Építészet Ligete tervpályázat - A Studio Kőszeghy pályaművének bemutatása

A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ együttesére kiírt pályázat egyik újabb pályamunkáját mutatjuk most be. A végül eredménytelenül lezárt megmérettetésről Kőszeghy Flóra bemutatójával egy személyesebb, bátrabb megoldást ismerhetünk meg, ráadásul egészen frappáns megfogalmazással. 

Szelíd kiáltvány önmagunknak az öncélúság jegyében

Az Építészet Ligete pályázat eredménye megszületett. Már a tervezési szakaszban látható volt, hogy sem a helyszín, sem a program nem fogja lehetővé tenni azt, hogy az összes vélt vagy valós szakmai elvárást teljesítsük. Optimális esetben a tervező egy költséghatékony, a városi szövethez kapcsolódó, az utcaképhez illeszkedő és formanyelvi jeleivel valamit az épület funkciójáról időtállóan kommunikáló, ugyanakkor környezettudatos, zöld infrastruktúrát is felmutatni tudó épületet tervez, amely mindezek mellett építészetileg olyan minőséget jelenít meg, amely emblematikus, egyedi és jelképként is tud működni. Már ez a hatsoros körmondat is sejteti, hogy ez a feladat finoman szólva: nem könnyű.

Miért?

Mert van köztük több olyan tétel, ami jó eséllyel ellentmondásokat determinál. Hogyan lesz valami formabontó és költséghatékony? Hogyan illeszkedik egy egyedi elem a város szövetébe, utcaképébe? Hogyan kommunikálja az építészetet egy épület időt állóan, ráadásul egy olyan világban, amiben a változásokat még a hétköznapok szintjén sem tudjuk követni? Hogyan tudunk egyszerre a természetnek és az építészetnek is teret adni? Miként működik egyáltalán egy múzeum a 21. században és milyen jövő vár a funkcióra?

Mivel ezekre a kérdésekre egyértelmű válasz nincsen, így a tervezők kénytelenek voltak saját elgondolásaik szerint dönteni arról, hogy mit tartanak fontosnak, és milyen jövőt képzelnek el ebben a furcsa világban. A tervezés bizonyos szempontból ezekről a döntésekről is szól. Mi is meghoztuk saját döntéseinket, így mi egy nem illeszkedő, koncepciójában nem logikusan megfejthető és furcsa asszociációkat megengedő épületet terveztük.

Miért ne?

Tisztában voltunk vele, hogy az általunk tervezett épület több olyan elvárást is negligál, ami írott vagy íratlan formában a mai szakmai kánon része, de úgy láttuk ideje elmenni a határig:

Öncélúak voltunk! Miért ne?

Megmagyarázhatjuk, hogy miért egy hatalmas piros téglatestet helyeztünk el. Biztosan lehetne ideológiát találni arra, hogy a főhomlokzaton a nyílás kör alakú, sőt a hátul kiömlő térstruktúrát is lehetne építészetelméleti szempontból, történeti referenciákra hivatkozva tárgyalni, de nem szeretnénk magyarázkodni.

Miért is tennénk?

Ez a ház egy vízióból indult ki. Egy hatalmas lebegő piros kocka gondolatából, amin van egy nagy lyuk. Nem azért, mert ennek értelme van, hanem azért, mert van olyan, hogy egy alkotó hallgat a megérzéseire és ihletett állapotának termékeit komolyan veszi. Olyannyira, hogy képes ezt a koncepciót a funkcióval összehangolni. A kocka később kiegészült a kettős térréteg ötletével, ami két irányból tárulhat fel. Elölről a zárt múzeumi funkciók, hátulról pedig a nyitott, köztérként működő kiállítóterek világa, ami kiömlik az épületet körbeölelő parkba. A végeredmény egy olyan gépezet, ami egy organizmusként dolgozza fel a teret. A zárójelentés kitér arra, hogy az épület egy húsdarálóra emlékeztet, mi inkább térdarálónak gondoltuk.

Miért ne?

Az élő építészet, nem feltétlenül egy élettelen tárgyi esemény az ember szolgálatára. Tekinthetjük a házakat velünk együtt létező entitásoknak, amikhez az embernek személyes viszonya lehet. Mindeközben ez a ház úgy áll ott, mintha mindjárt el akarna indulni, hiszen éppen csak elfért a felkínált helyen. Szerintünk ez mókás.

Miért ne?

A tömeg jóval nagyobb, mint amit a zárt funkció igényelt volna. A publikus terek beengedése azonban számunkra az épület lényegének része, enélkül nem jutna energiához. Ha nem tud a városi lakos akár nyitvatartási időn kívül is bejutni ezekbe a terekbe, akkor ez az épület csak a turisták számára készülő zárvány lenne. A közösség hozzáférését fontosabbnak tartottuk a környező épületekhez történő illeszkedésnél.

Miért ne?

Szerintünk a környező házak elbírják, hogy legyen valami teljesen idegen, valami új, valami meglepő. Nem feltétlenül egy piros kocka, talán egy zöld gömb, egy kék háromszög vagy egy sárga henger, de egy lila banán is helyet találhatott volna.

Miért?

Mert a hangsúlyoknak szerintünk el kell tolódnia. Nem gondoljuk azt, hogy a mi tervünk a jó vagy a helyes megoldás, de őszintén reméljük, hogy ha lesz egy új pályázat, akkor több kutya, egér vagy gumimaci alakú épület lesz, de legalábbis több színt, izgalmat és öncélúságot fogunk látni, hátha sikerül valakinek eltalálnia, akár a mélyről jövő ösztönös megnyilvánulásával, akár egy racionális koncepcióval azt az építészeti lehetőséget, amihez egyaránt tudnak az építészek és a városlakók is kapcsolódni.

Így visszatekintve:

Lehettünk volna még öncélúbbak?



Kőszeghy Flóra