Fellebbenő zászló – 1956-os emlékmű-pályázat, Gesztenyés-kert

A Gesztenyés-kerti 1956-os emlékmű-pályázatra Sípos Marica szobrászművész társaival, Molnár Bea és Ükös Tamás építészekkel együtt mély eszmei tartalmú, bejárható, különleges téri és vizuális élményt nyújtó kompozíció tervét készítette el, amelynek alapgondolatát a fellebbenő zászló, a forradalom kitörése pillanatának megragadása alkotja.

Bevezető

Az 1956-os forradalom a magyar tömegek kétségbeesett kiáltása volt... fellángolt... 13 nap után elbukott, de az eszme tovább élt és él ma is. Ez az értékrend vált követendő, örök érvényű példává minden magyar számára. A mű az emlékezést szolgálja, nem felsorolja a forradalom eseményeit, hanem annak szellemiségét idézi meg egy olyan meditatív tér formájában, amely megállít, marasztal és elgondolkodtat - távolról nézve pedig egy pontos jelentéstartalommal bíró nemzeti szimbólummá magasodik.

 

 

Kompozíció

Az emlékhely plasztikai kiindulópontja egy fellebbenő drapéria (zászló), amelynek pillanata hatalmas betontömbben állandósul. Befoglaló mérete 6,3 x 8,5 m, legmagasabb pontja 5 m. Az alapkompozíciót két folyosó hasítja három részre, fala lépcsőzetesen mozdul el a függőleges síktől, felülete tükörrel borított. A mű anyagában színezett fehér betonból készül (40% fehér cementtel, C30-as minőségben), törésálló, kültéri tükörfóliázott üveggel, a betonsíkra 2-3 cm eltartással szerelve. Az anyagválasztásnál figyelembe vettem a Gesztenyés-kertet körülölelő modern építészeti környezetet. A tájból kiemelkedő fehér mű látványos plasztika lehet a Jagelló úton közlekedők és a park felől érkezők számára is.

 

 

Drapéria

A föld síkjából fellebbenő fehér drapéria megalapozza, összefogja és szervezi a kompozíciót, amelyben a forradalom fellángolásának pillanata rögzül. A fehér drapéria az erkölcsi, morális, szellemi fejlődés, kiteljesedés, valamint a szabadság kibontakozásának szimbóluma. A betonba dermesztett fehér textil az eszme időtlenségének, állandóságának metaforája. Földközelisége kétértelmű, egyrészt utal a temetkezési szokásokra, a halotti lepel szakrális jellegére, ugyanakkor profán értelemben nemzeti szimbólum. Hordozza a halált, a tragikumot és hirdeti a szabadság eufóriáját is. Összeköti a múltat, jelent, jövőt. A múlt drámaisága feloldódik, eszméiből merít és építkezik a jelen és a jövő.

Tükrök

A fellebbenő, könnyed drapéria alá geometrikus hasábok épülnek. Itt szerveződik a tömeg, a nyers, anyagi erő, amely a szabadság eszméjéből táplálkozik. A jelszerű tömböt két folyosó hasítja három részre, amely a sétaút részévé válik. A szűk járatok magányos szemlélődésre invitálnak, a már kívülről is észlelhető tükröződések a mű körüljárására ösztönöznek. A kisebb magasságú folyosó döntött tükrei fokozatosan mozdulnak függőleges irányba. A szemlélő eleinte megsokszorozva látja magát alulról, a tájban, néhol az égbolton, majd haladva előre a tükrök magasodnak, a végén már csak magunk maradunk a végtelenbe sorolt önmagunkkal. A másik folyosón is hasonló térélmény fogad, de a két utolsó tükö fokozatosan fölénk zár, végképp kirekesztve a külvilágot, így csak mi maradunk és a föld, a talaj megsokszorozva. A nyitott tükrök a szabadság élményét adják, alulnézetben óriássá magasodunk a térben. A fölénk záródó tükrökben felülnézetben a talajon álló kisember-önmagunkat fedezhetjük fel.

 

 

A tükrök segítségével a mű részévé válunk, közvetlenül szembesülünk az élet körforgásában sodródó egyéni sorsok tragédiájával. Láthatjuk magunkat szabadnak, magabiztosnak és erősnek, kisvártatva pedig kiszolgáltatottnak és esendőnek. Egy pillanatra mi is részesei lehetünk a szabadság zászlaja alá szerveződő tömegnek. A tér épített rendszer, áttekinthető folyamatba vonja be az emlékezőt. Az emlékmű viszonyítási ponttá válik a táj más részei között, metaforikus értelmében is tiszta jelentés hordoz.

Világítás

A drapéria megvilágításához súrlófény szükséges, ezért a talaj közelében fényvetőket helyezünk el, a folyosókat pedig kisebb teljesítményű süllyesztett lámpákkal világítjuk meg.

 

---

1956-os emlékmű pályázat, Gesztenyés-kert
vezető tervezők: Sípos Marica szobrászművész
építész munkatársak: Molnár Bea, Ükös Tamás
rajzok: Molnár Bea