”Ez nem egy egyszemélyes munka” – interjú Lánszki Regő építészeti államtitkárral

Átalakultak az építésügy kormányzati keretei, Lázár János vezetésével létrejött az Építési és Beruházási Minisztérium, melyben önálló Építészeti Államtitkárságot hoztak létre. Lánszki Regő építészeti államtitkárt – akit nemrég országos főépítésszé is kineveztek – az államtitkári és főépítészi feladatokról, az átalakulással járó változásokról és az építészet megítéléséről kérdeztük interjúnkban.

Építészfórum: Hogyan látja a kortárs építészet helyzetét ma Magyarországon? Gondolok itt részben arra, hogy a nemzetközi szcénával összevetve milyen a hazai építészszakma megítélése, részben pedig arra, hogy a hazai lakosság körében mennyire elfogadott ön szerint a kortárs építészet?

Lánszki Regő: Ez szakmailag a legfontosabb kérdés. Az építészet minden korban az adott hely és az ott lévő társadalom szellemiségének, gazdasági lehetőségeinek, kultúrájának és felfogásának tükre. Az is, hogy mi épül és az is, hogy az ott élők, az épületeket és a tereket használók hogyan fogadják azt be. Jó esetben ez egy erős kölcsönhatásban lévő együttműködés, de könnyen ki tud zökkenni, értelmezhetetlen helyzeteket és feszültségeket teremtve. Az, hogy az építészet, mint művészet – nem idehozva az építés jogi és gazdasági oldalait – miként tud hiteles, aktuális lenni, az az épületek minőségétől, mondanivalójától, használhatóságától függ, és attól, hogy könnyen befogadható és minden magyarázat nélkül természetes-e. Azt gondolom, ma megvannak az eszközeink és lehetőségeink, hogy minderre hitelesen, kortárs anyagokkal és formavilággal adjunk válaszokat, ne csak a múlt biztonságára építsünk. A kortárs építészet kérdése a felhasználók körében jellemzően nem úgy merül föl, hogy elfogadom-e a kortárs építészetet vagy sem, hanem hogy tetszik-e a végeredmény, vagy jobb esetben, hogy itt számomra valami működőképes-e vagy sem. Ideális esetben a megközelítés sokkal gyakorlatiasabb. Tudok-e vele azonosulni, büszkének érzem e magam általa. Ez egy oda-vissza ható folyamat.

Az építészeti funkció, minőség és formavilág társadalmi megítélésében nem könnyű utat mutatni, hiszen korunkban nincs korszellem, nincs egységes stílusirányzat, iskola, hanem a világot egységesítő, sok esetben egyhangúvá tévő felszínes globalizmus és a könnyű vizuális ismeret hatása érvényesül. A "kortárs" szó sajnos a keletkezéskori előremutató, innovatív jelzőből mára sok esetben az illeszkedési, értelmezési problémákat magyarázó szóvá vált, melyet a szakma használ a lakosság felé.

A hazai lakosság felé az építészeti iránymutatás elengedhetetlen ahhoz, hogy ne spanyol haciendák és miami luxusvillák épüljenek városaink agglomerációjában, vagy kisléptékű, jellegtelen, monoton, rövid életciklusú irodanegyedek, hanem a település szövetébe illeszkedő, azzal együttműködő olyan épületek, melyek kiállják az idő próbáját. A szakma nemzetközi megítélésének kérdése is azt gondolom, ide vezethető vissza. A hazai szakmai hitelességet nem egy-egy stúdió, iroda határon túli munkája határozza meg, hanem a megvalósult művek egymásra reagáló karaktere.

ÉF: Országos főépítészi feladatköreibe az építészeti érdekek képviselete is beletartozik a különböző szakmai és társadalmi fórumokon. Az elmúlt években több olyan, a szakma által (politikai oldaltól függetlenül) elítélt, de legalábbis megkérdőjelezett beavatkozás történt, melyeket nem előzött meg valódi szakmai vita – mint például a Virág Csaba által tervezett Teherelosztó, vagy a Jánossy-féle Diplomata-ház lebontása – melyek nyomán a szakmai érdekképviseletek (MÉK, MÉSZ stb.) úgy érezték, nincs valódi hangjuk. Hogyan tervez nagyobb teret biztosítani ezeknek a szakmai hangoknak?

LR: A szakmai vitákat nem elfojtani, hanem lefolytatni kell. Az építészeti érdekek képviseletének teljesen más a jellemzője, mint egyéb piaci vagy társadalmi érdekképviseletnek. Nem az érdek a jó szó erre, hanem a minőségképviselet. Ez pedig csak a folyamatos párbeszéd, a belső viták során tud eredményes lenni. A szakmai szervezetekkel már a minisztérium megalakulását követően rögtön egyeztetéseket folytattunk, így a MÉK és a MÉSZ elnökségével, az MMA építészeti tagozatának képviselőivel, az építészeti felsőoktatás képviselőivel és több építésszel egyénileg. Természetesen emellett a társszervezetekkel is, így a Magyar Mérnöki Kamarával, a Kereskedelmi és Iparkamarával, városvezetőkkel és az építésgazdaság egyéb szereplőivel is. A folyamatos kommunikáció olyannyira fontos, hogy minden fórumon jeleztem, hogy kifejezetten aktív, heti-kétheti rendszerességű egyeztetéseket szeretnék megvalósítani. Ez a folyamat el is indult.

Ez a mai korban különösen nagy kihívás, ami miatt az Építészeti Államtitkárságon belül különálló helyettes államtikárság kapta meg feladatul az építészeti stratégia és kommunikáció területét, melynek célja a folyamatosság, fórumok megtartása, a konstans jelenlét biztosítása a szakma számára. Ez egy oda-vissza ható folyamat. A szakma és a piac véleményére való maximális nyitottság mellett a döntések megfelelő ismertetése is fontos, legyen szó itthoni vagy nemzetközi, szakmán belüli vagy lakossági tájékoztatásról, vagy a megrendelői szcéna folyamatos felkészítéséről. Ezt a jelenlétet fogjuk biztosítani, minden véleményt meghallgatunk. Természetesen az építészeti minőségnek vannak szubjektív elemei, ami miatt bizonyára továbbra is lesznek viták és eltérő vélemények, de ezek kapcsán az ajtóm mindig nyitva fog állni. Mérő László mondja a bokszmérkőzésre, hogy az egy olyan küzdelem, aminek a végén a nyertesnek is fáj. Ezzel szemben a szakmai viták utáni döntésekben mi úgy tervezünk eljárni, hogy az azokat elítélők vagy megkérdőjelezők is nyertesnek érezzék magukat.

ÉF: A korábbi építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkárság szervezeti felépítése hogyan alakul át? Mi lesz helyette, hogyan épül majd fel, hová fog tartozni például a műemlékügy?

LR: A korábbi szervezeti felépítés helyére az államtikárságon belül négy pilléren nyugvó, azok szoros együttműködésén alapuló rendszert alakítunk ki. A korábbiakban felépített struktúra előnyeit megtartva, azokat erősítve a korábbi feladatköröket két részre osztva jön létre az építészeti, kulturális örökségvédelmi és régészeti helyettes államtitkárság, valamint a településrendezési, szabályozási és hatósági helyettes államtitkárság. Utóbbi feladatköre kiszélesedik, ide kerülnek az épületenergetikai, zöld kérdések, valamint a települési szintű Smart City programok, melyeket egy integrált rendszerben fogalmazunk meg. Az államtitkárságon új elem az építésgazdaság területe, ahol a hazai építőipar új kihívásaira adunk válaszokat a szabályozások és szabványok felülvizsgálatával, a teljes hazai építésügyi struktúra újraértelmezésével. A negyedik terület az építészeti stratégia kérdése, mely nem kevesebbre hivatott, mint az építészet jelentőségét az azt megillető helyre emelni, az építész szakma megbecsülését és egyben felelősségvállalását biztosítani. Ezen a területen az oktatási feladatok, a programszervezések, pályázatok és fórumok is jelen lesznek éppúgy, mint a hosszú távú építészetpolitikai stratégia kidolgozása.

A helyettes államtitkárságok rendszerében egy horizontális szoros együttműködés valósul meg. Ez a közigazgatás rendszerében szokatlannak tűnhet, de az építésügy jellegét tekintve ezt meghatározónak látom.

ÉF: Napjaink egyik legfontosabb problémája a klímaváltozás, melynek megfékezésében az építésügynek, építőiparnak is jelentős feladatai vannak. Az Európai Unió által kitűzött cél, hogy 2050-re a teljes épületállomány nettó zéró kibocsátású legyen. Szakmai fórumokon beruházói és tervezői oldalról egyaránt a megfelelő jogszabályi környezetet hiányolják ennek eléréséhez. Ön szerint elérhető-e ez a cél, és ha igen, akkor milyen eszközökkel?

LR: A korábbi évtizedekben az építésügy folyamatosan újabb és újabb kihívásokkal szembesült. A hullámszerűen megjelenő lakásínség, a felfokozott irodapiaci kereslet mellett az ipari és logisztikai szektor átalakulása volt megfigyelhető, emellett az épülethasználatok, tér- és funkcióigények területén is hatalmas változások történtek. A használati és működtetési kérdésben a hatékonyság, a minél alacsonyabb energiaigényre való törekvés is egyre nagyobb szerepet kapott.

Nehéz feladat, hiszen hazánkban akár a történelmi, akár a nagyarányú lakótelepi épületállományunkat nézve rengeteg és összetett a feladat, de nem lehetetlen. A kidolgozás alatt álló beruházási kerettörvény és az építési kerettörvény alapvetése lesz az épületenergetika, a megújuló energiahasználat, a kibocsátáscsökkentés meghatározása, de az energiatermelés és helyi tárolás, közös felhasználás pontjai is. Jövőre már nem lehet majd olyan házat építeni, amely csak fogyaszt és nem termel.

ÉF: Ön korábban urbanisztikával, azon belül is az okos város és a digitális város kérdéseivel foglalkozott elsősorban. Hogyan hasznosítja az ezen a téren szerzett tapasztalatait országos főépítészként és építészeti államtitkárként, és hogyan tudnak beépülni e szemléletmód megközelítései az országos építésügybe?

LR: Építészeti államtitkári kinevezésem előtt mind önkormányzati, mind piaci munkám során az építési folyamat egészével foglalkoztam az ötlet felmerülésétől és annak elfogadtatásától a tervezésen, a megvalósuláson át egészen az átadásig, majd azt követően a fenntartás, a működtetés megszervezéséig. A tervezést, az építést megelőző szakaszban a beruházáshoz szükséges döntések előkészítésére, a területi és települési szintről kezdődő közelítésre helyeztem a legnagyobb hangsúlyt.

Az urbanisztika, a településtervezés és szabályozás az alapja mindannak, hogy mi, hol és hogyan épüljön. Az okos város kérdésköre egy eszköz, melynek hála ma lehetőségünk van pontos képet kapni arról, hogy mi a terület- és épülethasználat valósága. Nem az adatnyeréshez szükséges eszközök a fontosak, nem a digitalizáció önmagában, hanem ezek hatása a településre, a mindennapjainkra. Az országos építésügyben a településrendezés, a településkép meghatározásakor azzal az alapvetéssel fogunk élni, hogy az eszközök és mérések adatait tudjuk és kell, hogy tudjuk használni. A szabályozási és településfejlesztési rendszerek megalkotásakor ez az alapvetés fontos szerepet fog kapni.

ÉF: Mi a terv a Lechner Tudásközpont hatáskörével: bővülhet vagy csökkenhet a tevékenységi köre a jövőben? (pl. az örökségvédelmi lebonyolító feladatok tekintetében stb.)

LR: A Lechner Tudásközpont, mint háttérintézmény lát el ma sok olyan feladatot, mely az országos építésügyhöz szükséges. Jelenleg az Építési és Beruházási Minisztérium létrejöttével a feladatok újraértelmezésével foglalkozunk, a kapcsolódó cégek és intézmények hatásköre a feladatmegvalósításhoz kell illeszkedjen, melynek átalakítását megkezdtük. A Lechner tevékenységi körének változása is ehhez fog illeszkedni, erről azonban még korai beszélni.

ÉF: Az elmúlt években több olyan nagyszabású tervpályázat volt itthon, melyek – a projekt várható megvalósulásától függetlenül – izgalmas kihívások elé állították az építészeket, lehetőséget biztosítva arra, hogy magas színvonalú terveket hozzanak létre. Mi várható az elkövetkező időszakban ezen a téren? A háború következtében begyűrűző válság, mely lassan eléri az állami beruházásokat is, mennyire fogja visszavetni a tervpályázatokat?

LR: A következő években a háború és a gazdasági helyzet következtében a beruházási folyamatok valamennyire lassulni fognak. Olyan kiélezett időszak vár ránk, amelyben a pontos és alapos előkészítésre sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani, ide értem az építészeti kidolgozottság kérdését is. A tervek megléte, átgondolt, kiviteli terv szintű kidolgozottsága alapvetően fontossá válik. A hogyan és mit építünk kérdés pontosításához elengedhetetlennek látom a kiválasztási folyamatok további erősítését, így az építési szándékhoz és lehetőségekhez igazítva a tervpályázatok számát tovább tervezzük növelni. Hogy mikor érkezünk el oda, hogy adott beruházás elindulhasson, az több összetevős, de elengedhetetlen, hogy felkészültek legyünk, mire a munkák megkezdődhetnek. Mind a tervpályázatok, mind a kiválasztás minősége miatt a tervzsűrik és tervtanácsok rendszerében is lépni fogunk.

ÉF: Mire lehet számítani az örökséggel, felújításokkal vagy rekonstrukciókkal foglalkozó különböző óriás szervezetek jövőjét illetően? (Pl.: Nemzeti Hauszmann Program) Fog valami változni ezeknek a lebonyolításában vagy épp a kitűzött céljaikat illetően?

LR: A kulturális örökségvédelem, műemlékvédelem, a felújítások és rekonstrukciók kérdését a minisztériumon belül külön helyettes államtitkársági szinten határoztuk meg. Feladatunk az említett szervezetek munkáinak szakmai összehangolása. Ami mindenképpen változni fog, hogy a beruházási és fejlesztési programok mellett a működtetési és fenntarthatósági feladatok, programok kidolgozása kerül majd előtérbe.

ÉF: A nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek nyilvánított beruházások keretei miként alakulhatnak át az ősszel benyújtandó kerettörvénynek köszönhetően?

LR: Idén ősszel két kerettörvényt tervezünk benyújtani.

Itt kiemelt hangsúlyt kap a beruházások előkészítésének kérdése, miszerint egy sokkal átfogóbb és pontosabb előkészítői munka kell, hogy megelőzzön minden építkezést, mint az sok esetben eddig történt. Pontos igényfelmérés, precíz helyszínkiválasztás, a beruházással érintettek, az ott élők teljes körű bevonása kell, hogy megtörténjen. Nem valósulhat meg olyan beruházás, mely az érintettek körében nem elfogadott. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások körét ezen kerettörvényen belül határozzuk meg. Nem jó, ha azért születnek kiemelő rendeletek, mert a jogszabályi háttér nem megfelelő, vagy mert nem sikerül a beruházás kapcsán arról azt megelőzően megegyezni. Ezt kellő szigorral és szűkítéssel fogjuk meghatározni.

Hulesch Máté, Pleskovics Viola