor következőnek ott járunk, olyan részletekre is rácsodálkozhatunk, melyek ezidáig elkerülhették figyelmünket.

Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

GRAPHISOFT PARK // Egy hely + Építészfórum

2020.12.10. 10:09
00:07:09

Az egykori Óbudai Gázgyár területe 1998 óta ad otthont egy folyamatosan épülő-szépülő irodaparknak. Első épületeinek téglaarchitektúrája a mai napig viszonyítási pont a hazai építészetben, és azóta is az ipari fejlődés és az igényes építészet találkozásának színtere. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti GRAPHISOFT Parkkal ismerkedhetünk meg.

Az egykori Óbudai Gázgyár területe 1998 óta ad otthont egy folyamatosan épülő-szépülő irodaparknak. Első épületeinek téglaarchitektúrája a mai napig viszonyítási pont a hazai építészetben, és azóta is az ipari fejlődés és az igényes építészet találkozásának színtere. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti GRAPHISOFT Parkkal ismerkedhetünk meg.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk