Értékőrzés, értékteremtés - a XIX. kerületi Kós Károly tér

2010-re készült el a Budapest XIX. kerületében található „munkás- és tisztviselőtelep", a Wekerle-telep Kós Károly terének parkrekonstrukciója. Hogy ma szóba hozzuk, ennek közvetetten ugyan, de oka van. Molnár Szilvia írása. 

Az elmúlt jó egy év óta itthonkomolyabb hangsúly van a a tájépítészeten a kortárs építészetről szóló köz- és szakmai beszédben. Még ha a közbeszédben a tájépítészet konkrétan nem is tematizálódott, a Liget Projekt, a Római-partra tervezett gát, utóbb a József nádor téri fakivágások – hogy csak a legismertebbeket említsük – mind témába vágóak és jelzik, hogy a társadalom vagy legalábbis a fővárosiak számára urbanisztikai és emocionális értéke, komoly szerepe van a zöld felületeknek, fasoroknak, parkoknak. A MÉK Építész Közlöny-Műhely 2012/12. számában a Bardóczi Sándorral készült interjú bevezetőjében még a következő sorokat olvashatjuk: „A [tájépítész ] szakma képviselői éppen e kis létszám [értsd az akkor 8500 fős kamarai tagságon belül a Táj- és Kertépítész Tagozat létszáma 350 körül volt] miatt nem igazán férnek be az építészetről folyó diskurzus irányítói közé, értékeik így nagyon limitált módon vannak képviselve."

Mára a problémák azonban elérték azt a társadalmi ingerküszöböt, ami miatt ez megváltozott: a tájépítészet, ezen belül az urbánus tájjal foglalkozás, az arról való a vita, a városi terek iránti aggodalom egyértelműen új helyzetet szült. Ez a jelen állapot, a jövővel kapcsolatban csak találgatni lehet. Miközben a fenti ismert és aktuális (Liget, Római, József nádor tér) esetek arra példák, hogy döntéshozói szinten nem a haladó, kortárs urbanisztikai szemlélet a mérvadó, ami kiemelt értékként kezeli a meglévő zöld területeket, az új tervekben pedig a parkok, fasorok, zöldfalak stb. létesítését preferálja, addig szerencsére találunk olyan fővárosi példát, ahol a park, a fasor, a zöldfelület mindig érték volt, építészeti jelentőséggel bírt, és ez ma sem változott.

Munkás- és tisztviselőtelep épül

Kispest egyike volt azon megyei városoknak, amiket az ötvenes években csatoltak Nagy-Budapesthez. A korábban Vecséshez tartozó Szent-Lőricz pusztával határos területen 1869-ben létrejött telep 1871-től önálló község, majd 1922-ben már városi ranggal bír. 1908-ban különvált az addig egy közigazgatás alatt álló Kispest és Pestszentlőrinc, s még ugyanebben az évben a fővárosi munkáslakás-építési program keretében Wekerle Sándor, akkor pénzügyminiszter kezdeményezésére elindult a Wekerle-telep létrehozásának nagyszabású programja. A telep keletkezéstörténete nagyszerű példája annak, amikor az aktuális igényekre fókuszáló politikai intézkedés és a programot támogató törvényalkotási eljárás képes viszonylag gyors ütemben korszerű, városi léptékű megoldást szülni.

Korszerűsége abban is megnyilvánult, hogy a Pest környéki homokos síkon olyan lakótelep épült, ami fasorokkal szegélyezett, parkokkal, zöld kiteresedésekkel szervezett (a telep teljes felépítése az első világháború miatt 1926-ig elhúzódott). A bérlői rendszerű korszerű munkás- és tisztviselőtelepen telepi gondnokság működött, ami saját kertészetet tartott fenn. A kertészet úgy a közterek, mint a kiskertek növénnyel való ellátását és az előbbiek ápolását végezte. A telep felépítését követően a közterületekre összesen 50.000 (!) díszfát, a kertekben 16.000 (!) gyümölcsfát ültettek el, a kerítések mellé pedig sorra ribizlibokrokat telepítettek. Utóbbi annyira sikeres választás volt, hogy feljegyzések alapján 1917-ben olyan jó volt a ribizli termés, hogy a telepi éves lakbér négyszeresét szedték be a gyümölcs értékéből. A kertészet az önálló kertek gondozásában is segített: meghatározott összeg befizetése ellenében például vállaltak permetezést is. Ha ma pillantunk - mondjuk a Google műholdképe segítségével - a telepre, szembetűnő az „örökség", az „érték", amit a körutak és a Kós Károly térre vezető főutak vonalait szemlélve lekövethetünk: az utakat szegélyező fasorok rügyfakadás után szinte zöld hálózatként rajzolják ki a telep úthálózatát.

A Kós Károly tér

A fasorok által zöld szegéllyel „megrajzolt" főbb utak a telep geometriai, de egyben közösségi, kulturális központjába, a központi térre futnak be. A tér elnevezése kezdetben Fő tér, majd a II. világháború után Petőfi tér, s utóbb, 1987-től Kós Károly tér - az utolsó átnevezés évében került a térre Kós egész alakos szobra. Míg az utakat szegélyező fasorok a Kós Károly térre befutó utak vonalát rajzolják ki; a tér magját, a park négyzetes formáját a teret körülölelő közútsáv belső, park felőli részét szegélyező fasorok rajzolják meg. A telep keletkezéstörténetével kapcsolatban meg kell említenünk, hogy külön tervpályázatot írtak ki a tér megtervezésére, s már az első, 1908-as, a teljes telepre vonatkozó tervpályázat kiírásakor a tér kitüntetett jelentőségét hangsúlyozták.

A telep nagy része már kiépült, amikor megindult a tér kialakítása. Mivel jelen írásunkban a Fő téren/Kós Károly téren létesített parkkal foglalkozunk, nem térünk ki a tér építészeti kialakításának részleteire, csak a parkkal kapcsolatos mozzanatokra. Nem csupán a független pályázók, de a telep építésvezetősége is készített a térre rendezési javaslatot: Győri Ottmár, a telep építésvezetőjének (továbbá a kiviteli tervek elkészítője és az utcahálózat megtervezője) első tervein már a jelenleg ismert négyzetes alaprajz látható, azonban ezt Wekerle Sándor elvetette, s az újabb helyszínrajzokon már oválisra formált barokkos térformát láthatunk, melybe a nyolc fő útvonal befut - már itt is hangsúlyos a kereszttengely.

A későbbi tervekben, így a végleges Kós Károly-féle, 1912-es terven is az látható, hogy visszatértek a négyzetes alaprajzhoz, melyet végül – Kós tervei alapján – zárt térfal határol. Valószínűleg ennek az elvnek rendelték alá a Munkás Szent József tiszteletére felszentelt, neoromán stílusban megépült templom pozicionálását is (ép.: Heintz Béla, 1926-1930), vagyis a tér északi oldalán álló templom főbejárata nem a térre néz, hanem a térre befutó Pannónia utcára, így a hosszház egyúttal térfalként határolja északi oldalon a teret. A tér középpontjába az eredeti szándék szerint egy tornyos, jelszerű, feltehetőleg kaszinóépületet terveztek, ez állt volna a nyolc befutó útvonal találkozási pontjában, s a Kós-féle terven egy mesterséges tavat is láthatunk – a háború miatti csúszás, a kialakult pénzhiány miatt ezek megépítésére nem került sor, végül facsoportokkal, sétálókkal, virágágyásokkal, ivókutakkal kialakított, nyitott park létesült.

Bizonyára eredetileg is volt parkterv, de erről ma már semmit nem lehet tudni. A háború előtt, a Fő térről készült fotók facsoportokkal, gyeppel és növényágyásokkal kialakított, nyitott, fasorral szegélyezett parkot mutatnak. A térre befutó utak uralkodó fafajtája a jegenyenyár volt, a teret platánsor határolta (egy-egy öreg példány még ma is látható). Az átadás óta eltelt évtizedek alatt fokozatosan alakult ki a sétautak hálózata, a fő tengelyutakon kívül lényegében „kitaposták", „kijárták" a parkot használók a sétautak hálózatát, s ami biztosan tudható, hogy 1950 után újították fel a parkot, akkor a Főkert tervei alapján. Építményekről is tudunk, a háború után már biztosan volt egy szabadtéri színpad, ez a tér nyugati, a Zrumeczky-kapu felőli részen állt, itt utóbb szánkózó-dombot építettek, de ugyanitt nyilvános WC is volt egykor.

„Wekerle, ahol értéket őriz az idő"

2007-ben EU-s támogatást nyert a Kispesti Önkormányzat, ez lehetőséget adott a „Wekerle, ahol értéket őriz az idő" önkormányzati projekt keretében több épület, így a Munkás Szent József Plébániatemplom homlokzatának rekonstrukciójára, valamint a Kós Károly térhez közeli Petúr utcai Gyermekház épületének felújítására, továbbá a szintén közeli Gutenberg körúti kispiac pavilonsorának felépítésére. Szintén e pályázat nyomán nyílt lehetőség a Kós Károly tér rekonstrukciója. Amikor Dékány Margit (VÁR-KERT Műszaki Tervezési Kft.) és munkatársai az önkormányzat által kiírt pályázatot megnyerve belefogtak a rekonstrukciós tervezésbe, akkor már folytak munkálatok a téren. 2003 körül hársfasorokat telepítettek a térfal melletti járdával párhuzamos földsávra. 2005-ben önkormányzati beruházásban a téren az észak-déli és kelet-nyugati irányokra térburkolat került (ezeknek a kapukhoz csatlakozó részét a későbbi rekonstrukciós tervek szerint szerint vissza kellett bontani). Az idők folyamán kialakult térszerkezet megtartását (valamint, a tér északnyugati részén működő játszótér megtartását) írta elő a megbízó, de ez a használat során kialakult struktúra összhangban áll Kós Károly munkásságával, szellemével – és a tervezők is abszolút egyetértettek a megtartással. 

Miként arra korábban, az átadás évében írt elemzésében Szabó Gyöngyvér tájépítész is kitért, a tervezőket az engedélyezési terv, a kiviteli dokumentáció elkészítésében a Nagy Gergely építészettörténésszel folytatott konzultációk is segítették (a telep történetének első, máig legalaposabb történeti összefoglalóját írta meg Nagy Gergely) A pályázatot benyújtó konzorcium - Kispesti Önkormányzat, Wekerlei Társaskör Egyesület (WTE), Wekerle-telepi Munkás Szent József Plébánia – is együttműködött a tervezési folyamatban. Ezen kívül a lakossági fórumokon zajló párbeszédek során kirajzolódó térhasználati tradíciók is formálták a tervezői koncepciót. A Wekerlei Társaskörtől kapott azon információ is fontos iránymutatás volt a tervezők számára, hogy egykor a telep építésekor olcsó, de minőségi megoldásokat alkalmaztak. Ami nyilvánvalóvá vált, hogy a négy térnegyedből álló parkban a fölülreprezentált északnyugati (játszótéri) részen kívül a további három részt is „helyzetbe" kell hozni, s ez a négyes szerkezet határozta meg a funkciókijelölés irányát.

A Haidecker kerítéssel körbevett pihenőpark a négy égtáj, egyúttal a térre befutó négy főút torkolata felé négy kijáratot kapott. Az északnyugati térnegyedben megmaradt, de megújult és kibővült a játszótér, mellette gumiburkolatú sportpálya épült, kelet felé pedig gumiburkolatú, ún. mikodomb eredetileg a 6 év alatti triciklis korosztálynak szánva (ma kerékpár-ugratónak használják leginkább). Dél felé pedig a már korábbról megtartott, de kibővített szánkódomb zárja le ezt a negyedet, a szánkódomb kiterjesztése lehetőséget adott arra, hogy ingyenes illemhelyeket (férfi-női-mozgáskorlátozott) alakítsanak ki. (Ez volt az egyik első a kétezres évek fővárosi parkrekonstrukciói között ahol egyáltalán illemhelyet, ráadásul a női oldalon pelenkázóval kialakítottat terveztek). Az északnyugati térnegyedben akár sakkozásra, beszélgetésre, olvasásra is alkalmas, asztalokkal, padokkal kialakított részt találunk, ezt dél felé egy Zenepavilon zárja le. Délnyugaton létesült az ún. „Illatok kertje" pihenőkert, míg délkeleten egy másik játszótér és műfüves sportpálya készült el - az eltelt időszak alapján érzékelhető, hogy ez a 12 pluszos ifjak tere.

Design szempontjából fontos megemlíteni, hogy a park centrumában egy padokkal körített, kerámia szökőkutat építettek ki. A szökőkút ötletének alapját a Polgármesteri Hivatal melletti kertrészben álló, zöldes Zsolnay-kút megléte adta, a megbízó úgy határozott, hogy egy Zsolnay-típusú – anyagú és égetési technikájú – téri szökőkút készüljön. Ambrus Éva porcelántervező és keramikus iparművész munkáira a vezető tervező hívta fel a megbízó figyelmét. A kút tervezését Eplényi Anna tájépítészmérnök ötlete alapján Ambrus Éva és két fiatal tanítványa végezte el, a terveket az Iparművészeti Lektorátus véleményezte és hagyta jóvá. A nagyon szoros határidővel elvégzett kivitelezést Móra Ágota és Bihari Kristóf iparművészek végezték el.

A kút tehát, miként a Zenepavilon és az utcabútorok mind egyedi tervezésűek, vagyis szerencsére nem követik a fővárosi tucat-designt; Kós Károly grafikai világának, s általában a telep építészetének ihletését tükrözik.
Néhány szóban a világítótestekről. A műemléki környezet okán két alkalommal hívták segítségül a tervezők a tervtanácsot, a Műemlék Felügyelőséget képviselő szakemberek mindvégig támogatták a tervi megoldásaikat, anyaghasználati javaslatokat. Nagy vita volt az öntöttvas-kandeláberek legyártásával kapcsolatban. A régi park kandelábereiből néhány in situ marad meg, az egyik példány nyomán teljes termékcsaládról készítettek kiviteli tervet, a végeredmény mégis egy gyengébb minőségű tárgy alkalmazása lett (tegyük hozzá, ez az a pontja a parképítéseknek, rekonstrukcióknak, ahol nagyon sokszor történik olcsósítás). A térfal előtti lámpatesteket kétszer kellett legyártani, mert a lámpatestek súlya alatt elgörbültek.

A belógatott mennyezetű Zenepavilon építésze Pál Lajos volt, aki Kós Károlynak az Állatkertbe tervezett kétszintes zenepavilonjának terveiből indult ki a tervezéskor; a vizes létesítményekhez az inspirációt Kós Károly Attila népe (1909) című grafikája adta (figyelemreméltó, hogy ezeket a típusú egyedi utcabútorokat helyezték el a telep kisebb parkjaiban, kiteresedéseken egyaránt). A kivitelezés során, az indokolt fakivágási munkák után megtörtént a teljes zöldfelületi rekonstrukció, a sövényültetések, a virágágyások kialakítása, a gyepesítés, az üzemeltetéshez korszerű automata öntözőhálózat és új vízműrendszer létesült, ami a vizes létesítményeket látja el.

S néhány szóban a burkolatról. Miként azt a vezető tervezőtől megtudtuk, 2010-ben, hosszas egyeztetés után készült el a tér bolgárkvarcit burkolata. A tervezettel szemben mindenütt, anyagi okok miatt, egységesen térkő burkolatot szeretett volna a lerakni a kivitelező, ugyanakkor Dékány Margitnak sikerült egy budaörsi cégtől megfelelő árajánlatot kapnia, mely cég nem csak a behozatalt, de a kivitelezést is vállalta garanciával, minden együttműködő megelégedésre. A terméskő-lábazatos épületek mellé mindenképpen jó minőségű kőburkolat lerakását javasolták a tervezők a térkő helyett, amit a döntéshozók is támogattak (ezzel együtt azt nem sikerült megvalósítani azt, hogy a ciklopkövek helyett szélezett elemek kerüljenek ki a járdákra).

Utóélet

A Kós Károly tér fennállása óta az aktív rekreáció, a pihenés, és a közösségi események (kulturális programok) helyszíne. Mint arról e sorok írója (egyben helyi lakos) megbizonyosodott, a wekerleieken, kispestieken kívül sokan járnak ide Pesterzsébetről - elsősorban a jól felszerelt játszótér, továbbá a kulturális programok miatt, különösen a kisgyerekes családok. A szándék, hogy a park térnegyedei közül egyik se legyen alulhasznosított, mindenképpen teljesült. Ezen kívül új használati sajátosságok fedezhetőek fel. A park északkeleti és délnyugati negyedét elsősorban az időseb korosztály használja, vagyis lehetőség nyílt a nyugdíjas korúak számára az elkülönülésre. Ez nem szeparálódást jelent, mindinkább egyfajta pozitív téri ageizmusról beszélhetünk, amiről a hazai közösségi terek rekonstrukciója, létesítése kapcsán ma még ritkán szólhatunk.

A hagyományokat és a kortárs megjelenést ötvöző, egységes arculatra való törekvés, amit az utcabútorok és egyéb kiegészítő használati és díszítőelemek designja tükröz, úgy tűnik, kihat az egyéni kezdeményezésekre is. Ezzel kapcsolatban mintaértékű, hogy a tér északnyugati sarkán, a Mészáros Lőrincz és a Kós Károly tér találkozásánál működő utcakapcsolatos „másik bolt" nevű üzlet az egyik kirakati portálja mélyedésében paddal egybeépített asztalt alakíttatott ki. A fa-fém konstrukció megtervezésére egy profi tervezőt, Minorics Krisztiánt kérték fel, aki designban is abszolút helyspecifikus, illeszkedő megoldást adott. (Ezzel a jó példával szemben, csak hogy aktualitásról is szóljunk, kisebb botrányt okoz a telep életében a „Kós-kapu" alatt kialakított kürtöskalácsos pult. Az építmény tulajdonosát láthatóan nem érdekli az illeszkedés, így a stílustalan, összetákolt, vállalhatatlan építmény már hónapok óta, ráadásul használatok kívül, afféle szemetesként éktelenkedik a kapu alatt. A hivatal nem tudni mikor lép ebben az ügyben.) 

A pozitív példa mellett a fenntartásban, az utánkövetésben jellemző kisebb hiátusokat is jeleznünk kell, ezek már-már hazai sajátosságok, legyen szó épületről vagy térről. A parkrekonstrukció befejeztével, a megnyitó után nem sokkal, hiába őrizték a parkot, több alkalommal felszedték a Zenepavilon fakocka-burkolatát, végül az újabb és újabb rongálás után fix műkőburkolatot kapott az építmény. Mint annyiszor korábban már írtunk erről cikksorozatunkban: a meg- és felújítások utáni időkben minden esetben az apróságokkal indul a romlás, aminek, ha a fenntartó nem figyel ezekre a jelekre, biztosan az idő előtti tönkremenetel a vége.

A Kós Károly tér kapuinak fogantyúi, amik szintén egységes, a helyhez illeszkedő formájúak voltak, szinte már az átadás után tönkrementek, s olcsó, tömeggyártott fémfogantyúval pótolták a korábbiakat. Az első rekonstrukciós tervekben kutyafuttatót és futópályát is terveztek, előbbit a lakossági fórumon résztvevők vetették el, utóbbi már megvolt korábban is, ami azonban csupán azt jelenti, hogy egy kitaposott futósáv megy körbe a kerítésen kívül. A kutyafuttatóra máig nem talált megoldást az önkormányzat a telep területén belül, a park körüli, sokak által használt futósáv pedig nincs karbantartva, ráadásul az automata öntözőrendszernek a kerítésen kívül is vannak szórófejei, így öntözéskor nagyobb tócsák keletkeznek a futósávon.

Ma még a méretük miatt nem látványos, de a teljes lombozaton már érzékelhető, hogy a térfal előtti hársfasor tőtávolságát nem biztos, hogy megfelelően határozták meg: egymáshoz kissé túl közel kerültek a fák. Rápillantva az északnyugati részen kialakított mikrodomb burkolatára, benyitva az illemhelyek bármelyikének terébe, az avulás jelei ma már szembetűnőek. Valóban apróságok ezek, remélhetőleg a fenntartó nem várja meg a teljes tönkremenetelt. A park zöldjét, növényállományát, sétálóútjait, utcabútorait és játszótéri eszközeit egyébként folyamatosan karbantartják, gondozzák, és mivel a Kós Károly tér parkja mindig jó példája volt (a hiátusok, kompromisszumok mellett is) a közösségi térkialakításoknak, éppen ezért olyan érték, amit meg kell őrizni a jövőben is.

Molnár Szilvia



Az írás az NKA Építőművészet és Örökségvédelem Kollégium 3232/00140 kódszámú pályázatának támogatásával készült.

Stáb:

Vezető tervező: Dékány Margit
Tájépítészet: Dékány Margit (VÁR-KERT Kft), Bognár Emese
Kisarchitektúra(ötlet, terv, kivitelezés): Eplényi Anna, Ambrus Éva, Móra Ágota, Bihari Kristóf
Zenepavilon: Pál Lajos (Pál és társa Bt.)
Illemhely: Hambek Zoltán (Pomsár és Társai Kft.)
Víziközmű: Halász Adrien (Közműhely Kft.)
Elektromos hálózat: Pelle Ervin (Lux Invest Kft.)
Öntözőhálózat: Skublics László (Rilti Kft.)
Szökőkút vízgépészet: Drobni Gergely (Rilti Kft.)
Szobrok: Péterffy László (Kós Károly szobor, Wekerle Sándor szobor)
Generáltervező: VÁR-KERT Műszaki Tervezési Kft.
Tervezés éve: 2009-2010
Bruttó szintterület: 3 ha
Generálkivitelező: Pannon Park Forest Kft.
Engedélyezési terv: 2007 
Kiviteli terv: 2009
Kivitelezés és átadás: 2010 

Források:

Nagy Gergely: Kertvárosunk, a Wekerle. Magyar Képek, Veszprém-Budapest, 1994.
Szabó Gyöngyvér: „A járt úton kell haladni" – értékőrző parkrekonstrukció a Wekerle-telepen. In: Építészfórum: http://epiteszforum.hu/a-jart-uton-kell-haladni-ertekorzo-parkrekonstrukcio-a-wekerle-telepen
Egy szakma több dimenzióban. Paradigmaváltás a tájépítészetben? Bardóczi Sándorral Rubóczki Erzsébet beszélgetett. In: Építész Közlöny-Műhely 2012/12 (225. lapszám), 15-18. old.
2010 Tájodüsszeia. Katalógus a magyar tájépítész szakma 2000-2010 közötti legfontosabb alkotásaiból. (Bardóczi Sándor és Dér Andrea szerk.), 2010.


A szöveg elkészítéséhez megköszönöm Dékány Margit segítségét.